Barangolások bibliai tájakon: Szárdisz

            Lydia tartomány fővárosa volt Kis-Ázsiában, valamikor Krőzus király székvárosa, majd  perzsák tulajdona lett. Ezután a szeleukidák hódították el, a Jézus korában a Római Birodalom része volt. Ma itt csak egy rommező található.

            Erről a városról mindnyájunknak az a döbbenetes mondat jut eszünkbe: az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Az is félelmetes, hogy ehhez a gyülekezethez nincs Jézusnak egyetlen dícsérő szava sem, egyenesen a bajjal kezdi. Az eddigiekből láttuk, hogy minden gyülekezetben volt dícséretre méltó dolog, de itt csak baj van. Szörnyű ítélet ez egy gyülekezet felett, Isten őrizzen minket ettől. Ijedve tesszük fel a kérdést: mi történhetett ebben a gyülekezetben, hogy ilyen nagy a baj, hogy a halál lehelete enyire ráfuvallt erre a gyülekezetre? Hogy jutott ez a gyülekezet ebbe a helyzetbe, hogy hasonlít egy kivágott fához, aminek most még zöldek a levelei, de néhány nap múlva már minden el fog száradni? Olyan ez a gyülekezet, mint a vázába tett levágott virág, hogy most még eleven, szépen virágzik, de néhány nap múlva ki lehet dobni a szemétbe. Az az érzésünk, hogy ez a gyülekezet első látszatra egyáltalán nem ezt az érzést keltette egy látogatóban. A ház, ahol összegyültek tele volt, a hívek adakoztak, kedvesek voltak egymáshoz, de valami nagyon fontos dolog, a lényeg hiányzott: az élő Jézus Krisztussal való közösség. Ez a város és gyülekezete komoly önvizsgálatra indít bennünket. Álljunk oda őszintén Isten elé és kérdezzük meg magunktól: van-e bennem igazi hit? Szeretem-e Istent teljes szívemből, lelkemből és minden erőmből? Komolyen veszem-e a megszentelődést, a bűn elleni harcot? Nehogy rólam is ezt a diagnózist kelljen kiállítani: az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy!

            Hogyan juthat egy gyülekezet ilyen állapotba? Az ige három dolgot említ, amire nekünk is jó lesz figyelmeznünk. Amint már az elején mondtam ez a város Krőzus király székvárosa, s ez a város arról lett híres, hogy itt született meg a pénz. Nyilván, hogy pénz volt elég és ez egy hamis nyugalmat, békességet adott az embereknek, s természetesen a gyülekezetnek is. De ez a lelki halál békessége volt. Őket nem lehetett ebből kimozdítani. Pedig bizonyára voltak olyan prófétai lelkek, akik meglátva és megérezve a halál illatát, próbálták felrázni ezt a gyülekezetet, de ők erre nem figyeltek, továbbra is megmaradtak a hamis békességben. Vigyázzunk mi is erre. Engedjük, hogy Isten igéje felkavarjon, kizökkentsen hamis békességünkből, közömbös, lanyha kereztyénségünkből. A második dolog, amit erről a gyülekezetről olvasunk, hogy itt mindenki csak magával törődött, s nem az embertársával, a másik hívő testvérrel. Nem látta meg az egyik ember a másiknál, hogy baj van az életében, hogy az a halálba vezető úton jár. Jézus felszólítja őket, hogy élesztgessék a halófélben levőket. Ez egy nagyon komoly kérdést vet fel, amire vigyázni kell gyülekezeti életünkben. Minden gyülekezetben vannak lelkileg éber, eleven tagok és vannak halófélben levők is. Persze jó lenne, ha mindenki vallaná azt, amit a Kátéból megtanult: én is élő tagja vagyok és mindörökre az is maradok. De mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy a valóságban ez nem így van. Nos, ha valaki élő tagja a gyülekezetnek, annak fájnia kell, hogy vannak halófélben lévők és valamit kell tennie irányukba. Ezt szoktuk mi missziónak, szolgálatnak, bizonyságtételnek hívni. A kérdés az, hogy ki fog elmenni az ilyen emberekhez, ki fogja elvinni nekik az evangéliumot?  A lelkész erre egyedül nem képes, még a presbitérium sem, itt minden élő tagra szükség van. Bárcsak ránk tudná terhelni az Úr a halófélben levőknek a gondját, s bárcsak tudnánk erősíteni őket. Jézus mindenkit azért hív el, hogy utána mindenkit el is tudjon küldeni a hivogatásra, a bizonyságtételre.

