Igehirdetési sorozat pünkösd nagyhetére

Pünkösd sokszínűsége . Igehirdetési sorozat pünkösd nagyhetére

1 Nap A Szentlélekkel való megkeresztelkedés Text. Ap.csel.1,5

            Milyen gazdagok az ünnepeink, mennyi áldott üzenet van bennük. Ezen a nagyhéten pünkösd sokszínűségéről fogunk hallani. Induljunk hát el ezen az úton és fedezzük fel azt a gazdagságot, sokszínűséget, amit Isten meg akar ezen a héten mutatni nekünk.

            A mai estén a Szentlélekkel való megkeresztelkedésről fogunk hallani. Sokszor a keresztséget és a Szentlelket szembe szokták állítani egymással. Eszerint a keresztség a külső jel, a Szentlélek a belső. Az elsőnél csak vízről van szó, de a másodiknál már tűzről is. Az egyiket lebecsüljük, a másikat túlbecsüljük. Különös, hogy Jézus  ezt a kettőt együtt látja. Ő mind a kettőt értékeli a maga helyén. Az Úr Jézus nem azt mondja, hogy János csak vízzel keresztelt, mintha ezt el lehetne felejteni, mintha annak nem lenne jelentősége. Jézus azt mondja, hogy a vízzel való keresztség a kezdet, ez a megtérés keresztsége. A vízzel való keresztség átmenetel a bűn világából az Isten világába. A Szentlélekkel való megkeresztelkedés a vízzel való megkereszteltetés folytatása. Ezt maga Keresztelő János is így látta. Ő nem maradt meg a Jordán vizénél. Ő maga azt mondta: én most megkeresztellek titeket vízzel, de utánam jön az, aki majd tűzzel és Szentlélekkel fog megkeresztelni titeket. A vízzel való keresztség azt jelenti, hogy most elkezdődik valami, de többre van szükség. A keresztség, amit a vízzel kaptunk, vágyat ébreszt a szívünkben az után, aki eljövendő, vagyis Krisztus után. Hisz Jézus Krisztus is alámerült abba a vízbe, amibe a bűnösök is alámerültek. Ő magára vette a bűnt, hogy nekünk új életet adhasson.

            Pünkösd jó alkalom arra, hogy elgondolkodjunk a keresztségünkön. Akkor minket a Szentlélek nevébe is megkereszteltek. Ez azt jelenti, hogy Szentlélek birtokba akar venni minket, a Szentlélek a keresztség sákramentumában biztosít minket afelől, hogy ő bennünk akar lakozni és minket  Krisztus tanítványaivá akar tenni. Ő nekünk ajándékozza a bűntől való megtisztulást és életünk megújulását. A vízzel való keresztség ezekre a dolgokra irányítja a figyelmünket, hogy arra vágyjunk, hogy ezek egyre inkább megvalósuljanak az életünkben.

            Az Úr Jézus Krisztus adja a Szentlélek ígéretét. Ő sokszor beszélt erről tanítványainak. Ilyeneket mondott: ha ti gonosz létetekre tudtok a ti gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik ezt tőle kérik? Jézus úgy beszél a Szentlélekről, mint az Atya ígéretéről. Ezzel azt akarja elmondani, hogy a Szentlélek munkája nem önmagában áll meg. Az Úr Jézus Krisztus Atyja adja nekünk a Szentlelket, ő adja nekünk a Lelket Jézus engedelmességéért. Ez az ígéret azt akarja elmondani: te egyedül nem boldogulsz. Ma egy olyan világban élünk, ami azt hirdeti, hogy az ember mindet meg tud csinálni, mindenre képes, de mi nem tudunk Lélek nélkül élni. Mi nem tudjuk megújítani, megszentelni az életünket, nem tudjuk legyőzni a bűnt, a kísértéseket a Szentlélek segítsége nélkül. Szentlélek nélkül nincs keresztyénség, Isten dicsőségére való életfolytatás. Szentlélek nélkül csak kudarc, vereség van.

            De mit jelent a Szentlélekkel való megkereszteltetés, hogyan történik ez? Hát épp úgy, mint a vízzel való megkereszteltetés: kapcsolatba kerülünk a Szentlélekkel, mint ahogy a vízzel is kapcsolatba kerültünk. Ezt már a próféták megígérték. Milyen szépen beszél Ésaiás próféta arról, hogy Isten kiönti Lelkét az utódokra. Ezékiel látta az élő vizet felfakadni a templom küszöbe alól. A próféták ezzel azt hirdették, hogy Isten az ő Szentlelke által meg fogja újítani az ő népét. A megújításnak két nagy jele volt. A bűntől való megtisztulás és elszakadás, valamint az Istennek odaszánt élet. Ezeket Jézus Krisztus szerezte meg és a Szentlélek elküldése által most kiosztja nekünk. Ahol és ahova a Lélek kiárad, ott már nincs helye a bűnnek. A Szentlélek teljességgel lefoglalja az embert. A Szentlélekben való élet azt jelenti, hogy az ember megbékül Istennel és szereti Istent. A Szentlélekkel való megkereszteltetés nem nagy, megrázó élményekben valósul meg, ahogy azt a karizmatikus mozgalmak igyekeznek belénk súlykolni. A Szentlélekkel való keresztség a keresztyén életünk leghétköznapibb valósága. Aki hisz az Úr Jézus Krisztusban, az mind részesül ebben, a Lélekkel való megkereszteltetés áldásaiban..

            Senki se gondolja azt, hogy a Szentlélekkel való megkereszteltetés számára egy elérhetetlen dolog. Aki Krisztust szereti, azt már meg is kereszteltetett Szentlélekkel. Persze ebben is van növekedés. Ez egy olyan gazdagság, aminek folyamatosan, fokozatosan jutunk a birtokába. Ez valahogy úgy van, mint amikor gazdag ajándékcsomagot kapunk és annak tartalmát kipakoljuk és utána élünk vele. Egyre több ajándékot kapunk, egyre gazdagabbak leszünk.

            A Szentlélekkel való megkereszteltetés nem olyan valami, ami úgymond lóg a levegőben, hanem olyan, ami történik bennünk. Jézus is erről beszélt, hogy amikor a Lélek kiárad, akkor vesztek erőt és lesztek tanúim, vagyis bizonyságot fogtok tenni, valami történni fog bennetek és általatok.  A Szentlélekkel való megkereszteltetés vágyat kelt a szívünkben, hogy történjen valami, hogy emberek megmozduljanak, hogy emberek megtérjenek, hitre jussanak. Mi várhatunk nagy dolgokra, imádkozhatunk azért, hogy nagy dolgok történjenek.

            A tanítványok egy valós helyen kellett éljenek, Jeruzsálem volt az a hely, ahol Jézust elfogták, megverték és megfeszítették. Mit lehet egy ilyen helyen várni, ez egy reménytelen város és világ! Ma sok keresztyén megvonja a vállát és azt mondja: már nem lehet semmi jóra várni, csak minden rosszabb lesz. De a Szentlélek arra ösztönöz, hogy merjünk hinni, merjünk kérni, hogy történjenek ma is csodák, hogy emberek hitre jussanak, megtérjenek, a gyülekezetek növekedjenek. Így reménykedjünk és így cselekedjünk.

 2Nap Az Isten Lelke és a világ lelke Text. 1Kor.2,12

            Mi lelkesíti az embereket? Mi mozgatja az emberiséget? Ezt a kérdést akkor tesszük fel a legtöbbször, amikor különös dolgokat cselekszenek. Mi lelkesíti a fiatalokat, amikor egy rock-koncerten szinte őrjöngenek? Mi mozgatja az embereket, akik gyilkosságokat követnek el? Mi mozgatja azt a diktátort, aki emberek ezreit, sőt millióit küldi halálba? És folytathatjuk ezeket a kérdéseket.

            Mert végső soron minden embert mozgat valami. Mert minden cselekedet mögött egy lélek, lelkület áll. Az ember nem állat, hogy mindent ösztönszerűleg cselekedjen. Nekünk van lelkünk és ez azt jelenti, hogy mi mindent tudatosan teszünk, hogy mi nem „csak úgy” teszünk valamit, hanem előtte meggondoljuk. Akarjuk is, amit megteszünk. Minket ural egy lélek, mi pedig annak engedelmeskedünk, amikor egy tettet végrehajtunk. Ezért olyan izgalmas és fontos az a kérdés, hogy mi lelkesít, mi mozgat minket? Erre a kérdésre a válasz nagyon bonyolult, -mondhatnánk,- hisz  ki tud belelátni a lélekbe, ki tudja látni azt, hogy mi megy végbe egy embernek a lelkében? Pál nagyon leegyszerűsíti ezt a kérdést és azt mondja, hogy erre a kérdésre két választ lehet adni, csak két lehetőség van. Vagy az Isten Lelke van bennünk, vagy pedig a világ lelke. Melyik lakik bennünk a kettő közül? Mert az határozza meg gondolatainkat és cselekedeteinket. Az Isten Lelke és a világ lelke nem fér meg egymás mellett, kizárják egymást, ezek halálos ellenségei egymásnak. Az egyik alulról jön, a másik pedig felülről. Az egyik mögött egészen más valóság áll, mint a másik mögött. A világ lelke az, ami velünk születik. Így szoktuk mondani, hogy a természeti ember valósága. Az Isten Lelke egészen más és egészen más dolgokkal foglalkozik. Ez a lelki embert teremti meg és bölcsességet eredményez. Nagyon fontos, hogy a kettő között különbséget tegyünk. Mert nem minden származik Istentől, ami annak tűnik.

