Krisztusért hordozott szenvedés

 

Szenvedés Krisztusért (Mt5,10-12)

 

            Jézus a Hegyi Beszédben a mennyek kapuját tágra nyitja azok előtt, akik üldöztetnek az igazságért. A világ történelme során egy ideálért, egy eszméért sokan szenvedtek és meg is haltak. Vagy gondoljunk a forradalmakra, amikor az emberek a szabadságért, a társadalmi igazságosságért harcoltak, szenvedtek, üldöztettek vagy épp meg is haltak. Az Úr nem veti meg ezeket,  nem nézi le az ő harcukat. Gondolhatunk itt egy Ghandira, aki nem volt ugyan keresztyén , de csodálatra méltó harcot vívott népéért, a szabadságért, az igazságosságért.

            De mi most nem ezzel foglalkozunk, hanem kimondottan a Krisztusért és a hitért való szenvedéssel. Érdekes, hogy Jézus a Hegyi Beszédben először általában mondja boldogoknak az igazság miatt szenvedőket, de utána már azokat mondja boldogoknak, akik miatta szenvednek. Ezzel már leszűkíti a kört azokra, akik miatta szenvednek, az ő nevéért, az ő bizonyságtételéért. Tehát itt a keresztyének Krisztusért hordozott szenvedéséről van szó. Az ő szenvedésük abban áll, hogy üldözik őket, hogy minden gonosz hazugságot mondanak róluk, szidalmazzák őket.

            Amikor a keresztyének szenvedéséről beszélünk, egy olyan rejtély előtt állunk, ami nem kis gondot okoz nekünk. Már  önmagában az is nehéz nekünk, hogy a keresztyéneket gyűlölik, üldözik, hogy nekik szenvedni kell. Miért bántják a keresztyéneket, hisz egy igazi keresztyén ember egy kedves, udvarias, önzetlen ember, aki csendben és hűséggel végzi a maga munkáját, aki senkinek nem árt, sőt amennyiben rajta áll, mindenkinek segíteni igyekszik és aki a társadalomban is törekszik a „város jólétét” előmozdítani, ahogy azt Jeremiás kéri a babiloni fogságra hurcolt zsidóktól. Mi úgy gondolnánk, és ez teljesen logikus, hogy az ilyen embereket nem üldözni, bántani kell, hanem értékelni, megbecsülni és megdicsérni.

            De amikor mi így gondolkozunk elfelejtjük, hogy mi egy feje tetejére világban élünk, egy Istentől elszakadt világban. A Heildelbergi Káté nagyon józanul és világosan tanítja, hogy a bűnbe esett, a bűn által megrontott ember hajlandó Isten és felebarátja gyűlölésére.       Ez a világ kiesett az Isten által adott rendből. A világ azért gyűlöli Isten gyermekeit, mert elszakadt Istentől, az Úr idegen számára, sőt egyenesen zavaró, idegesítő tényező. A világ számára a hívő ember szálka a szemében, idegen test, zavaró tényező. Amikor Thesszalonikában Jázont és néhány más keresztyént a városi vezetők elé hurcoltak, azt kiáltozták: ezek világfelforgatók. Pál ezen  egyáltalán nem csodálkozik. Ő tudta, hogy ez a bukott világ nem értelmezheti másképp azokat, akik az Isten rendjét képviselik, mint akik felforgatják ezt a világot. Ha egy igazi keresztyén valahol megjelenik, ott elkerülhetetlen a konfliktus, az összeütközés, amiből aztán legtöbb esetben az üldözés is származik.

            Jézus nagyon gyakran készíti tanítványait erre az elkerülhetetlen feszültségre a világban. A keresztyén emberre nem érvényes a római hadvezérek jelszava: veni, vidi,vici, vagyis: jöttem, láttam, győztem. Jézus pont az ellenkezőjére készíti fel a tanítványait. „De óvakodjatok az emberektől, mert törvényszékre adnak és zsinagógákban megkorbácsolnak titeket, sőt helytartók és királyok elé hurcolnak titeket énérettem.”(Mt10,17-18) Jézus mindig saját hozza fel példaként, hogy őt is üldözik, s ezért az övéit is üldözni fogják. Ezért ők normalitásnak kell elfogadják, hogy ők az üldözött Mesterük üldözött tanítványai lesznek.

            Még súlyosabban beszél erről Jézus a Ján17,14-ben. Ő elvárja az övéitől, hogy az üldöztetés keresztjét hordozzák, persze Jézus azt is tudja, hogy mi nem vagyunk sem óriások, sem hősök és félünk a szenvedéstől. Ezért két dolgot ad segítségül.

1.      Mert övék a mennyeknek országa. Ugyanezt mondta Jézus a lelki szegényeknek is. Ők is gyenge emberek, akiknek semmijük sincs, akik önmaguk erejéből semmire sem képesek. De Jézus épp a gyenge embereknek tud erőt és kitartást adni, amikor jön az üldözés. Arra bíztat, hogy az üldöztetésben, az érte való szenvedésben, nem önmagunkra építsünk, hanem őreá nézzünk és benne bízzunk. A keresztyén ember a szenvedésben Krisztusra néz, az ő példája ragyog előtte, tőle kap erőt a szenvedéshez. Az, hogy mi szenvedni tudunk, ajándék és kegyelem.

2.      A hit nem kerül mindig életünkbe, nem mindenki lesz vértanú a Jézus nevéért. Nem mindig érvényes Luther éneke: „gyermeket, nőt, testi éltet, hírt és jólétet, elvihet, benyelhet a föld gonoszsága.” Nem mindenkinek kell máglyára lépni, nem mindenkit köveznek meg vagy fejeznek le. Az üldözéshez tartozik az, hogy gonosz dolgokat , hazugságokat terjesztenek rólunk, szidalmaznak bennünket.

Az is különös, hogy Jézus arról is beszél, hogy az üldözés ne tegyen minket szomorúvá, kétségbeesetté, sőt inkább boldoggá és örvendezővé. Erre magunktól valóban nem lennénk képesek, mert ez a Szentlélek ajándéka. Lehetünk boldogok az üldöztetésben , a Krisztusért hordozott szenvedésben. Az a tény, hogy üldöznek annak a jele, hogy mi a helyes úton járunk,annak a jele, hogy Krisztusnak szolgálunk, hogy őt követjük.

Az üldözött keresztyén egy kiváló társaságban van. Ez a Krisztus közössége, a próféták és a hit hőseinek a közössége. Amikor megtérünk, lehet hogy elvesztünk régi barátokat, de nyerünk újakat., akik sokkal értékesebbek, mint a régiek. A szenvedés által a próféták, apostolok, a reformátorok, a gályarab lelkipásztorok, a kommunizmus idején börtönt szenvedett emberek, s a most szerte a világon Krisztusért szenvedő emberek társaságába jutunk.

      Jézus azt is mondja, hogy Isten a mennyben meg fogja jutalmazni a Krisztusért való szenvedést. Érte szenvedni ajándék és kegyelem, de ugyanakkor meglesz a jutalma is. A mennyben nem fogjuk bánni azt, amit Krisztusért elveszítettünk, kárba veszni hagytunk. Ami itt veszteségnek tűnt, az a mennyben nyereség lesz. A Krisztusért való szenvedés boldogsága megadatott már az ószövetségi embereknek is, gondolhatunk itt Mózesre és Jeremiásra, a tanítványok boldogan mentek el a Nagy Tanács elől, miután megvesszőzték őket. Pál és Silás kalodába szorítva dicsérte Istent.

      Az első három század keresztyének énekelve mentek Néró arénáiban a kiéheztetett oroszlánok elé, Husz János végig énekelt a máglyán, amíg csak a tűz s a füst meg nem ölte. A gályarab lelkipásztorok is énekeltek volna, a kegyetlen munkájuk közben, de kipöckölték szájukat. Mint aki Krisztusért börtönt viselt édesapa gyermekeként nőhettem fel, ámulva hallgattam, amikor a börtönviselt emberek sugárzó arccal mesélték, hogy mennyi áldást kaptak a szenvedés helyén.

      Személy szerint elmondhatom, hogy én csak nagyon keveset szenvedtem Krisztusért. Azért az „átkosban” háromszor voltam a román hírhedt Szekurítáté (AVÓ) karmai között s olyan is volt egy temetés után, hogy ordítozva állták el utamat, mert mertem arról beszélni, hogy Krisztus nélkül menthetetlenek vagyunk és megváltásra van szükségünk. Valamiképpen Isten minden gyermeke részesül a Krisztusért való szenvedésben, így mi mindnyájan boldog emberek vagyunk.

                                                                                                                                                                                                                                                                        Lőrincz István ny.lp.

 

Igehirdetési sorozat pünkösd nagyhetére

 

Igehirdetési sorozat Pünkösd nagyhetére

Ige és Lélek

1 Nap Az ige keletkezése Text. Jel. 22,18-19

Az elmúlt évtizedekben nagyon sokszor beszéltünk a pünkösdi nagyheteken a Lélek munkájáról. De mi tudjuk, hogy a Lélek egy eszközt használ a munkája végzésében és ez nem más, mint az ige.  Az ige és a Lélek elválaszthatatlanok egymástól. Mivel az igéről az igéről eddig kevés szó esett, ezért most ezen az áldott nagyhéten erről szeretnék beszélni.

            Ha egy könyvet kezünkbe veszünk, akkor az első kérdésünk, hogy miért is íródott ez a könyv. Milyen könyv ez? Milyen céllal íródott, ki írta, hogyan keletkezett? Vannak egyedi, különleges könyvek. Olyanok, amikből már csak pár példány van. Ezek értéke óriási. Ezeket legtöbbször híres könyvtárakban őrzik, vagy múzeumokban állítják ki őket.

Ilyen könyv a Biblia is, de csak bizonyos szempontok alapján. Hány féle Biblia van a világon sok nyelven elterjedve. A Biblia ilyen szempontból nem egy különleges könyv, az ára se magas, nagyon olcsón lehet vásárolni egy példányt, sokszor ingyen is osztogatják. A Biblia mégis egy egyedülálló könyv, amit semmilyen más könyvvel nem lehet összehasonlítani. Azért mert az Isten igéje. Ebből maga Isten szól hozzánk, Ő szólít meg minket.

Erre persze azt mondják sokan: de hát a Bibliát is emberek írták, mégpedig mindennapi emberek, akik bár egy egészen más kultúrában és időben éltek, mégis pont olyan egyszerű, fapados emberek voltak, mint mi. Miért mondhatjuk akkor, hogy amit leírtak, az Isten igéje, abban Isten jelenti ki magát? Azt is mondják, hogy ez nem Isten kijelentése, hanem emberek elbeszélései, gondolatai Istenről. Ezért is fontos, hogy ezekről a kérdésekről beszélgessünk.

Az első kérdés, amire megpróbálunk választ adni: hogyan keletkezett a Szentírás? Isten először az első emberpárhoz, Ádámhoz és Évához beszélt a teremtés után. Nekik elmondta, hogy Ő teremtette őket, hogy vele legyenek közösségben, utána pedig, hogy miről ehetnek és miről nem.

De Isten nem szűnik meg beszélni a bűneset után sem. Megkérdezte Ádámot: hol vagy? S mert Ádám a bűnben volt, már ott a Paradicsomban megígérte a Szabadítót, azt aki a kígyó fejére fog taposni. Tudjuk azt, hogy a Biblia először szájhagyományként terjedt, de később már le is írták ezeket és a tekercseken őrizték a zsinagógákban.

Tudjuk azt, hogy a Biblia nem egyszerre íródott, hanem részletekben és különböző időkben. A Szentírás első részeit Mózes írta le, hisz ő értett az íráshoz, az egyiptomi udvarban ezt is megtanulta. De utána nagyon sokan írták a Szentírást. Voltak ú.n. íródeákok, például Jeremiás íródeákja , írnoka Báruk volt. Amikor már több könyv is megíratott, ezeket összegyűjtötték, egy „kötetbe” szerkesztették.

Az Ószövetség három fő részből áll: Mózes könyvei, ez volt a Tóra, aztán a költői könyvek, és a prófétai könyvek. Ezek a könyvek évszázadokon át keletkeztek, mintegy 2500 év alatt.

Az Újszövetség keletkezése sokkal rövidebb időtartam alatt történt. Az első század második felében íródtak mind. Tudjuk, hogy a Biblia összeállítása egy döntés, zsinati döntések által történt. Az Ószövetség kanonizálása ( kanonizálási folyamatnak nevezzük azt, ahogyan megvizsgálták és eldöntötték, hogy a rendelkezésre álló iratok közül melyek kerüljenek be a Kánonba , vagyis a Bibliába). Az Ószövetség kanonizálása már a Kr.e. negyedik században megtörtént. Az Újszövetség kanonizálása a Római zsinaton, 386 –ban történt.

Kik voltak a Szentírás írói? Pont olyan egyszerű, mindennapi emberek voltak, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. De őket a Szentlélek használta, hogy Isten tévedhetetlen igéjét írják le. Az írók személyisége nyílván rányomta pecsétjét az irataikra. Benne vannak érzéseik, az értelmüket is használták a könyveik megírásakor. Isten felhasználta az ő sajátos jellemüket, kegyelmi ajándékaikat, személyes jellemvonásaikat. A Szentírás szerzői között sok szempontból lényeges különbségek is vannak. Mózes más volt, mint Jeremiás, Pál más volt, mint Lukács.

