Barangolások bibliai tájakon: Filadelfia

            Lidia tartományának városa volt, a Tmolosz hegy lábánál fekszik, a Kaganosz folyó termékeny völgyében, különösen híres volt szőlőjéről és boráról. A várost II.Attalosz Philadelphos alapította a Kr.e. második században, akinek neve testvérszeretetet jelent. Gyakran voltak itt földrengések, ilyenkor lakói a környező városokba menekültek. Kr.u 17-ben egy nagy földrengés sújtotta a várost, Tiberius és Caligula császárok építtették újra, és virágzó iparvárossá nőtte ki magát. Most Törökország része, Alasérnak hívják, és hála Istennek ma is élnek szép számmal keresztyének ebben a városban. Ez a város már a Birodalom peremén volt, ők még beletartoztak a görög-római kultúra vérkeringésébe, de rajtuk túl már kezdődött a barbár világ. Tulajdonképpen ez a város megpróbálta a görög kultúrát és civilizációt a barbár világ felé közvetíteni.

            Az itteni gyülekezet életét is meghatározta ez a határhelyzet, mint ahogy mind a mai napig úgy van, hogy a földrajzi fekvés is döntő módon határozhatja meg egy gyülekezet életét és szolgálatát. A magyar keresztyénség életét is meghatározta ezer éven át, hogy Nyugat és Kelet határán élt, s Istentől azt a szent feladatot kapta, hogy mindkét irányba terjessze az evangéliumot. Talán sokkal többet is tehetett volna a magyar keresztyénség, főleg azért, hogy a reformáció eszméi, értékei Kelet felé jobban áradjanak és hassanak.

A bemutatkozásból csak a „Dávid kulcsa” kifejezést szeretném kiemelni, ami egyszerűen azt jelenti, hogy Jézus testileg a Dávid házából származott, de Isten neki adta azt a hatalmat, hogy a mennyek országának ajtaját kinyissa vagy pedig bezárja. Azt kell itt megértenünk, hogy a mi személyes üdvösségünk a Jézus Krisztushoz való viszonyunktól függ. Az üdvösséget nem egyik vagy másik egyház adja, ilyen értelemben nincs üdvözítő egyház. Jézus az Üdvözítő, az Ő kezében vannak a kulcsok.

            Ennek a gyülekezetnek Jézus azt mondja: kevés az erőd. Nerm tudjuk pontosan, hogy mire is vonatkozhatott ez. Lehet, hogy a gyülekezet kis létszámú volt, de az is lehet, hogy a tagok voltak erőtlenek. Dehát melyik gyülekezet nem ilyen! Minden földi gyülekezet erőtlen tagokból áll. De az a nagy kegyelem, hogy Jézus szereti az erőtleneket és ami még csodálatosabb, hogy fel is használja őket országa építésében. Sose gondoljuk azt, hogy mivel mi erőtlenek és gyengék vagyunk, Isten semmit se tud kezdeni velünk. Ő épp az erőtleneket, gyengéket választotta ki, hogy a világ szerint erőseket, hatalmasokat megszégyenítse. Jelen esetben Isten itt a Sátán zsinagógájából való embereket fogja megalázni. Ezek olyan zsidók lehettek, akik nem fogadták el Jézust és mindent elkövettek a keresztyén gyülekezet ellehetetlenítéséért. Ilyen emberek, csoportok, ideológiák mindig is voltak és lesznek. Ezek a történelem folyamán sokszor félelmetesek voltak, sok keresztyén az életével is fizetett az ilyen emberek hatalmának az idejében. Nemrég emlékeztünk meg, hogy nálunk is 25 évvel ezelőtt összeomlott egy ilyen rendszer, aminek szintén megvoltak a hitvalló áldozatai. De Isten elhozta ennek a rendszernek is a végét és egyszer minden Vele ellenszegülő hatalomnak kapitulálnia kell. Lehet, hogy Isten sokszor hosszú ideig eltűr ilyen hatalmakat, de az ilyenek az ítéletüket és bukásukat nem kerülhetik el.

