Hitvallás
és hitvalló élet
Miért van
szükség hitvallásra?
A 2001 szept. 11-i terrortámadás után két ember
beszélgetett egymással, az egyik közülük hitvalló keresztyén volt. A
beszélgetés témája a világ végére terelődött. A hitvalló keresztyén megvallotta
társának, hogy ő hiszi, hogy a világ vége Jézus Krisztus eljövetelével jön el,
amikor az Ő országa megvalósul s az ígéretek beteljesednek. Mire a másik ezt
kérdezi: te ezt igazán hiszed, vagy csak mondod? Igen, a kéréds nem kevesebb,
mint, hogy igazán hisszük-e, amit mondunk? Persze, az is nagyon fontos kérdés,
hogy mit illetve kiben hiszünk és ezt meg tudjuk-e fogalmazni az emberek előtt?
Mi tudjuk azt, hogy nagyon sokféle hitvallás van. Amikor a mi egyházunkban
kimondjuk a „hitvallás” szót, azonnal a Heildelbergi Kátéra és a konfirmációra
gondolunk, amikor az ifjak úgymond az egész gyülekezet előtt megvallják
hitüket. Persze mindnyájan tudjuk, hogy ezt nem mindenki teszi hittel, hogy ez
a hitvallás nagyon sokuk számára semmit se jelent. Egyszer egy ifjú elhagyta az
egyházunkat, baptista lett, s mikor én arra hivatkoztam, hogy te hitvallást
tettél a református egyház iránti hűségedről, akkor szemembe vágta: gyermek
voltam, csináltam én is, mert a szüleim küldtek, de ez akkor nekem semmit se
jelentett. Aztán ott van az egyházak hitvallása, ami a hivek összességének a hitvallása,
ezeket a különböző egyházak hivatalosan, deklaráltan is elfogadják. Mindnyájan
tudjuk, hogy a mi egyházunk két elfogadott hitvallása a Heildelbergi Káté és a
Második Helvét Hitvallás.
Feltevődik a kérdés, hogy
egyáltalán miért van szükség hitvallásokra, hisz ott van a Biblia, amiről
valljuk, hogy teljességében az Istentől ihletett, elégséges az üdvösséghez,
teljesen világos és érthető. Ha a Biblia isteni eredetű, elégséges az
üdvösséghez, világos és érthető, akkor miért van még szükség hitvallásokra? A
mi teológiánkban a Szentírás mellett mindig egyszerre emlegetjük a
hitvallásokat, pedig a reformáció fogalmazta meg a Sola Scriptura elvet és Sola
Confessio-t nem fogalmazott meg. A reformáció épp azért küzdött teljes
erőbedobással, hogy az egyház megszabaduljon a hagyományok és dogmák
rabságából, hogy egyedül a Szentíráson, és az abban hangzó kegyelemről szóló
bizonyságtételre építsék fel az emberek hitüket és életüket. Mi nagyon jól
tudjuk, hogy a Szentírás mindent tartalmaz, amire nekünk életben és halálban szükségünk
van, s ehhez semmi kétség nem fér. Igaz ez akkor is, ha látjuk, hogy a
Szentírásban nagyon sok nehezen érthető hely van, de ami az üdvösséget illeti,
abban a Szentírás tanítása kristálytiszta, világos és félreérthetetlen. A
Szentírásnak nincs más, kiegészítő iratokra szüksége, hogy számunkra hihető és
hiteles legyen.
Vigyázni kell azonban,
hogy ne mondjuk ki azt, hogy márpedig a hitvallásokra nincs szükség, mert ezzel
azt mondanánk, hogy a hitvallás olyan, mint a szentelt víz: se nem árt, se nem
használ. Jól megvagyunk nélkülük, de ha vannak, ám legyenek. Vigyáznunk kell
arra, hogy a hitvallások jelentőségét ne hangsúlyozzuk túl, hisz ezzel valóban
azt a látszatot kelthetjük, hogy Istennek a Szentírásban adott kijelentése nem
elég, s így az igét röviditjük meg. De ne essünk a másik végletbe se, úgy ahogy
azt pl. A neoprotestánsok teszik, akik azt állítják, hogy a hitvallások
feleslegesek, mert a Szentírás elégséges arra, hogy elvezessen minket a
Krisztusban való hitre. Ezért azt az időt, amit a hitvallások tanulmányozására
fordítunk, inkább a Szentírás tanulmányozására fordítsuk.
Látnunk kell azt is, hogy
ezek a viták nem újkeletüek, ezekről a kérdésekről már a kezdetektől kezdve
heves vita folyik a keresztyén egyházban. A hitvallások ellenzői azt is
mondják, hogy ezek szóhasználata egy régi világba gyökerezik, egy egészen más
gondolkodásmódból fakad, ezért ezek a modern ember számára teljességgel
idegenek és érthetetlenek. Mit kezdjünk mi egy olyan könyvecskével, ami a 16-ik
századból származik? Mit tud ezzel kezdeni a modern ember?
Azt nem lehet és nem is
szabad tagadni, hogy a Szentírás minden más eszköz nélkül is hitre juttathat
valakit, hisz sok embernek az életében még ige se kellett ahhoz, hogy hitre
jusson, elég volt egy drámai helyzet, amiben Isten kegyelmét és segítségét,
jelenlétét megtapasztalta. Tudjuk azt, hogy sokszor egy ige is elég ahhoz, hogy
valaki hitre jusson. Van olyan gyakorlat, főleg olyan országok felé próbálják
ezt alkalmazni, ahol szigorúan tilos az evangélium hirdetése, hogy hajókról
olyan flakonokat dobálnak a tengerbe, amire egy papírdarabra előzőleg egy igét
írtak, a flakont jól lezárják, hogy víz ne hatolhasson be, s amikor ezt a
flakont a víz partra dobta, valaki megtalálta, elolvasta és hitre jutott. De
ezek inkább rendkívüli kivételek. A szabály az, hogy Isten eszközöket használ
fel arra nézve, hogy az igét és a hit igazságait az emberekkel megértesse.
Gondoljunk itt pl. a szerecsen komornyik történetére. Ő hazájában, Etiópiában
hallott valamit a zsidók hitéről, így indult el Jeruzsálembe, hogy még többet
megtudjon erről a különös hitről és Istenről. Ezért ott megvásárolja az Ésaiás
próféta könyvét egy tekercsre írva, s hazafelé menet a szekerén ülve olvassa
azt. De magával az ige olvasásával nem jutott hitre, ezért Isten Lelke Filep
evangélistát küldi hozzá, hogy megmagyarázza neki az igét és Krisztushoz
vezesse őt. Ebben a történetben felragyog valami abból, hogy mit is jelenthet a
hitvallás? Magyarázza nekünk Isten igéjét. A hitvallás azt jelenti, hogy mi a
Szentírást nem magunkban olvassuk, ott van velünk az egész egyház hite,
tapasztalata. A hitben való járás számunkra nem egy egyszemélyes kaland. Az
egyedül olvasásnak és értelmezésnek megvannak a maga rizikói. Annyira
elveszhetünk a részletekben, hogy már nem látjuk az egészet, a fontos
összefüggéseket. Nem látjuk, hogy honnan indultunk el és hova akarunk eljutni.