Ámós barompásztor volt, ez érződik stílusán. Ésaiás udvari pap volt, neki sokkal emelkedettebb a stílusa. Volt költői tehetsége is és énekeket is tudott írni, mint például az Úr szőlőjéről, az Úr szenvedő szolgájáról.

Van, aki durván beszél, Samária asszonyait „Básán teheneinek” nevezi. Ő hallotta az oroszlán ordítását, ezért mondja: ha az oroszlán üvölt, ki ne rettegne, ha az Úr szólt, ki ne prófétálna?

De ez a különbség az Újszövetség könyveire is jellemző. Máté, a korábbi Lévi vámszedő volt. Ő tisztviselő volt, listákkal dolgozott. Ezért ő nagyon sok nemzetségi táblázatot közöl, hivatkozik az ószövetségi iratokra, hogy azok miként teljesedtek be. Ő gyakran használja a kifejezést: hogy beteljesedjék az Írás. Lukács orvos volt, sokat tanult, őt nagyon érdekli az események pontos leírása. Ezért nála találjuk meg Jézus születésének legrészletesebb leírását.

János sokkal inkább teológiai oldalról közelíti meg a dolgokat, őt nem annyira maguk az események érdeklik, hanem a mögöttük levő teológiai igazságok. Az a csodálatos, hogy bár nagyon különböznek, mégis egyetlen egységes könyvet írtak, ami nem mond ellent egymásnak. Ők azt írták le, amit Isten mondott nekik.

Mi a Bibliát nem írjuk, hanem ajándékba kapjuk. Mi a Szentírás 66 könyvét a Szentlélek ajándékaként vesszük a kezünkbe. Ezek után valaki feltehetné a kérdést? Miért egy bezárt, lezárt könyv a Biblia? Istennek nincsenek új kijelentései? Ha valamilyen ásatás során megtalálnák például Pál apostol Listrabeliekhez írt levelét. (Ilyenről nem tudunk, de Pál nekik is írhatott levelet.) akkor az bekerülne a Bibliába? De azt is kérdezhetné valaki: miért kell csak a Bibliát a hit dolgaiban mértékadóként elfogadni? Hisz nagyon jól tudjuk, hogy a római katolikus egyház az ú.n. tradiciót, vagy más néven egyházi hagyományt is ugyanolyan tekintélyként fogadja el, mint mi a Bibliát. Nem arrogancia, beképzeltség azt kijelenteni, hogy mi csak a Bibliát fogadjuk el hitünk mértékének?

Nyílván, ehhez is hit kell. Mi hisszük azt, hogy Isten a Bibliában adta meg számunkra az üdvösség megismeréséhez való kijelentést. Mi elolvassuk a tradiciót, az ú.n. apokrifus könyveket is (az apokrifus könyvek a Bibliával egy időben keletkezett könyvek, egy részük benne van a katolikus Bibliában is) , de mégis hisszük, hogy a Biblia számunkra Isten tökéletes kijelentése, amihez úgy ahogy a textusunkban olvastuk, nem szabad hozzá tenni és nem szabad elvenni belőle. Jézus a megkísértésekor a Sátánnak is azt mondja: meg van írva. Mi ezt hisszük és ebben boldogok vagyunk.

2 Nap Ki írta a Szentírást? Ki a Biblia szerzője?

Text.2 Pét.1,19

Amikor egy könyvet a kezünkbe veszünk, sok minden megragadhatja a figyelmünket. Megragadhat a könyv címe, a könyv borítója, de azért a legfontosabb a szerző. Főleg, ha őt ismerjük, akár más könyveiből, akár személyesen. Egy ismeretlen szerző nem érdekel annyira bennünket. De ha a szerzőt, akár könyveiből, akár személyesen ismerjük, akkor megvásároljuk az újabb könyvét is.

Nos, ha a Szentírás szerzőjére kérdezünk rá, akkor erre nem könnyű válaszolni, ennek a könyvnek különös szerzője van. Mert még annak ellenére is, hogy a Szentírást emberek írták, Isten embereket használt fel, mégsem mondhatjuk, hogy a Szentírás szerzője Mózes vagy Pál apostol, illetve a Bibliai többi írója.

A Szentírás a mi hitünk szerint a Szentlélek írta. Ennek a könyvnek mennyei szerzője van. A Szentírás szerzője a Szentlélek. Ez már eleve egy óriási tekintélyt kölcsönöz ennek a könyvnek. Mert a többi könyvekkel úgy vagyunk, hogy bármennyire is szeretjük őket, bármennyire is tiszteljük a szerzőket, mégiscsak tudjuk, hogy ők is, pont mint mi, csak gyarló emberek voltak.

De a Szentírásban magával Istennel van dolgunk, a Szentlélekkel találkozunk, aki isteni tekintéllyel mondja el, hogy ez így van és nem másként. Más könyvet, bárki is írta kritizálhatunk, de ki merné a Szentírást kritizálni, ki merne neki ellent mondani?

Persze, azt hogy a Szentírást a Szentlélek írta szintén kétségbe lehet vonni és sokan kétségbe is vonják ezt, és a benne írtakat nem tudják, nem akarják elfogadni. Nagyon sokan nem fogadják el a teremtés-történetet, Jézus szűztől való fogantatását, feltámadását, mennybemenetelét. Nem fogadják el azt, hogy van menny és pokol, hogy van üdvösség és kárhozat, hogy vannak, akik megtartatnak és vannak, akik elvesznek. Vajon tényleg a Szentlélek írta a Bibliát? Vajon tényleg igaz?

Nyílván, hogy ezt hinni is kell, hogy a Szentírásból maga Isten szól hozzánk, hogy a Szentlélek adta az emberek szívébe, gondolataiba, hogy mit írjanak le. Ők nem a maguk gondolatait írták le, még akkor sem, ha személyiségük pecsétje rajta van az írásaikon. Péter apostol azt mondja, hogy Isten szent emberei a Szentlélektől indíttatva szóltak. Az apostol ezt tudhatta, hisz ő Jézussal volt a megdicsőülés hegyén is, amikor Mózes és Illés megjelent. Ekkor szó is hallatszott: ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok!  Ezt a mennyből Hozzá intézett szózatot hallottuk, mert vele együtt voltunk a hegyen, mondja el később. A Szentlélek valósággal kényszerítette őket az írásra, ők nem tehettek mást, mint hogy leírták, amit a Szentlélek nekik mondott.

Sokszor nyilván vannak nehézségeink is a Biblia olvasásakor. Sokszor úgy tűnik, hogy a Biblia ellentmond önmagának, s nem tudjuk, hogy bizonyos dolgokat hogyan értsünk és értelmezzünk. Csak egy példát szeretnék elmondani erre. Az 1 Sám.17,2 és a 2 Sám.21,19. Hogyan ölte meg Dávid Góliátot? A második ige szerint nem Dávid ölte meg Góliátot, hanem a betlehemi Jaare_- Oregim fia. Itt az lehetséges, hogy hiányzik egy szó, éspedig hogy Dávid ölte meg Góliátot és testvére Elhánán Laknát, a Góliát testvérét. Azért mi azt elismerjük, hogy szavak maradhattak aki a Szentírásból is, de ez még nem jelent ellentmondást.

A Bibliára azt a szót is használjuk, hogy azt az Isten Szentlelke ihlette, inspirálta. A görög szövegben erre egy különös szó van :”theüpneüsztosz”. Ezt szó szerint úgy lehetne fordítani: Isten belelehelte, belefújta. Vagyis a Biblia könyveinek írói is tudatában voltak annak, hogy őket Isten ihlette és azt le kellett írják. Az igében tehát Isten maga szólal meg, Ő maga szólít meg minket. Tudjuk azt, hogy Isten utolsó szava, végleges szava mag az Úr Jézus Krisztus. Már más szó nem lesz, Ő az utolsó szó, ige, kijelentés.

Persze, erre is lehet azt mondani, hogy egy híres regényt, zeneművet is inspirált, ihletett emberek írtak és nem maguktól írták le azt, amit leírtak. Nagyon sokszor ezek az emberek hitték, hogy azt, amit ők alkottak, az Istent dicsőíti. Nyílván, hogy mi hisszük, hogy például Bachot is a Szentlélek inspirálta, amikor nagyszerű kantátáit, zeneműveit megírta. Ő minden műve alá odaírta: SDG.  Én is mindig úgy ülök le prédikációt írni, hogy hiszem, Isten inspirál abban, amit leírok. Azon túl, hogy én becsületesen felkészülök, kommentárokat, prédikációkat is hozzáolvasok, beleteszem legjobb hitem és tudásom, ennek ellenére hiszem, hogy Isten Szentlelke vezérli kezemet az írásban. Erre engem Isten Szentlelke tett képessé.

És mégis, bármilyen szép zeneművet is komponáltak, bármilyen szép prédikációt is írtak, ez mégiscsak emberi munka. De amit a Szentírás szerzői leírtak, az teljes, ahhoz nem kell hozzá tenni és nem kell elvenni belőle.  Az Isten igéje tehát más, mi azt hisszük és valljuk, hogy ebben adta Isten számunkra a szükséges kijelentést és ehhez valóban nem kell se hozzátenni, se elvenni belőle. Az Írással kapcsolatban szoktunk nem csak inspirációról, hanem  illuminációról , vagyis megvilágosodásról is beszélni. Az inspiráció, az ihletettség azt jelenti, hogy bár a Szentírás szerzői hétköznapi, egyszerű emberek voltak, mégis Isten Lelke által írták le azt, amit leírtak.

De például az igehirdetés előtti imádságban szoktuk kérni a Szentlélek általi megvilágosítást, hogy a Szentlélek vezessen minket az ige magyarázatában és megértésében. Erre a leírt szentírási szöveg megértésében és magyarázásában van szükségünk, hogy jól értsük az igét, hogy ne értsük félre és ne magyarázzuk félre, hogy jól megértsük, hogy mit akar ez az ige mondani, hogy jól megértsük az üzenetét.

De vigyázzunk, hogy ezt a kettőt, az ihletést és a megvilágosítást ne mossuk egybe. Az első a Szentírás íróira, a második pedig a Szentírás magyarázóira vonatkozik. Nyílván, hogy mind a kettő nagyon fontos, de az első a fontosabb. Az írók nem tévedtek, a magyarázók tévedhetnek. Ha azt mondjuk, hogy a Szentírás írói is tévedhettek, akkor vége az ige tekintélyének, mert akkor már nincs súlya a szavaknak.

De nyílván, azt is kell kérni, valahányszor igehirdetőként, magyarázóként vagy csak egyszerű olvasóként nyúlunk a Szentíráshoz, hogy a Szentlélek világosítson meg minket, világosítsa meg értelmünket.

3 Nap Az igazság. Text.2Tim.2,15

 

Micsoda az igazság?-  tette fel Pilátus a kérdést Jézusnak. Jézus erre azt válaszolja, hogy Ő azért jött, hogy az igazságról bizonyságot tegyen. Igen ám, de ebben az a bökkenő, hogy olyan sokan állítják azt magukról, hogy ők a tiszta igazságot mondják. Honnan lehet hát tudni, hogy valaki az igazságot mondja?

Pilátus kérdését mindnyájan megértjük. Hisz mi egy olyan korban élünk, amikor mindenki mindenben kételkedik, ha valaki azt állítja, hogy ő az igazságot mondja, azt arrogánsnak, beképzeltnek tartják. Mit képzelsz magadról? Azt hiszed, hogy te birtokolod az igazságot? – kérdezik az ilyen embertől. S mi van a többi vallással, akik szintén azt állítják, hogy ők mondják meg az igazat. Ma az emberek nagy része nem csak a Bibliát kérdőjelezi meg, hanem Isten létét is és így érthető a cinikus kérdés: micsoda az igazság?

Az is nagy veszély, hogy a keresztyén egyház átveszi a filozófia gondolatait és Isten igéjét annak a segítségével próbálja magyarázni. Pedig Luther azt mondja az énekében: „Isten szava megáll mindenha”.  De sokan a filozófusokra figyelnek és Isten igéjét emberi gondolatoktól teszik függővé. Azt mondják, hogy Isten szava csak akkor lesz igévé számunkra, ha mi elfogadjuk azt. Ilyen esetben az ember kerül az ige fölé, az igének már nincs tekintélye számára.

Mi tehát az igazság? Ki tud erre a kérdésre válaszolni? Hát ki tudna jobban, mint maga Isten. És ő az igazságot igéjében jelentette ki. Pál arra figyelmezteti Timóteust, hogy ő minden emberi beszéd közepette tartsa magát Isten igéjéhez. Azt mondja, hogy vigyázzon arra, hogy helyesen hasogassa az igazság beszédét( 2 Tim.2,15).

A Biblia nagyon sokat beszél az igazságról, hogy mi is az igazság és ezt nekünk is fontos tudni. Az igazság nem egyszerűen a hazugság ellentéte, nem arról van szó csupán, hogy az igazság Istene szemben áll a hazugság atyjával. Az „igazság „ szó a héber nyelvben, amiből a mi „ámen” szavunk is származik. Az „ámen” pedig megbízhatóságot jelent elsősorban. Arra rá lehet állni, mint egy kősziklára. A világban semmi sem állandó, de Isten beszéde megmarad örökké. Aki ráépíti életét az Isten szavára, az igére, az előbb-utóbb rájön arra, és boldogan tapasztalja, hogy életét a kősziklára építette, ami nem rendül meg. Jöhet az eső és az árvíz, nem fog összedőlni. Ezért boldog ember az, aki a megbízható isteni szóra, az igére építette fel életét, ami maga az igazság.