            János apostol épp ezért arra kér, hogy ítéljük meg, vizsgáljuk meg a lelkeket, hogy vajon Istentől vannak-e? Pünkösd ünnepe világossá teszi, hogy a világ lelke mámorba, az Isten Lelke megtérésre vezet..

            Miért visz a világ lelke a mámorba, a szenvedélybe? Ezt elsősorban nem az alkoholra értem, hanem arra, ami elragadja az embert. Lehetnek adott esetben ezek nagyon pozitív dolgok, mint a gondolkodás, a filozófia. Pál idejében is híres filozófiai iskolák voltak Ezek szenvedélyesen keresték a válaszokat az élet nagy kérdéseire. De ez nincs másképp a mi időnkben sem. Az emberi gondolkodás, a tudomány hihetetlenül nagy dolgokra képes, óriási lehetőségeket nyit meg az ember előtt. Ezek a nagy dolgok, amiket az emberi lélek felfedezett, kitalált nagy hatást tesznek ránk. De mire vezetett ez a tudomány? Hát oda, hogy olyan pusztító fegyvereket gyárt az ember, ami pillanatok alatt emberek millióit semmisíti meg. Az ember félelmek között él, gondoljunk arra, hogy mi van most Nyugat –Európában, az emberek rettegnek a terrorizmustól, hogy megint hol robbantanak, hol késelnek, hol hajt egy autó a tömegbe? Az emberi lélek mégsem talált választ az emberi lét legnagyobb kérdéseire. Pál is felteszi a kérdést, hol van a bölcs, hol van a világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-e Isten a világ bölcsességét? Ez a lélek tehát, vagyis a világ lelke nem tud megoldást adni.

            Pál arra buzdít, hogy ne ezt a lelket akarjuk, hanem egy másik Lelket. Milyen Lelket? Hát, az Isten Szentlelkét. Azt mondja Pál, hogy mi nem ennek a világnak a lelkét vettük, hanem az Istentől való Lelket. Ezt a Lelket Isten ajándékozta a gyülekezet tagjainak, amikor azt pünkösd napján kitöltötte a tanítványokra, a hívek seregére.

            A tanítványok, hogy úgy mondjam, ki voltak „ürülve” a Jézus mennybemenetele után, de Isten nem hagyta őket üresen, hanem betöltötte őket Szentlelkével s ez a Lélek megmutatja nekünk, hogy Isten mennyi ajándékban részesített minket. És ő ezt most is teszi velünk és bennünk. Ahol Isten Szentlelkét az ember befogadja a szívébe, ott ő elkezd munkálkodni és az ilyen embert elvezeti minden igazságra. A Szentlélek nem akarja, hogy mi tudatlanságban maradjunk. E Lélek jellemzője, hogy nem akar minket bizonytalanságban tartani, hanem bizonyosságra vezet minket. A világ lelke sok mindent meg tud adni, az emberek előtt nagy lehetőségek tárulkoznak ki, de bizonyosságra, békességre ez a lélek nem tud minket elvezetni. Miért? Azért, mert erre csak Isten Lelke tud minket elvezetni. Ez a Lélek megmutatja nekünk az Isten dolgait. Az Isten bölcsessége feltárulkozik előttünk, és ez nem más, mint a kereszt bolondsága. Mert az Isten Lelke végső soron Krisztust ismerteti meg velünk. Amikor az ember már nem látja a megoldást, amikor rájön arra, hogy ő magának nem elég, hogy a maga erejével, bölcsességével nem tud választ adni az élet nagy kérdéseire, akkor jön Isten Lelke és választ ad az élet legnagyobb kérdéseire, úgy mint: ki bocsátja meg a bűneimet, vajon Isten gyermeke vagyok-e, van-e örök életem, mi az életem értelme és célja? Ezekre a kérdésekre Isten Lelke mind választ ad. A Szentlélek minden kérdésre választ ad, amire nekünk szükségünk van. Ő vizsgálja az Isten mélységeit. A Szentlélek mindent tud a bűnbocsánatról, a megváltásról, az örök életről, a jövendőről és ő megtanít minket arra is, hogy mi ezekkel éljünk. Megtanít minket az Isten dolgaira, és megtanít minket helyesen élni. Helyes fénybe állítja az életem dolgait, s ha valaki felteszi nekem a kérdést: mi lelkesít, mi mozgat engem, boldogan vallom: az Isten Szentlelke. (eddig javítva).

3 Nap A Lélek meggyőz bűn tekintetében Text. Jn.16,8a

            A Szentlélek munkája olyan, mint egy hatalmas vízfolyam, vízáradat. A víz keresi magának a helyet, utat tör magának. A természet világában a víz találomra folyik, épp ott ahol utat talál magának. A Szentlélekkel azért más a helyzet. Az nem kontroll nélkül, találomra megy. A Lélek maga is Isten, ezért van bölcsessége, értelme, akarata. A Lélek embereket keres, hogy azokba áramoljon. De a Lélek különbséget tesz ember és ember között. Nem mindenkibe áramlik. Pünkösdkor az imádkozó tanítványokat kereste meg és nem a főpapokat, írástudókat, nem Pilátust és a római katonákat, akik megfeszítették Jézus Krisztust. A tanítványok befogadták Jézust, mint Isten Fiát és mint a bűnösök Megváltóját. Az ő szívüket megtisztította és megszentelte Jézus vére, amit ők hit által tettek a magukévá. A Lélek így bennük lakozhatott. De vannak olyan szívek, ahol nem lakhat Isten Lelke, mert nem tisztultak még meg. De a Lélek nyilván azokba az emberekbe is be akar öltözni. Ez a pünkösd egyik nagy áldása. A Lélek nem hagyja sorsára a világot, meggyőzi az embereket, hogy szükségük van Jézus Krisztusra és a Lélek el tudja érni még a most hitetlen, csúfolódó emberek szívét is. Ezt mindenki tudja, akiket a Lélek meggyőzött. A hitre jutás nem megy anélkül, hogy a Lélek ne győzzön meg minket bűn tekintetében.

            De hogyan győzi meg a Lélek az embereket bűn tekintetében? Erre az igét használja eszközként. Az ige az az eszköz, amin keresztül bejut a bűnös ember szívébe. Ezt látjuk a pünkösdi történetben is. Péter prédikál, hirdeti az igét, pünkösdkor egy prédikáló embert találunk a szószéken. Péter a Szentlélek erejével prédikál, szavak jönnek ki a szájából, úgy ahogy a forrás lövelli a vizet. Olyan szavakat mond nyilván, amit a Lélek ad a szájába. Ezek az igék Istentől származnak és Jézus Krisztus munkájáról beszélnek. A pünkösdi prédikációban az Isten munkája középpontban áll. A Jézus neve vörös fonalként fut végig a prédikáción. Ő az, akire Izrael várt. Ő a Dávid Fia, ő az Úr. Ezt teljes meggyőződéssel és nagyon világosan mondja el.

            De a pünkösdi prédikáció egy kemény, leleplező prédikáció is. Péter azt mondja a tömegnek, hogy ők megölték a Messiást, elkövették a legnagyobb bűnt, amit el lehet követni. De ez nem csak Izraelre érvényes, ez nekünk is szól, minket is érint. Mert mit teszünk mi Jézussal? Amíg valaki hit nélkül él, addig Krisztust megfeszíti a maga számára. Aki önmagát akarja, az Krisztust megfeszíti. A hitetlenség tulajdonképpen ennyi: el vele, nincs szükségem Jézus Krisztusra. A kereszt megmutatja az ember tulajdonképpeni nyomorúságát, hogy az ember elutasítja azt a megoldást, azt az egyetlen megoldást, amit Isten adott az egész emberiség számára.

            Pünkösdkor a Szentlélek épp ezt a bűnünket leplezi le. Sok gyülekezeti tag az igehirdetésről jegyzetet készít, ez jó, mert később is elolvashatja s így jobban belevésődik a lelkébe. De mit ír le az ember egy prédikációból? Hát olyan szavakat, olyan mondatokat, amik megérintették, mellbe vágták. Ha a Péter prédikációjánál ott lettünk volna, fel kellett volna jegyezzük: én megfeszítettem Krisztust elutasítottam az Isten szeretetét. Én nem a jó úton járok és Isten ítélete alatt vagyok. S mintha egy kard sújtana rám, ami a porba nyom. Ez olyan, mint egy életre-halálra való harc a gladiátorok arénájában. Engem legyőz a Szentlélek és ez az „énem” halálát jelenti, a megérdemelt halált. A Szentlélek bűnismeretre vezet, hogy én vétkeztem Isten ellen és méltó vagyok a halálra, ítéletre.