Azt mindnyájan nagyon jól
tudjuk, hogy mi egy egészen más korban élünk, mint amiben a bibliai időkben
éltek az emberek. Egyre nagyobb szakadék tátong a mi modern életünk és a
bibliai idők között. És ezt a szakadékot valamiképpen át kell hidalni. A
Bibliát le kell fordítani a mai ember nyelvére. És ebben pl. óriási segítség
lehet a hitvallás. A hitvallás egy szemüveg lehet számunkra, amin keresztül a
Szentírás tanítása sokkal érthetőbb és világosabb lesz. A hitvallásokat lehetne
egy idegenvezetőhöz is hasonlítani. Egy nagyváros meglátogatására el lehet
egyedül, idegenvezető nélkül is indulni, akkor is nagyon sok szép dolgot fogunk
meglátni. De az ilyen kirándulás után sokszor kiderül, hogy épp azokat a
helyeket nem látogattuk meg, amelyek arra a városra a legjellemzőbbek, s így
sokszor a legfontosabb helyszínek maradnak ki a látogatásból. De ha egy
idegenvezetővel indulunk el, aki pontosan tudja a város történetét, jellegzetes
helyeit, akkor az élvezetünk maximális lesz. A hitvallások nagyon értékes
idegenvezetők lehetnek. Perzse magát az utazást, a személyes látogatást nem helyettesítik.
Interneten is meg lehet nézni ma már egy várost, utcáról-utcára vezet az el
minket, s mégis egészen más, amikor személyesen látogatunk el ebbe a városba. A
valóság messze felülmúlja a képeket. Így van ez a Biblia olvasásával is. A
hitvallás nem pótolja Szentírást, csak segítség lehet annak a szépségnek a
meglátásában, kibontakozásában, ami abban van.
A hitvallások általában
olyan időkben keletkeztek, amikor az egyház nagy döntések és kihívások előtt
állt. Amikor két út, két lehetőség között kellett választani. Amikor az egyház
tagjainak egy része azt mondta: mi maradunk az eddigi úton, de a másik rész azt
határozta el, hogy ő más úton, egy új úton indul el, mert a régi zsákutcába
vezetett. Ilyenkor annak a csapatnak, amelyik egy új úton indult el, meg
kellett fogalmazni, hogy ő miért választotta ezt az utat. De egyúttal
figyelmeztetni akarták a régi úton maradókat, hogy nem volt helyes a döntésük,
és még van lehetőség azt az utat elhagyni és az új útra rálépni. Nyilván, hogy
nem csak a századokkal ezelőtt megfogalmazott hitvallások segíthetnek minket
ilyen döntésekben, hanem a mában megfogalmazoztt hitvallások is. Mert minden
időben meg kell fogalmazni, hogy mi a mi hitünk és reméynségünk. Ma új
kihívásokkal kell szembenézni, olyanokkal is, amit a tudomány fejlődése hozott
magával, mert a keresztyén embernek minden kérdésben világos és határozott
álláspontot ell képviselnie.
Egy másik fontos szerepe a
hitvallásnak, hogy keretek között tartsa az igehirdetést. Mert minden
igehirdetés más és más. Különböző szempontokat mutat fel, más dolgokat akar
kiangsúlyozni. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a kilengésekre, elhajlásokra. A
hitvallás segít minket abban, hogy helyes mederben maradjunk. Ahogy egy
nyelvnek is megvan egy felépítése, rendszere, nem lehet összevissza dobálni a
szavakat, nem lehet figyelmen kivül hagyni a nyelvi szabályokat, hisz akkor a
beszédünk értehetetlenné válhat. Pontosan ez a szerepe a hitvallásoknak is.
Ezek adják meg az alaphangot, a keretet.
A hitvallásoknak van még
egy másik hasznuk is és ez nem elhanyagolandó: közösségteremtő és
közösségformáló szerepük van. Az emberi közösségeknek vannak szimbólumaik, ami
kifejezi őket, s ami bárhol is legyenek felismerhetővé teszi őket. Ha bárhol is
lennénk a világon s valakinél meglátnánk a piros-fehér-zöld zászlót, ahhoz
azonnal odamennénk, üdvözölnénk, talán meg is ölelnénk, mert ő is éppolyan
magyar, mint amilyenek mi is vagyunk. Közös az eredetünk, a nyelvünk, a
vérmérsékletünk. A közös hitvallás is összeköt bennünket pl. a holland, svájci,
német, amerikai reformátusokkal, akiknek ugyanaz a hitvallásuk. Persze ez nem
vezethet oda, hogy más keresztyéneket megvessünk, lenézzünk, akik más
hitvallást vallanak, de akikkel közös a hitvallásunk is, azok állnak hozzánk a legközelebb.
Hitvallás a
Bibliában
Miután láttuk a hitvallás
szükségességét, most vizsgáljuk meg, hogy mit is tanít a Szentírás erről.
Milyen szavakat és kifejezéseket használ a Biblia erre? Az Ú.SZ. görög szavát
mindnyájan ismerjük, a homologeo illetve főnévi alkban homológia.
Az ÓSZ. a hodah szót használja erre, ami a jáda szóból származik, ami ismerést, ismeretet
jelöl. Ez a szó jelöli az Úr nevének megvallását, de annak segítségül hívását
is. Amikor Ábrahám megérkezik Kánaánba, hogy elfoglalja az Úr által neki ígért
földet, akkor Bételben oltárt épít, és segítségül hívja az Úr nevét. Egyúttal
megvallja Őt Istennek a kánaáni istenekkel szemben. A szó jelentése hármas
irányultságú, amely jelentések néhol át is fedik egymást. Az első jelentés a
bűn megvallása. Annak belátása, beismerése, hogy helytelenül cselekedtél. A
második jelentés az, hogy Istent, Jézus Krisztust Úrnak ismerem el, életem
felett. A harmadik jelentés már az életfolytatásra néz, és az Úr nevének
magasztalását, dicsőítését jelenti.