Ez a filadelfiai gyülekezet még egy másik csodát is megtapasztalt. És ez az volt, hogy Isten megtartotta őket a nehéz kísértések idejében. Világosan kell látnunk azt, hogy Isten népe egy kísértések és próbák között élő nép. Mi a magyar nyelvben két szóval jelöljük azt, amit a görög nyelv egyetlen szóval mond el. Mi minden nehézséget kísértésként és próbaként is élünk meg. Tudjuk azt, hogy a kísértés a Sátán műve, ami által tönkre akarja tenni a hitünket, össze akarja törni, romba karaja dönteni az életünket. Isten a próbák által mindig meg akarja erősíteni a mi hitünket és életünket. Fontos mind a kettőt látnunk, de a legfontosabb tudnunk, hogy ha a Sátán kísért, akkor Isten kezéből azt próbaként fogadhatjuk el, és megerősödött hittel tudunk kijutni belőle. Jézus földi életének idejében nagyon világosan beszélt tanítványainak arról, hogy egész életük egy folytonos próba és kísértés lesz. Nem arról beszélt, hogy egyre könnyebb lesz az övéinek, hanemm épp ellenkezőleg, hogy a helyzet egyre nehezebbé válik. Olyan időkről beszél itt Jézus, ami az egész világot megpróbálja.Voltak már ilyen idők, gondoljunk csak a két világháborúra, de lesznek is még. Ezekre mi mindig fel kell készülnünk. De az a nagyszerű mindnütt a Szentírásban, hogy Jézus nem csak bejelenti, hogy jönnek a próbák és a kísértések, hanem mindig ott van a biztatás: ti ne féljetek. Jézus mindig azt ígéri az övéinek, hogy meg fogja tartani őket minden nehézség közepette,bármi is következzen e világra. Teszi ezt azért, mert az övéi megtartották az Ő nevét, nem tagadták meg azt.

            Olyan jó dolog ezzel a hittel nézni a jövendő felé, ami nem tűnik könnyűnek a mi számunkra sem. De tudhatjuk, hogy Ő azt ígérte, hogy kezéből senki és semmi se tud kiragadni minket. Történhetnek neheéz dolgok az életünkben, de csak az Ő tudtával, csak az Ő akaratával. S ha mi Őt szeretjük, akkor bármi is jöjjön, csak a javunkat és üdvösségünket tudja szolgálni.

Olyan szép ígéretet ad itt Jézus a győzteseknek: oszloppá teszi őket az Isten templomában. Gondolhatunk itt a tartó-oszlopokra is, amikre terhet lehet helyezni, mert nem omlanak össze alatta. Isten gyermekei terhelhetőek, tudnak terheket és felelősségeket hordozni, lehet rájuk számítani. De még inkább gondolhatunk itt győzelmi oszlopokra. Tudjuk azt, hogy a bibliai időkben, de később is a történelemben egy-egy nagy győzelem emlékére oszlopott állítottak a császárok, hadvezérek, királyok. Ezek az emlékoszlopok emlékeztetik az eljövendő nemzedékeket arra a győzelemre, amit valaha diadalmasan kivívtak, de egyúttal helytállásra serkenti ez a későbbi nemzedékeket, akik erőt és példát vehetnek az előttük járók hősiességéből és győzelméből. Milyen nagy dolog, hogy a mi győzelmes életünk így lehet nem csak azok számára erőforrás és bátorítás, akik most élenek, hanem azoknak is, akik több nemzedékkel utánunk fognak élni. Győzelmes életünk holtunk után is hirdetheti majd Isten nagyságát és kegyelmét.

Erre az oszlopra Isten a maga nevét és az új Jeruzsálem nevét írja. Isten azonosul az övéivel, azok egyek Ő vele. Azok bemehetnek az új Jeruzsálemnek a nyitott kapuján is, ami az üdvösséget jelenti számukra.

Olvasandó igék: Mát.8,18, Ján.10,28,  16,33, Róm.8,28, 1Kor.1,26-28, Jel.3,7-13

                                                                                    Lőrincz István

Barangolások bibliai tájakon: Szárdisz

            Lydia tartomány fővárosa volt Kis-Ázsiában, valamikor Krőzus király székvárosa, majd  perzsák tulajdona lett. Ezután a szeleukidák hódították el, a Jézus korában a Római Birodalom része volt. Ma itt csak egy rommező található.

