Kereszt felé vezető nyomok

Igehirdetési sorozat bőjtfő nagyhetére és vasárnapjára 1 rész

1 Nap. A bőrruha Text. 1Móz.3,21

            Isten segítségével egy nagyobb lélegzetű, hosszabb igehirdetési sorozatot szeretnék elkezdeni, ami néhány éven át fog ezeken a bőjti nagyheteken hangzani, melynek címe: Kereszt felé vezető nyomok. Olyan igéket veszünk számba az Ószövetségből, amik mind a Jézus Krisztus keresztjére mutatnak előre. Mert mi Kálvinnal együtt valljuk, hogy az Ószövetség is Jézus Krisztusról szól, őreá mutat előre. Mivel most bőjtfő nagyhete van, azért az ő keresztjére mutató igéket próbálunk magyarázni. Ezek az igék már mind Urunk keresztjére, szenvedésére mutatnak előre. Hiszem, hogy áldás lesz belőle mindnyájunk számára.

            Tudatában vagyunk annak is, hogy nem egy könnyű és egy egyszerű útra indulunk el, hisz ennek megvannak a maga veszélyei. Nehogy erőszakot tegyünk az igén, nehogy olyasmit magyarázzunk bele, ami nincs is benne. Ezt a teológusok így szokták figyelmeztetésként megfogalmazni: nehogy minden fában, fadarabban Jézus keresztjét lássuk. Segítség nélkül nem is mertem volna elindulni erre az útra. De mivel a múlt század egyik legnagyobb igehirdetője, Wilhelm Busch, akinek Jézus a mi sorsunk című könyvét nagyon sokan ismerjük, erről könyvet írt, ezt fogjuk segítségként felhasználni, úgy hogy  az ő gondolataihoz hozzáteszem az én gondolataimat is. Imádkozzunk, hogy Isten gazdagon áldja meg ezt a sorozatot.

            Ezekben az ószövetségi igékben, mind a Krisztus keresztjéhez vezető nyomokat fogjuk felimerni és hiszem, hogy minden alkalommal el is fogunk jutni a kereszthez és annak megértéséhez. A kereszt sokszínűségét, gazdag üzenetét szeretném ezen igehirdetési sorozat által is felragyogtatni.

            Az első ige mindjárt a Szentírás első lapjairól való, ami közvetlen a teremtés-történet után van. Ez a történet olyan szépen fejeződik be: „és látta Isten, hogy minden, amit teremtett, ímé igen jó”. A teremtés koronája pedig, az első emberpár volt, akiket Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett. De az első két csodálatos fejezet után jön a harmadik, ami már távolról sem olyan szép. Hisz az ember bűnéről és bukásáról beszél. Az ember bűnbe esett, vétkezett. S ettől a pillanattól fogva, minden megváltozott. A fény, ami addig minden fölött ott ragyog, egyszerre csak kialszik. Ádám megijed attól, hogy mezítelen. Elrejtezik feleségével együtt Isten elől. De Isten nem hagyja őket ebben a rejtőzködésben, hanem maga elé állítja, megbünteti őket s kiűzi őket a paradicsomból. S a világ olyan lesz, mint amilyennek mi most látjuk.

            De mielőtt elhagynák a paradicsomot, történik egy megrázó esemény: Isten állatokat vág le és  azok bőréből készült ruhákkal felöltözteti az előtte reszketve, félve remegő első emberpárt. Ezek az állatok, amiknek még a fajtája sincs megemlítve, előre mutatnak az Isten Bárányára, a megfeszített Jézus Krisztusra, az ő keresztjére.

            Micsoda pillanat lehetett, amikor a két állat kimúlik. Egy remegés fut át az egész teremtett világon, hisz ez volt a legelső halál a bűneset után. Ekkor látszott meg először, hogy már nem volt minden igen jó. Amikor Jézus meghalt akkar is remegés futott át az egész világon. Mert Jézus Krisztus volt az első a mennyei lények közül, aki a halált elszenvedte. Amikor az a két ártatlan állat meghalt, világossá vált az első emberpár előtt, hogy milyen rettenetes valóság a bűn. Mert ha nem lett volna bűneset, akkkor ezek az állatok nem kellett volna meghaljanak. Ha az ember nem vétkezett volna, az Ember Fiának sem kellett volna meghalni. A Jézus Krisztus keresztja azt hirdeti: a bűn a legrettenetesebb valóság ezen a földön. Amíg ezt az ember nem ismeri el, adddig hiába minden filozófia, ideológia, az emberiség nem fog meggyógyulni.