1.Bűnvallás Az ÓSZ-ben gyakran találkozunk azzal a
ténnyel, hogy az izraelita ember szégyennel megvallja, hogy áthágta az Úr
parancsolatait, rendeléseit. A 3Móz.5,5 sk-ban olvassuk, hogy milyen bűnre
milyen áldozatot kellett bemutatni. A bűnvallás helye a szentély volt és a pap
jelenlétében kellett megtörténjen. A nagy engesztelés napján Áron főpap az
egyik kecskebak fejére tette a kezét és megvallotta a nép bűneit. Minden
valószínűség szerint itt nem csak általánosságban bűnös voltukat vallották meg,
hanem konkrét, elkövetett bűnöket is. Az ÓSZ-ben megrázó bűnvallások egész
sorát találjuk, gondoljunk akár Nehémiás, akár Dániel bűnvalló imáira. Az
ÚSZ-ből se hiányzik a bűnvallás. Júdea pusztájában Keresztelő János bűnvallásra
szólította fel a népet és sokan megvallották bűneiket és megkeresztelkedtek a
bűnök bocsánatára. A keresztség ebben az esteben a bűnbocsátó kegyelem jele
volt. Az Ap.csel.19,18 sk-ban is arról olvasunk, hogy Pál igehirdetése nyomán
emberek megvallották bűneiket és megtértek Jézsu Krisztushoz. János első
levelében is van szó bűnvallásról, hogy aki megvallja bűneit, hű és igaz, hogy
annak megbocsáttatik.
2. A Hitvallás második
értelme Isten, illetve Jézus Krisztus Úr voltának elismerése. Az ÓSZ-ben nem
csak a bűnöket kellett megvallani, hanem az Úr nevét is. Nyilvánosan megvallották,
hogy csak Isten az Úr és rajta kívül nincs más Isten. Ez úgyanúgy érvényes az
ÚSZ-ben Jézus Krisztusra is. Máskor győzelmek, az Isten segítségének a
megtapasztalása után vallották ezt meg. Ennek a legtöbbször egy tárgyi
maradványa volt, egy emlékkő vagy egy oltár. Az Úr maga is hivatkozik pl.
Jákóbnál arra, hogy ő Bételben egy emlékkövet állított és ígéretet tett. Minden
oltár, emlékkő egy-egy újabb bátorítás, bíztatás az Úr nevének megvallására. Ha
egy oltár leromboltatott, azt igyekeztek minél hamarabb újjáépíteni, ahogy azt
Illés is tette a Kármel hegyén. Az 5Móz.6,4-ben egy igazi hitvallási formulával
találkozunk: halld Izráel az Úr a te Istened egy Úr. Salamon templomszentelő
imájában kéri, hogy az Úr hallgassa meg népét, valahányszor az megvallja nevét.
Az ÚSZ-ben még
hangsúlyosabb ez, a legismertebb ige: aki vallást tesz én rólam az emberek
előtt, arról én is vallást teszek az én mennyei Atyám előtt. Nyilván azt kell
megvallani, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Ennek az ellentéte az Úr nevének
megtagadása az emberek előtt, aminek a mennyben is meglesz a maga súlyos
következménye. Az ÚSZ-ben nagyon fontos a hitnek nyilvános, publikus
megvallása. A görög homológia szó
tulajdonképpen egy jogi kifejezés. A bíróság előtt a megtörtént dolgokat, hallott
szavakat, látott eseményeket meg kellett vallani. Ki előtt kell a hitet
megvallani? Pl. a Szanhedrin előtt. A Ján.9-ben olvasunk arról, hogy Jézus
meggyógyított egy embert, aki hitt Jézusban, ezt megvallotta a Szanhedrin előtt
s ezért az eltávolította őt a zsinagógai közösségből. Olvasunk olyan
tanácstagokról, akik hittek Jézusban, de azt a zsidóktól való félelem miatt nem
merték megvallani. (Nikodémus, Arimáthiai József). Később a megvallás helye a
római bíróság volt, ahol az állami felsőbbségek előtt kellett megvallani a
hitet. A megvallás nyilván nem korlátozódott krízishelyzetekre, vagy üldözési
pillanatokra. A hitet nem csak a hatóságok, hanem mindenki előtt meg kellett
vallani, akivel a hívő kapcsolatba kerül. Timótheusról azt olvassuk, hogy ő bizonyságot
tett sok ember előtt. Erre a hitvallástételre maga az Úr hívja el az övéit. A
gyülekezet is arra hívatott, hogy az Úr nevéről bizonyságot tegyen. Nemcsak
egyenként, hanem gyülekezetként, Isten népeként is bizonyságot kell tenni. Mi
azért és arra hivattunk el, hogy hoirdessük az Isten nagyságos
dolgait.(1Pét.2,9). A hitvallásban van egy válaszoló, reagáló elem is. Jézus
maga is kicsalja a tanítványok szájából a hitvallást, amikor rákérdez: ti kinek
mondotok engem? A keresztyén embernek válaszolni kell, ha számon kérnek minket
a bennünk levő reménységről. Péter arra bíztat, hogy mindig legyünk készek erre
a válaszoló bizonyságtételre. (1Pét.3,15). A hitvallás szó szorosan kapcsolódik
egy másuk szóhoz az ÚSZ-ben és az a martüria. Jézus a mennybemenetele előtt tanúskodásra
szólítja fel tanítványait. Ezt a tanúságtételt a világ sokszor nem köszöni meg,
hanem annyira felingereli, hogy a vége gyakran vértanúság lesz. Az Úsz. görög
nyelve nem is tesz különbséget úgy mint a magyar nyelv a tanú és vértanú
között. A tanúskodásban már eleve benne van a vértanúság. A hitvallás és a
szenvedés gyakran öszekapcsolódik( érdekes pl. A holland nyelvben ugyanaz a
szógyök a kettő( lijden szenvedni és belijden hitvallást tenni). A hitet
megvallani azt is jelenti, hogy számolok a következményekkel, bármi legyen is
az. Bármit vállalok azért, amit megvallottam. A homológia szónak különben van egy
ilyen jelentése is: elkötelezi magát, odaszánja magát.