            De erre nekünk szükségünk van és végül is nagyon hálásak kell legyünk a Léleknek ezért a leleplező, ítélő, lesújtó munkájáért. Mert ez kimozdít bennünket a közömbösségünkből és tétlenségünkből. Mi egyszer csak ott állunk őszinte bűnbánatban az Isten színe előtt.

            Akiben a Szentlélek ezt a leleplező, megítélő munkáját elvégzi, az fel fogja tenni a kérdést: mit kell cselekedni? A felébredt szívnek ez a legfontosabb és azt is mondhatnám egyetlen kérdése: most ezek után mit kell cselekedni?  Ezt a kérdést másképp nem teszi fel az ember. A hitetlen ember nem akar semmit se cselekedni, illetve teszi azt, amit eddig is tett, a bűnt, a hitetlenséget. A Lélek által bűn felől meggyőzött ember legfontosabb cselekedete: a megtérés, az Istenhez való odafordulás. Az ilyen ember Krisztushoz menekül. Mindig ez az igazi jele a megtérésnek. Ha valaki Krisztusnál köt ki, Krisztushoz érkezik meg. Arra a kérdésre, hogy mit kell tenni, egy különös választ kapunk. Hogy semmit nem kell tenni, csak annyit, hogy higyjek az Úr Jézus Krisztusbn. Ez az én legnagyobb, legfontosabb cselekedetem, mert ha hiszek az Úr Jézus Krisztusban, akkor ő kezd el munkálkodni bennem. A hit más szavakkal azt jelenti: engedni, hogy Isten Lelke elvégezze bennem a maga munkáját. A hit annak az elismerése, hogy én semmit se tudok tenni az üdvösségemért, de nem is kell, mert Isten már mindent megtett ezért.

                        A Szentlélek csodálatos munkája, hogy meggyőz bűn tekintetében, a bűn felől, de nem hagy meg a bűnben. A kegyelem elkezdi végezni bennem áldott munkáját. Amit pedig cselekedhetek, az mind csak  hála és viszontszeretet. Hálából neki szánhatom éltemet és élhetek az ő dicsőégére és felebarátaim javára. Ez a Szentlélek áldott munkája bennem.

4 Nap A Lélek munkája egy megromlott világban Text. Róm.8,23

            Mit jelent a pünkösd a mi számunkra? Könnyen az a benyomásunk lehet, hogy azt gondoljuk, hogy miután a tanítványok vették a Szentlelket, már minden olyan simán ment az életükben, mint a karikacsapás. Nem voltak kísértéseik, nem voltak próbák, boldogan éltek, míg meg nem haltak, ahogyan azt a mesében is halljuk. Gyakran azzal vádolják a kívülállók az Isten gyermekeit, hogy ők álmodoznak, nem néznek szembe a valósággal, a fellegekben járnak. Sokszor vetik azt a keresztyének szemére, hogy mintha nem is ebben a világban élnének, mintha nem vennének tudomást a világ kemény valóságáról.

            Pedig ez egyáltalán nem így van, ez a vád teljességgel hamis. Pálnak a sorait olvasva nagyon is látjuk, hogy ez nem így van. Látjuk, hogy Pál mennyire két lábbal áll ebben a világban. Ő nagyon is jól tudja, hogy mi minden történik körülötte. Látja a sok kegyetlenséget, erőszakot, igazságtalanságot. Hisz ezekben neki magának is része volt megtérése előtt. Figyeljük csak meg, hogy miket mond nekünk az apostol. Hallgassuk az apostollal együtt, hogy mi van a világban. És amikor együtt hallgatunk, akkor halljuk, hogy ez a világ sóhajtozik, nyög. Nem csak az ember, hanem az egész teremtettség, az állatok, a növények, a tengerek, a hegyek, a folyók mind sóhajtoznak és nyögnek.

            Hát ezt mi is naponta látjuk, hogy emberek szörnyű körülmények között halnak meg, hogy terrorcselekmények történnek, ezeknek már a híradókban való látása is sóhajtozásra indít minket. De az állatok is nyögnek, sokszor mutatják azokat a madarakat, amelyek az olajfoltba kerülnek és elpusztulnak. De látunk kihasznált gyermekeket, megerőszakolt nőket, eladott lányokat, gyógyíthatatlan betegségeket. Mi lesz ennek a vége? Ki oldja meg ezeket a kérdéseket? Ki szünteti meg a világ sóhajtozását?

            A Római levél nyolcadik fejezetében elhangzik többször is a hiábavalóság szó. A teremtett világ hiábavalóság alá vettetett,de ki tette ezt? Isten? Hisz ő űzte ki az embert a paradicsomból! Igen ám, de ezt megelőzte az ember tudatos engedetlensége, Isten parancsának az áthágása. Ezért jutott a világ abba a helyzetbe, amiben most van. Ezért a teremtett világ nem tudja saját magát megváltani, s ezért különböző megoldásokat keres. De be kell lássa, hogy nem boldogul. És nem marad más hátra, mint a sóhajtozás.

            De a Szentlélek nem marad meg a sóhajtozásnál, hanem a hívőket arra segíti, hogy tudjanak tovább tekinteni. A sóhajtozó világ a hívők számára olyan, mint a szülőasszony, aki fájdalmakban van. Mert a szülőasszony, noha sóhajtozik, tudja, hogy valami új születik, egy új élet jön világra. A szenvedő, sóhajtozó világban a hívők nem csak lemondóan legyintenek, mert bár ők is sóhajtoznak a világgal együtt, de nem maradnak meg ennél. Amit a világ öntudatlanul tesz, azt ők tudatosan teszik. Hisz ők a Lélek zsengéjének birtokosai, és tudatában vannak újjászületésüknek, hitüknek, a Lélek jelenlétének. Ezek a dolgok az ő életükben összekapcsolódnak Krisztus ismeretével. A Lélek zsengéjének a birtokosai a Krisztus gazdagságából élnek. Ők tudják, hogy Jézus Krisztus halálának és feltámadásának erői szétáradnak az ő életükben. Ők ezzel a Krisztussal járnak, aki átment a szenvedés mélységein.

            Ő is sóhajtozott egész életében, de különösen a kereszten. De húsvét hajnalán új életet kapott. A kereszten ő is alávettetett a hiábavalóságnak, de ahogy a próféta szépen fogalmaz: lelke szenvedése folytán látni fog. Ő látott, ő nem maradt meg a hiábavalóságban, benne elkezdődött egy új valóság, benne megszületett a sóhajtozás nélküli teremtettség. Egy olyan világ született meg benne, ami megszabadult a bűntől és haláltól. S ennek a kezdete a hívőkben ott van. Ezt a Lélek adja meg nekik. Ők már most rácsodálkozhatnak erre és magasztalhatják Istent ezért a kegyelemért.

            Persze, ők azt nagyon is jól tudják, hogy ez a tökéletes világ még nincs itt. Még nem lettünk azzá, amivé lennünk kell. Ezért mi nem csak egyszerűen sóhajtozunk, hanem Valaki után  sóhajtozunk, várjuk a fiúságot s a testünk megváltását. Itt a test szó alatt a teljes teremtettséget kell értenünk. Így sóhajtozunk-e mi? Vagy csak úgy, mint a világ, csak lemondással, keserűséggel, vagy pedig ezzel a szent bizonyossággal, ezzel a szent vágyakozással. Könyörüljön rajtunk az Úr, hogy a világ is meglássa azt, hogy mi másképp sóhajtozunk, hogy mi reménységgel és vágyakozással tesszük ezt.

            Tulajdonképpen maga a pünkösdi Lélek sóhajtozik bennünk, ő sóhajtozik Isten gyermekeiben. Ez a Léleknek a sóhajtozása, imádsága, amint maguk Isten gyermekei se tudják, hogy miért imádkozzanak. Csak egy példát mondjak erre. Nem tudjuk, hogy azért imádkozzunk-e, hogy minél hamarabb jöjjön vissza az Úr, teljesedjen be az ő országa, semmisüljön meg a bűn, Sátán, halál, vagy pedig azért imádkozzunk, hogy késlekedjen visszajövetelével, hogy még sok ember jusson hitre és üdvösségre. De sokszor vagyunk úgy egy beteg ágyánál is, hogy nem tudjuk, hogy azért imádkozzunk-e, hogy minél hamarabb vegye magához az Úr, vagy azért, hogy még maradjon közöttünk.

            S egyáltalán a végső dolgokba mi nagyon nehezen tudunk beletekinteni. Nem látjuk világosan ezeket a dolgokat. De a Szentlélek igen. Ő tudja, hogy miért kell imádkoznia, ő Isten akaratával egyezően imádkozik. A Lélekről azt is hisszük, hogy megigazítja, illetve kiigazítja a mi imádságainkat.

            Ezért, mi sóhajtozunk, mert megváltásunk még teljes, itt élünk egy bűnös, megromlott világban. De még egyszer hangsúlyozom, nem egy kétségbeesett, nem egy lemondó sóhajtozás ez, hanem reménységgel, várakozással teljes. Így legyen ez a mi életünkben is. Ne féljünk sóhajtozni, mert Isten gyermekei életének a része, de mégsem úgy sóhajtozunk, mint akiknek nincsen reménységük.