            A második fontos dolog, hogy az a kereszt miattam is állott ott a Golgota hegyén. Csak akkor lesz hasznomra a kereszt, ha megértem: miattam is állott! Milyen rettenet lehetett Ádám és Éva arcán, amint végig kellett nézzék, hogy Isten megöli ezeket az állatokat. Akkor ők rádöbbentek, hogy ez a szörnyűséges dolog, az állatok halálfélelme és kínja miattuk történt. Ádám így gondolkozhatott magában: ezek az állatok nem vétkeztek, ők ártatlanok, de én igenis vétkeztem, s ezek az állatok most miattam szenvednek és halnak meg.

            Ezt kell megértse minden ember: értem halt meg Jézus. Ezt kell megértse a hitetlen ember, aki nem akar tudni Istenről, egyházról. Azt kell megértse, az is, aki elrontotta az életét és úgy érzi, hogy már nem is tudja jóvá tenni, ezt kell megértse az, aki küzd egy káros szenvedéllyel.

            Nagy szégyenben áll Ádám és Éva az Isten előtt. Mezítelenek és nem tudják ezt elfedezni. Isten igéje azt mondja, hogy egyszer majd mindenki leplezetlenül kell Isten színe előtt megálljon. Nem tudunk majd semmit se elrejteni Isten elől. De Isten most kegyelméből gondoskodik arról, hogy Ádám és Éva mezítelensége befedeztessék, azáltal, hogy két ártalan állat bőréből ruhát készít és azt adja fel az emberre.

            Azáltal, hogy Isten Jézus Krisztust, mint ártatlan Bárányt feládozta értünk a golgotai kereszten, gondoskodott a mi felöltöztetésünkről. Ő elvette szégyenem, ahogy az ének mondja és minket Isten boldog gyermekeivé tett. A Szentírás beszél arról, hogy a mi igazságunk olyan, mint a megfertőztetettt ruha, ami nem jó másra, mint arra hogy megégetessék. De Jézus Krisztus igazsága az a tiszta ruha, az a mennyegzői öltözet, amibe felöltöztetett minket. Bárcsak megértenénk az Isten által készített ruháknak az értelmét, bárcsak felöltöznénk mi is Jézus Krisztus érdemébe.

2 Nap. A paradicsom kapujában Text.1Móz.3,21

            A tegnap este elindultunk egy szép úton, melyen ha Isten segít a bőjti nagyheteken haladni fogunk, minek címe: Kereszt felé vezető nyomok. Olyan igéket veszünk számba, amik előremutatnak Jézus Krisztus keresztjére, szenvedésére. A tegnap is erről az igéről szóltunk, s láttuk, hogy milyen rettenetes valóság a bűn, de azt is, hogy Jézus szenvedésének mi vagyunk az okozói, végül pedig azt láttuk meg, hogy Isten befedezi a bűne miatt reszkető ember mezítelenségét a bőrruhával, ami számunkra Krisztus igazságát jelképezi.

            Persze azt a kérdést is fel lehet tenni, hogy miért engedte ezt meg Isten? Mit tanít erről a Biblia? Elmondja, hogy Isten egy jó világot teremtett, egy tökéletes világot. De azt is elmondja, hogy a bűneset mindent elrontott, tönkre tett. Az ember a magaválasztotta úton indult el. Ezért Isten megátkozta az embert és a földet is. Az első emberpárt kiűzte a paradicsomkertből. Mi most már egy bukott, megromlott világban élünk.

            De amikor Isten az embert kiűzte a paradicsomból, hogy úgy mondjam, a paradicsom kapujában történt valami fontos dolog. Mi történt ott tulajdonképpen? Ezt próbáljuk a mai estén megvizsgálni.