A reformáció , a hitvallások nagyon határozottan ragaszkodtak ahhoz az igazsághoz, ami a Szentírásban van megírva. Tudjuk azt is, hogy a reformáció azért is indult el, mert a középkori egyház a Biblia mellé odatette az ú.n. „egyházi hagyományt”, ami sokszor ellentmond a Biblia tanításának és így egy tévútra vezeti az embert.

Persze, ma már a reformáció tanítását is kétségbe vonják, azt mondván, hogy azok már túlhaladottak. Vannak olyanok is, akik azt mondják, hogy a kételkedés jobb mint a bizonyosság. Ők azzal érvelnek, hogy ez az őszinte, ez az emberi. Ők azt mondják, hogy beképzelt ember az, aki annyira biztos a dolgában, jobb ha kérdéseket teszünk fel, ma a kételkedés divat lett, mindenki mindenben kételkedik, a kételkedést vallási rangra emelik.

Lehet-e hát teljes bizonyosságra jutni, s ha igen, mi ennek a titka? A Biblia azt mondja, hogy mindet a Szentlélek vezet bizonyosságra. Mi hisszük, hogy a Szentlélek nem csak inspirálta, ihlette a Szentírás szerzőit, hanem ő munkálja azt a hitet is, amivel mi hiszünk az igében. Ő vezet minket hitre, hogy elhiggyük, hogy Isten igéje az igazság.

De hogyan kell ezt elképzelni? Hallunk egy mennyei hangot, ami meggyőz bennünket az ige igazsága felől? Nem, a Szentlélek másképp dolgozik, ő nem dolgozik ige nélkül, az ige megkerülésével. A Szentlélek munkája az, hogy miközben olvassuk, hallgatjuk az igét, érezzük, hogy ez az ige személyesen hozzánk szól, minket szólít meg s érezzük, hogy ez az ige tényleg az igazság. Szívvel kezdünk el hinni és ez minden kételkedést kiűz az életünkből és minden kételkedést le tudunk győzni. Így nem csak megszeretjük Isten igéjét, de meg is hajlunk előtte és engedelmeskedünk is neki.

Persze, a kételkedés nem egy csapásra tűnik el belőlünk. Sokszor felüti bennünk a fejét, nem akarunk kételkedni, és mégis újra és újra kételkedünk. Ilyenkor imádkozni kell, mert csak a Szentlélek tudja a kételkedést teljességgel kiűzni belőlünk, hogy tényleg elhiggyük, hogy Isten igéje az igazság.

A Szentlélek nem csak igehirdetést használja fel abban, hogy mi bizonyosságra jussunk, hanem például a szülői, nagyszülői nevelést is. Pál írja, hogy Timóteusban ugyanaz a hit volt, ami már anyjában és nagyanyjában is lakozott. De a Szentlélek felhasználja a tanítást is, például a Káté tanítását és tanulását.

A kételkedés a hitetlenségből jön és hitetlenségre vezet. A kételkedés rettenetes bűn és a bűnt mi el karjuk kerülni. Mi nem kételkedni akarunk, hanem hinni, biztosan és boldogan hinni, hogy amit Isten az Ő igéjében kijelentett, az mind igaz, az Ő ígéretei is mind igazak és be fognak a mi életünkben teljesedni. Ezért kérjük mi is a tanítványokkal együtt: Uram, növeljed a mi hitünket.

4 Nap A cél text. 2Tim.3,16-17

Mi a Bibliát nem „csak úgy” ahogy népiesen mondanánk, nem potyára kaptuk. Istennek ezzel egy határozott célja volt. Ezt a célt jó nekünk szem előtt tartani, hogy mit is akar vele Isten elvégezni a mi életünkben a Szentlélek által. Mert olyan könnyű ezt a célt eltéveszteni, elhanyagolni. Mert lehet úgy is foglalkozni a Bibliával, hogy végül semmi hasznunk nem lesz belőle. Pál a 2 Tim.3,16-ban elmondja, hogy mi9lyen céllal adta nekünk Isten az Írást.

Nagyon fontos, hogy a hitéletben lássuk azt, hogy vannak fontos és mellékes kérdések. A fődolog maga Jézus Krisztus. Tulajdonképpen Ő áll a Biblia középpontjában. Nyílván, ezt úgy is lehet fogalmazni, hogy a Biblia Istenről, a Szentháromság Istenről szól, hisz Isten három személyben jelenik meg.

A Biblia nem elsősorban az értelmünket célozza meg, jóllehet a Szentírás megértésében nagyon fontos szerepe van az értelemnek. Mégis a Bibliát elsősorban nem az értelemmel lehet megközelíteni. Ha csak az értelem oldaláról közelítjük meg, a hitünk nagyon hideg és száraz lesz. A Szentírást elsősorban a szívünkkel kell megközelítenünk, a Biblia nem csak a fejünkben, hanem a szívünkben kell legyen.

Aki a Bibliát csak értelmével közelíti meg, az mindig bizonyítani akar, mégpedig a maga igazát akarja bizonyítani. Nagyon jól látható ez egyes felekezetekben. A Biblia nem is csupán egy érdekes könyv, jóllehet a Bibliában nagyon sok érdekes dolog van, rengeteg információt szolgáltat a régi időkről, amit más könyvekben nem is lehet megtalálni. Például az Ap.csel. 27-28 fejezetek az egyik legrészletesebben leírt hajózási történet abból a korból, hogy mit is tettek a hajósok a menekülés érdekében. Nagyon sok érdekes információ van növényekről, állatokról, építkezésről, szokásokról.

A Biblia nem is egy hittankönyv, hogy konferenciákon, szimpóziumokon vitatkozzunk annak igazságain. Sok olyan ember van, a mi gyülekezeteinkben, akik nagyon szívesen vitatkoznak egy-egy bibliai kérdésről, csak épp hinni és engedelmeskedni, megtérni nem akarnak.

De a Biblia nem is egy érzelmes könyv, ami jól megmozgatja az érzéseinket, amikor beleéljük magunkat a Bibliai szereplők helyébe és helyzetébe, hogy milyen lehetett Dániel helyzete az oroszlánok vermében és milyen érzések kavarogtak Dávidban, amikor saját fia támadt ellene. Az is rendkívül megható, hogy megpróbáljuk beleélni magunkat mindabba a kínba és szenvedésbe, amit Jézus a kereszten értünk elhordozott.

Persze, nekünk is vannak érzéseink. A Bibliát nem szenvtelenül olvassuk, de mégsem elég az, hogy ez csak érzelmeinket mozgatja meg, de akarati döntés , egy-egy bűn megbánása nem következik be nyomában. Hányszor hullatnak emberek könnyeket a prédikáció alatt ,de hazamenve mégis ott folytatják az életüket, ahol épp abbahagyták. Édesapámra emlékezem, ő nagyon örült, hogy egy férfi sírt a prédikációja közben. Örömmel újságolta ezt el édesanyámnak. Mire édesanyám azt mondta: Józsi bácsiból csak a pálinka sírt, amit istentisztelet előtt megivott.

Végül: a Biblia célja nem a mi kíváncsiságunk kielégítése, hogy mi mindent megtudjunk és minden kérdésre választ találjunk. Kálvin társaságában arról beszélgettek egyszer, hogy milyen is lesz a mennyben. Mire Kálvin azt mondta: ne azon filozófáljatok, hogy milyen lesz a mennyben, hanem járjatok azon az úton, ami a mennybe vezet.

János apostol evangéliuma végén válaszol arra a kérdésre, hogy miért is adta nekünk Isten az Ő igéjét. Azt mondja, hogy ha mindent leírtak volna, amit Jézus tett, mondott, a világ sem fogadhatná be a könyveket, de amik megírattak, azért írattak meg, hogy higgyünk. Ez az ige elsődleges célja, hogy mi higgyünk és bízzunk benne.

Mert a Szentlélek a hitet bennünk az ige által teremti meg. És nem akármilyen hitet, hanem az üdvözítő hitet. Mert az igében Isten minket keres, mégpedig megtartásra keres. Azért keres, hogy higgyünk és életünk legyen az Ő nevében. Isten azért adta a kezünkbe a Bibliát, mert az igében maga Isten jön hozzánk. Az igére nyilván nem csak addig van szükségünk, amíg hitre jutunk, hanem utána is, mégpedig azért, hogy növekedjünk és erősödjünk a hitben.

De az igének van egy ú.n. normatív szerepe is. Nekünk szükségünk van az igére, hogy lássuk, hogy mit is kell nekünk cselekednünk, hogy mihez tartsuk magunkat. Nekünk az ige szerint kell élni, minden cselekedetünket ahhoz kell igazítanunk. Minket nem a korszellem, az emberek véleménye, nem a média, az internet vezérel, hanem Isten igéje. Mi Isten igéjéből tudjuk meg, hogy mi a jó és mi a rossz, hogy mit kell cselekedni vagy mit nem kell cselekedni. Isten a rendnek és a fegyelemnek az Istene.

Képzeljük el, hogy mi történne, ha egy nap bejelentenék, hogy ma semmilyen közlekedési szabályhoz nem kell tartanunk magunkat. Hát a temetkezési vállalatoknak pár nap múlva nagyon busás jövedelme lenne. A közlekedési szabályok az élet védelmében vannak, de azok a szabályok is, amiket Isten ad az Ő igéjében.

Ez nem jelent azt, hogy nem lehetnek jó szokások, hagyományok, amikhez tartjuk magunkat, amik nincsenek megírva a Bibliában. Csak egy példa: a keresztyén ember szép szokása a napi igeolvasás. Erre nem találunk kifejezett parancsot a Bibliában, de ez egy nagyon jó szokás, amihez jó tartani magunkat. Mert bár ez nincs kifejezetten megparancsolva, de mi nem növekedhetünk a hitben naponkénti bibliaolvasás nélkül. Az ige olvasása, hallgatása által mindig erősödik a hitünk. Az ige int is, figyelmeztet, adott esetben meg is ítél minket, helyreigazítja az életünket. Ezért olvassuk naponta Isten igéjét.

5 Nap A bibliaolvasás Text. Ján. 5,39

Az nem is kérdés, gondolom, hogy mindnyájunknak van Bibliája. Talán nem is csak egy, hanem több is, esetleg több fordításban vagy több nyelven is. Tudjuk azt, hogy ez nem mindig volt így. A kommunizmus ideje alatt sokan örültek, ha bár egy Újszövetséggel rendelkeztek. Most is vannak olyan országok, ahol keresztyén-üldözés van, ahol nagyon boldogok, ha esetleg egy evangélium a kezükbe kerülhet. Nagyon sok olyan család van, ahol a Biblia csak a könyvtár egyik darabja, vagy épp dísze. De nem olvassák, nincs mindennapi használatban. Van sok olyan család, ahol esetleg vasárnap vagy ünnepnapokon olvassák csak a Bibliát.

Ezért nagyon időszerű kérdés: olvassuk-e a Bibliát és ha igen, hogyan tesszük ezt? Először is tudatosítsuk magunkban, hogy mekkora ajándék, ha a Bibliát a saját nyelvünkön tudjuk olvasni. Azért is hálát adhatunk, hogy több fordítás is rendelkezésünkre áll, amit mind jó használni.

A megszokott Károli fordítás mellett most már elérhető a revideált Károli és az Új fordítás is. Aki más nyelveken is beszél, az olvassa a bibliát ezeken a nyelveken is. Minél több fordítást használunk, annál gazdagabb lesz a bibliaolvasásunk.

Ha keresztyén családban nőttünk fel, akkor megszokhattuk a Biblia közös olvasását. A mi családunkban ez mindig este történet, amikor együtt volt a család. Emellett természetesen nagyon áldott dolog a személyes foglalkozás a Bibliával. A Bibliát naponta kell olvasni. Aki nem olvassa naponként, annak a hite sorvadni kezd.

Most már nagyon áldott eszköz áll rendelkezésünkre, a Református Bibliaolvasó Kalauz, mely 3 év alatt végigveszi az egész Bibliát. Minden napra van Ó és Újszövetségi rész is, és egy rövid magyarázat is segít a rész megértésében. Emellett nagy segítséget jelenthetnek az ú.n. áhítatos könyvek, amik most már igen szép számmal állnak rendelkezésünkre. Naponta olvassunk el legalább egy áhítatot is, de lehet többet is.

Fontos az is, hogy a Bibliát imádkozva olvassuk. Sámuel szép imádsága örök érvényű: szólj Uram, mert hallja a te szolgád. A Szentírás nem egy könnyű olvasmány, ezért óriási szükségünk van a Szentlélek megvilágosító munkájára, hogy értsük is meg, amit olvasunk. Nagyon ki szeretném hangsúlyozni, hogy a Szentírás alapigazságának, az üdvösség útjának megértéséhez nem kell teológia. Ezzel nem akarom lekicsinyelni a teológiai tudást, mert vannak olyan igék, amiket csak komoly háttérismerettel lehet magyarázni. Például a Jelenések könyve olvasásakor elengedhetetlen, hogy ismerjük a császárkultuszt.

Ezért fontos az igeolvasás mellett az igehirdetés, amit az arra kiképzett, teológiai tudással rendelkező lelkipásztorok végeznek, akik jó esetben elolvassák az eredeti szöveget és kommentárokat, igemagyarázatokat, más igehirdetők prédikációit is tanulmányozzák. Amennyiben egy igét nem értünk, nyugodtan kérdezzük meg lelkipásztorunkat. Lehet, hogy ő sem tud azonnal választ adni, de könyvtárában utána néz és megkeresi a helyes választ.