            Erről a városról mindnyájunknak az a döbbenetes mondat jut eszünkbe: az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy. Az is félelmetes, hogy ehhez a gyülekezethez nincs Jézusnak egyetlen dícsérő szava sem, egyenesen a bajjal kezdi. Az eddigiekből láttuk, hogy minden gyülekezetben volt dícséretre méltó dolog, de itt csak baj van. Szörnyű ítélet ez egy gyülekezet felett, Isten őrizzen minket ettől. Ijedve tesszük fel a kérdést: mi történhetett ebben a gyülekezetben, hogy ilyen nagy a baj, hogy a halál lehelete enyire ráfuvallt erre a gyülekezetre? Hogy jutott ez a gyülekezet ebbe a helyzetbe, hogy hasonlít egy kivágott fához, aminek most még zöldek a levelei, de néhány nap múlva már minden el fog száradni? Olyan ez a gyülekezet, mint a vázába tett levágott virág, hogy most még eleven, szépen virágzik, de néhány nap múlva ki lehet dobni a szemétbe. Az az érzésünk, hogy ez a gyülekezet első látszatra egyáltalán nem ezt az érzést keltette egy látogatóban. A ház, ahol összegyültek tele volt, a hívek adakoztak, kedvesek voltak egymáshoz, de valami nagyon fontos dolog, a lényeg hiányzott: az élő Jézus Krisztussal való közösség. Ez a város és gyülekezete komoly önvizsgálatra indít bennünket. Álljunk oda őszintén Isten elé és kérdezzük meg magunktól: van-e bennem igazi hit? Szeretem-e Istent teljes szívemből, lelkemből és minden erőmből? Komolyen veszem-e a megszentelődést, a bűn elleni harcot? Nehogy rólam is ezt a diagnózist kelljen kiállítani: az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy!

            Hogyan juthat egy gyülekezet ilyen állapotba? Az ige három dolgot említ, amire nekünk is jó lesz figyelmeznünk. Amint már az elején mondtam ez a város Krőzus király székvárosa, s ez a város arról lett híres, hogy itt született meg a pénz. Nyilván, hogy pénz volt elég és ez egy hamis nyugalmat, békességet adott az embereknek, s természetesen a gyülekezetnek is. De ez a lelki halál békessége volt. Őket nem lehetett ebből kimozdítani. Pedig bizonyára voltak olyan prófétai lelkek, akik meglátva és megérezve a halál illatát, próbálták felrázni ezt a gyülekezetet, de ők erre nem figyeltek, továbbra is megmaradtak a hamis békességben. Vigyázzunk mi is erre. Engedjük, hogy Isten igéje felkavarjon, kizökkentsen hamis békességünkből, közömbös, lanyha kereztyénségünkből. A második dolog, amit erről a gyülekezetről olvasunk, hogy itt mindenki csak magával törődött, s nem az embertársával, a másik hívő testvérrel. Nem látta meg az egyik ember a másiknál, hogy baj van az életében, hogy az a halálba vezető úton jár. Jézus felszólítja őket, hogy élesztgessék a halófélben levőket. Ez egy nagyon komoly kérdést vet fel, amire vigyázni kell gyülekezeti életünkben. Minden gyülekezetben vannak lelkileg éber, eleven tagok és vannak halófélben levők is. Persze jó lenne, ha mindenki vallaná azt, amit a Kátéból megtanult: én is élő tagja vagyok és mindörökre az is maradok. De mindnyájan nagyon jól tudjuk, hogy a valóságban ez nem így van. Nos, ha valaki élő tagja a gyülekezetnek, annak fájnia kell, hogy vannak halófélben lévők és valamit kell tennie irányukba. Ezt szoktuk mi missziónak, szolgálatnak, bizonyságtételnek hívni. A kérdés az, hogy ki fog elmenni az ilyen emberekhez, ki fogja elvinni nekik az evangéliumot?  A lelkész erre egyedül nem képes, még a presbitérium sem, itt minden élő tagra szükség van. Bárcsak ránk tudná terhelni az Úr a halófélben levőknek a gondját, s bárcsak tudnánk erősíteni őket. Jézus mindenkit azért hív el, hogy utána mindenkit el is tudjon küldeni a hivogatásra, a bizonyságtételre.