            Ebben először is meglátszik a mi tehetetlenségünk. Ez egy megható pillanat. Ádám és Éva ott állnak mezítelenül Isten előtt, arcuk pirul a szent Isten tekintete előtt. Ők is megpróbálnak segíteni magukon azáltal, hogy fügefa leveleket aggatnak magukra, de ezzel még inkább nevetségessé teszik magukat és még inkább meglátszik nyomorult voltuk. Ez a ruházat nem elegendő, nem elégséges. Itt világossá válik, hogy nekünk egy komolyabbb ruházatra van szükségünk, nyilván lelki értelemben mondom ezt. Mert az a legmegrázóbb pillanat egy ember életében, amikor meglátja, hogy milyen is ő az Isten szemével nézve. Hogy mi épp úgy , mint Ádám és Éva engedetlen bűnösök vagyunk, s megérezzük mi is, hogy szükségünk van arra, hogy valaki könyörüljön rajtunk, hogy valaki elfedezze, befedezzze bűneinket. Persze mi is megpróbáljuk először „fügefalevelekkel” ezt megtenni. Ilyeneket szoktunk mi mondogatni : elvégre mi jó emberek vagyunk, nekem senki semmit nem vethet a szememre, mindig hűségesen, szorgalmasan végeztem a munkám, én is vagyunk olyan, mint mások, vagy talán még jobb is. Én nem öltem meg senkit, nem loptam senkitől semmit, de ezekre csak azt lehet mondani, amit a második zsoltár így mond: az egekben lakozó neveti őket.

            Nekünk egy sokkal komolyabb öltözetre van szükségünk. És Isten erről gondoskodott is. Ez nem más, mint Jézus Krisztus igazsága, amit épp a kereszten szerzett meg nekünk. Ez az egyetlen ruha, ami befedezheti bűneink rútságát

            A második dolog, amit itt el kell mondjunk, hogy ami itt történik, az egyszerrre rettenetes és nagyszerű, gyalázatos és dicsőséges. A rettenetes ebben az, hogy nagyon sok ember nem vágyik erre az öltözetre, amit Jézus Krisztus tud megadni. A legtöbb ember egészen más dolgokat szeretne kapni Istentől: földi dolgokat, egészséget,erőt, jó állást, több pénzt, érvényesülést, csillogó kincset. Amikor Krisztus igazságáról szólunk, amikor a megbocsátásról, örök életről teszünk bizonyságot, akkor a legtöbb ember azt mondja: ezek a vallásos, dogmatikai, nehéz dolgok nem érdekelnek engem. Engem sokkal inkább a gyakorlati dolgok érdekelnek. Sokszor, amikor elbeszélgetek elhúnyt emberek hozzátartozóival a halott élete felől, akkor azt mondják szinte büszkén: hitt Istenben, imádkozott, hisz minden reggel úgy indult el a munkába: segíts meg jó Istenem. De tetszik tudni, nem volt egy vallásos, templombajáró ember. Még azt is mondják,: nem volt bigott, nem volt fanatikus, meg azt is mondják, hogy nem vitte túlzásba a vallásos dolgokat. Hány ilyen ember van! Valami kis hit pislákol benne, még imádkozik is, de csak a földi dolgokig jut el, hogy az Úr adjon egy kis egészséget, egy kis békességet, egy kis szeretetet, de többre már nem vágyik. Hány ember nem jut el addig, hogy szüksége van bűnbocsánatra, a megváltásra, Jézus Krisztus áldozatára, megigazító kegyelmére.

            Pedig milyen értékes az, amit az Isten ad. Képzeljük csak el, hogy Ádám és Éva mennyire megrendülve kellett lássák, hogy ahhoz hogy nekik ruhájuk legyen, ártatlan állatoknak a vére kell kifollyon. S Isten azért, hogy minket felöltöztessen, az ő egyetlen, szeretett Fiának a halálába került. Ilyen drága árat kellett fizessen Jézus azért, hogy mi felöltöztessünk, vér kellett follyon, a legdrágább vér, ami létezett s ami megtisztít minket minden bűntől.