Nagyon fontos, hogy mély tisztelettel közeledjünk az igéhez. Aki nem tiszteli, hanem kritizálja az igét, az semmit se fog nyerni annak olvasásakor. Az is fontos, hogy szeressük az igét, mert az annak az Istennek a szava, aki minket úgy szeretett, hogy Egyszülött Fiát adta értünk.

Nagyon fontos, hogy időt szakítsunk a Bibliával való foglalkozásra. Modern életünk egyik legnagyobb nyomorúsága a rohanás, hogy semmire sincs igazán időnk, mindent csak úgy „kutyafuttában” intézünk. Persze, azt is nagyon jól tudjuk, hogy arra van időnk, amire időt szakítunk. Aki szereti a labdarúgást, az szakít időt a meccsek megnézésére, akinek van egy hobbija, annak arra mindig van ideje. Így lesz ez a bibliaolvasással is, időt kell szakítsunk rá. Fontos, hogy Isten előtt elcsendesedjünk, kikapcsoljunk minden zavaró tényezőt, hogy Isten szavára, igéjére figyelhessünk. Ha a hétköznapokon nincs is időnk, szenteljük meg az Úr napját, az legyen tényleg Istené, azon foglalkozzunk sokkal többet az igével, bibliaolvasással. Ilyenkor mélyüljünk el az igében.

Ez a nap különösen is alkalom arra, hogy a Biblián kívül más segédeszközöket igénybe vegyünk. Említettem már az áhítatos könyveket, de most már hála Istennek rengeteg más könyv is rendelkezésünkre áll. Nagyon sok olyan könyv van, ami egy – egy témát dolgoz fel, amiben jó elmélyedni, de vannak olyanok is, amelyek egy bibliai személyről szólnak. Ma már óriási segítség az internet, rengeteg igehirdetést, előadást hallgathatunk naponta, illetve teológiai kérdésekben is tájékozódhatunk. Éljünk ezzel az áldott lehetőséggel is. Így elérhetők olyan kincsek, amik régen nem álltak rendelkezésre.

Mindenkit buzdítok egy teológiai, bibliai könyvtár kialakítására. Én Hollandiában láttam, hogy az egyszerű egyháztagoknak is legalább 4-5 méternyi teológiai könyvtára van: áhítatos könyvek, kátémagyarázatok, prédikációs kötetek, meglepett magas szintű teológiai képzettségük, tájékozottságuk egyházi és lelki kérdésekben.

Nagyon tanulságos lehet számunkra azon könyvek tanulmányozása, amik az egyház történetéről, a híres  keresztyének életéről szólnak. Nekem óriási élmény volt ifjúkoromban a Quo vadis vagy a Köntösömre sorsot vetettek című könyvek elolvasása. De nagyon tanulságos lehet a reformátorok életéről olvasni vagy megismerni például a gályarab lelkipásztorok helytállását, szenvedését vagy atyáink szenvedését , akik megjárták a kommunista börtönök poklát. Ezek a történeti könyvek a bizonyságok fellegei, amik körül vesznek, mind-mind áldott segítség lehet hitünk erősödésében.

 

6 nap Amikor az ige megszólal Text. Mt.5,13-16

A mai napon beszéljünk arról, hogy mi különbség van Isten szava és a mi emberi szavaink között. Nagy a veszély, hogy mi túl sokat beszélünk és nem engedjük az igét szóhoz jutni. Mi rengeteget beszélünk, rengeteg információ áraszt el minket, de emiatt is a hallásunk nagyon felületes, sok minden az egyik fülünkön be, a másikon ki. Egy ilyen világban nagyon nehéz Isten igéjére figyelni és azt komolyan venni. Az ige is elmegy különösebb hatás nélkül a fülünk mellett. Megdöbbentett, hogy már többször is rákérdeztem emberekre, akik azelőtt egy-két nappal temetésen vettek részt, hogy mi volt az ige. De fogalmuk sem volt róla. Egyszerűen elfelejtették vagy meg sem hallgatták azt.

Az igére nagyon oda kell figyelni, azt meg kell jegyezni és annak engedelmeskedni kell. Ezt más szavakkal úgy fejezzük ki, hogy az ige szerint kell élni. Mert minket nagyon fenyeget az a veszély, ami ős-szüleinket is megejtette, hogy mi nem Isten szavára, hanem a Sátánra figyelünk és neki engedelmeskedünk. Mert a bűn nem a cselekedettel kezdődik, hanem azzal, hogy nem az Úrra, hanem a Sátánra figyelünk. Pedig nekünk Istenre kell figyelni és neki kell engedelmeskedni. A megtérés tulajdonképpen nem is más, mint engedni, hogy Isten igéje belénk hatoljon, bennünk hitet és hitből való engedelmességet munkáljon.

Jézus azokat mondta boldogoknak, akik hallgatják és megtartják Isten beszédét. Ez a bensőnkben, a szívünkben történik, aztán meglátszik külső életünkben is. Mi elkezdjük tartani magunkat az igéhez, az ige emberei leszünk. Pál apostol a levelei végén mindig intéseket fogalmaz meg azok számára, akik az ige szerint akarnak élni. Megmutatja azoknak, hogy mit is jelent a valós életben az igéhez tartani magunkat.

Jakab apostol is felszólít arra, hogy az igének megtartói , cselekvői legyünk és ne csak hallgatói. Tehát nem elég meghallgatni az igét, azt meg is kell cselekedni. Levelében nagyon sok utalás van arra, hogy ez mit jelent. Hogy csak egy példát mondjunk, a hívő ember nem lehet személyválogató.

De hol hangzik fel az ige? Hát egy dolog biztos: a gyülekezet összejövetelein. Nem véletlenül beszélünk az ige szolgálatáról, az ige szolgáiról, ma ez nem is olyan egyszerű, mert az emberek nem szeretik azt, ha megmondunk nekik valamit. Nekik ne mondja meg senki, ők már felnőttek, majd ők eldöntik, hogy mi a jó és mi a rossz. Nyílván, hogy itt óriási az igehirdetők felelőssége, hogy ők valóban Isten igéjét hirdessék, ne emberi véleményeket fogalmazzanak meg. A hallgatók meg kell érezzék, hogy ez valóban nem emberi szó, hanem Isten szava hozzájuk, hogy az igehirdetőn keresztül maga Isten szólít meg.

Arra is nagyon kell vigyázni, hogy a teljes Szentírás üzenete szólaljon meg, jusson szóhoz. Ne csak azokról az igékről beszéljünk, amik nekünk „fekszenek”, amikről úgy gondoljuk, hogy senkit sem sértenek, merjünk a Szentírás kemény igéiről is prédikálni. Mi azokat az igéket is el kell fogadjuk, amik nekünk nem annyira tetszenek. Nagyon fontos, hogy a Szentírás nagy igazságai napirendre kerüljenek, hogy mi a bűn, mi a kegyelem, kicsoda Isten, kicsoda az ember, mi a megváltás, mi a megszentelődés. De azt is látnunk kell, hogy mi az Isten munkája és mi a mi felelősségünk. Világosan kell látnunk, hogy mi a megtérés, hogy mi az újjászületés. Tisztán kell látnunk azt, amit a Káté így fogalmaz meg: nyomorúság, megváltás és hálaadás. Nagyon jól kell lássuk a Szentháromság személyeinek a munkáját az életünkben. Tanítást kell kapnunk a végső dolgokról, az örök életről, a feltámadás kérdéséről is.

Mi nem szabad az igét megtartanunk a magunk számára. Mert az igére nem csak a gyülekezetnek, nem csak ami kis zárt közösségünknek, hanem a világnak is szüksége van az igére. Isten igéje a világ világossága, nem csak a hívőké, mert Isten nem csak a hívőket szereti, hanem ezt a világot is, és meg akarja menteni, meg akarja váltani azt. Mert ez a világ mégis csak Isten világa. Enyém a föld és annak teljessége, mondja a 24-ik zsoltár. Isten nem mondott le erről a világról. Jézus a Hegyi Beszédben azt mondja, hogy ti vagytok a földnek sója és ti vagytok a világ világossága és úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a tii jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.

Mi büszkék vagyunk arra, hogy demokráciában élünk, ami népuralmat jelent, tehát ahol a nép dönti el, hogy mit akar tenni, hogy mi számára jó. De Isten teokráciát akar, ez Isten uralmát jelenti s ezt Ő igéje által valósítja meg. Mi el kell mondjuk a világnak, hogy Isten parancsolatai ma is érvényesek, ezeket ma is meg kell tartani. Mi nem az emberek véleményét tartjuk irányt adónak, hanem Isten szavát.

Nekünk az igét mindig mondanunk kell. Péter és János egy adott ponton azt a parancsot kapják a főpapoktól és az írástudóktól, hogy ne szóljanak többé a Jézus nevében. De ők ennek nem engedelmeskedhetnek, mert inkább Istennek kell engedelmeskedni, mintsem embereknek. Mi nem hallgathatunk a Jézus nevéről, mert nem adatott más név, ami által megtartatunk, csak az Ő neve. Az apostolok nem voltak hajlandók hallgatni erről a névről, hanem bátran bizonyságot tettek róla, még akkor is, ha ezzel az életüket sodorták veszélybe.

Az egyház története során nagyon sokszor a bátor bizonyságtétel a vértanúhalált jelentette. De ők ekkor sem hallgattak és ezért oroszlánok elé, máglyára vagy börtönbe kellett menniük.

Nagyon sok ember van, aki nem olvassa Isten igéjét, de látja a keresztyének életét, és ahogy valaki találóan mondta: a keresztyének élete az ötödik evangélium. Tegyünk mi is bátran bizonyságot róla.

                                                                                                            Lőrincz István

(Ezen igehirdetési sorozatot J van Amstel Door Woord en Geest című könyve alapján írtam)

 

 

Pokol és menny

 

Előadás Pokol és menny

Bevezető gondolatok

Pokol és menny az előadásom címe. Így együtt nem szívesen halljuk ezt a két szót. Még ha csak a mennyről lenne szó, az még megjárna, azt még elfogadnánk. De a pokolról nem akarunk hallani. Ennél vannak kellemesebb, kedvesebb témák is. Pokolról beszélni, ez rettenetes dolog. De ez a kettő elválaszthatatlanul együvé tartozik. A Biblia mindig együtt beszél az üdvösségről és kárhozatról, életről és halálról, megtartatásról és elveszésről. Minden ember útban van vagy a pokol vagy pedig a menny felé.

            Természetesen nagy veszély az, hogy könnyen és könnyelműen pokolra küldjük az embereket. Pedig az, hogy erről a témáról beszélünk, egyáltalán nem az a célunk. Mi mindig úgy kellene beszéljünk a pokolról, mint amitől mi meg vagyunk váltva, amitől meg vagyunk szabadítva. A Biblia arról tesz bizonyságot, hogy Krisztus az övéit megmentette a pokoltól, a kárhozattól. A Biblia egyrészt azt akarja, hogy mi iszonyodjunk a pokoltól, másrészt pedig, hogy vágyódjunk a menny után. Így próbálok előadásomban erről a kettőről, a pokolról és a mennyről beszélni.

Két végcél, két végállomás (Mát.7,13-14)

Jézus az ő híres igehirdetését, a Hegyi Beszédet zárja le a széles és a keskeny út, az életre és a veszedelemre vivő útról szóló tanítással. A beszéd végén bíztatja hallgatóit az Isten országába való bemenetelre. Jézus attól fél, hogy az emberek meghallgatták ugyan az Isten országáról szóló tanítást, de nem akarnak bemenni abba. Ezért valósággal sürgeti őket. Járjatok a keskeny úton,menjetek be a szoros kapun. Mert van egy másik kapu és egy másik út is, s ha valaki azon jár, az nem az Isten országába, hanem a veszedelembe, a kárhozatba jut. Az, hogy menjünk be aa szoros kapun, hogy járjunk a keskeny úton egy szeretetteljes meghívás, de ugyanakkor egy komoly intés, figyelmeztetés is.

Az Úr Jézus nagyon világosan beszél arról, hogy az emberi életnek két végcélja, két végállomása lehetséges. A széles út, a tágas kapu az örök veszedelemre, a keskeny út és a szoros kapu az örök életre vezet. Van két kapu és van két út. Az egyik az örök veszedelembe, vagyis a pokolba vezet, a másik pedig az életre, vagyis a mennybe vezet.

Életet meghatározó döntés

Jézus az ő igehirdetéseiben az embereket döntés elé állította. Jézus először kapuról, azután pedig útról beszél. Aki átlép a kapun, az elindul egy úton. Nagyon fontos, hogy melyik kapun lépsz át. Ez a döntés nagyon szoros kapcsolatban áll azzal, amit az emberek Jézustól hallottak. Ők hallották az Isten országáról szóló evangéliumot, utána pedig jött a felszólítás: menjetek be a szoros kapun.

            Jézus arra szólítja fel hallgatóit, hogy jó döntést hozzanak éás jó úton járjanak, jó irányba haladjanak. De Jézus azt is világossá teszi, hogy ennek a döntésnek óriási a jelentősége, hogy ettől függ az üdvösség és a kárhozat.