A hitvallás végső soron a
Szentlélek munkája és gyümölcse. Amikor Péter a tanítványok nevében megvallja,
hogy Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia, akkor Jézus azonnal megjegyzi,
hogy ezt nem test és vér jelentette ki neki, hanem az Atyának a Lelke. Pál is
azt mondja, hogy senki sem vallhatja Jézust Úrnak, csakis a Szentlélek által
(1Kor.12,3). Ez egy nagy bizalmat jelent a tanítvány számára, aki különféle
nehéz helyzetekbe kerülhet, s ilyenkor nem kell előre gondolkozzon arról, hogy
mit fog mondani, mert abban az órában a Lélek megadja neki (Luk.12,11-12)
Mi a hitvallás tartalma a
Biblia szerint? Nem csak az a fontos, hogy megvalljuk hitünket, hanem az is,
hogy mi ennek a megvallott hitnek a tartalma? A legelső hitvallás az volt, hogy
a Názáreti Jézus a Krisztus, a megígért Messiás. Ez a hitvallás már nagyon
felingerelte a zsidók vezetőit. Aztán jött a második hitvallás: Jézus Krisztus
a Küriosz, az Úr. Ennek a római birodalomban volt óriási szerepe. Hisz a
császárok isteni tiszteletet követeltek maguknak, hogy őket úrnak vallják meg,
s mint ilyeneket imádattal illessék őket. Az első század keresztyénei ekkor
kerültek komoly döntés elé, hisz ők vallották, hogy Jézus egyedül az Úr, más
urat nem voltak hajlandók elismerni, még kevésbé imádni, így mentek inkább az
oroszlánok elé. Aztán a császárok már megváltónak, szótérnak is nevezték
magukat, ezért a következő hitvallás ez lett: Jézus Krisztus Isten Fia
Megváltó. Ennek görög kezdőbetűi adják a „hal” szót,(görögül ihtüsz) ezért lett
ez mind a mai napig a keresztyének egyik legismertebb szimbóluma. Aztán a
gnosztikusokkal szemben meg kellett vallani, hogy Jézus testben megjelent
Isten, ezzel a jánosi levelekben találkozunk. Az ÚSZ-ben tehát már jónéhány
standard, megfoglmazott hitvallással találkozunk, amelyeknek nagyon fontos
helye és szerepe volt az istentiszteleti rendben, a tanításban, a keresztség
kiszolgáltatásában, a tévtanítókkal szembeni küzdelemben, a keresztyének
üldözésében.
A hit megvallásának a
jövőre nézve is fontos szerepe van. Jézus maga mondta, hogy aki róla vallást
tesz az emberek előtt, arról majd Ő is vallást fog tenni mennyei Atyja előtt(
(Mt.10,32-33) Pál apostol is hit megvallásától teszi függővé az üdvösséget. A
mi mostani hitvallásunknak tehát döntő szerepe van a jövőbeli üdvösségünk
elnyerésében.
3.A harmadik jelentés: az
Úr magasztalása, a hálaadás. Amikor Leának megszületik a negyedik fia Júdának
nevezi: most már hálákat adok az Úrnak. (1Móz.29.35). Ez a magasztalás
végigvonul mind az Ó mind az ÚSZ-en. Isten megérdemli a magasztalást, mert
dícső tetteket hajtott végre, amiért az Ő nevét magasztalni kell. Főleg a
zsoltárok vannak tele Isten magasztalásával. A halál azért olyan rettenetes az
ÓSZ. tanítása szerint, mert ott a Seolban nem tudjuk magasztalni Istent.
(És.38,18) A magasztalás is egyfajta válasz, reagálás mindarra, amit az Úr a
teremtésben, a megváltásban, ígéreteiben és parancsaiban tett értünk. Az
ÓSZ-ben a magasztalásra megvolt a kijelölt hely: az Úr temploma. Az Úr
magasztalása elmaradhatatlan része volt az istentiszteletnek. Neh.12,8 szerint
Mattania vezetője volt annak a 6 tagú csapatnak, aminek kizárólagos feladata az
Úr dicsőitése volt. A hitvallás és a magasztalás tehát szorosan
összekapcsolódnak. A homológia szónak ez eredetileg nem volt benne a jelentésében,
de az ÓSZ-i hodah így ezt is gazdagította, olyannyira, hogy a Róm.15,9 már
ebben az értelemben használja. Vallást tesznek rólad a pogányok közt és
dicsőítik a te nevedet. A vallástétel és dicsőítés elválaszthatatlan tehát
egymástól. De ez az összefonódás a Zsid.13,15-ben a legnyilvánvalóbb, ahol a
gyülekezet arra van felszólítva, hogy szüntelen a dícséret áldozatát vigye
Isten elé.
Összefoglalva: a bűnvallás
is a hitvallás egyik formája, amit egyénileg és közösségileg is gyakorolni
kell, mi erdélyiek büszkék lehetünk arra, hogy a bűnvalló imádság által a
bűnvallás nem veszett el az istentiszteletünkből, mint ahogy az történt a
legtöbb református egyházban.
A hitvallás kötelez és
elkötelez. A hitvallás nem hobby, hisz mi arra hivattatunk el, hogy az Úr
nevéről vallást tegyünk. Ennek vállalni kell a következményeit, el egészen a
vértanúságig. Az egyéni és közösségi hitvallást nem szabad egymással
szembeállítani, sem egymással kijátszani. Az egyén hitvallása be van ágyazva a
közösség hitvallásába. Úgyanígy nem szabad a kötött és egyénileg, konkrét
helyzetben megfogalmazott hitvallásokat se egymással szembeállítani,
mindkettőnek megvan a jól meghatározott helye és szerepe.
A hitvallás annyira
fontos, hogy az üdvösség függ tőle. A hitvallás válasz az Isten cselekedetére
és Kijelentésére, de arra is, amit a világ kérdez tőlünk.
Mi tehát a hitvallás és a
Biblia viszonya? Láttuk, hogy a hitvallás végig jelen van a Bibliában, onnan
származik. Kérdés most már, hogy csak az hitvallás, ami a Bibliában van? A
hitvallás úgymond a Biblia papagája? Nem! A hitvallás nem azt jelenti, hogy a Biblia
szavait pontosan idézgetjük. A hitvallás forrása a Bibliában van, de a
hitvallás nem másolata a Bibliának. A hitvallás nem betanult bibliai igék felmondása.
A mi személyes hitvallásunkban ott van a mi tapasztalatunk is, ott van
gondolkodásunk, kúltúránk, személyiségünk és nyilván az a kor is, amiben élünk.
A Szentírást nem szabad a hitvalással összemosni. A Szentírás Isten Kijelentése
és formájában is Istentől ihletett. A hitvallás az isteni kijelentésnek a mi
tapasztalatunk és gondolkozásunk általi feldolgozása egy bizonyos időben s egy
bizonyos helyen. Nyilván, hogy a mi személyes hitvallásunkat is a Szentlélek
szüli, aki megvilágosítja értelmünket és minket az igazságban vezet. De a mi
hitvallásunkat sohasem szabad a Szentírás Kijelentésével egyenértékűvé tenni.