            Nézzük meg még egyszer Ádámot és Évát. Ők azt látják, hogy Isten közeledik feléjük. Az a szent Isten, aki néhány pillanattal azelőtt átkot mondott rájuk és az egész földre bűnük és engedetlenégük miatt Bizonyára összerezzentek és azt gondolták: Isten azért közeledik, hogy lesújtson ránk és meghaljunk. De nem, hisz a kezében ruhákat tart, frissen elkészült szép ruhákat, amibe szépen beöltözteti őket. Nincs leírva a reciójuk, de el lehet képzelni, hogy örömkönnyekben, újjongásban törtek ki és nem tudom elképzelni, hogy egyszerű szavakkal, könnyeikkel küszködve, nem adtak volna hálát Istennek.

            De most forduljunk Ádámtól és Évától magunk felé. Mit teszünk mi? Elfogadjuk-e ezt a szép ruhát vagy próbáljuk önigazságunk, a saját vélt érdemeink nyomorúságos és elégtelen ruhájával befedezni magunkat? Ne tegyük! Fogadjuk el szerető Atyánk kezéből azt a szép ruhát, amit Jézus ilyen drága áron, vérével, halálával szerzett meg nekünk. S köszönjük meg szépen, s vigyázzunk rá, mint a mi legdrágább kincsünkre. Hisz ezzel fogunk egyszer majd bejutni a mennyei Paradicsomba is.

3Nap. Ábel  Text.1Móz.4,8b

            Miután két alkalommal is beszéltünk arról a ruháról, amit Isten készített és adott az első emberpárnak, most forduljon tekintetünk egy ember felé. Ez az ember Ábel. Ő is Krisztusra mutat, éspedig az ő szenvedésére és halálára. Lássuk, hogy miben mutat ő előre a Megváltó szenvedésére és halálárára, és mit tanulhatunk mi ebből.

            Különös szereplője a Szentírásnak Ábel. A Biblia embereinek az életében a legtöbbször az a fontos, hogy mit cselekedtek, hogyan élték meg a hitüket, mik voltak jellemző tulajdonságaik? De Ábelnél ez egészen másképp van. Nála nem az élete a legfontosabb, hanem a halála. Ott hagytuk tegnap abba, hogy az első emberpárt Isten kiűzi a Paradicsomból. Ádám ekkor hozzáfog orcája verítékével kenyeret keresni. Az ige azt mondja, hogy az első emberpárnak sok gyermeke volt, de csak kettőről van bővebben szó, Kainról és Ábelről. Mekkkora különbség volt a két testvér között. Ábel csendes, Isten szolgája. Annyira csendes, hogy egyetlen szava sincs feljegyezve. Csak az áldozatát említi az Írás. Kain ezzel szemben egy durva, faragatlan ember, aki elzárkózik Isten minden figyelmeztetése elől. A szívében mérhetetlen gyűlölet van testvérével szemben és egy napon agyon is üti őt. Micsoda pillanat az is, hogy az első ember-halál egy gyilkosság miatt következik be. Az első halott egy meggyilkolt ember. Sok évezred múlva megint így hal meg valaki. Jézus lehjtotta fejét és kibocsátotta lelkét. Aki a kereszten meghal, szintén az Első, a legnagyobb mindenek közül. Ő az, aki által teremtetett a menny és a föld, az Isten Egyszülött Fia. Ő is erőszakos halállal hal meg.