            A harmadik nyomorúsága ennek a gyülekezetnek az volt, hogy számukra fontosabb volt a név, mint a valóság. Ők körülbelül így gondolkodtak: fontos, hogy legyen meg a név, a becsület, hogy tiszteljenek bennünket az emberek. De hogy a névnek a látszata mit takart, az már nem érdekelte őket. Beleestek abba a hibába, amibe Sámuel is Isai házában, hogy azt nézte, ami a szeme előtt van, de meg kellett tanulnia, hogy azt nézze, ami a szívben van. Ezek a szárdisziak jónevű emberek voltak, de nem voltak hiteles keresztyének. Legyünk mi hiteles, példaadó emberek.

            Jézus itt nem csak a bajt mondja el, hanem megadja a gyógyulás módját is. Két dolgot mond. Az egyik egyszerüen így hangzik: ébredj fel a lelki halálból! Jézus soha nem tartott temetési prédikációt, Ő feltámasztotta a halottakat. Akik meghallják igazán a Jézus szavát, azok élni fognak, azok fel fognak támadni a lelki halálból. Az igében megelevenítő erő van, ami ma is meg tudja ragadni és át tudja formálni az emberek életét. Oda lehet menni a lelkileg halottakhoz és el lehet mondani, amit Pál is elmondott: serkenj fel, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus! A másik dolog, amit gyógyszerűl ad: az emlékezés. Ennek a gyülekezetnek emlékeznie kellett az indulásra, az első szeretetre. Emlékezz vissza a konfirmációdra, amikor talán először komolyan megszólított Isten, amikor ifjúi hévvel megígérted, hogy Jézus Krisztus igaz követője és egyházunk holtig hűséges tagja leszel. Vagy emlékezz vissza arra az úrvacsorázásra, amikor olyan közel voltál Istenhez, amikor megértetted Jézus áldozatát és elfogadtad a szent jegyekben bűneid bocsánatát. Vagy emlékezz vissza arra az evangélizációs alkalomra, amikor odaszántad életedet az Úr szolgálatára. Utána jött sok minden, meglankadtál, megfáradtál, lelki halálba estél. De emlékezz és menj vissza oda, s meglátod: újra lesz öröm, lelkesedés az életedben Krisztus iránt.

            Ha ez a gyülekezet nem hallgat a szóra, ha nem ébred fel, ha nem emlékezik, akkor jön a tolvaj, jön a Sátán és mindent elvisz, minden odalesz. Döbbenetes az, hogy ezek a valamikor virágzó gyülekezetek eltűntek, s ma Szárdisz csak egy romhalmaz. Döbbenetesen és szószerint teljesedett be az életükben Jézus figyelmeztetése. Most egy Új Évre indulunk Isten kegyelméből. Vigyük ennek az igének komoly figyelmeztetését magunkkal ennek az évnek minden napjára. Legyen ebben az évben is sok győzelmünk hit által. S kapjuk meg azok jutalmát is. Kapjunk szép fehér ruhát, járhassunk egy tiszta és megszentelt életben. Nevünk ne töröltessék ki az élet könyvéből. A mennyei anyakönyben ne apadás, hanem növekedés, gyarapodás legyen. S a legszebb ígéret: Jézus majd bizonyságot fog tenni Atyja előtt rólunk is  az utolsó ítéletben. Mert ez az újabb esztendő is arra figyelmeztet bennünket, hogy földi esztendeink számai egyszer el fognak fogyni, s akkor ott állva majd Isten ítélő széke előtt ez lehet majd legnagyobb boldogságunk. Legyen ez az év részünkről is a bizonyságtétel éve, hogy majd Jézus is bizonyságot tehessen rólunk.

Olvasandó igék: 1 Sám.16,7, Mát.10,32, Ef.5, 14,  1Thessz.5,2,  Jak.5,19-20,  Jel.3,1-6

                                                                                                                                   Lőrincz István