5 Nap A Lélek elpecsételő munkája Text.Ef.4,3O

            Régen a császárok, királyok a pecsétjüket ráütötték egy tárgyra, egy házra és ez azt jelentette, hogy ahhoz senki sem nyúlhat, azt senki se veheti birtokba, mert az már az övék. De ma is, ha két fiatal megszereti egymást, és elhatározzák, hogy házasságot kötnek, akkor előbb eljegyzik egymást, úgy is mondhatnám: lefoglalják egymást, jelzik, hogy ők már egymáséi. Így van ez a Szentlélekkel is. Ő Krisztus tulajdonaként pecsételt el minket. A Lélek gondoskodik arról, hogy mi az Úréi maradunk a Bárány menyegzőéig. Minden, ami a Krisztusé, oltalom alatt kell legyen.

            Mert a mi lelki életünket, üdvösségünket sok minden fenyegeti. Ezt a Szentlélek sokkal jobban tudja, mint mi. Hisz mi olyan bűnöket követhetünk el, amiknek nem tudjuk belátni a következményeit. Nagy a veszély, hogy mi is úgy éljünk, mint azok, akik nem ismerik Krisztust. Ilyenkor óriási vigasztalás, ha a Szentlélek vigyáz ránk, s hogy ő segít abban, hogy úgy tudjunk élni, mint akiket Krisztus megvásárolt az ő drága vérével.

            De kik azok, akiket a Szentlélek elpecsételt? Valami különös emberek? Kiváltságos emberek, különbek, jobbak, mint mások? Egyfajta szuper-hívők, egyfajta elit-keresztének? Erre mi rögtön azt mondjuk: ó, én nem tartozom ezekhez, én nem vagyok ilyen. Nem, hisz itt a mindennapi hívő emberekről van szó, minden hívő emberről. Itt rólad és rólam van szó, akik sokszor ilyen gyengének érezzük magunkat é a bibliai apával mondjuk: hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek.

            Ezért ezek a szavak, ez a mondat nagyon értékes a mi számunkra. Ezt újra és újra át kell gondolni, szívünkbe, elménkbe kell vésni. Ha mi nem tudjuk, nem hisszük, hogy Isten Lelke elpecsételt minket Isten számára, akkor nagy baj van a hitünkkel, életünkkel. Az elpecsételés Lelke a gyülekezetnek adatott. Itt Pál a gyülekezetet, az egész közösséget szólítja meg. Isten azt akarja, hogy az ő gyülekezete Szentlélekkel teljes közösség legyen. Ez a Lélek egy közösséget teremt, akik ugyanazt a Lelket kapják, az Isten gyülekezetében egymással is közösségben vannak. Mi egy összetartó és összetartozó közösség vagyunk, akiknek szólnak Isten ígéretei.

            De ebben a közösségben én, mint személy, mint individum is fontos vagyok. Fontos, hogy legyen személyes hitem. Milyen szép a Káté, hogy mindig egyes szám első személyben fogalmaz meg mindent. Nem azt kérdi, hogy mi életünkben és halálunkban egyetlen vigasztalásunk, hanem: mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod. Mert ez az elpecsételődés  személyes hitre jutással  kezdődik. Azt pecsételheti el Isten Lelke, aki Jézus Krisztust személyes Megváltójaként fogadja szívébe. Krisztus a megváltással tett minket a maga tulajdonává, és a Szentlélekkel őriz meg: úgy megőriz, hogy senki se ragadhat ki minket Atyánk kezéből.

            Amikor ezeket halljuk, akkor felvetődik egy nagyon fontos kérdés: honnan tudhatom, hogy engem is elpecsételt a Szentlélek? Hogy rajtam is ott van a Szentlélek pecsétje? Kell ehhez valami különös megtapasztalás, valami különös érzés, lelki élmény? Sokkal a Lélekkel való elpecsételést valami különleges ajándéknak látják. Ami nem mindenkinek adatik. De az igében az van, hogy amikor hitre jutottatok, abban a pillanatban, amikor hisz valaki az evangéliumban, megkapja bűnei bocsánatát és az örök életet, a kegyelmet és Isten Szentlelkét. Ez egy hitbeli valóság. Itt nem az érzésekről van szó, hanem a tudásról.

            Vizsgáljuk meg Pál leveleit, hányszor írja azt, hogy én  tudom, és nem azt hogy én érzem. Például: tudom, kinek hittem, tudjuk, ha földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, tudjuk, hogy akik az Istent szeretik, minden javukra van. Ez a tudás hozza majd magával az érzést, mindenek előtt az öröm érzését, mert ez a tudás végtelen örömmel tölti be a szívünket és lelkünket. De ha mi Krisztus tulajdonai vagyunk, akkkor nem élhetünk úgy, mintha másé lennénk, mintha a világé lennénk. Ekkor megszomorítjuk Isten Szentlelkét. Ezt a szomorúságot Isten Lelke adja, aki által Isten szeretete kitöltetett a mi szívünkbe.

            Megszomorítani igazán csak az tud, aki szeret. Ha valaki nem szeret, az nem igazán tud megszomorítani. Ha egy idegen szeretetlen hozzám, attól nem szomorodok meg. De ha társam, gyermekem, barátom szeretetlen, akkor már nagyon is megszomorodom. Minél nagyobb a szeretet, annál nagyobb a szomorúság.

            A Szentlélek szeretetkapcsolatban áll a hívőkkel. Ő hozza az életünkbe az Atya és a Fiú szeretetét.  Adja az Atya és Fiú iránti szeretetet a szívünkbe. Mivel tudjuk Isten Szentlelkét megszomorítani?

            Hát azzal, hogy olyan dolgokban találjuk örömünket, amik ellenkeznek Isten akaratával. Ha nincs kedvünk arra, hogy  imádkozzunk és az igét olvassuk. Ha szeretetlenek vagyunk egymással szemben. Ha hazudunk egymás ellen. Ha nem járunk Isten gyermekeihez illő módon. De Isten gyermekei, ha meg is szomorítják Isten Szentlelkét, de utána ők szomorodnak meg és térnek vissza az Istennel való szoros közösségbe. Ha megszomorítottam Isten Szentlelkét, menjek vissza azonnal Krisztushoz, hogy nála új kegyelmet találjak. A Krisztussal való közösségben újra megtalálom a Lélekben való élet minden gazdagságát. Isten gyermeke le van pecsételve a teljes váltság napjáig. A Szentlélek ébren tartja, égésben tartja a szeretet lángját. Ki fog mindvégig kitartani? Az, akit Isten Szentlelke elpecsételt. Mert ő azokat mindennap őrzi. Ő fáradhatatlanul munkálkodik az ő gyermekei életében. Lehetnek kísértések, lehetnek bűnök és bukások is Isten gyermekeinek az életében, de a Lélek ott marad. Ez minket lelkesít és aktivizál. Egyre inkább minden erőnkkel arra igyekszünk, hogy ne szomorítsuk meg Isten Szentlelkét, hanem cselekedjük Isten akaratát, addig amíg szívünk utolsót nem dobban, amíg be nem megyünk az Isten országába, az üdvösségbe.

6 Nap A Szentlélekért való imádság text. Ap.csel. 1,14a

            Akik voltunk katonák, azok nagyon jól tudjuk, hogy mit jelent őrségben lenni, figyelni, vigyázni. De adott esetben jó tudni, hogy vigyáznak ránk. Az őrségben azt várja az ember a legjobban, hogy jöjjön már a váltás. Valahogy ez a helyzet az áldozócsütörtök és pünkösd közötti időben élő gyülekezetnek. Tíz napon át imádkoztak a Szentlélek eljöveteléért. Nyilván, hogy nem csak imádkozhattak volna, hanem más dolgokkal  is foglalkozhattak volna. Például menekülhettek volna a városból ellenségeik elől, hisz úgymond az oroszlán barlangjában, Jeruzsálemben éltek, ahol negyven nappal azelőtt Krisztust is megfeszítették. Vagy egyszerűen végezhették volna mindennapi teendőiket, vagy lazíthattak volna, mondván : már nem bírjuk ezt a feszültséget, a gyűrődést. Elvégre egy kis pihenésre nekünk is jogunk van. Ehelyett a tanítványok, a gyülekezet ott áll az őrségben, a posztján és vár. Mert az Úr nekik egy ígéretet adott és most ez mobilizálja őket. Ők imádkozva várják a Szentlélek kitöltetését. Mi is ezt tegyük.