            A harmadik nyomorúsága ennek a gyülekezetnek az volt, hogy számukra fontosabb volt a név, mint a valóság. Ők körülbelül így gondolkodtak: fontos, hogy legyen meg a név, a becsület, hogy tiszteljenek bennünket az emberek. De hogy a névnek a látszata mit takart, az már nem érdekelte őket. Beleestek abba a hibába, amibe Sámuel is Isai házában, hogy azt nézte, ami a szeme előtt van, de meg kellett tanulnia, hogy azt nézze, ami a szívben van. Ezek a szárdisziak jónevű emberek voltak, de nem voltak hiteles keresztyének. Legyünk mi hiteles, példaadó emberek.

            Jézus itt nem csak a bajt mondja el, hanem megadja a gyógyulás módját is. Két dolgot mond. Az egyik egyszerüen így hangzik: ébredj fel a lelki halálból! Jézus soha nem tartott temetési prédikációt, Ő feltámasztotta a halottakat. Akik meghallják igazán a Jézus szavát, azok élni fognak, azok fel fognak támadni a lelki halálból. Az igében megelevenítő erő van, ami ma is meg tudja ragadni és át tudja formálni az emberek életét. Oda lehet menni a lelkileg halottakhoz és el lehet mondani, amit Pál is elmondott: serkenj fel, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus! A másik dolog, amit gyógyszerűl ad: az emlékezés. Ennek a gyülekezetnek emlékeznie kellett az indulásra, az első szeretetre. Emlékezz vissza a konfirmációdra, amikor talán először komolyan megszólított Isten, amikor ifjúi hévvel megígérted, hogy Jézus Krisztus igaz követője és egyházunk holtig hűséges tagja leszel. Vagy emlékezz vissza arra az úrvacsorázásra, amikor olyan közel voltál Istenhez, amikor megértetted Jézus áldozatát és elfogadtad a szent jegyekben bűneid bocsánatát. Vagy emlékezz vissza arra az evangélizációs alkalomra, amikor odaszántad életedet az Úr szolgálatára. Utána jött sok minden, meglankadtál, megfáradtál, lelki halálba estél. De emlékezz és menj vissza oda, s meglátod: újra lesz öröm, lelkesedés az életedben Krisztus iránt.

            Ha ez a gyülekezet nem hallgat a szóra, ha nem ébred fel, ha nem emlékezik, akkor jön a tolvaj, jön a Sátán és mindent elvisz, minden odalesz. Döbbenetes az, hogy ezek a valamikor virágzó gyülekezetek eltűntek, s ma Szárdisz csak egy romhalmaz. Döbbenetesen és szószerint teljesedett be az életükben Jézus figyelmeztetése. Most egy Új Évre indulunk Isten kegyelméből. Vigyük ennek az igének komoly figyelmeztetését magunkkal ennek az évnek minden napjára. Legyen ebben az évben is sok győzelmünk hit által. S kapjuk meg azok jutalmát is. Kapjunk szép fehér ruhát, járhassunk egy tiszta és megszentelt életben. Nevünk ne töröltessék ki az élet könyvéből. A mennyei anyakönyben ne apadás, hanem növekedés, gyarapodás legyen. S a legszebb ígéret: Jézus majd bizonyságot fog tenni Atyja előtt rólunk is  az utolsó ítéletben. Mert ez az újabb esztendő is arra figyelmeztet bennünket, hogy földi esztendeink számai egyszer el fognak fogyni, s akkor ott állva majd Isten ítélő széke előtt ez lehet majd legnagyobb boldogságunk. Legyen ez az év részünkről is a bizonyságtétel éve, hogy majd Jézus is bizonyságot tehessen rólunk.