            Nos,  azzal kezdtem a mai bizonyságtételt, hogy Ábelnél nem az élete a fontos, hanem a halála. Pedig milyen szívesen olvasnánk többet az ő csendes, szelídistenfélő életéről. De a Biblia számára csak a halála a fontos. Ez is megerősít minket abban, hogy ő valóban Jézusra mutat. Hisz Jézusnál is így van. Róla sokat tudunk, hogy mit tett az életében, szavai, cselekedetei fel vannak jegyezve, de mégis a legfontosabb nála is a halála. Figyeljük csak meg az evangéliumokat, hogy milyen kínos részletességgel tudósítanak a Jézus szenvedéséről és haláláról. Hosszú fejezeteken át van leírva Jézus szenvedése és halála. Más dolgokról sokszor csak egy-két mondatos feljegyzés van. Hogy meggyógyított egy beteget, hogy valamilyen csodát tett, de a szenvedésének a legapróbb részletei is mind fel vannak jegyezve. Még a Jelenések könyve is úgy beszél Jézusról, mint a megöletett Bárányról. Sőt még akkor is, amikor a visszajöveteléről van szó, akkor is véres ruhákról beszél az ige. Jézus Krisztus halála azért olyan fontos, mert ezáltal békült meg Isten az emberrel. Az ő halála a mi életünk. Ez a halál a mi váltságunk ára.. Ezzel mosott meg minket Isten, ezzel vásárolt ki minket a Sátán tulajdonából és hatalmából.

            A keresztből erők áradnak ki. Áldás erői, azért nincs szebb pillanat, mint amikor a bűnös ember fel tud tekinteni Jézus keresztjére.

            Ábel halála után sajnos még rengeteg meggyilkolt embernek a teste hevert ezen a földön. Ez a föld már több száz millió ember vérét itta be. Már a hetvenes években hallottam, hogy a földön minden percben meggyilkolnak egy embert, de ezek szinte mind feledésbe merülnek, legfeljebb a szűk család tartja számon őket. De Ábel sorsa és halála nem merült feledésbe, hisz Jézus is említi őt és a Zsidókhoz írt levélben is ott szerepel a hithősök sorában, s az ő véréről valami egészen különöset mond Isten Kainnak: kiált a földről az égbe! A Zsidókhoz írt levélben is az van megírva, hogy Ábel vére beszél. Vér, ami kiált, beszél, tanuskodik. Kölönös, hogy ez a levél szoros kapcsolatba hozza az Ábel vérét a Jézus vérével, illetve összehasonlítja őket. Azt mondja, hogy a Krisztus vére jobbat beszél, mint az Ábel vére, és ez így van. A Jézus vére valóban jobbat kiált. Mert mit kér az Ábel vére, mit követel: bosszút, bűntetést, megfizetést. És minden más, e földön kioltott vér ezért kiált. De mit kiált a Jézus vére: kegyelem! Milyen csodálatos dolog: A bűneim, amiket elkövettem, mind bosszúért, megfizetésért kiáltanak, de jöhetek a Jézus véréhez, ami kegyelmet kér számomra. Milyen jó, ha a Jézus vére nem szűnik meg kegyelemért kiáltani értünk bűnösökért. Persze ezért nekünk is kiáltani kell. Nekünk is azt kell kiáltani: Óh, én nyomorúlt ember, kicsoda szabadít meg a halálnak eme testéből?

            Ez a beszélő vér egy nagy titok. A világ azt gondolta, hogy azt gyorsan magába szívta a száraz homok. De az beszél. Csak épp halljuk meg a hangját, mert a világ más lármákkal van elfoglalva. De boldog az, aki ezt a hangot meghallja és befogadja. Egyszer a hang egyszer meg fog szólalni az Isten trónja előtt mindazokért, akik hisznek az Úr Jézus Krisztus halálában, szenvedésében.

            Amikor Kain megölte Ábelt az Úr szembement vele és azt kérdezte: hol van a te atyádfia Ábel? Kain egy cinikus választ ad: avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának? Ahelyett, hogy megalázkodna, hogy bűnt vallana, azt mutatja meg, hogy most sem törődik a tetvérével, sőt még a halálában is gyűlöli őt. De nem így van az Úr Jézussal is? A legtöbb ember közömbös Jézus és az ő szenvedése iránt. Hány ember nem gondol erre a szenvedésre, és sajnos egyre több ilyen ember van, aki nem nem csak hogy közömbös Jézus iránt, hanem gyűlöli is Jézust és az ő keresztjét. Kain gyűlöli még a halott Ábelt is, és a világ szerinti lélek,  s akik arra hallgatnak gyűlölik Jézus Krisztus keresztjét. Wilhelm Busch meséli el, hogy amikor valahol prédikált, egyszer csak egy nagy dörömbölést hallott a templom ajtaja előtt. Valaki kilépett és azt látta, hogy istentelen emberek egy hatalmas érckeresztet dobtak a templom ajtaja elé. Valahonnan kitépték és oda dobták, hogy így fejezzék ki gyűlöletük Jézus Krisztus keresztjével szemben.