            A gyülekezet, a tanítványok nagy intenzitással imádkoznak a Lélekért. Az imákban az ígéretekre hivatkoznak, amiket az Úr adott. Hisz az imádság nem más, mint Istent az ő ígéreteire emlékeztetni. Krisztus a mennybemenetelekor adta a Szentlélek kitöltetésének az ígéretét. A tanítványok ezt hittel megragadták és most  élnek vele. Ez mindig is az élő hit jele. A halott hit nem gondol, nem törődik Isten ígéreteivel. Az élő hit kiált az ígéretek beteljesedéséért. Mivel mi emberek nem tudjuk Isten ígéretét betölteni, erre csak Isten képes. De a beteljesítésre nekünk várni kell és a várakozás pedig nem egy tétlen, passzív várakozás, hanem egy nagyon is aktív, cselekvő várakozás. Az imádkozás abból is fakad, hogy mi nem vagyunk megelégedve azzal, ami most van, például magunkkal. Nem vagyunk megelégedve azzal, hogy csak még ennyire jutottunk a lelki életben. Hogy az egyház is csak ott áll, ahol áll, miért nincs több élet benne? Miért nem árad belőle több lélek? Miért vagyunk erőtlenek? Miért van bennünk annyi világiasság? Ez a szent elégedetlenség imádkozásra ösztönöz, hogy Isten az ő Szentlelke által adjon erőt, elevenítsen meg minket. Kálvin is sokat imádkozott ezért. Tudjuk a történetet, hogy halála az ágya előtt egy medvebőrt találtak a rokonok. Megörültek, hogy jó pénzt csinálnak belőle, de nagy volt a csalódottság, mert a medvebőrön két nagy lyuk tátongott, a Kálvin térdei kikoptatták. Ő legtöbbet a Szentlélekért imádkozott és a gyülekezetet is mindig arra kérte, hogy imádkozzanak sokat a Szentlélekért.

            Azt is olvassuk, hogy a mennybemenetel és pünkösd között az imádkozó gyülekezet egy szívvel-lélekkel imádkozott. Pedig a tanítványok serege egy nagyon tarka társaság volt. Egészen más volt a származásuk, s jellemük. A három év alatt, amíg Jézussal együtt jártak, sokszor kemény viták voltak közöttük. Egyszer arról vitatkoztak, hogy ki a nagyobb. De most az imádságban egyek tudnak lenni. Most mind bajban vannak, most rá vannak utalva Isten Szentlelkének a segítségére. Minket a szükség tesz eggyé, amikor el tudjuk ismerni gyengeségeinket, erőtlenségünket, kegyelemre szorultságunkat. Amikor erőtlenek vagyunk, akkor vagyunk erősek, mondja Pál apostol. De ekkor vagyunk egyek is, akkor tudunk egy szívvel-lélekkel imádkozni. Amíg nagyok vagyunk, amíg büszkék vagyunk, amíg egymásnál jobbnak tartjuk magunkat, addig nem tudunk egyek lenni. Mi is imádkozzunk, hogy lelki növekedés legyen  a gyülekezetben. Szeretnénk, hogy több lelki gyümölcs lenne, ha termékenyebb lenne az életünk. Az egyház az Isten gyümölcsös kertje. Az Énekeke Énekében szó van az északi és a déli szélről, ami megtermékenyíti  a kertet. Mi is azért kell imádkozzunk, hogy Isten Szentlelkének a szele fújjon át ezen a világon, de fújjon át az egyházon is, hogy legyen gyümölcs, legyen áldás, legyen ébredés.

            A jeruzsálemi imádkozó, könyörgő gyülekezet nem tudta, hogy még mennyit kell imádkozni, könyörögni. Ők azt mondták, hogy mindaddig imádkoznak, amíg erre szükség van. Végül ez tíz napig tartott, akkor és ott.

            Hogy tudtak tíz napon át kitartani a könyörgésben? Ennek a titka a megdicsőült Krisztusban van, mert ő megígérte: más vigasztalót küldök nektek, az Atyának Lelkét, hogy mindvégig veletek maradjon. Miközben a jeruzsálemi gyülekezet a földön imádkozik a Lélekért, aközben Krisztus a mennyben imádkozik a gyülekezetért. Mi azért tudunk kitartani az imádkozásban a földön, mert Krisztus kitart a közbenjáró imádságban  a mennyben.

            Mi most már nem áldozócsütörtök és pünkösd között élünk, hanem pünkösd és Jézus Krisztus visszajövetele között. Ennek az időnek  a jellemzője a kitartó ima kell legyen. Imádkozni az egyházért, önmagunkért, szeretteinkért és a világért.

            Mert mi azok helyett is kell imádkozzunk, akik már nem imádkoznak. És egyre többen vannak olyanok, akik már egy asztali imát se mondanak el, akik már nagy bajban sem imádkoznak. Hány olyan ember van, akik már csak legfeljebb káromkodásukban veszik ajkukra az Isten nevét. Mennyire kell imádkozni a lelkipásztorokért, az egyházért, amely nyomorúlt állapotban van. Mindig gondoljunk az imádkozó Krisztusra és mi is szüntelen imádkozzunk. Hisszük, hogy imádságunk nem pusztába kiáltott szó, hisszük, hogy meghallgatásra találunk.  Az ébredéseket az egyházban mindig komoly ima-munka előzte meg. Isten gyermekei imádkoztak s Isten csodát tett, adott ébredést, megújulást az egyházban, a világban. Legyen így most is.

Igehirdetés pünkösd napjára Fiatalok és öregek pünkösdre Text. Ap.csel.2,14-21

            Egész héten ezzel a címmel hallgattunk igehirdetéseket: pünkösd sokszínűsége, gazdagsága. Most ezt fejezzük be Isten kegyelméből. A mai nap címét így tudnánk megfogalmazni: pünkösd mindenkié, a fiatalok és  az időseké egyaránt.

            A pünkösdöt sok mindenhez szokták hasonlítani. Sokan úgy képzelik el, mint egy régi fényképet, amikor az már egyre jobban elhalványul s a végén már teljesen elhomályosodik. Az ilyen képen egyre nehezebben lehet felismerni az arcokat, míg végül már nem is lehet felismerni a személyeket, nem tudjuk megállapítani, hogy miről vagy kikről is készült az a kép. Az ilyen képet nézve feltesszük a kérdést: mit akar ez jelenteni? Ezt a kérdést ma is sok ember felteszi: mit akar a pünkösd jelenteni? Jelent-e még egyáltalán valamit a mi számunkra? Tudunk-e még egyáltalán valamit ezzel az ünneppel kezdeni? Vagy jobb, ha nem is vesszük számba?

            Az a tény, hogy pünkösdkor már sokkal kevesebben jönnek el a templomba, jól mutatja, hogy nagyon sok ember már nem tud mit kezdeni ezzel az ünneppel, nem érti és érzi át annak jelentőségét. Az első pünkösdkor is feltették az emberek a kérdést: mi akar ez lenni? Egyesek készek is voltak a válasszal: ezek kora reggel felöntöttek a garatra, édes bortól részegedtek meg. A részeg embert pedig nem is szabad komolyan venni. Az apostolok azonban azt mondják: ez, itt ti most az Isten munkáját ismerhetitek fel. Péter azt mondja: vegyétek elő a Bibliátokat, olvassátok el, hogy mit írt Jóel próféta, mert most az teljesedik be a ti szemetek előtt. Az teljesedik be mind a mai napig, a mi időnkben is, egy olyan időben, amikor pünkösd sokunknak már semmit se jelent. Egy olyan időben, amikor másféle lélek, másféle lelkület kezd erőre kapni.

            Péter apostol azt mondja és ma mi is azt mondjuk és hisszük, hogy a Szentlélek ideje következett el. Mi azt hisszük, hogy pünkösddel elkezdődött az utolsó idő, a legkülönösebb, a legtöbb feszültséggel, de ugyanakkor áldással teli idő, ami csak létezik, amióta világ van. Amit Jóel így mond: „ezután vagy ezek után”, ez számunkra a ma. Hiszen Jóel és pünkösd között ott van a kereszt és a feltámadás. A megváltás megtörtént, ez egy történelmi valóság, ezt nem lehet letagadni. Az Úr napja elközelített, a visszaszámlálás elkezdődött. Nagyon különös, megrázó dolgok fognak történni. Csodák lesznek az égben és jelek lesznek a földön. A mennyben is olyan dolgok történnek, amik eddig nem voltak. De a földön is mindenféle jel lesz, olyan jelek, amikről eddig nem hallottunk még. A füst elhomályosítja a Napot és vérvörösre festik a Holdat. Ezek a megsemmisítés jelei. Az utolsó napok tele lesznek ezekkel. De miközben a megsemmisülés jelei jelentkeznek, mi a megújulás jeleit tapasztalhatjuk meg.