Olvasandó igék: 1 Sám.16,7, Mát.10,32, Ef.5, 14,  1Thessz.5,2,  Jak.5,19-20,  Jel.3,1-6

                                                                                                                                   Lőrincz István

Újévi igehirdetés És.42,1-4 alapján

            Isten kegyelméből újabb esztendőbe léphettünk. Adjunk hálát Istennek, hogy eljöhettünk az Ő házába, hogy az igével és annak drága üzenetével indulhassunk neki az Új Esztendőnek. Egy messiási próféciát hallottunk, ami az eljövendő Messiásról beszél, de olyan sok értékes üzenet van benne, amit a magunk életére, s közelebbről az előttünk álló esztendőre is alkalmazhatunk, s ezért választottam alapigeként erre az igehirdetésre. Mert Jézus Krisztus, hisz Róla szól ez a prófécia, nekünk nem csak Megváltónk, hanem példaképünk is. Ő maga többször is mondott földi életének idejében ilyeneket: amiképpen én cselekedtem, ti is azonképpen cselekedjetek, ahogy én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást.

            1.Ez az ige úgy mutatja be Jézust, mint szolgát. Az „íme” szócska a Szentírásban mindig olyankor fordul elő, amikor valami fontos, különleges dologra akarja felhívni a figyelmünket. Itt a különleges az, hogy Isten szolgaként akar megjelenni ebben a világban, hogy Jézus kész volt szolgai formát ölteni magára és így jött el közénk. Ez a gondolat a prófécia keletkezésének a korában teljességgel ismeretlen volt, ilyesminek még a nyomát se találjuk a korabeli pogány vallásokban. Ott az istenek mindig úrként, királyként, hódítóként jelennek meg, akik uralkodni akarnak, kiszolgáltatják magukat, másokat legyőznek, megaláznak, földre tipornak. Ezek mind emberi tulajdonságok, a Szentírás nyelvén azt mondhatnám: ó-emberi vonások, jellemzők ezek. Ezekkel születtünk, mélyen ott vannak bennünk, minket is arra akarnak rávenni,  hogy basáskodjunk, kiskirályokként viselkedjünk, hogy másoknak parancsolgassunk, hogy minél jobban szolgáltassuk ki magunkat. De Jézus más volt, és nekünk egészen más példát adott. Ő meg is mondta, hogy nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon másoknak. Ebben az Új Esztendőben kövessük mi is a példáját: Akarjunk mi is szolgák lenni, akarjuk alázattal szolgálni Istent a családban, a gyülekezetben, az emberi közösségekben. Ne kapni akarjunk, hanem adni, ne azt várjuk, hogy mások tegyenek valamit értünk, hanem mi tegyünk másokért valamit. Induljunk a szolgálat lelkével, lelkületével erre az Új Esztendőre, s higgyük, hogy Isten megkészíti a szolgálat minden alkalmát.

            2.Törvényt hirdet. Ezt már nehezebben tudjuk elfogadni ettől a szolgától, valahogy nem talál ahhoz, amit eddig mondtunk róla. Ha szolga akkor ne parancsoljon, ne hirdessen törvényt, ne szóljon bele az életünkbe. De bármennyire is nem tetszik ez nekünk, Ő egy ilyen különös szolga, aki engedelmeskedik, alázatos, de törvényt is hirdet. De ezt nem azért teszi, mert szeret parancsolgatni, mert ezzel meg akar minket alázni. Ő olyan törvényt hirdet, ami a mi javunkra van, ami az életünk előmenetelét szolgálja. Teljesen félreérti a jézusi törvényt az, aki úgy gondolja, hogy az egy teher, nyűg, kényszer a mi számunkra. Az Úr Jézus Krisztus törvénye a szeretet törvénye és abból élet fakad. Jézus tulajdonképpen csak egy parancsolatot adott, mégpedig azt, hogy szeressük egymást. Ha ezt a parancsolatot megtartanánk, akkor ez egy útjelző tábla lenne az életünkben. Ha mi mindig a szeretet parancsa alapján cselekednénk, akkor semmi olyan dolgot nem tennénk, amivel felebarátunkat megbántjuk, megsértjük. Nem véletlenül mondta Szent Áoston: szeress, és tégy amit akarsz. A szeretet törvénye megvéd minket a kísértésektől, olyan számunkra, mint egy védőkorlát, amin belül biztonságban érezhetjük magunkat. Ha a szeretet parancsa alapján cselekszünk, akkor egy szép és jó rend lesz az életünkben, akkor jó döntéseket fogunk hozni. Mert ebben az évben is naponta kell döntéseket hozzunk, ebben az évben is kell tudnunk, hogy mi a fontos és mi a lényegtelen, hogy mit kell nekünk minden körülmények között megtenni, és mi az, amit semmilyen körülmények között nem szabad megtenni.