            Sokan már ifjú korban meghozzák ezt a döntést, ami aztán meghatározza egész további életüket is, s az ő örök rendeltetésüket is. Ha csak egy kapu lenne, nem kellene dönteni. De van két út és két lehetőség, lehet menni az életre és lehet menni a veszedelemre. Tulajdonképpen a kegyelem csodája, hogy van lehetőség az életre, az üdvösségre menni. Például a bukott angyalok nem kapnak lehetőséget, nem kapnak esélyt a megtérésre. Mi is mindnyájan elbuktunk Ádámban, de mi kapunk egy lehetőséget a megtérésre, és az életre.

Isten minket döntés elé állít. Nekünk döntést kell hozni. Persze, később azt is meglátjuk, hogy az is kegyelem, hogy Isten döntés elé állított s az még nagyobb kegyelem, ha jó döntést hozhattunk. Jézus arra is figyelmeztet, hogy a tágas kapu és a széles út csábít minket, hogy ne szakítsunk a bűnnel, hogy ne higgyünk Jézus Krisztusban. Ha ezt választjuk, akkor mi a világot és annak fejedelmét, a Sátánt szolgáljuk és a bűnnek élünk.

            Ahhoz, hogy a szoros kaput és a keskeny utat válasszuk, megújult szívre van szükségünk, meg kell bánjuk bűneinket és üdvösségünket Krisztusban kell keressük. Mi a megtérés által kerülünk a keskeny útra, tulajdonképpen a megtérés a szoros kapu, amin átlépve elindulunk Krisztus követésébe. Jézus azt is mondja, hogy ehhez meg kell tagadnunk önmagunkat és fel kell vennünk az ő keresztjét. Ezen az úton naponta harcolnunk a kell a Sátán, a világ és a mi tulajdon testünk ellen. Ez az út az emberek , a többség szemében nem népszerű, ezért is vannak kevesen, akik ezen járnak.

A végcél

Minden ember útban van vagy a pokol vagy a menny felé. Csak kétféle ember van, aki szolgál Istennek és aki nem szolgál. Nincs három kapu, nincs három út, nincs három végcél.

A mennybe vezető út nem könnyű. Szakítani kell a bűnnel és világgal. Nem lehet a szoros kapun belépni Jézussal, de a bűnt is visszük magunkkal. Csak úgy lehet belépni, ha megtagadjuk önmagunkat, felvesszük a keresztet.

A másik kapunál, a tágasnál nincsenek korlátozások, azon mindent át lehet vinni, ott nem kell szakítani a bűnnel,, nem kell magunkat megtagadni, nem kell felvenni a keresztet. Ennek az útnak van egy jelszava: együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk. (1Kor.15,32) A pokolba vígan megyünk, de ahogy oda megérkezünk, a vigalom megszűnik és átmegy fájdalomba. Ezért soha ne irigyeljük a világ fiainak az örömét, vigasságát.  Mert az ő örömük egyszer szomorúságra fordul.

Van-e élet a halál után?

 A művelt görögök és a harcias rómaiak is tudtak és gondolkodtak a mennyről és pokolról. Ők is tudták, hogy a halállal nincs mindennek vége. Ez a modern ember vívmánya, találmánya. Homérosz Odüsszejájáben  az elhunytak  a holtak hazájába kerülnek. Utána pedig Cerberus, a holtak hazájának a kutyája a pokolba viszi őket. De Homérosz beszél a boldogság hazájáról is, ahol már nincs halál. Az istenek döntik el, hogy ki fog oda jutni.

Az ember tudatalattijában van egy mély sejtés arról, hogy a földi élet után van vagy örök boldogság vagy örök fájdalom. A menny és pokol tehát nem tipikusan keresztyén tanítás, minden más vallás is tud mennyről és pokolról.

A legtöbb ember hiszi, hogy a földi élet után kell legyen valami. Ösztönszerűen is érzi az ember, hogy van élet a halál után. Ezt a sejtést, tudatot Isten helyezte az emberbe, pont úgy, mint a lelkiismeretet is. Hányszor olvassuk a Facebook-on is egy-egy elhunyt családtagról, hogy ő ezután már onnan felülről vigyáz ránk, a nagy sportolókról, hogy most már az égi, mennyei csapatban játszanak. Az unokáknak mutatnak az égre, hogy nagymama vagy nagytata ott egy csillag.

Vannak persze olyanok, akik tagadják, hogy lenne élet a halál után. Ők tagadják azt is, hogy van pokol és menny, azt mondják, hogy mind a kettő itt van a földön. De ott mélyen az ilyen embereket is foglalkoztatja a halál utáni élet, ők is érzik ott mélyen, hogy valami kell legyen a halál után.

A bűn és a halál

A Biblia világosdan tanítja, hogy a halált senki sem kerülheti el. „Kicsoda az, aki életben maradhat és nem lát halált, és kiszabadulhat a halál kezéből, teszi fel a zsoltáros a kérdést.(Zsolt.89, 49) A Biblia tanítja továbbá, hogy a halál a bűn által jött be a világba. A halál a bűn büntetése, amit Isten kilátásba is helyezett az első emberpárnak:amely napon eszel róla, (mármint a jó és gonosz tudásának a fájáról) meghalsz. (1Móz.2,17

Isten nem teremtett halált. A halál az ember engedetlensége, bűne miatt jött be a világba. Az a tény, hogy az ember fél a haláltól, mutatja hogy a halál idegen, természetellenes, hogy a halál egy félelmetes, egy ellenséges hatalom. A Szentírás világosan tanítja, hogy a halállal nincs mindennek vége. „Elvégzett dolog, hogy az emberek meghaljanak, utána pedig az ítélet.”(Zsid.9,27)

A Szentírás azt is tanítja, hogy amikor egy hívő ember meghal, a lelke azonnal a mennybe megy, ha pedig a hitetlen hal meg, az ő lelke a pokolba megy. (Lásd a gazdag és Lázár példázata)

Isten gyermekeinek a reménysége

Az Ószövetség egyes igéit olvasva, az lehet a benyomásunk, hogy a halál az élet végét jelenti, hisz ott megszűnik Isten dicsőítése, magasztalása. „Mert nem a Seolban magasztalnak téged, és nem a halottak dicsőítenek, nem a sírverembe szállók reménykednek hűségedben. Aki él, csak aki él, az dicsőít téged, mint ma én.”(És.38,18-19) Egy másik ilyen iga a Préd.9,7. „Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit nem tudnak, és jutalmuk sincs többé.” Az ószövetségi hívők ebben az életben akarják Istent dicsőíteni, itt akarják Isten jóságát magasztalni..

Az Újszövetség már sokkal világosabban beszél arról a dicsőségről, ami Isten gyermekeinek a jutalma lesz. De mégis, az Ószövetségben is van szó arról, hogy a halállal nincs mindennek vége. Énókot az Úr magához vette, Illést az Úr tüzes szekéren mennybe ragadta, Jób hiszi, hogy Megváltója és  teste nélkül meg fogja látni Istent. Aszáf is bizonyságot tesz, hogy őt az Úr dicsőségébe fogja fogadni. Talán az egyik legszebb ószövetségi bizonyságtétel az Ésaiás prófétáé:”Megelevenednek hallottaid és holttestük feltámad. Serkenjetek fel és ujjongjatok, akik a porban laktok.” (És.26,19) Ábrahám és Dániel is várta az alapokkal bíró várost, a halottak feltámadását.

Jézus az Újszövetségben számtalan helyen világosan beszél a halál utáni életről „És eze k elmennek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.”(Mt.25,46) Mártának azt mondja:”Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él.”(Ján.11,25)

A test és lélek elválása

Az ember két lényeges alkotóelemből áll: test és lélek. Isten Ádámot a föld porából alkotta, de utána élő lelket lehelt belé. Jézus beszél arról, hogy attól féljünk, aki a testet és a lelket is elveszítheti a gyehennában, vagyis a pokolban..(Mt.10,28)

A test és lélek között szoros kapcsolat van, ami a halál pillanatában megszűnik. Elválnak egymástól és ez természetellenes.. Nem úgy teremtettek, hogy egyszer elváljanak. Amikor valaki meghal a test és lélek elválik egymástól és elkezdődik az örökkévalóság. Pál erre az „elköltözni” kifejezést használja, ez egy hajózási fogalom, amikor a hajót eloldják a parttól és az kifut a tengerre. Így válik el a test a lélektől, s ez sokszor egy nagyon fájdalmas folyamat.

A Biblia nem ismeri a „lélek alvásának” a fogalmát, ez lenne az az állapot, amikor a léleknek nincs tudata a feltámadásig. Ez egy pogány felfogás, a gazdag és Lázár példázata azt mutatja, hogy a lelket azonnal a menny vagy a pokol várja.

A test a halál után porrá lesz, de a lélek azonnal visszatér Istenhez, aki adta azt.

Mi a pokol?  (2Thessz.1,9a)

De mi a pokol? Erre a kérdésre a legegyszerűbb válasz: a pokol az a hely, ahol a hitetlenek és istentelenek megbüntetnek az ő bűneikért. Minden vallás és kultúra ismeri a pokol fogalmát. A buddhizmus, az iszlám, a hinduizmus, a sintoizmus, a zsidóság. A keresztyénség és az összes vallás tud egy olyan helyről, ahol az emberek a halál után kínoztatnak. Minden vallás beszél arról, hogy a rossz emberekre a halál után büntetés vár.

A gyehenna

A Biblia szava a pokolra: a gyehenna. Ez a héber „ge hinnóm” szóból származik, a Hinnóm völgye. Ebben a völgyben, ami Jeruzsálemen kívül fekszik Manassé király idejében folyt a Molok isten tisztelete. A 2Krón.28, 3 szerint Akház király tömjénezett a Hinnóm völgyében, sőt fiait is elégette a pogányok utálatosságai szerint, akiket az Úr kiűzött Izrael fiai elől. Ezt az istentiszteletet az ige az ammoniták utálatos bálványozásának nevezi. (1Kir.11,7)  Molok isten bálványa vasból készült, karjait előre nyújtotta, a bálvány belsejében tüzet gyújtottak. Amikor a kar kitüzesedett, arra helyezték a gyermeket.

Isten a legszigorúbb módon megtiltotta népének, hogy Molok istennek gyermekeket áldozzanak. Jósiás király irtotta ki Molok isten tiszteletét és ezen a helyen egy szemétégető telepet létesített. Itt mindig égett a szemét és egy rettenetes bűz terjengett. Ez a hely lett a szimbóluma a pokolnak, ,ahova az istentelenek kerülnek örök büntetésre. Ezért használja Jézus is a „gyehenna” szót a pokol megjelölésére. Ezt a helyet Jézus idejében mindenki jól ismerte.

A pokol egy hely

Hol van tehát a pokol és mi a pokol? A Biblia azt mondja, hogy ez egy jól meghatározott hely. Nem egy érzés csupán. Az Ap.csel.125 Júdásról azt mondja: az őt megillető helyre jutott. A Biblia a poklot egy helynek nevezi, ami az ördögnek és az ő angyalainak készíttetett.

Mi nem tudjuk, hogy ez a hely hol van. A Biblia csak annyit mond erről, hogy messze van Istentől, mélységben van, sötétség van benne és a szenvedés helye. A gazdag azt szeretné, hogy testvérei ne jussanak a gyötrelem e helyére. A pokol a Jelenések könyve szerint a menyei Jeruzsálemen kívül található.

A pokol egy félelmetes hely

A Szentírás a poklot egy izzó kemencéhez hasonlítja, bevetik őket a tüzes kemencébe. Ott lészen sírás és fogcsikorgatás. (Mát.13,42) Találkozunk a Bibliában az „örök tűz, olthatatlan tűz, külső sötétség, mélység kútja, második halál2 kifejezésekkel. Ezek a képek mind szenvedésre, főleg lelki szenvedésre utalnak. Egy olyan hely a pokol, ahol reménytelenség, gonoszság, szeretetlenség, kegyetlenség, gyűlölet van, ahol az ördög és démonai vannak. A pokolra azok jutnak, akik elvetik az evangéliumot és a Jézus Krisztus nevét tisztátalannak tartják.

A pokolban levők fogják tudni, hogy ők miért vannak ott. A büntetés alatt emlékezni fognak a földi életükre. A pokol azok számára lesz a legrettenetesebb, akik hallották az evangéliumot. Ők fognak emlékezni arra, hogy nekik is fel volt kínálva a kegyelem, Jézus Krisztus prédikáltatott nekik. Állandóan azt fogják mondogatni: ó, bár csak hallgattam volna a hívó szóra, elfogadtam  és megtértem volna. A fájdalmat még rettenetesebbé teszi annak a tudata, hogy mások, akik hittek, akik megtértek, azok a mennybe jutottak, az örök örömbe.

 

Kik lesznek a pokolban?

A Biblia azt is elmondja nekünk, hogy először is az ördög és az ő angyalai lesznek ott. „És az ördög a tűz és a kénkő tavába vettetett, ahol a fenevad és a hamis próféta is van és gyötörtetnek éjjel és nappal.”(Jel.20,10) Ott lesznek továbbá a gyávák, hitetlenek, utálatosak, gyilkosok, paráznák, varázslók, bálványimádók és hazugok. (Jel.21,8)

Azok lesznek ott, akik az evangéliumnak nem engedelmeskedtek, akik nem hittek Jézus Krisztusban. Akkor is, ha különben úgymond rendes és becsületes emberek voltak.