            Mert Isten cselekszik a mennyben és a földön egyaránt. A Lélek árja utat tör magának egy pusztuló világban. Áttör határokat, áttör kerítéseket. A Lélek kitöltetik minden testre. Nem csak Izraelre, hanem pünkösdtől kezdve minden népre. Mi is ennek példái vagyunk. Hisz mi nem vagyunk Izrael népe, és íme a Lélek mégis hozzánk is eljutott. A Szentlélek mindenütt munkálkodik és bűnösökből, pogányokból Isten gyermekei lesznek. Már nem a származás a fontos, hanem az Isten munkája. Az ő teljességéből vettünk mi is kegyelmet kegyelemért. A test szó a Bibliában átvitt értelemben a múlandóságot, elveszettséget, reménytelenséget jelenti. Amikor a Biblia kimondja a „test” szót, akkor mindig az Istentől elszakadt állapotra gondol. És ebben mi is osztozunk, mi születésünkkor testté születtünk, megromlott emberekként még akkor is, ha azt mondták rólunk,  hogy : „kicsi ártatlan”. Igaz az, amit Pál mond, holtak voltunk bűneinkben és vétkeinkben. Ezt nevezi az Írás lelki halálnak, amikor az ember nem akarja magát Istennek alávetni. Isten kitölti Lelkét a testre, s így ebben a testben munkálkodni kezd és így ebben csoda történik. Aki eddig Isten nélkül élt, egyszer csak elkezd Istennel élni. Hol eddig csak bűn és romlás volt, ott elkezd ragyogni Isten kegyelme. A testté lett Krisztus testté lesz a mi életünkben.

            És ez a munka minden életkorban megtörténik, fiatalok és öregek átélik az Isten hatalmas dolgait. Ifjaitok látásokat látnak és véneitek álmokat álmodnak. A látások és álmok a Jóel idejében az Isten megjelenésének, kijelentésének az eszközei voltak. Ezek a látomások és álmok az Ószövetség idején a próféták kiváltságai voltak, csak ők részesültek ebben. Most ez mindenkinek ez életében valóság  lehet. Valóság lehet a fiatalok életében. Úgy gondoljuk, hogy a fiatalok lelkét egészen más dolgok foglalkoztatják, hogy ők elérhetetlenek a Szentlélek számára, de ez nem így van. A fiataloké is a Szentlélek. Bármennyire is vonja őket a világ lelke, a Szentlélek is küzd értük. Ő látomásokat ad nekik, vagyis úgy láthatják az életüket, hogy azt hittel, Istennel járják. A jövendő nemzedék, a fiatalok felől legyünk jó reménységgel. Hogy a mai fiatalok lehetnek Istennel járó fiatalok, Istennek odaszánt fiatalok.

            És a vének, az öregek? Ők már le vannak írva? Ők már nem számítanak?  Ők már úgymond megették kenyerük javát és rájuk már semmiben se lehet számítani? Itt az öregek számára is van ígéret, ők álmokat álmodnak. Idős testvérek, vannak-e még álmaitok? Vagy már csak azt látjátok, hogy mindennek vége, már semmi jó nem jöhet az életetekben? Ne ezt tegyétek! Isten a ti életetekkel még akar kezdeni valamit. Ti még sokat tehettek. Még elmondhatjátok a következő nemzedéknek, amit átéltetek, megtapasztaltatok. Legyenek még álmaitok a földi életre nézve is. Persze a legszebb álom, ami valóság, hogy Isten már minket vár a túlsó parton, vár az üdvösségbe. De addig meg ne lankadjatok, ne lemondóan éljetek, hanem a Lélek erejével.

 A Szentlélek ifjakat és az időseket is eszközeivé akarja tenni és fel akar használni a szolgálatban. A Szentlélek legnagyobb munkája, hogy minket a bűn szolgáiból az Isten szolgáivá tesz. Mi már nem az ördögnek, hanem az élő Istennek szolgálunk és ebben a szolgálatban öregek és fiatalok segíthetitek, támogathatjátok egymást. Találkozhat a fiatalok lelkesedése és az öregek tapasztalata. Az ifjak látomása és a vének álma nem áll ellentétben egymással. Ők találkoznak egymással ugyanabban a próféciában,  ez egy lelki látást és bizonyságtételt jelent mindkét nemzedék számára. Azt jelenti, hogy fiatalok és öregek megtapasztalhatják és bizonyságot tehetnek Isten nagy tetteiről.

            A Szentlélek segít abban, hogy áttörjük az úgynevezett generációs korlátokat, hogy az öregek ne vessék meg a fiatalokat, fiatalok pedig ne nézzék le az öregeket. Pünkösdkor mind együtt vagyunk, fiatalok és öregek, egészségesek és betegek, mert a Lélek összeköt és összekapcsol minket. Áldott legyen ezért az Úr neve. Ámen.

(Ezen igehirdetési sorozatot van Zwet holland lelkész áhítatainak felhasználásával írtam)

                                                                                                Lőrincz István

Tanulságos igék Jeremiásról 20

Tanulságos igék Jeremiásról 2O

„Amikor befejezed a tekercs felolvasását, köss rá egy követ, és hajítsd be az Eufrátesz közepébe.”(Jer.51,63)

            Amikor gyermekek voltunk, vagy talán még most is szoktuk azt tenni egy vízpart mellett állva, hogy veszünk egy követ, bedobjuk azt a vízbe és élvezzük, hogy, hogy a kő bedobásának helye körül a vízben körök képződnek és mind tovább terjednek. A kő hamar eltűnik a vízben, de a hullámkörök még sokáig látszanak. Aztán a kő lesüllyed a víz aljára s a víz tükre is kisimul.

            Valami ehhez hasonló történik itt Babilonban is. Ott áll egy ember az Eufrátesz partján, és ez az ember egyszer csak a könyvtekercset, amire kő van kötve a vízbe dobja. A kő s a könyvtekercs hamar elsüllyednek, de mégis valami rendkívüli dolog történik ekkor. Már a Jeremiás prófétai szolgálatának a végén vagyunk, ő a népek prófétája volt, mert nem csak a saját népe ellen prófétált, hanem Egyiptom, Moáb, Edom és főleg Babilon ellen. A Babilon fölötti ítélet megsemmisítő, egyetlen ígéret sem hangzik felé. Babilonnak nincs jövője, el fog töröltetni a föld színéről. Persze, Babilon ezzel mit sem törődik, de Jeremiás mégis fel kell jegyezze. Miért?  Júda vigasztalására. Mert Babilon romlása és pusztulása Júda szabadulását jelenti.

            Babilon tehát nem hallja a pusztulásáról szóló próféciát. De ennek mégis el kell jutnia Babilonba. Erre a célra Isten egy olyan valakit használ fel, aki eddig még ismeretlen számunkra, Serája a Néria fia. Ez utóbbi név ismert, hisz Báruk is az ő fia. Tehát ez a Serája a Báruk testvére. Nem csak test szerinti testvér ő, hanem lélek szerinti is. Különben Jeremiás nem bízta volna meg ezzel a feladattal. Serája azon kevesek közül való, akik félik az Urat. Ha kevesen is, de Jeruzsálemben még vannak olyanok, akik az Úr szavára hallgatnak.

            Ez egy nagy biztatás és vigasztalás a mi számunkra is, egy olyan időben, amikor sokan hátat fordítanak az Úrnak. Mi is sokszor úgy gondoljuk, mint Illés, hogy egyedül maradtunk,, de ez nem így van, mindig is van és lesz is egy szent maradék.

            Séruja nem csak valaki Jeruzsálemből, neki funkciója is van a királyi udvarban. Báruk már visszavonult, de épp ekkor lép színre Serája. Különös, hogy Aháb királynak is volt egy istenfélő főembere és Pál is üdvözli a császár udvarából valókat. Tehát még a Néró udvarában is voltak hívő emberek.. Az ilyen embereknek nem lehetett könnyű sorsuk. Nem semmi, egy ilyen helyzetben megvallani, hogy te az Urat szolgálod. Serája Sedékiás király szállásmestere volt, aki a királyt Babilonba kísérte. Ekkor ő már a babiloni király vazallusa és valószínűleg, hogy most egy megbeszélésre hívja. Jeremiás ezt megtudja, minden valószínűség szerint íródeákjától, Báruktól, s így adja neki ezt a feladatot, hogy egy tekercset vigyen Babilonba. Meghagyja neki, hogy mihelyst oda megérkezik olvassa el a tekercset.  Utána pedig kössön rá egy követ és dobja az Eufrátesz folyóba. Ezt a különös feladatot nem a próféta találta ki., ez Isten parancsa.

            De milyen célja volt ennek az egésznek? Nem az, hogy felolvassa az embereknek, hisz erre sem ideje, sem lehetősége nem volt. A tekercs tartalmát is csak akkor tudhatja meg, ha megérkezett Babilonba. Mennyi időt és mennyi energiát kellett ebbe a feladatba fektetni. Hisz akkor még nem volt se írógép, sem fénymásoló. Napokba telt, amíg ez a tekercs elkészült. De miért kell a vízbe dobni?

            Mielőtt ezt megválaszolnánk tudatosítsuk magunkban, hogy nekünk nem csak egy tekercsünk van, hanem az egész Szentírás a kezünkben van. És Isten gondoskodott arról, hogy ez a kezünkbe kerüljön. Tudjuk-e egyáltalán értékelni, hogy mekkora kincs birtokában vagyunk? És olvassuk-e, hisz ez mind nekünk szól. Ez a könyv nem fenyegetéssel van tele, hanem drága ígéretekkel.