Vigyáznunk kell arra, hogy amikor a Szentírást és a hitvallásokat együtt
említjük, ne tulajdonítsunk egyforma jelentőséget nekik. A Szentírás teljes,
tökéletes, befejezett és végleges, a hitvallás mindig változó és kiegészülésre
szorul. Egy nagy holland teológus van Ruler mondta: a hitvallás a Szentírásból
merít, de hitvallás nem meríti ki a Szentírást. A Hitvallás egy térkép, s nem
pótolja a személyes látogatást. Nem a Szentírás szolgálja a hitvallást, hanem a
hitvallás a Szentírást A hitvallás azt próbálja egyszerűen és érthetően
megfogalmazni, amit a Szentírás mond, hogy így a Szentírás üzenetét minél
könnyebben megérthesse valaki és így könnyebben hitre juthasson.
Hitvallások
a történelemben
A Jézus és az apostolok kora óta eltelt már több
mint kétezer év. Ebben az időben rengeteg ember számtalanszor megvallotta hitét. Hála Istennek a hitvallások nem csak
szóban hangzottak el, hanem nagyon sokszor le is íródtak. Az is biztos, hogy
szóban sokkal több hitvallás elhangzott, mint ami leíródott. Ezekért a
hitvallásokért nagyon sokan életükkel is fizettek főleg az első évszázadokban,
de azután is mind a mai napig. Említsünk meg néhány fontosabb hitvallást.
1.Apostoli Hitvallás. Ez a
legrégebbi olyan hitvallás, ami a mi hitünket röviden és tömören fogalmazza
meg. Ismeretes a legenda, miszerint ez úgy született, hogy a tanítványok
összegyűltek egy hitvallást megfogalmazni és akkor mindenki mondott egy cikkelyt
s így állt volna össze az Apostoli Hitvallás. Eszerint Péter kezdte el azzal,
hogy: hiszek a mindenható Atyában mennynek és földnek teremtőjében. De tudjuk,
hogy ennek nincs történelmi bízonyíthatósága. Ezt a hitvallást már a 2-ik
században használták az új tagok megkeresztelésénél. Úgy, ahogy azt a szerecsen
komornyik esetében látjuk, a megkeresztelendőket megkérdezték, és akkor ők meg
kellett vallják az Atyába, Fiúba és Szentlélekbe vetett hitüket. Mivel a római
gyülekezet már korán nagy tekintélyre tett szert a nyugati egyházban, ezért ez
hamar elterjedt és ismert lett. Ezt az idők során még csíszolták,
kiegészítették s mai formáját az 5-ik században nyerte el a mai Franciaország
területén. Nagy Károly császár mindent elkövetett azért, hogy azt a hitvallást
birodalma egész területén elismerjék. Azon kívül, hogy a keresztségben és
tanításban fontos szerepet játszott, hamarosan a keresztyén igazság mércéjévé,
mértékévé is vált. Tudjuk azt, hogy az első századokban rengeteg tévtanítás is
felütötte fejét és ezért szükség volt leszögezni, hogy mi az, ami a próféták és
apostolok bizonyságtételével megegyezik. Ennek a hitvallásnak a jelentősége és
súlya mind a mai napig megmaradt. A Heildelbergi Káté is 16 úrnapján keresztül 26-58 kérdések
tárgyalja a hitvallást. A református istentiszteletnek is állandó eleme. Sok
lelkész végig is prédikálja ezt legalább egyszer szolgálata alatt. Az ortodox
egyház nem igen ismeri és használja ezt a hitvallást.
2. Niceai Hitvallás. Úgy
tűnt, hogy az Apostoli Hitvallás nem elégséges. A Jézus személye körül parázs
viták lángoltak fel a negyedik században Arius tanítása miatt. Arius, aki
alexandriai diakónus volt, egy adott ponton nagy népszerűségre tett szert.
Nagyon sok követője támadt. Az ő gondolatmenetének lényege, hogy az igaz
Istennek nem lehet egy Fia, aki szintén Isten. Jézus az első és legrendkívűlibb
teremtmény. Ő isteni tulajdonságokkal rendelkezik, de úgy nem Isten, mint maga
az Úr. Ebbe belesegített az a gnosztikus
gondolat is, hogy Isten úgymond nem kompromittálhatta magát azzal, hogy egy
ideig testi és földi formát vett fel. Az Arius által kirobbantott vita már-már
egyház-szakadással fenyegetett. Ez az első keresztyén római császárt arra
indította, hogy avatkozzon be az események alakulásába. A birodalomban is különben
is elég jó békesség volt, s egy vallási szakadás nem hiányzott. A császár
kezdeményezésére 325-ben összehívták Niceában a zsinatot. Itt egy hitvallás
született, aminek lényege, hogy a Fiú ugyanolyan természetet, lényeget hordoz,
mint az Atya. De ez a hitvallás se tudott békességet hozni, mert a hitvallás
születésének másnapján jónéhány résztvevő visszavonta az aláírását. Így a vita
tovább gyűrűzött, míg Theodosius császár 381-ben összehívta a Konstantinápolyi
zsinatot. A császár a niceai hitvallás elkötelezett híve volt. Ez a zsinat
megerősítette a niceai hitvallást és még hozzáfűzte, hogy Jézus Krisztus az
Isten Fia, és hogy született és nem teremtetett. Ezért is emlegetjük együtt ezt
a két hitvallást Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás néven. Ez az Hitvallás bár
Keleten született, de Nyugaton is elfogadták, s az istentiszteleteken gyakran
felolvasták, vagy elénekelték. A Niceai Hitvallást Kalcedonban is
megerősítették. Itt az a veszély fenyegetett, hogy Jézus emberi természetét,
személyét úgymond az isteni magába szippantja. Itt mondták ki, hogy Jézus két
természete összeelegyíthetetlen és változhatatlan, valamint azt is hogy
oszthatatlan és elválaszthatatlan.
3. A reformáció ideje.
Természetesen az eltelt ezer év alatt is sok minden történt ebben a kérdésben
Ebben az időben is fogalmaztak meg hitvallásokat, de azok nem játszottak már
olyan fontos szerepet az egyház életében. Ebben az időben a keresztyén egyház
sok olyan hitvallást is fogalmazott meg, amik már szöges ellentétben álltak a
Biblia tanításával Ezért volt szükség a reformációra, aminek lényege az volt,
hogy vissza akartak térni a Szentíráshoz. A megreformált hitet meg kellett
foglmazni és így születtek a különböző hitvallások. Ezek közül kétségtelenül
kiemelkedik jelentőségében a Heildelbergi Káté, aminek 450 éves fennállását épp
ebben az évben ünnepeljük, s aminek apropója adta ennek az előadásnak az
ötletét is. Abban az időben divatos volt, hogy ezeket a hitvallásokat
kérdés-felelet formájában fogalmazzák meg. III Frigyes Pfalzi választófejedelem
nagyon támogatta a reformáció ügyét országában. Látta, hogy mennyire fontos az
új hit pontos és rendszeres tanítása. A Káté oroszlánrészét Ursinus írta meg,
Olevianus átnézte és végső formába öntötte.