Isten szeretete és a pokol

Feltevődik a kérdés: hogyan tud a szeretet Istene embereket a pokolra küldeni? Hogyan egyeztethető össze a pokol Isten szeretetével? Hogyan akarhatta Isten, hogy legyen egy ilyen rettenetes hely? Sokan azt mondják: ha Isten ilyen kegyetlen, ha engedi, hogy emberek pokolra menjenek, akkor én nem hiszek ebben az Istenben. Sokan ezért tagadják a pokol létét. A római katolikus egyház megpróbálja ezt az enyhítést, hogy a lelkek csak egy ideig kell ott legyenek a tisztítótűzben, a purgatóriumban , de egy idő után kiszabadulhatnak onnan.

A Biblia viszont erről nem tanít. Amikor a pokolról van szó, akkor mindig ott áll: örök tűz, örök gyötrelem, örök veszedelem. Nincs második esély. A pokolból nem lehet a mennybe jutni. A tisztítótűz gondolata azért van, hogy a pokol rettenetes valóságát enyhítse. A példázatbeli gazdag nem a tisztítótűzből, hanem a pokolból emelte fel szemeit. A jobb kéz felőli gonosztevő azonnal a Paradicsomba került, nem kellett tisztítótűzön átmennie.  A halál pillanatában elkezdődik az örökkévalóság, vagy az üdvösség vagy az örök kárhozat formájában.

A döntés itt a földi életben történik. Aki nem tért meg, nem bánta meg bűneit, nem hitt, aki Krisztuson kívül élt és halt meg, az örökre elvész.

Hinni a pokolban annyit jelent, mint hinni Isten igazságosságában

A pokol léte valóban annyira kegyetlen, szeretetlen és igazságtalan dolog? Gondoljunk itt olyan emberekre, akik rettenetes igazságtalanságokat szenvedtek el. Például gondolhatunk a keresztyénekre az Iszlám Állam uralma alatt. Házaikat lerombolták, lefejeztek férfiakat és asszonyokat és ez miért kiált? Hát igazságtételért! Ha ilyen bűnöket nem büntetnek meg, akkor sérül az igazságérzet. A sértett úgy érzi, hogy cserben hagyták. Ha mi elítéljük, elvetjük azt a gondolatot, hogy Isten megbünteti a gonoszságot, akkor valami nincs rendben az igazságérzetünkkel. Persze az igazságérzet is kificamodott. Ha egy gyermeket elüt egy autó, akkor azt meg kell büntetni. De ha egy édesanya megöli magzatát szíve alatt, azzal minden rendben van. Kettős mértékkel mérünk.

 

 

A pokol oka: a bűn

Különös, hogy az emberek mindig Isten szeretetére hivatkoznak akkor, amikor igazolni akarják, hogy miért nem hisznek Istenben és azt mondják: hogy tud egy szerető Isten embereket a pokolba küldeni?  Hogy tudja a szerető Isten mindazt a gonoszságot eltűrni, ami a világban van? Miért nem avatkozik közbe? Hisz ha ő mindenható, akkor mindent megakadályozhatna. A hitetlen emberek a vádlottak padjára ültetik Istent és utána kijelentik: én egy ilyen Istenben nem tudok hinni.

Az ilyen ember egy sor fontos dolgot figyelmen kívül hagy. Először is azt, hogy az ember bűnös és nem igaz. Persze, vigyázzunk arra, hogy ne akarjunk mindig kapcsolatot teremteni egy bűn és az azt követő baj között. Azért lettél beteg, mert rossz ember vagy. De végső soron minden nyomorúság oka a bűn. A nyomorúság nem az égből hullott, azt mi okoztuk a bűnnel. A bűnbeesés nem marad súlyos következmények nélkül.

Igazságosság és szeretet

A világ ezt a kettőt kijátssza egymással szemben és szüntelen azt kérdezi: hogyan engedhet meg Isten egy ilyen igazságtalanságot? Ezek az emberek az Ószövetség azon igéire is hivatkoznak, amikor Isten elrendelte népek, városok kiirtását.

Ha azonban a Bibliát figyelmesen olvassuk, akkor látjuk, hogy ennek nyomós oka volt. Miért kellett kiirtani a kánaánita népeket? Ezek erkölcsileg annyira elfajultak, elállatiasodtak, hogy már nem lehetett segíteni rajtuk. Ez pont olyan, mint amikor az érszűkület miatt amputálni kell egy lábat. Ha nem vágjuk le a lábat, az egész testet megöli. Isten előtte ezeknek a népeknek adott lehetőséget a megtérésre. Isten először felkínálta ezeknek a népeknek is a kegyelmet és csak azután ítélte meg őket.

Nem felejthetjük el, hogy Isten egy szent Isten, nem hagyhatja a bűnt büntetés nélkül. Isten szerető Isten, de nem engedékeny, bűnt elnéző Isten. A modern ember gondolatvilágából eltűnt a büntetés és igazságosság fogalma, a jó és a rossz fogalma és mindenek előtt a bűn fogalma. Ha történik is bűn, mindig az enyhítő körülményeket keresik: neveltetés, genetika. A bűnös ember tulajdonképpen a körülmények áldozata lesz. A hitetlen ember is úgy próbálja menteni hitetlenségét, hogy ő is egy áldozat, hisz neki Isten nem adott hitet, ő erről nem tehet, Isten a hibás.

A modern ember gondolatvilágában nincs helye a szent és igazságos Istennek, aki gyűlöli és megbünteti a bűnt. Isten nem önkényesen, kénye-kedve szerint küld embereket a pokolba. A pokolban nem bűntelen és ártatlan emberek lesznek. Olyan emberek lesznek ott, akiket Isten sokáig eltűrt és figyelmeztette őket, hívta őket a megtérésre.

Az ember mindig próbálja a másik embert hibáztatni a maga bűnéért. A második világháború után a németek vívódtak azon a kérdésen, hogy ki a hibás mindezért? A katona azzal mentegette magát: a kapitány parancsolta. A kapitány meg azzal: az ezredes parancsolta, az ezredes: a tábornok parancsolta. A tábornok: Hitler parancsolta. Végül oda lyukadtak ki, hogy Isten a hibás, mert Hitlernek ezt megengedte.

A pokol büntetése igazságos lesz

Isten mindenki cselekedetét alaposan mérlegeli mielőtt az ítéletet meghozná. Jézus a farizeusoknak azt mondja, hogy az ő ítéletük annál súlyosabb lesz. Akik hallották az evangéliumot és nem engedelmeskedtek, azoknak lesz a legsúlyosabb ítélete. „Hogy menekülhetnek meg azok, akik íly nagy üdvösséggel nem törődnek?” (Zsid.2,3) Azokat, akik nem hallották az evangéliumot, az ő lelkiismeretük szerint fogja megítélni, mert a lelkiismeret nekik is megmondta, hogy mi a jó és mi a rossz.

A pokol szükségessége (2Móz.34,7)

Miért kell legyen pokol? Szükséges ez? A válasz: igen! Pokolnak épp úgy lennie kell, mint mennynek. A menny megfelel Isten örök irgalmának, a pokol az ő igazságos haragjának a bűn felett. A Mózes harmadik könyvében a parancsolatokat, intéseket mindig ez a mondat követi: mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok. Isten természete szerint szent, szent az ő lényében és cselekedeteiben is. Sokszor mi ezt nem értjük meg, de Isten minden cselekedete szent. Mivel Isten szent, a bűnt nem szenvedheti el. Ő a bűnt gyűlöli. Ahhoz, hogy Isten a bűnt elfogadhassa, hogy azt jóváhagyhassa, meg kellene tagadnia magát, meg kellene változzon, de ez lehetetlen.  Ő nem tűrheti el, hogy törvényit lábbal tiporják, Isten nem szeretheti a bűnt.

Az, hogy Isten szent, azt jelenti, hogy igazsága is szent, haragja is szent és szeretete is szent. De ha ez így van, feltehetjük a kérdést: akkor miként üdvözülhetünk, mi bűnösök, hogyan lehetünk a szent Isten jelenlétében? Csak úgy, ha megmosódunk a Jézus Krisztus vérében és újjászületünk a Szentlélek által.

Ezért nagyon fontos, hogy mi hogyan vélekedünk a bűnről. Csak gyengeségnek, a körülmények következményének látjuk azt? Ha nem lenne bűn, akkor pokol sem lenne. A pokol léte is mutatja, hogy milyen rettenetes dolog a bűn. Ez olyan rettenetes, hogy Jézus Krisztusnak kellett szenvedni és meghalni a kereszten.

A Biblia nagyon szűkszavú a bűn eredetét illetően. Csak annyit mond, hogy a Sátán hozta be ebbe a világba, de végső soron a bűn is egy titok, misztérium. Nem Istentől ered, hanem egy arkangyal Isten elleni lázadásából. Júdás 6-ban azt olvassuk egyes angyalokról, hogy nem tartották meg lakóhelyüket, vagyis szent voltukat, ezért kivettettek a mennyből. A Sátán fellázadt Isten ellen, a mennyben egy háború tört ki, aminek az lett az eredménye,, hogy a Sátán és a vele fellázadt angyalok kivettettek a mennyből.

Azt, hogy mi a bűn, azt Isten határozza meg. Miért bűn a lopás? Azért, mert mi emberek úgy gondoljuk? Nem, hanem azért, mert Isten igéje mondja ezt. A Sátán Isten normáit, hogy mi a jó és mi a rossz, megkérdőjelezi és azt ajánlja az embernek, hogy ő döntsön a jó és a rossz kérdésében. A bűn tehát szoros kapcsolatban van a jó és rossz kérdésével. A bűn az, hogy az ember nem fogadja el azt, hogy Isten határozza meg, hogy mi a jó és mi a rossz. A bűn tulajdonképpen lázadás Isten Isten-volta ellen, hogy nem fogadjuk el Isten tekintélyét. A bűn lázadás Isten szentsége, jósága, igazságossága ellen.

A pokol és a bűn kapcsolata

Ha a pokol annyira rettenetes, akkor a bűn is rettenetes. Mi nem vesszük elég komolyan a bűnt, hogy mi a bűn a szent és igazságos Isten szemében. Ha a Szentlélek megvilágosító munkája által meglátjuk, hogy milyen súlyos dolog a bűn, akkor meglátjuk azt is, hogy a pokol egy szükséges dolog. A bűn egy olyan pusztítást végzett a teremtett világban és az emberben, hogy Isten nem tehet mást, mint hogy rettenetesen haragszik arra. Ha Isten nem büntetné meg a bűnt, megszűnne szent és igazságos Isten lenni.

De erkölcsi szempontból is fel lehet tenni a kérdést: jó dolog az, ha nem büntetjük meg a rosszat? Az, hogy a bűnt büntetlenül hagyjuk a szeretet bizonyítéka? Mit mondanánk arra, ha valaki azt mondaná, hogy Hitlert és Sztálint Isten nem büntette meg, hanem beengedte a mennybe? „Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot? (1Móz.18,25)

A mennyben imádják Isten igazságosságát

A Sátán és a gonoszok pokolra való küldése a Bibliában mindig az ítélet napjával van kapcsolatban. Már Plátón is azt mondja: kell legyen egy ítélet, mert ebben az életben sok jót nem jutalmaznak meg és sok rosszat nem büntetnek meg. A Biblia beszél egy olyan napról, amikor az emberek sorsáról végső döntés születik. Ezen a napon mindenki meg fog ítéltetni, aszerint, amit életében cselekedett.

Az ítélet napját a Biblia az Úr napjának is nevezi. Az Úr napja úgy jön el, mint éjjel a tolvaj. (2Pét.3,10) Azért nevezi ezt a napot az Úr napjának, mert e nap középpontjában Isten áll. Ezen a napon mind az övéi, mind ellenségei őt fogják dicsőíteni.

Isten ezen a napon mindenkinek igazságot szolgáltat és a számlákat kiegyenlíti. Akkor mindenki láthatja, hogy Isten igazságos. A bűnt ezen a napon megsemmisíti, minden ellensége felett diadalmaskodik. A halál és a pokol a tűz tavába vettetnek. (Jel.20,14) Az angyalok és a megváltott lelkek magasztalják Istent, de a Sátánnal és a gonoszokkal Isten le fog számolni.

A pokoltól meg lehet menekülni

Mindaz, amit a pokolról mondtunk, minket ne tegyen kétségbeesetté, sem keserűvé. Mert a pokoltól meg lehet menekülni. A bűnnek két megoldása van: vagy a pokol, vagy a Golgota. Vagy az örök büntetés vagy az Istennel való megbékélés. Jézus világosan mondja:”bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédeimet hallja és hisz annak, aki engem elküldött, örök élete van és nem jut ítéletre, hanem már átment a halálból az életre.”(Ján 5,24)

Egy indián közmondás azt mondja. A tűz már nem pusztít ott, ahol már előtte egyszer járt. A Golgotán Isten haragjának tüze már leszállt és a bűneinket felégette, mi már biztonságban vagyunk. Isten már megbüntette a bűnt az özönvízben, Sodoma és Gomora elpusztításában, népe fogságra való vitelében, de sehol sem olyan nyilvánvaló az Isten bűn elleni haragja, mint a kereszten, mint Jézus halálában. Mennyire kell Isten gyűlölje a bűnt, ha azt Fia halálával kellett megbüntesse! Így tudja a szent Isten, aki a bűnt gyűlöli és megbünteti, szeretni az embert, megbocsátani bűnét, anélkül hogy igazsága és szentsége sérülne. A kereszten győzött a szeretet, de nem igazságossága feladásával, hanem annak eleget téve.

A bűnös ember számára van egy óriási lehetőség: Jézushoz menekülni, bűneinket vére alá helyezni, ott teljesen védve leszünk Isten haragja elől, mint ahogy az izraeliták védve voltak a pászkabárány vére által.