            Így jut tehát az Isten beszéde Babilonba, és Serája az egyetlen, aki tud erről. Megérkezve keres egy csendes helyet, ahol a tekercset elolvashassa. Ebben a tekercsben az áll, hogy Babilonban gyönyörű városok vannak, benne szökőkutak, szórakozóhelyek, de ezek mind el fognak pusztulni, semmi se marad meg belőle. Serájának az lehetett az első gondolata: ez egyszerűen nem igaz, hisz ez a város bevehetetlen. Mindig nagy próbája a hitünknek, hogy ne azt higgyük, amit látunk.

            De Serája ezt nem mondja, hanem áment mond Isten szavára, mert erre már Jeremiás megtanította őt otthon. Milyen különös jelenet ez itt az Eufrátesz partján. Nincs gyülekezet, egyedül van. Talán most az elmúlt hetekben, amikor üres templomokban prédikáltunk átérezhettünk ebből valamit. De épp ez a hit, amit Serája tesz. Látni egy elpusztíthatatlannak tűnő várost s mégis hinni azt, hogy itt kő kövön nem marad. Hiszi azt, hogy ha ezt Isten mondta, akkor meg fog történni. Engedelmeskedik a parancsnak a s tekercset a rá kötött kővel a folyó közepébe dobja.. És közben mondja magában: így merül el Babilon is, semmi se marad meg belőle. Ahogy a tekercs a kővel együtt elmerül a vízben, úgy fog Babilon elmerülni az Isten ítéletében.

            De miért kellett ennek így történnie? Azért, hogy ő hazatérhessen és beszámolhasson a Babilonban történtekről. El kell mondja, hogy ő hiszi, hogy ami ott jelképesen megtörtént, az egyszer valóságosan is meg fog történni.

            A kérdés az, hogy mi hiszünk-e Isten ígéreteiben? Ó, a Bibliában annyi minden meg van írva, mondogatják az emberek. Ki tudja mi lesz? A történelem igazolta, hogy Babilon városa tényleg elpusztult és ma a helyén egy nagy pusztaság van. Mi azt is tudjuk a Jelenések könyvéből, hogy Babilon egy jelkép is, nem csak egy város illetve birodalom, mégpedig az Isten-ellenes hatalmaknak, a Sátán uralmának a jelképe. Ez a könyv elmondja nekünk azt, hogy ebben a városban nem hallatszik többé hárfások, zenészek síposok és trombitások hangja, malom zúgása sem hallatszik, lámpás fénye sem világít benne, sőt vőlegény és menyasszony hangja sem hallatszik benne. Ez a világ elmúlik és annak minden dicsősége is, de Isten igéje megmarad és azok is, akik annak engedelmeskednek. Ezzel a figyelmeztetéssel vegyünk közel egy év után búcsút Jeremiás könyvétől s így zárjuk szívünkbe minden üzenetét.

Javasolt cím: Babilon elmúlik, de Isten igéje megmarad.                    Lőrincz István

Tanulságos igék Jeremiásról 19

Tanulságos igék Jeremiásról 19

Text:”Azt mondja az Úr rólad Báruk. Ezt mondtad : Jaj nekem most. És te nagy dolgokat kívánsz magadnak? Ne kívánj, mert én veszedelmet bocsátok minden testre, de életedet ajándékul adom neked mindenütt, ahol csak jársz.”(Jer.45,2-5)

            A szerénység az egyik legszimpatikusabb vonása az embernek. Ezt el lehet mondani Jeremiás íródeákjáról, Bárukról is, aki ugyanakkor szívbéli barátja is volt a prófétának. Nagyon sokszor találkozunk vele a Jeremiás könyvében, de ő mindig szerényen a háttérben marad. De a könyv vége felé egyre több szó esik róla, itt most épp egy olyan ígéretet olvashatunk, amit Isten neki adott.

            Báruk tehát az az ember, aki mindig háttérben marad, miközben Jeremiás mindig előtérben van. De ez Bárukot nem zavarja, meg van elégedve azzal a hellyel, amit kapott.

            Nagyon jó dolog az, amikor valaki tudja, hogy hol van a helye, s még jobb, ha tudjuk, hogy minket Isten helyezett oda, ahol épp vagyunk. Mert az emberek nagyon szeretnek középpontban lenni, ezt látjuk a társadalomban, politikában, de sajnos még az egyházban is sokszor. Ez az ember ősbűne, hogy nagyok akarunk lenni, nem tűrünk meg senkit magunk felett. Az már Isten különös kegyelme, ha valaki tud második lenni vagy akár utolsó is. Báruk tudott háttérben maradni s ezzel örök példát adott nekünk.

            Ő tudta, hogy nem ő a fontos, hanem az az üzenet , amit közvetít. Ez persze nem jelentette azt, hogy ez az üzenet őt nem érintette, nem gépiesen írt le mindent, hanem úgy, mint aki maga is érintett volt ebben az ügyben. Nem hagyta hidegen mindaz, amit le kellett írnia. Ez akkor látszott meg leginkább, amikor  Jeremiás beszédét először leírta, majd a templomtéren felolvasta. Ez számára se volt veszélytelen vállalkozás, hisz a prófétával együtt kellett menekülnie. Később újra hallunk Bárukról, amikor Jeremiás óva inti a népet attól, hogy Egyiptomba meneküljenek, akkor a prófétát azzal vádolják, hogy ezt nem ő mondja, hanem Báruk bíztatta erre. Ez nem volt igaz, de ez is mutatja, hogy Báruk egy olyan személy volt, akinek a véleménye sokat jelentett.

            Az az üzenet, amit Jeremiás hirdetett szíve mélyéig megragadta. Ő maga is szenvedett az üzenet alatt, amit a próféta hirdetett. Főleg két dolog volt fájdalmas a próféta igehirdetésében.: a nép szívének keménysége és Isten rettenetes ítélete, ami nemsokára be fog következni. Az igazi próféták bűnbánattal írnak erről, mint akik magukat is okolják  a helyzetért, mint akik magukra veszik a nép bűnét.

            Ezt tette Báruk is. Most az Úr személyesen hozzá szól., személyes üzenetet kap az Úrtól. Ebből láthatta, hogy az Úr név szerint ismeri őt. Isten látta az ő sóhajtozását, keserűségét. Milyen nagy biztatás ez a mi számunkra is, akik talán azt gondoljuk, hogy Isten a mi gondjainkat nem tartja számon, nem ismeri személyes életünk nehézségeit, bajait. Lehet, hogy valamiért többször is imádkoztunk s nem kaptunk választ kérdéseinkre, kéréseinkre. Azt is gondolhatjuk sokszor, hogy Isten csak a nagyobb, híresebb gyermekeire figyel. Báruk is gondolhatott ilyet: az Úr Jeremiásra figyel, hisz ő próféta, ő királyok elé áll, de rám, aki névtelen kis emberke vagyok?

            Íme, itt azt látjuk, hogy Isten törődik a kis emberek kicsi gondjaival is. Isten itt pontosan idézi Báruk szavait, vagyis pontosan tudja, hogy mit mondott neki. Báruk keserűségét, panaszát mondta el az Úrnak, azt mondta ki: elég, nem bírom már tovább. Azt is jó látni ebből, hogy Isten elfogadja az olyan imádságot, amiben panasz, keserűség van. Nem feddi meg Bárukot és nem mondja: hogy beszélsz így velem?

            Különös az a mód, ahogyan Isten Bárukot megvigasztalja. Első látásra úgy tűnik, mintha Isten rátenne még egy lapáttal Báruk fájdalmára. „Akiket én felépítettem elrontom, s akiket én beplántáltam, kiszaggatom, éspedig az egész földön”.Isten ítélete tehát végleges, Báruk ne tápláljon illúziókat. Báruk át kell élje Isten fájdalmát is, hogy neki se könnyű lerombolni, amit felépített, kiszaggatni azt, amit elplántált. Nekünk nehéz elfogadni, de Isten tervében helye van a rombolásnak, a szaggatásnak is. Isten nem téved, ő tudja, hogy mit cselekszik.

            Nagy dolgokat kívánsz, kérdezi Isten Báruktól? Talán Báruk azt a nagy dolgot kívánta, hogy Isten fordítsa el ítéletét a néptől. De ez nem lehetséges, az ítélet elvégzett dolog. Lehet, hogy most mi is erre vágyunk, hogy Isten egyik pillanatról a másikra állítsa le ezt a járványt. De vágyhatunk úgy is nagy dolgokra, hogy gazdagodjunk, jussunk előre minden dolgainkban.

            A kérdés az, hogy nem kérhetnénk-e még nagyobb dolgokat Istentől? Például, hogy bocsássa meg bűneinket, újítsa meg életünket, adjon lelki ébredést országunkban, népünk között, ezen az egész világon. Báruk egy nagy ígéretet kap, azt amit Ebed-Melek is kapott: ajándékul kapod a te lelkedet. Ez azt jelenti, hogy Jeruzsálem elfoglalásakor életben fog maradni. Sokan meghalnak, de ő életben fog maradni. Vannak idők és a mostani is ilyen, hogy maga a puszta létünk megmaradása is óriási dolog. Ilyen időkben nagy dolog életben maradni, hogy Isten napjainkhoz még napokat told, ahogy az ének mondja.