            3.Ez az ige azt is elmondja nekünk, hogy milyen módon valósul meg ez a szolgálat az életünkben. Erről a szolgáról azt mondja az ige, hogy nem feltűnősködik, nem szerepel. Mennyire másképp van ez a világban. Azt is szoktuk mondani, hogy ez a világ egy nagy színpad, ahol hol komédia, hol pedig tragédia zajlik. A világ szereti mutogatni magát, óriási kultusza van ma a sztároknak, akik jól el tudják adni magukat, akik mindent elkövetnek, hogy felhívják magukra a figyelmet. Mi ma a reklámok világában élünk, mindent reklámozni kell, és nem is az a fontos, hogy valami jó legyen, hanem az, hogy a reklámja legyen jól megszervezve, mert akkor akár a roszz árut is jól el lehet adni. Jézus nem ezt tanította nekünk, Ő nem reklámozta magát, nem verte dobra a csodáit, sőt a legtöbb esetben megtiltotta a tanítványainak, hogy szóljanak ezekről. Ő nem tukmálta rá magát az emberekre, nem próbálta eladni magát, nem próbálta tanításait, életmódját ráerőszakolni az emberekre, hanem sokkal inkább csendben hívta magához a megfáradtakat és megterhelteket és nyugalmat ígért a lelküknek. Jézus nem lármázott, de nem is sajnáltatta magát, hogy őt nem követik az emberek, hogy nem fogadják el tanításait. Mi sokszor azért hangoskodunk, lármázunk, sőt veszekszünk is, hogy figyeljenek már ránk, hogy vegyenek észre.

            A szolgálat módjáról azt is elmondja az ige, hogy ez a szolga nem az utcán próbál hatást elérni, nem az utcán próbálja reklámozni magát. De akkor hol, tesszük fel a kérdést? Ez nincs bene az igében, de az egész Szentírás tanításából tudjuk hogy ez a szolga az emberi szívekben akar munkálkodni. Itt benn akar minket átformálni, átalakítani, mert a baj is itt benn van. Mi mindig azt gondoljuk, hogy a körülményeinkkel van a baj. Úgy gondoljuk, ha nem ott kellene élnünk, ahol épp vagyunk, ha mások lennének körülöttünk az emberek, akkor minden jó lenne. Ma ezért veszi nagyon sok ember nyakába a világot, mert úgy gondolja, hogy egy másik országban, ahol mások a körülmények ott minden jó lesz, ott boldogabb lesz. De aztán hamar kiderül, hogy ott is sok baj, nehézség, keserűség, igazságtalanság van. Nemrég temettem el egy 48 éves férfit, aki nagy reményekkel egész rokonságával kivándorolt az Egyesült Államokba, ott szép karriert futott be, egy világhírű cégnek lett az alkalmazottja, állandóan járta a világot, de eközben tönkrement a házassága, családja, s úgy lehajtotta magát, hogy a szíve felmondta a szolgálatot. Nem akarjuk meglátni, hogy a bajok nem kívül vannak, nem a körülményeinkben, hanem a szívünkben. Ha a szívben változás lenne, akkor a külső körülmények is megváltoznának. A volt gyülekezetemben volt egy férfi, aki mind az alkoholnak, mind a nikotinnak a rabja volt s ezért szegénységben, nélkülözésben éltek, még a legszükségesebb háztartási cikkekekt se tudták megvenni. Aztán Isten kegyelméből megszabdult s egy év múlva elmondta, hogy most már mindenük van, vettek hűtőszekrényt és mosógépet s sok más mindent is, most már mindenre jut, mert a sok pénzt már nem kell az italra és a cigarettára költeni. Én, aki a börtönben szolgáltam sok éven át tudom, hogy mekkora pénzbe kerül a börtönök fenntartása. Egy fogvatartott több mint egy minimálbért emészt fel havonta s ha ezt 30-40.000-el beszorozzuk egy hatalmas összeg jön ki, amit lehetne nagyszerű dolgokra fordítani. De mi pénzt emészt fel a korrupció, a féktelen szórakozás, a grandomán építkezés, a felesleges luxus, a bűnös dolgok egész sora. Ha az emberi szívek megváltoznának, ha az emberek megtérnének Istenhez, akkor külső körülményeinkben is óriási változás, javulás állna be.