            Isten őrizzen meg minket attól, hogy gyűlöljük a keresztet. Sokkal inkább szeressük, tiszteljük, mert a mi számunkra a legdrágábbat jelenti.

4. Nap A bárka Text. 1 Móz.7,13.16

            A Biblia üzenetét zenei képpel egy szimfóniához lehetne hasonlítani, aminek két alaptémája, alapdallama van, de azt csodálatos gazdagságban, sok hangszerrel, sok szép hangzásban, harmóniában adja elő. Láttuk már hogy ez a  tény, a Jézus Krisztusban való megváltás, már a Biblia elején felhangzik. A történelem elején Isten egyszer kimondja az ítéletet: az ember gonosz, ezért minden testnek a vége elérkezett. Mindent eltörlök e föld színéről. De ezek után azt várnánk, hogy semmi másról ne is halljunk, csak ítéletről., bűntetésről. De mégsem ez történik. A Biblia részletesen leírja, hogy Isten miként gondoskodik Nóénak és családjának, valamint az állatvilágnak a megmentéséről. A történet ismerős: Nóé bárkát kell építsen, egyfajta hajót, hogy megmenekülhessen az ítéletben. Ítélet és megmentés. Különös, hogy ez a két alaptéma végigvonul a z egész Szentíráson, ez így van még annak utolsó könyvében is, a Jelenések könyvében, ami ábrázolja azt a rettenetes ítéletet, ami majd rázúdul erre a világra. De közben újra és újra felhangzik a megváltottak magasztaló éneke. Mire mutat előre a bárka? Hát mire másra mutatna, min Jézus Krisztus keresztjére. A bárka a kereszt előképe, előre mutat Jézus Krisztus keresztjére. Próbáljunk a mai estén ezen elgondolkodni.

            A bárka egy korszerűtlen alkotásnak tűnt, hisz a szárazon kellett felépíteni olyan vidéken, ahol  nem volt tenger. Bizonyára jöttek az emberek és kérdezősködtek: minek építesz bárkát, hisz itt még víz sincs? Erre Nóé azt válaszolta: azért, hogy az majd megtartson az ítéletben. Valószínű, hogy az emberek ezt hallva elmosolyodtak. Isten ítélete? Miket beszél ez a Nóé! Attól aztán nem kell félni, mondhatták. A bárka számukra feleslegesnek tűnt, hisz egy számukra nem létező veszély esetére épült. Számukra ez a bárka korszerűtlen volt. De nem így van ez Jézus Krisztus keresztjével is? Mikről beszélnek ezek a keresztyének? Egy olyan világban, ami már rég túlhaladta ezeket a dolgokat, mert a mai ember ha megtartásról hall, csak ilyesmire gondol. Azt gondolja, hogy ez azt jelenti, hogy valaki megvéd az atombombától, az éhségtől, a betegségtől. De a bűntől és annak következményeitől? Erre senki se gondol, pedig a kereszt épp erre való. A kereszt a kárhozattól, a bűntetéstől, pokoltól ment meg minket. De ezt a veszélyt olyan kevesen látják. Tanúja voltam Hollandiában egy beszélgetésnek, amikor több hívő ember volt jelen, de volt köztük egy hitetlen ember is. Amikor kiderült, hogy ő hitetlen, a hívő emberek elkezdtek beszélni neki arról, hogy mi lesz így vele, hisz az ítélet, a kárhozat vár rá! Mire a hitetlen ember csak mosolygott, és azt mondta: de értsétek meg, hogy én nem hiszek se Istenben, se ítéletben, se pokolban, még ha lenne is, én úgy sem jutok oda, hisz jó ember voltam, senkinek sem ártottam.

            Sajnos ma is sok olyan ember van, aki nem látja ezt a veszélyt és ezért nem keresi a megtartatást sem. Ahogy Nóé kortársaai sem keresték ezt.