Nyilván, azt tudjuk, hogy egyszer földi életünknek vége szakad. Ezért a legnagyobb dolog az örök élet. A Szentírás nem tudósít Báruk haláláról s az is különös, hogy ezt más esetben is ritkán teszi. Az Újszövetség alig pár ember haláláról tudósít, az apostolok közül is csak kettőéről: Jakab és Júdás. A többi apostol halála nincs a Szentírásban feljegyezve. Vajon miért? Mert a hit szemével nézve nem az a fontos dolog, hogy mennyit élünk, mikor halunk meg, hanem az, hogy hogyan éltünk, kiben hittünk, kit követtünk, kinek szolgáltunk? A sírunkon nem az a két évszám a fontos, ami születésünk, illetve halálunk idejét jelzi, hanem az vonalka, ami a kettő között van, s az maga az életünk.

            Hisszük, hogy Isten ígérete beteljesedett s Báruk még sokáig hirdethette az igét talán épp Babilonban, a foglyok között. Báruk nem tudhatott még arról, aki 6OO év múlva jött el ebbe a világba, aki azt mondta: ” mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelkében kárt vall?” Mert Krisztus azért halt meg, támadott fel, azért küldte el Szentlelkét is, hogy ő bennünk lakozhasson és nekünk egy áldott életünk lehessen. E pünkösdi ünnepen is ezért adjunk hálát Istennek.

A kis ember is fontos                                   Lőrincz István

tanulságos igék Jeremiásról 18

Tanulságos igék Jeremiásról 18

Text.” Kihúzták tehát Jeremiást a köteleken, és fölhozták őt a veremből,ezután Jeremiás a börtön udvaráabn lakott. Egészen biztos, hogy megszabadítalak téged, nem esel el fegyvertől és lelkedet ajándékul kapod, mert bíztál bennem, ezt mondja az Úr.” (Jer.38,13,  39, 18)

            Ki volt közülünk kútba  dobva? Úgy gondolom: senki. Talán még olyanok is csak páran lehetnek, akik valamilyen okból kifolyólag leereszkedtek egy kút mélyére. De a Biblia emberei közül többet is kútba dobtak. Ezek között a legismertebb József, akit testvérei vetettek kútba. De ebben a sorsban Jeremiás is osztozott, őt ugyan nem testvérei, hanem népének tagjai vetették oda.

            Láttuk már eddig, hogy Jeremiás élete már nem is csak egyszer veszélyben volt. Az Anatótból való férfiak összeesküvést szőttek ellene. Papok és hamis próféták is életére törtek. Jojákim király is halálra kerestette, de sikerült elrejtőznie. Nemrég el akarta hagyni a várost, de feltartóztatták, hazaárulással vádolták meg és letartóztatták. Csak Sedékiás király közbenjárására szabadult ki. De most úgy tűnik, hogy ütött az órája. Mert Jeremiás nem tud hallgatni, igehirdetése még keményebb lesz. Azt mondja, hogy egyetlen megoldás az, hogy adják meg magukat Nabukodonozornak, s így életben maradhatnak. Erre a fejedelmek dühbe gurulnak és Jeremiás halálát követelik. Azt állítják, hogy ő demoralizálja a hadsereget, azzal vádolják, hogy nem a nép megtartását, hanem annak vesztét akarja.

            Ez a legrosszabb, amit Isten szolgájára mondhatnak. Ezt a prófétát, aki népének megtérését és megmaradását akarja, azzal vádolni, hogy elveszíteni akarja népét, ez hallatlan dolog. De az Isten mindenkori szolgáival gyakran megtörténik ez, hogy legjobb szándékaikat és kiforgatják, félreértik őket. Akháb Illést Izrael megháborítójának nevezi. Pál apostolt is azzal vádolják, hogy felforgatja a jó rendet. Most itt Jeruzsálemben azt az embert, aki az igazságot mondja, aki népének megtartásán fáradozik, meg akarják ölni.Engedélyt kérnek a királytól, hogy megölhessék. A királynál kedvező fogadtatásra talál a kérésük, jóllehet nemrég még kiszabadíttatta a prófétát.

            Micsoda romlása ez a királyi intézménynek! Hisz a király az Úr felkentje, aki Isten uralmát és igazságát kellene képviselje. Ahelyett, hogy Jeremiást védelmébe venné, rándít egyet a vállán és azt mondja: én semmit se tehetek.  Így kerül Jeremiás egy olyan kútba, ahol víz nincs ugyan, de van sár. Kötelekkel eresztik le oda. Ott vagy megfullad, vagy pedig éhen fog halni. Hogy mit érezhetett és élhetett át ott lenn Jeremiás, az nincs leírva, de jól el tudjuk képzelni. Azt is, hogy milyen lelki fájdalma lehetett ezen bánásmód miatt.  

            Ilyenkor feltesszük a kérdést: hogyan engedheti ezt meg Isten? Hát ez a jutalom a hűséges szolgálatért? Ez a hála mindazért, amit népéért tett? De ilyesmi nagyon sokszor megtörtént azóta is Isten gyermekeinek az életében. És pont így történt ez Jézusnak az életében is. Mennyi jót tett ő, meggyógyította a betegeket, hirdette az örömüzenetet s mit kapott érte: a kereszthalált. Jeremiás tulajdonképpen már most Krisztus gyalázatát hordozza, s Isten gyermekei mindig is ezt kell tegyék.

            Mi lesz Jeremiás sorsa? Mert emberileg úgy tűnik, hogy nincs szabadulás, nincs megoldás. Mintha Isten ígéretei is kútba esnének. Mégis, Isten Jeremiásnak elhívásakor azt ígérte, hogy harcolni fognak ellene, de nem győzhetik le. Az Úr most beteljesíti ezt az ígéretet. A szabadítás olyan irányból jön, ahonnan nem is várnánk. Népének tagjai közül senki sem siet segítségére, de a királyi udvarban szolgál egy szerecsen, egy néger. Nevét is azért kaphatta, mert a király szolálatában állott, hisz az Ebed-Melek név épp ezt jelenti. Ő tehát nem izraelita, ma azt mondanánk: kivülálló, egyházon kivüli ember. De most épp ő az, aki szót emel a királynál Jeremiás érdekében.

            Milyen megszégyenítő ez a királyra és tanácsadóira nézve! Ez a pogány ember megteszi azt, amit nekik kellene megtenniük. Azonnal az irgalmas samaritánus példázatára gondolunk.A pap és lévita elkerülte a bajbajutottat, de a samaritánus könyörült rajta. Az olyan emberek, akik megmentik mások életét gyakran kitűntetéseket kapnak az államelnöktől. Ebed-Melek is kitűntetést kap, de nem a királytól, hanem az Úrtól. Az ő jutalma az lesz, hogy Jeruzsálem elfoglalásakor nem fog elpusztulni, lelkedet ajándékba kapod, mondja neki az Úr.

            Jó nekünk azt tudni, hogy az Úr nem feledkezik meg jócselekedeteinkről, hisz itt azt látjuk, hogy még egy kivülálló ember is jutalomban részesül. Jézus azt mondta, hogy ha valaki csak egy pohár vizet is ad tanítvány nevében, nem veszítheti el jutalmát. Valószínű, hogy Ebed-Melek nem is számított errre, s nem is ezért tette. Az utolsó ítéletkor a jobb kéz felől állók csodálkoznak, amikor Jézus sorolja az ő jócselekedeteiket s kérdik: mikor tettük mi ezeket? Ők már nem is emlékeznek ezekre. Nem azért tették, hogy valaki ezt nekik visszafizesse.

            Miért kapja Ebed-Melek ezt az ígéretet? Azért mert reménységed volt bennem, azért mert bíztál bennem, mondja az Úr. Ő bízott az Úrban, szerette az Urat és így szerette azokat is, akik hozzá tartoznak. Ez nem volt kicsiny dolog egy olyan időben, amikor sem a király, sem a tanácsadói nem bíztak az Úrban. Egy olyan környezetben él, ahol nem törődnek az Úrral, ahol kigúnyolják az Isten beszédét, ahol bántalmazzák azt, aki az Úr igéjét következetesen képviselte. Egy ilyen környezetben ez az ember azt mondja: én az Úrral és az ő szolgájával tartok.

            6OO év múlva egy honfitársa a gázai úton megvallja, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia és tovább megy az ő útján örömmel.Nem különös és megszégyenítő ez számunkra? Hogy a négerek jobban hisznek és jobban bíznak az Úrban, mint mi fehérek. Hogy miközben Európában hanyatlik a hit, sokan megvetik, sőt ki is gúnyolják az Isten beszédét, aközben Afrikában nagy lelki ébredés van, szomjúság az evangélium után.

            Imádkozzunk azért, hogy ennek az embernek a példáját sokan tudjuk követni. Egy nehéz időben, amikor sokan elhagyják az Urat, tudjunk bízni az Úrban és tudjunk hitből s hit által sok jót cselekedni. Higgyük, hogy ennek a mi életünkben is meglesz a jutalma

Egy néger ember, mint példakép