4. Modern hitvallások Hogy állunk a mi időnkben a hitvallásokkal? A mi
időnk nem igazán az új hitvallások keletkezésének az ideje. Azért vannak
hitvalló írások, iratok, amik a hitvallás szerepét töltik be. Gondolhatunk itt
pl. a Barmeni Hitvallásra. Ez is egy krízishelyzetben született, miután
Németországban Hitler hatalomra jutott. A nemzeti-szocializmus az egyházat is
hű szolgájává akarta tenni. Ezt az ú.n Deutsche Christen” vagyis német
keresztyének mozgalom képviselte, akik Hitlerben egy Isten áltel rendelt,
küldött vezetőt véltek felfedezni. Eszerint Isten gondviselése küldött végre
egy olyan embert, aki a német népet felemeli és világraszóló küldetést ad neki.
Ez a csoport már-már magához kaparintotta a hatalmat és vezetést, és így a
Krisztus szerinti evangélium tanítása teljeséggel háttérbe szorult. Ekkor a
Barmeni zsinaton 1934-ben megfogalmaztak egy hitvallást, ami vallja, hogy
Istent nem a történelmi eseményekből, hanem Jézus Krisztusban ismerhetjük meg. A
hitvallásnak nagy hatása volt Németország határain kívül és belül egyaránt. Ez
a hitvallás sokakat bátorított, hogy maradjanak meg a Krisztus iránti engedelmességben.
Hollandiában is megjelent egy hitvallási irat, amit illegálisan terjesztettek,
a címe ez volt: Mit hiszünk és mit nem? Ennek szerzője egy olyan lelkipásztor
volt, aki a háború áldozata lett , a holland teológiát ismerők nagyon szeretik
őt, három prédikációs kötete is megjelent J.Koopmans. Sajnálhatjuk, hogy a
magyar református egyház a kommunizmussal szemben nem igen fogalmazott meg
hitvallást, de sok hitvalló lelkész és gyülekezeti tag kész volt hitéhez és
hitvallásához való ragaszkodásáért bilincseket és börtönt is viselni.
Összefoglalva
elmondhatjuk,, hogy hitvallások keletkezésének oka nagyon különböző lehet. Az
első időkben és azután is egyik fontos cél a tanítás elősegítése volt. De
sokszor születtek hitvallások krízishelyzetekben. Az egyház történetét
végigkísérik a tévtanítások is, amikkel szemben újra és újra meg kell fogalmazni
az ige tiszta tanítsát, s vissza kell utasítani a tévtanítást. A hitvallások
legtöbbször kemény harcban születtek. Karl Barth mondja, hogy akkor érik meg az
idő egy hitvallás megfogalmazására, amikor meg vagyunk győződve arról, hogy a „damnamust”
vagyis elítéljük, kárhoztatjuk szót ki kell mondani. Ha ilyen nincs akkor
maradjunk csendben a teológia tanulmányozásánál és mondjuk: credimus, confitemur illetve
docemus.(hisszük, valljuk és tanítjuk). Azt is mondják, hogy a hitvallást nem
írják, a hitvallás születik.
Régi
hitvallások mai értéke
Sokan felteszik a kérdést,
hogy milyen értéke lehet 4-5százéves hitvallásoknak a mi mai időnkben? Nem
túlhaladottak már ezek? A mi világunkban más kérdések érdeklik az embereket. Ma
már más szavakkal kell megvallanunk a hitünket, mint 400 évvel ezelőtt, s ehhez
nem igen tudunk mit kezdeni a régi hitvallásokkal, hangoztatják ezt sokan
manapság. Sok ember úgy gondolja, hogy ez épp úgy van, mint a mezőgazdaságban,
hogy kapával, kaszával, gereblyével már nem lehet modern mezőgazdálkodást
folytatni. Az idők nagyon megváltoztak ez igaz, gondoljunk csak bele, hogy mi
minden változott csak meg a mi rövid 30-60 életévünk alatt.Gondoljunk csak az
informatikai forradalomra, életünk „digitalizálódására”! Ha egy mai nagyszülő
elmeséli az ő életét unokáinak, azok megrántják vállukat és azt mondják: hát
igen, ez mind igaz lehet, de mihez tudunk mi már ezzel kezdeni?
De azért mielőtt a régi
hitvallásokat elvetnénk gondoljunk meg néhány dolgot. Az első kérdés az, hogy
mennyire messzire mennek ezek a változások? Az igaz, hogy mi másképpen élünk,
másképpen gondolkodunk, mint a régiek. De ha életünk alapvető kérdéseire
gondolunk, akkor mi változott meg tulajdonképpen? Ha meg is hosszabbodott az
élettartam, de akkor is igaz, hogy halandók vagyunk, hogy meg kell halnunk, és
ezzel a kérdéssel mindenkinek szembe kell néznie. Vagy mi változott meg az embertársainkkal
való viszonyunkban? Nem úgyanúgy a bizalom, hűség, szeretet kell uralja ezt a
területet, mint évszázadokkal ezelőtt? Ezért nagyképűség és beképzeltség azt
gondolni, hogy a régiek által megfogalmazott hitvallások nekünk ma már semmit
se tudnak mondani.
Egy másik veszély a
magunkra maradás. Hisz, ha mindig azt hangsúlyozzuk, amit mi gondolunk, mi
tapasztaltunk meg, akkor ezzel nagyon magunkra maradhatunk. Márpedig közösség
nélkül ma sem létezhet a keresztyén ember. Robinson-i keresztyénség nincs. Vigyáznunk
kell arra, hogy ne tulajdonítsunk túl nagy fontosságot se az időnek, se a
helynek, körülményeknek, hogy mindent abból próbáljunk megmagyarázni. Hogy
mindenre azt mondjuk: a reformátorok ezt azért mondták így, mert akkor ilyen
volt a világ és így gondolkodtak abban az időben. Mi azonban másként hiszünk,
mi hisszük, hogy mi nem korunk és körülményeink alkotása vagyunk, hanem Isten
által teremtett és az Isten színe előtt élő emberek. Mi hisszük, hogy Isten a
kijelentett igében nekünk mindent elmond a mi helyzetünkről, hivatásunkról. És
mi bármilyen időben is élnénk, az ige, mint örökérvényű igazság meg kell
határozza a mi életünket. Az idővel és a körülményekkel általában a mellékes
dolgok, az „adiafórák” változnak, de a lényegi dolgok minden korban és időben
ugyanazok maradnak. A hitvallások pedig sohasem a mellékes dolgokra, hanem a
lényegiekre nézve adnak eligazítást. A hitvallások központi gondolata az
Istennel való kapcsolatunkat érintik, a megváltást, megszentelt életfolytatást.