            4.Az utolsó dolog, amit a szolgáról elmond, hogy Ő nagyon irgalmasan bánik az övéivel. Két képpel szemlélteti ezt. Az első a megrepedt nádszálnak a képe. Tudjuk azt, hogy a nádszálat az ókorban főleg három célra használták fel. Ez volt a hosszmérték, a mai méteres szerepét töltötte be. Aztán használták nyílvesszőnek, amikor háborúba mentek és végül ebből készítették az írószerszámokat, amikkel a pergamen-tekercsekre írtak. De mindhárom célra csak teljesen ép, egészséges és erős nádszálat lehetett használni, ami már repedt volt, azt egyszerűen eldobták, vagy legfeljebb fűtésre, tüzelőanyagként hasznosították. De ez az áldott Szolga nem így tesz. Jaj lenne nekünk, ha így tenne. Mi lenne, ha Ő csak az ép, a tökéletes embereket tudná használni, akiken semmi”repedés” nincs. Ilyen senki sincs közülünk, mert mindnyájunkat megrepesztett a bűn, megtört az élet, a nehézségek, a kísértések De Ő így is akar használni minket, mert ez a Szolga életét adta azért, hogy „repedezettségeinket” bűneinket, megtörtségünket meggyógyítsa, hogy alkalmasak lehessünk az Ő országának építésére. A másik kép a pislogó gyertyabél. Azt is mindenki tudja, hogy egy gyertya akkor tölti be küldetését, ha eleven lánggal ég s így minél nagyobb világosságot áraszt maga körül. De ha egy gyertya csak pislog az inkább bosszantó dolog, s nem csak az zavar, hogy semmit se lehet látni mellette, hanem még kellemetlen füstöt is terjeszt maga körül Az ilyen gyertyát ki szoktuk oltani, hogy ne bosszantson és ne füstölögjön az orrunk alá. De ez a Szolga ezt se oltja ki, hanem Szentleke fújásával elkezdi gerjeszteni, s addig fújja, míg eleven lánggal nem ég.

            Lehet, hogy ezen az Újév reggelen mi is ilyen pislákoló gyertyáknak érezzük magunkat, akik inkább csak füstöt árasztunk és nem világosságot. De ne essünk kétségbe, mert ez a csodálatos Szolga reánk is fújja Szentlekét és így mi is lángra kaphatunk és áldott világosságot áraszthatunk magunk körül. Nem tudom, hogy igaz-e vagy legenda, miszerint a híres zeneszerző-hegedűművész, az olasz Paganini börtönbe került. Ott a hegedűjének egy kivételével minden húrja elszakadt. De ő azon az egy húron tovább játszott és így szerezte a híres Capriccióit, amik a mai napig gyönyörködtetik a zeneszerető embereket. Lehet, hogy a mi életünk hegedűjének a húrjai is elszekadtak, de ha a Nagy Mester, ez a Szolga, az Úr Jézus kezébe veszi azt, akkor csodálatos dallamokat tud kicsalni belőle. Adjuk át hát ennek az Újévnek a napján az életünket neki, s akkor Ő használni fog minket is, s így ez az újabb eszetendőnk is, annak minden napja és esenménye az Ő dicsőségét fogja szolgálni. Ámen

            (ezen igehirdetést kedves barátom,az általam nagyra értékelt igehirdető Papp Benjámin vázlata alapján írtam, ő ezt Karácsony esti igehirdetésként mondta el, remélem ő is fog örülni annak, hogy ilyen átszerkesztett formában, a magam gondolatait is hozzátéve most újévi igehirdetésként  közkinccsé teszem)

                                                                                                Lőrincz István 2014 dec.29