Miért kell beszélni a pokolról 2Kor.5,11

Ha ilyen rettenetes a pokol, ki akarna beszélni róla? Ki akar beszélni egy olyan Istenről, aki pokolra küld embereket? Legszívesebben mellőznénk ezt a témát, vannak a Bibliában sokkal kellemesebb témák, beszéljünk inkább azokról. Miért kell mégis beszélni erről a témáról? Azért, mert minden ember 10,50,80 év múlva vagy a pokolba vagy a mennyben lesz. Sok ember azért lesz a pokolban, mert életében ez a téma soha nem érdekelte, nem foglalkozott vele. Sok egyházban igehirdetésben nincs is szó a pokolról. És ez tetszik az embereknek. Beszéljünk csak Isten szeretetéről, kegyelméről, ami megjelent Jézus Krisztusban.

De a pokolról beszélni kell, ez nélkülözhetetlen, mert a Biblia nagyon sokat beszél róla. A mentő evangéliumról, de a pokol fenyegetéséről is kell beszélni. A pokolról való tanítás nagyon nagy jelentőségű. Ha erről nem beszélünk, nagy hibát követünk el. Az, aki nem beszél a pokolról struccpolitikát folytat, aki amikor jön a veszély bedugja a fejét a homokba és úgy gondolja, hogy akkor nincs már veszély.

Vannak a Bibliában olyan dolgok is, amik nem üdvösség kérdést kérdezik. Gondolhatunk itt a mózesi törvényekre, hogy mit együnk, mit ne együnk, hogyan öltözködjünk, egyházi rendelésekre, hogy pl hányszor úrvacsorázzunk egy évben, mennyi ideig tartson egy istentisztelet, de a pokolról és a mennyről szóló tanítás nem ilyen. A Biblia azért beszél komolyan a pokolról, mert az mindnyájunk kérdése. Azért kell beszélni erről, mert mi természet szerint mind úgy születtünk, hogy a pokol felé haladunk, ha csak valaki meg nem állít ezen az úton, ha valamilyen nagy változás nem történik az életünkben.

A pokolról szóló tanítás azért fontos, hogy megértsük Isten szeretetét. Mi köze van a kettőnek egymáshoz, hisz úgy tűnik, hogy ezek szöges ellentétben vannak egymással. De ez nem így van, hanem úgy, hogy a pokolról szóló tanítás nélkül nem tudjuk megérteni az Isten Jézus Krisztusban megjelent szeretetét.

Hogy egy példát mondjak: felhalmoztál egy nagy adósságot és az a veszély fenyeget, hogy ezért börtönbe zárnak. De van egy barátod, aki azt mondja: én megfizetem a te adósságod. Ha tudod, hogy milyen nagy volt az az adósság, amit ő megfizetett, akkor tudod, hogy mekkora büntetéstől szabadított meg. Ha tudod, hogy mi a pokol, akkor tudod, hogy milyen rettenetes dologtól szabadított meg téged az Úr Jézus. Ő elszenvedte helyettünk a pokol kínjait. Az Isten haragjának tüze reá csapott le. A kereszten elszenvedte a poklot, amikor így kiáltott: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Isten gyermekei így látják meg, hogy milyen félelmetes ítélettől szabadította meg őket Krisztus és hogy milyen nagy árat fizetett ezért. Ha nem látjuk a poklot , nem tudjuk értékelni a keresztet.

Hogyan prédikáljunk a pokolról?

Kell-e egyáltalán prédikálni erről? Nem jobb, ha hallgatunk? Akkor félelmet keltünk az emberek szívében és ha szolgálunk is Istennek, legfeljebb félelemből tesszük, hogy ne kerüljek a pokolba, mondogatják egyesek. Jézus volt a legszeretőbb, legmelegebb szívű igehirdető, aki valaha is élt. De senki nem beszélt többet a pokolról, mint Jézus. Számtalanszor figyelmeztette hallgatóit, hogy van egy külső sötétség, mindenkit intett arra, hogy ne maradjanak bűnben, hitetlenségben.

Olyan kemény dolgokat is mondott, hogy jobb fél karral, lábbal, szemmel bemenni az örök életre, mint két kézzel, lábbal, szemmel bemenni az örök veszedelembe. Ezért nem szabad hallgatnunk a pokolról. Aki szereti felebarátját, az figyelmezteti őt a veszélyre. Ha mi tudjuk, hogy valaki egy  szakadékos helyre indul kirándulni, de nem figyelmeztetjük: vigyázz, mert ott szakadékok vannak.

Mi kell beszéljünk a pokolról, mert ez is benne van a teljes Írásban, ami Istentől ihletett. Az emberek iránti szeretetből kell erről beszéljünk: „ismerve tehát az Úr félelmét, embereket nyerünk meg.(2Kor.5,11). Pál sohasem hallgatta el a kárhozatnak a veszélyét. Nem lehet úgy beszélni Isten szeretetéről, és az evangéliumról, hogy a pokolról hallgatunk. Az evangélium az a jó hír, hogy Isten mindent megtett Jézus Krisztusban, hogy minket a pokoltól megmentsen. Ha nincs pokol, akkor nincs szükség misszióra és evangélizációra. Pál azt mondja, hogy ő mindenkinek adós az evangéliummal. A menny elveszti ragyogását, ha nem beszélünk a pokolról.

Mi a célja a pokolról szóló igehirdetésnek?

Kinek kell prédikálni a pokolról? Azoknak az embereknek, akik abban a veszélyben vannak, hogy a pokolba jutnak. Ezek azok, akik nincsenek megtérve és nem hisznek Jézus Krisztusban. Miért hirdették olyan komolyan a próféták, Keresztelő János, Jézus Krisztus, az apostolok a megtérést? Hát azért, hogy az emberek ne vesszenek el, hogy örök életük legyen. Isten azért hirdettette komolyan a pokol valóságát, hogy szent rettegéstől áthatva keressük az attól való szabadulást, ami Jézus Krisztusban mindenki számára készen van. Hirdetni kell, hogy az Isten igazságos ítéletétől, a pokoltól csak a Jézus Krisztusban való hit által lehet megmenekülni. Ő mindent megtett azért, hogy mi a pokoltól megszabaduljunk és a mennybe jussunk.

Két lehetőség van: az első, hogy élő hittel keressük az üdvösséget, a megtartatást, a megfeszített Jézus Krisztusban vagy a második, hogy viseljük bűneink büntetését a pokolban., az örök kárhozatban. Aki hisz, tudhatja: én meg vagyok váltva a pokoltól. Krisztus a kereszten elhordozta bűneim büntetését. Mert nincs már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Jézus Krisztusban vannak.”

II. A menny

A menny, mint Isten dicsőségének a színtere

A mennyről való tanításnál már más a helyzet. Erről szívesen hallunk, ezt már szívesen hallgatják az emberek. A pokolról szóló tanítást rettenetesnek és elfogadhatatlannak tartják, nem is akarnak hinni benne. De a mennyel már egészen más a helyzet. Az vonzó, abban szinte mindenki hisz. A menny után van egy tudatalatti vágy , ez az elveszett Paradicsom utáni vágy tulajdonképpen. De ez nem jelent azt, hogy az emberek élete a menny felé néző élet lenne. Bár várjuk a mennyet, megvigasztal, hogy van menny, de az életünk mégis csak a föld felé irányul. Mert a földi élet egy csomó szép dolgot kínál a mi számunkra. Főleg azok, akik gazdagságban, jólétben élünk, meg vagyunk elégedve, azok csak a földi élettel törődünk.

Hol van a menny?

A menny szintén egy hely az Isten teremtett világában. Ha mi a „menny” szót halljuk, önkéntelenül felfelé, az égre tekintünk. Énók is elragadtatott, Illés felvitetett az égbe, Jézus is felment a mennybe. Jézus azt is mondja: én a mennyből szálltam alá tihozzátok. A Bibliában a menny szó három összefüggésben van kijelentve.

Először is a levegőég, ami felettünk van, ahol a fellegek is vannak. Az eső és a hó leszáll az égből. A menny szó az égboltot is jelenti, ahol a csillagok is vannak. Harmadik jelentése a mennynek: az a hely, ahol Isten lakozik. Az Ótestamentum ezt egek egeinek nevezi. „Az ég és az egek egei sem fogadhatják be őt. (2Krón.2,6) Ezt a Biblia harmadik égnek is nevezi, ahova Pál is elragadtatott. (2Kor.12,2) Ez az a hely, ahova Krisztus is felment. A menny tehát egy hely, amit Isten teremtett.

Az űrkutatás felfedte azt a tényt, hogy az univerzum, a világmindenség megmérhetetlenül nagy., amit mi el sem tudunk képzelni. Van olyan csillag, ami 51 millió fényévre van tőlünk, ezt kilométerekben ki sem lehet fejezni. Egy fényév 10 billió kilométer. Ez a mennyország még ezen is túl van. Isten teremtett egy lakóhelyet a maga számára, de ebben a lakóhelyben az Atya házában számunkra is sok lakóhely van.

 

 

 

Milyen ez a hely?

A Biblia néhány dolgot elmond erről a helyről. Először is azt, hogy ez Istennek és az ő angyalainak a lakóhelye. De itt vannak az üdvözült lelkek is. A Biblia nagyon szép dolgokat mond el a mennyről. Ez az örök öröm helye, ez az Isten dicsőségének a színtere. De mi az Isten dicsősége? A héber szó a „dicsőség”-re a „kábód” szót használja, ez súlyosat jelent. József dicsősége az ő magas pozíciója volt ez egyiptomi birodalomban.

Isten dicsősége abban áll, hogy egyedül Ő az Isten. Az Úr dicsősége az a ragyogás, ami az Ő tökéletességéből származik. Isten dicsősége az, hogy Ő nem hasonlítható össze senki mással. Isten dicsősége az Ő lényében és jellemvonásaiban van. Lássunk pár jellemvonást.

A 2Móz.34,6-7 szerint: irgalmas, kegyelmes, késedelmes a haragra, nagy az irgalmassága és igazsága, megbocsát hitszegést, vétket és bűnt. De nem hagyja a bűnt büntetlenül. Isten maga a tökéletes szeretet, ezért nevezi a Biblia Őt a dicsőség Urának.

Eltorzult dicsőség

Amikor Isten befejezte a teremtést látta, hogy minden, amit teremtett, az igen jó. Minden teremtett dolog az Isten dicsőségét hirdette. Isten dicsőséges világának középpontja maga az ember volt. Ő az Éden kertjében lakott és élvezte az Istennel való közösséget. Minden felett, amit Isten teremtett uralkodhatott. Az ember színről-színre láthatta Istent és az Ő dicsőségét. Ez a helyzet a bűnesettel teljesen megváltozott. Az Istennel szembeni engedetlenség által az ember kiesett dicsőséges pozíciójából. Bejött a világba a halál, Isten megátkozta a földet. Az Isten dicsősége teljesen elhomályosodott az emberben, a világban.

Isten helyreállítja dicsőségét.

De Isten nem adta át a teremtett világot a gonosz erőinek. Ő kigondolt egy tervet a bukott világ és az ember megmentésére. Ő ezt a megváltási tervet már rögtön a bűneset után be is jelentette.

Ez a terv az volt, hogy elküldi Fiát, az Úr Jézus Krisztust és megváltja ezt a világot. Ebben a tervben felragyog az Isten dicsősége. Isten dicsősége semmiben sem ragyog szebben, mint Jézus személyében. Jézusban jobban felragyog Isten dicsősége, mintha az ember nem bukott volna el. Hisz akkor mi Isten kegyelmét és megbocsátó szeretetét soha nem tapasztalhattuk volna meg. A bűnesetre is igaz, amit József mond: „ ti gonoszt gondoltatok, de az Isten jóra gondolta azt fordítani.(1Móz.50,20)

A menny nem lesz idegen

A mennyei élet meghaladja a mi értelmünket. Pál azt írja:”Amit szem nem látott, fül nem hallott és emberi szív meg nem gondolt, azt készítette Isten az Őr szeretőknek.”(1Kor.2,3) Senki ember nem látta a mennyországot, senki nem tudja elképzelni. De ez nem jelenti azt, hogy mi semmit se tudhatunk a mennyről. A Biblia a mennyre és a mennyei életre képeket használ. Isten ebből is kijelent nekünk valamit Szentlelke által. Mi nem egy idegen, egy ismeretlen mennybe fogunk megérkezni.

Ami nagyon fontos, hogy a mennyei élet itt a földön kezdődik. Amikor az ember megismeri Isten szeretetét, akkor már a menny kezdődik el benne. Egy nagy puritán író azt mondja, hogy a kegyelem, a dicsőség kezdete. A mennyei élet fontos része az Istennel való közösségé s a Bárány imádása. Isten gyermekei ezt már most, a földi életükben ismerik. Számukra ez már most kibeszélhetetlen öröm, a menny előíze, az eljövendő dicsőség előszobája. Isten gyermekei tehát haláluk pillanatában nem egy idegen mennybe lépnek be.

Mindig az Úrral leszünk

A menny legszebb leírása, hogy mi ott örökre az Úrral leszünk. A menny nem más, mint örökre Jézussal lenni. Jézus nélkül a menny se lenne szép. Mert menny ott van, ahol Jézus van. Nem az arany utcák és a gyöngykapuk a fontosak, hanem hogy ott lesz Jézus.