Azt fogalmazzák meg, hogy mi a mi megváltásunk útja, és mit jelent ez a
megváltott embernek az életében. És a hitvallás arról a harcról is szól, amiben
mi állunk, s amiben az ellenség semmit se változott: ördög, világ és tulajdon
testünk. Hogy ezek az ellenségek modern eszközöket vetnek be, az egy más
kérdés, de hogy lényegében ugyanaz az ellenség és a harc is, az kétségtelen.
Persze vigyáznunk kell
arra, hogy a hitvallásokat ne abszolutizáljuk. Először is azért, mert a
hitvallás a Szentírásból merít, de nem meríti ki a Szentírást. A hitvallás
mindig egyfajta összefoglalás. A legfontosabb dolgokban próbál eligazítást
adni, sok kérdésre nem válaszol. Ezért nem szabad a hitvallásokat soha se a
Szentírással egy rangra emelni, még akkor se ha együtt említjük őket, de a
sorrend sohase cserélődjék fel:Szentírás és hitvallás és nem hitvallás és
Szentírás.
Nem véletlen, hogy a
Szentírás a keresztyén életet egy úthoz hasonlítja. Az utat megkeresni,
elkészíteni nem kis feladat. Sokszor sziklákat kell robbantani, sokszor erdőket
kell kivágni De az irányt azt tudjuk. Ezt az irányt nekünk a Biblia adja meg. A
hitvallások azonban olyanok mint az útjelző táblák, segítenek abban, hogy az
irányt ne tévesszük szem elől. Az egyház útján a hitvallások a szegélykövek,
így is fogalmazhatnánk. A hitvallások segítenek, hogy ne tévedjünk le az útról,
hogy ne kóboroljunk el, hogy szükségtelen kitérőkkel ne nehezítsük meg utazásunkat.
Az előttünk járó nemzedékek is megfutottak egy pályát, s nekünk is meg kell
futnunk a miénket. Az előttünk járók a bizonyságok fellegei, akik körülvesznek
és bátorítanak abban, hogy jó irányba és jól fussunk. Mi is a hitnek ugyanarra
az Elkezdőjére és Bevégzőjére kell nézzünk, akire ők is néztek.
Hogyan lehetnek
időszerűek a mai hitvallások
Nagy kérdés, hogy a régi
hitvallások hogyan lesznek időszerűek a mai kor embere számára? Mert a
hitvallás semmit se ér, ha az semmit se mond, semmit se jelent a mi mai életünk
számára. A régi hitvallásokat a mai életre alkalmazni nem könnyű dolog. Az első
feltétel az, hogy ismernünk kell őket, mégpedig alaposan. S nyilván nem csak
kívülről, hanem belülről is. Egyrészt meghatároz minket, hogy mi a mai kor
emberei vagyunk. Kell azt is tudnunk, hogy mi történik a mi világunkban. Ezért
mondta Barth, hogy a keresztyén ember asztalán egymás mellett kell legyen a
Biblia és az újság.Ez azért nem könnyű, mert a mai világ nagyon sokszínű. De
mindenki annak csak egy segmensét, részletét éli meg.
Miben segithetnek ma a
hitvallások? Hát például abban, hogy sok mai gondolat, tévtanítás már régen is
megvolt, csak most más köntösben jelennek meg. S felfedezhetjük, hogy ezt a
hitvallás írói miként küzdötték le, s ez segítségül lehet abban, hogy annak a
modern formájával megküzdjünk. De a régi hitvallás segít bennünket abban, hogy
meglátjuk, hogy a régiek hogyan próbáltak egy kérdésre választ találni, s ez
segítség lehet nekünk abban, hogy az újabb kérdésekre, kihivásokra válaszokat
tudjunk keresni.
Meg kell látnunk a
hitvallások sarkallatos kérdéseit. Kétségtelen, hogy a régi hitvallások
központjában Jézus Krisztus áll. Mi hisszük és valljuk, hogy Ő a mi üdvösségünk
alapja. Az első századokban Jézus személye állt a középpontban, az Ő kettős
természete, az Ő istensége. De ez ma is időszerű marad, hisz ezt ma is sokan
kétségbe vonják, s sajnálatos, hogy a mi népünk egy olyan krüpto-egyháznak is helyet
adott a szívében, amelyik hivatalból tagadja Jézus istenségét. Ez az unitárius
egyház. S ahogy Kozma Zsolt professzorunk mondta, sajnos az is, hogy híveink
nagy része szívében unitárius, mert nem tud mit kezdeni Jézussal mint Isten
Fiával s Megváltóval. Ma nagyon sokan tagadják a kiengesztelődés-megváltás
tanát is. Az ember alapjában véve jó, csak meg kell ismerje a kúltúrát, csak jó
nevelést kell kapjon.
A modern ember nem szeret hallani a bűnről sem Az élet olyan, amilyen, el
kell fogadni. Mindent tolerálni kell. A hitvallások megmutatják azt, hogy az
ember bűnös, megváltásra van szüksége, más nem segít rajta. Az, ha mindent
tolerálunk a végén pokoli állapotokat fog teremteni a földön.Aztán , hogyan
viszonyuljunk ahhoz az igazságtalansághoz, ami velünk történik? Meg kell-e
bocsátani és ha igen, hogyan? Nem vezet-e a bocsánat ahhoz, hogy a bűn
bátorítva érzi magát, s még rosszabb lesz a helyzet? Ma már egyházak és
politikusok is gyakorolják a nyilvános bűnvallást, úgy hogy egy egyház mai
vezetői beismerik a múltban elkövetett bűnöket, igazságtalanságokat, okozott
szenvedéseket és bocsánatot is kérnek azok leszármazottaitól, akik ezt
elszenvedték. De politikusok is egyre gyakrabban teszik ezt meg, gondoljunk a
németek vagy japánok nyilvános bocsánatkéréseire más népekkel szemben, akiknek
millióit gyilkolták le annak idején. Ez is Jézus elégtételének egyfajta
alkalmazása, amikor a mai nemzedék magára veszi egy korábbi nemzedék bűnét. Látjuk
tehát, hogy Krisztus megváltása és kiengesztelése még a politikai életben is
alkalmazást nyer.
A egyedül hitből való megigazulás
is nagy jelentőséggel bírhat a modern ember számára. A hitvallások rávílágítottak
az egyén felelősségére. A középkori egyház intézményben, tömegben gondolkodott.