Meglátni, látni Jézust

János evangélista azt mondja, hogy még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk, de ha nyilvánvalóvá lesz, akkor meg fogjuk Őt látni, amint van. Az üdvözültek meg fogják látni Krisztust. Itt nem a lélek szemeiről van szó, hanem a feltámadott és megdicsőült test szemeiről. Ott Jézust a maga teljességében látjuk meg. Most a Jézus látását elhomályosítja a bűn és a hitetlenség. A mennyben Jézus teljes dicsőségében látható lesz, mert a felvett emberi természetét már soha többé nem veti le. Isten gyermekei a mennyben látni fogják Megváltójukat. Látni fogják a sebeit is. Ha már a földön olyan nagy dolog Jézust hitben meglátni, micsoda öröm és dicsőség lesz Jézust a mennyben meglátni! Nem fogunk betelni az Ő látásával.

Kapcsolat, ami a földön kezdődött

A menny azt jelenti, hogy örökre Krisztussal leszünk. A földön való hitben járás és a mennyben való meglátása Krisztusnak , szorosan egymáshoz tartozik. A menny folytatása egy olyan kapcsolatnak, ami a földön kezdődött el. Csak annyi a különbség, hogy itt a földön ez hitben történik, ott pedig már látásban. Hitben kezdődik és látásban fejeződik be. De ahhoz, hogy ez a mennyben látás legyen, előbb a földön hitnek kell lennie.

Feltűnő, hogy az emberek természetesnek tartják azt, hogy haláluk után a mennybe mennek. Azok is, akik Isten parancsolataival sohasem törődtek, akiknek Krisztussal semmilyen kapcsolatuk nem volt. Tudták azt, hogy van Isten, van Jézus Krisztus, de semmi  közük sem volt hozzá. Mégis természetesnek tartják azt, hogy a mennybe jutnak. Nem! Csak azok jutnak a mennybe, akiknek itt közösségük volt Jézus Krisztussal. Csak egy út vezet a mennybe és ez maga Jézus Krisztus. A mennyei polgárjogot Ő szerezte meg nekünk, amikor elszenvedte bűneink büntetését. Krisztuson kívül a menny zárva lesz minden ember számára.

 

Krisztus az Ő juhait biztonságos karámjába viszi

Lehetetlen az, hogy az Ő gyülekezete nélkül legyen a mennyben. A pásztor nem lehet a juhai nélkül. Jézus megígérte a juhoknak, ha az Ő szavára figyelnek, akkor Ő örök életet ad nekik és senki ki nem ragadhatja őket Atyja kezéből. Ő imádkozik juhaiért, Szentlelkét is elküldte nekik, ezért egészen bizonyos az ő üdvösségük.

A halál az övéit Krisztushoz viszi

Izrael népe és az ígéret földje között ott volt a Jordán folyó. Ahhoz , hogy bejussanak az ígéret földjére, át kellett keljenek a Jordánon. Más út nem volt Kánaánba. Így az Isten gyermekei számára sincs más út a mennybe jutásra, mint átmenni a halálon.

Számukra ez egy nagyon nehéz, szinte lehetetlen út. Hisz a meghalás egy olyan folyamat, ami sok fájdalommal, harccal, félelemmel jár. Luther azt mondja, hogy a lélek csak akkor hagyja el lakását, ha az lakhatatlanná válik. De Isten ott a Jordánnál gondoskodott egy útról. A papok ott álltak a frigyládával a folyó száraz medrében s a nép átjuthatott. De a frigyládán ott volt az áldozat vére. Az Úr biztonságban hordozza az övéit. Isten gyermekei nem kell féljenek ettől az úttól, mert az Kánaánba vezet. A vér ott van az életükön. A bűneik meg vannak bocsátva s az a Jézus, aki a halált legyőzte, várja az övéit a túlsó parton. A halál minket Krisztushoz visz, aki nagyon szeretett minket.

Az új ég és az új föld (2Pét.3,13)

Merre halad a világ? Mit hoz a jövő? Ezek olyan kérdések, amik komolyan foglalkoztatnak minket. A Biblia azt mondja, hogy a világ az új ég és az új föld felé halad. Ez Jézus Krisztus visszajövetelével kezdődik el. Akkor véget ér a történelem, és Isten megítéli a világot. János apostolnak  megadatott, hogy megpillantsa ezt az új eget, a mennyei Jeruzsálemet. A világ most szülési fájdalomban van. De a fájdalmak egy új világ születését jelzik előre. Isten teljesen megújítja a teremtett világot, visszaállítja eredeti dicsőséges állapotába. A bűn nyomait el fogja tüntetni.

A mennyei Jeruzsálemben ott lesz az élet fája is, ami nyilván a bűneset előtti paradicsomi állapotra utal, amikor még töretlen és szoros volt az Isten és ember közötti kapcsolat. Isten azt az ígéretet adta, hogy ha neki engedelmeskednek, akkor uralmat ad nekik az egész föld felett. Nos, most ez valósul meg. Isten egy új Édent teremt az övéi számára. Ami a bűnesetben elveszett, azt az üdvözültek, mind vissza fogják kapni.

Ezen az új földön lesz megtartva a Bárány menyegzője., vagyis egy mennyei ünnep lesz. A nagy Babilon elesett, a Sátán legyőzetett, Krisztus elvégezte a nagy munkát. Most elkezdődhet a Bárány menyegzője. Ezen a napon a menyasszony lesz a középpontban. Ő fel van díszítve  férje számára. Isten gyermekei megdicsőíttetnek. Annyi szépség, dicsőség lesz ott, amit mi el sem tudunk képzelni. Hisz most sokszor szomorúak vagyunk és keresztet hordozunk. De ott az Isten letöröl minden könnyet az övéi szeméről.

Az új föld a közösség helye. Mindenek előtt az Úrral való közösség lesz fontos. Látni fogjuk az Urat, ami a földön nem volt lehetséges. Fel fogjuk ismerni azokat, akikkel itt együtt szolgáltunk Istennek. Dávidnak is az volt a vigasztalása, hogy találkozni fog kicsiny gyermekével, aki meghalt. Pál azzal vigasztalta a thesszalonikabelieket az elhunytak felől, hogy nemsokára mi együtt leszünk velük. Péter felismerte a megdicsőülés hegyén Mózest és Illést. A mennyben való lét nem egy semmittevés lesz, hanem egy istentisztelet. Istent szolgáljuk és dicsőítjük, mint Teremtőt és Megváltót, a Bárányt imádjuk.

Ez a teljes boldogság helye lesz. A legtöbb ember a földön nem ismerte a teljes boldogságot, de ott már az ő boldogságuk is teljes lesz. A boldogság abból fakad, hogy egyre jobban megismerjük Istent és az Ő dicsőségét. Az üdvözültek egyre jobban megértik azt, hogy mit tett Krisztus értük. Azt is megértik, hogy miért vezette őket itt lenn nehéz utakon és ezért is imádni fogják őt. A mennyei lét középpontjában a Bárány lesz, a megfeszített és feltámadott Krisztus.

A menny hatása a földi életre (2Pét.3,14)

Elmondtuk, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi, hogy a mennybe fog jutni. Olyanok is, akik soha nem bánkódtak bűneiken és nem hittek Jézus Krisztusban, mint személyes Megváltójukban. Életüket nem igyekeztek Isten parancsolatai szerint élni. A mennybe jutást a legtöbbször azzal indokolják, hogy ők nagyszerű emberek voltak. A legtöbb ember földi életének idején nem is gondol a mennyre. Egy láthatatlan Istenben, egy láthatatlan mennyben hinni, ez a modern ember számára nem „menő” dolog. Az igazság az, hogy az igehirdetésünkben keveset foglalkozunk a menny kérdésével.

Amikor nyugdíjba készültem, megkérdezte tőlem egy holland barátom, hogy prédikáltam-e a végső dolgokról, felkészítettem-e a gyülekezetet Jézus Krisztus visszajövetelére. Őszintén meg kellett vallanom, hogy nem tettem meg s így született utolsó igehirdetési sorozatom, amiben épp ezekkel a kérdésekkel foglalkoztam.

Kálvin buzdította a híveit, hogy elmélkedjenek az eljövendő mennyei életről. Ő azt is megjegyzi: természet szerint hajlamosak vagyunk arra, hogy csak ezt a világot szeressük. A keresztyén ember dicső jövendőjét főleg a Jelenések könyve írja le. Ez olyan emberek számára íródott, akiknek szenvedni kellett a Krisztus nevéért és ügyéért. Üldözés, és mártírhalál volt a részük. A Jelenések könyvével János apostol az üldözött, a vértanúságot szenvedő embert akarta az új ég és az új föld látásával megvigasztalni.

Az Ő érdemében való hit felülemelte őket a szenvedéseken, ezért tudták a halált is vállalni. A keresztyén ember számára a menny erőt és reménységet ad minden harcában és szenvedésében. A szenvedések, a halál közelében semmi sem tud úgy megvigasztalni, mint hogy van mennyország és a halál után mi oda érkezünk meg.

A menny reménysége befolyással van a mi földi életünkre. A keresztyén ember a mennyet szem előtt kell tartsa, miközben jár a földön. „Felövezve elmétek derekát, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus hoz nektek megjelenésekor.(1Pét.1,13) A keresztyén ember tudja, hogy ő vándor és hazafelé tart. A mi országunk a mennyben van. Hit nélkül mi csak a földiekkel törődünk, még a hívő embereket is kísérti az, hogy túlságosan kötődünk a földhöz, mondja Kálvin , ezért Isten keresztet ad, fájdalmat, szenvedést, hogy elszakítson minket ettől a földtől, hogy ne csak itt keressük a boldogságunkat.

Talán mindnyájan hallottunk Bunyan Zarándok útja című könyvéről. Keresztyén elhagyja Romlás városát, mert az Úr kijelenti, hogy az el fog pusztulni. De mutatott neki egy másik várost, a mennyei Siont és Keresztyén elindult Romlás városából a mennyei Sion felé. De minden keresztyén ember vándor, aki útban van mennyei hazája felé.

A menny várása arra indít minket, hogy végezzük hűségesen földi feladatainkat és türelemmel viseljük a keresztünket. A menny várása tesz alkalmassá arra, hogy a földi munkánkat hűségesen elvégezzük. A vándor ismeri a feladatát, hogy Istennek kell szolgáljon és a felebarát javára kell éljen. A menny reménysége jobb szülőkké tesz bennünket, hisz gyermekeinket is hitben neveljük. A menny reménysége segít abban, hogy bizonyságot tegyünk a világ számára a mi hitünkről és reménységünkről. A mennyben való hit egy megszentelt életre bátorít minket. A menny reménysége megőriz minket a halálfélelemtől.

A menny leírásakor az apostol bizonyságot tesz arról is, hogy kik jutnak be oda. De az is meg van írva, hogy kik nem juthatnak be a mennybe. „De kinn maradnak az ebek, és varázslók , a paráznák és gyilkosok, a bálványimádók és mindazok, akik szeretik és cselekszik a hazugságot. „(Jel.22,15)

A Biblia eleitől végig kétféle emberről beszél. Már a Biblia első lapjain: az asszony magva és a kígyó magva, az igazakról és hitetlenekről az istenfélőkről és akik nem félik az Istent. Jézus is mindig két csoportra osztotta az embereket: beszélt a konkolyról és a búzáról, az okos és a balga szüzekről, a bölcs és a bolond építőmesterről.  Jézus nagyon világosan kimondja, hogy nem mindenki megy be az Isten országába. Aki újonnan nem születik, nem láthatja meg az isten országát, mondja Jézus Nikodémusnak.

A születésünk és a halálunk napja között valami kell történjen velünk. A Biblia ezt nevezi újjászületésnek, megtérésnek, megszentelődésnek, mindvégig való kitartásnak.

Az világos, hogy minket csak Krisztus tud a mennybe vinni, mi nem vagyunk bűnösökként méltóak a mennyre. A mi jó cselekedeteink se szolgáltatnak jogot a mennybe való menetelre. Ezt a jogot csak Jézus Krisztus érdeme adhatja meg nekünk. Ezt a jogot, a mennybe való belépés jogát egyedül Ő szerezte meg a mi számunkra.

A mennyre el kell készülni. A mennyei életet már itt a földön el kell kezdeni. Nagyon sok ember akkor akar a mennybe menni, amikor meghal, de előtte a bűnben akar élni. Ilyen azonban nincs. De mit is keresne egy részeges, egy káromkodó az Isten országában, aki a bűnben érzi jól és otthon magát. Az nem is érezné jól magát a mennyben. Az Isten országába nem mehet be semmi szentségtelen. A menny egy olyan hely, ami azok számára készíttetett, akik itt a földön már felkészültek a mennybe való menetelre. Jézus értünk elvégzett munkája jogot ad nekünk a mennyre és a Jézus bennünk elvégzett munkája pedig alkalmassá tesz minket a mennyre.

Ebben az előadásban bemutattam a poklot és a mennyet. Egy rettenetes poklot és egy dicsőséges mennyet láthattunk lelki szemeink előtt. Most már csak az a kérdés, hogy melyik felé vagy útban, melyik felé igyekszel? Hiszed-e , hogy Krisztus megszerezte a jogot a mennyre, de ugyanakkor engeded-e azt is, hogy felkészítsen a menny számára. Ezzel az előadással nem fenyegetni szerettem volna, hanem felmutatni a két végcélt és bíztatni mindenkit arra, hogy legyen olyan, hogy éljen úgy, higgyen úgy, hogy majd egykor a mennybe juthasson.