Az egyén egy elhanyagolható egység volt. Az egyén bele kellett simuljon a
közösségbe, ha üdvözülni akart. A reformáció nagy hangsúlyt helyezett az
egyénre, a személyes felelősségre, hogy mindenki személy szerint felelős az
Isten előtt egész életért, cselekedeteiért. A mai modern élet is csak tömegekben,
számokban gondolkodik, a társadalmi eseményeket is csak számokban mérik. Az
egyén felelőssége minimálisra csökken. Egy ilyen időben a hitvallások
rámutatnak arra, hogy igenis minden ember nagyon fontos és értékes. A
gyülekezet is személyekből áll, ahol mindenkinek megvan a mag szolgálata és
személyes felelőssége.
Egy másik fontos
aktualitás: a feltételek nélküli elfogadás. A mai társadalomban egyre inkább a
teljesítmény a fontos. Mindenkinek annyi az értéke, amennyit teljesíteni tud.
Ha valaki nem tud teljesíteni, annak semmi esélye sincs. A nagy cégeknél, ha
nem tudsz teljesíteni, egyszerűen kirugnak, megmondják, hogy holnaptól nincs
szükségük rád. Ha egy párt veszít a válsztásokon az egész vezetőség kalapot
emelhet és elmehet, jöjjenek mások, akik újra fel tudják futtatni a pártot. De mi legyen azokkal, akik nem tudnak
teljesíteni, akik nem sikeresek, nem szépek, nem egészségesek, nem fiatalok? Akkor
az ő életüknek semmi értelme sincs? Az evangélium azt hirdeti, hogy Isten előtt
mindez nem számít. Ő elfogad minket úgy, ahogy vagyunk. Ő nem azért szeret,
mert te teljesítettél valamit. Sőt annak ellenére szeret, hogy sok roszz dolgot,
bűnt elkövettél, és elfogad téged, ha megbánod bűnödet és Hozzá akarsz jönni. S
ha Ő elfogadott minket, akkor el tudjuk fogadni saját magunkat is úgy, ahogy
vagyunk, és el tudunk mi is másokat fogadni úgy, ahogy vannak.
Aztán ott van a nagy
kérdés: mi a létünk célja és értelme? Luther ezt így fogalmazta meg: hogyan
találhatok egy kegyelmes Istent? Az élet értelme elválaszthatatlan a
megigazulástól. Mert a megigazítás olyan, mint egy gyógyszer. De a gyógyszer
nem hat csak úgy, ha lenyeled. A megigazítást lenyelni azt jelenti, hogy
elfogadom azt, hogy én bűnös vagyok az Isten előtt, de azt is, hogy Ő kegyelmén
keresztül tekint reám, amit Jézus Krisztusban mutatott meg. Az, hogy Isten
minket igaznak tekint, nyílvánít egy új célt és értelmet ad életünknek.
A modern élet
elmagányosítja az embert, a hitvallás összekapcsol, testvérekké tesz minket. Azok,
akik úgyanúgy hisznek, mint én, azok az Úrban testvéreim, s ez draga közösséget
jelent számunkra.
A református hitvallás
sajátos tanítása a kiválasztás, predesztináció. Ennek is nagy jelentősége lehet
a mai ember életében. Ki lehet onnan indulni, hogy ma a választások korát
éljük, ezer és egy lehetőség közül választhatunk. Ezerféle árucikk áll a
polcokon, ezerféle szórakozást kínál ez a világ. De ennél vannak döntőbb
választások, döntések is.Pl, hogy milyen foglalkozést választassz? Kit
választassz, hogy férjed, feleséged legyen? Hányszor keserűen megbánja az
embert, hogy ezt választotta és nem amazt. A bibliai kiválasztás tana azt a
vigasztaló, bátorító üzentet hordozza, hogy te választott vagy, a szeretet és
kegyelem Istenének a választottja. Erről a választásról az evangéliumból
szerzünk tudomást. Én személy szerint tudhatom, hogy Isten kiválasztott engem. Minden
döntésemnél tudhatom, hogy a legfontosabb döntés, az, hogy Isten kiváalsztott
engem, már megtörtént és ez lényegesen befolyásolja az én aktuális döntéseimet
is. S bízhatom abban, hogy Isten döntése végleges, nem változik meg. Az emberek
döntése változik, az emberek hűségében csalatkozhatunk, de Isten hűségében nem.
S még akkor is hű marad, ha mi hűtlenek leszünk hozzá, mert Ő magát meg nem
tagadhatja. Persze a kiválasztás el is kötelez minket, hogy visszatükrözzük
Isten hűségét ebben a világban. A kiválasztás tana abban is megvigasztal, hogy
minden dolog, ami a világban történik az Isten szuveranitása alatt áll. Semmi
se történhetik az Ő akarata nélkül. Az élet árnyoldalai felett is Isten az Úr,
s még azok felett is, akik elutasítják az evangéliumot. A modern ember gyakran
kétségbe vonja Isten jelenlétét ebben a világban Az ilyen vádak persze hamis
váradalmakból származnak, amik az emberekben Istennel szemben élnek. A
hitvallások segítenek minket abban bízni, hogy minden az Isten kezében van, még
akkor is, ha sokszor sok minden olyan kúszáltnak, zavarodottnak tűnik, és
bennünk sok „miértet” vált ki. Mi nem egy szeszélyes, kiszámíthatatlan sorsnak
vagyunk kiszolgáltatva, hanem egész életünk, de az egész világ és annak
történelme Isten kezében van. Ha sok minden titokzatos és érthetetlen ami
számunkra, az nyilvánvaló, hogy Krisztusban Ő nagyon szeret minket és gondot
visel rólunk.
Még sok mindenről
beszélhetnénk, amiben a hitvallások segítenek minket, de most az idő eltelte
miatt is elégedjünk meg ennyivel. Remélem, hogy ennyiből is megérthettük, hogy
a régi hitvllások miben segíthetnek bennünket a mai modern életünk kérdéseiben
való eligazodásban, válaszadásban.
Zárszóként csak annyit: legyünk hálásak azokért a
hitvallásokért, amiket hitben járt testvéreink az elmúlt két évezredben elmondtak és le is
írtak. Becsüljük meg őket, s igyekezzünk azokat felhasználni a mi mai
életünkben. Legyen az életünk hitvalló élet, legyen az életünk hitvalássá. Ha
ez az előadás csak egy picit is segített ebben nekünk, akkor legyen ezért is
Istené minden dicsőség!
Marosvásárhely, 2013
pünkösd havában
Lőrincz István
(Előadásomat J.Westland hollland teológus Van horen naar zeggen c. könyve felhasználásával
írtam)