            Másodsorban beszéljünk arról, hogy a bárka egy biztos eszköz volt a megtartatásra. Pedig a víz rettenetes volt. Negyven napon át esett az eső, a legmagasabb hegyket is beborította, minden ember belefulladt, aki nem volt a bárkában. Micsoda látvány lehetett a hömpölygő, szennyes ár, a hullámok tömegsírrá változtatták a világot néhány nap leforgása alatt. De a bárkában csodálatos biztonság volt. Ott semmi sem veszélyeztette az életet. Milyen különös. A bárkán kivül halál, a bárkán belül megtartatás és élet. Csak egy szál deszka választotta el őket a haláltól, egy szál deszka, de az a deszka az életet jelentette.

            Micsoda nagyszerű előképe ez a keresztnek. Aki meglátja azt, hogy ő kárhozatra méltó bűnös, de ugyanakkor befogadja Jézust, mint személyes Megváltóját, aki hisz benne és hiszi azt, hogy ő a bűnöst meggyógyítja keresztjének vére által, az megtartatik. Az biztonságban lesz az ítéletben. A körül tombolhatnak a hullámok, jöhet a halál is, mert tudja, hogy őt már semmi sem szakíthatja el Isten szeretetétől.

            Mert a Biblia határozottan beszél arról, hogy az ítélet feltartóztathatatlanul jön és ez az egész világ el fog veszni az ítélet tüzében. A hitetlen ember bele fog fulladni a szennyes árba és megemésztetik Isten haragjának tüzes lángjában. De van egy hely, ahol biztonság van, és ez az egyetlen hely nem más, mint Jézus Krisztus keresztje. Ott megtartatunk. Oda menekültél-e már a kereszt oltalmába? Ha nem tedd meg most!

            A harmadik gondolat az, hogy abárka döntésre szólította az embereket. Azt olvassuk, hogy Nóé bement a bárkába, s utána rögtön azt, hogy Isten bezárta az ajtót. Mit jelent ez? Hogy maga Isten választotta el a kinn és a benn levő embereket. Nóé meg volt mentve és nem tudott már kimenni. A többiek el voltak veszve és nem tudtak bemenni.

            Ez pontosan így van az újszövetségi bárkával, Jézus keresztjével is. Mindenkinek kell hozni egy határozott döntést. Ezt Isten tőlünk várja, más ezt nem teheti meg helyettünk. S ezt a döntést Isten is megpecsételi. Pál ezt így fogalmazza meg: a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy mi Isten gyermekei vagyunk. A Biblia ezt teológiai kifejezéssel a Lélekkel való elpecsételésnek nevezi. Ez az üdvbizonyosság. Lesznek még harcok és vereségek is, de biztonságban lehetünk, nem eshetünk ki a kegyelemből. Ott van azonban a drámai dolog, hogy a kinn levők nem mehettek be. El tudjuk kézelni, hogy ahogy emelkedett a víz, hogyan dörömböltek a bárka ajtaján! Hogy kérlelhették Nóét, hogy bocsássa be őket.De nem lehetett, mert amíg nyitva volt az ajtó, addig nem mentek be. Pedig az a legdöbbenetesebb, hogy sok olyan ember is lehetett, akik segítkeztek a bárka építésében. Hogyan kérlelhették ők, s hivatkozhattak arra, hogy ők építették a bárkát. Hányan építik ma is, hisz fizetik az egyháázfenntartói járulékot, még templomba is járnak, lehet hogy még Bibliát is olvasnak, de nem mentek be a bárkába. Jézus Krisztus nem lett személyes Uruk és Megvátójuk.

            S végül van egy örömhírem: a bárka ajtaja még nyitva áll, még tart a kegyelmi idő, még be lehet menni. Ma még lehet, ma még szabad. Borulj le a kereszt alatt, mondja szép énekünk. Jöjjünk hát, s boruljunk le!

5. Nap Melkisédek  Text. 1Móz.14,18-19a

            Előljáróban el kell mondanom azt, hogy az a személy, akivel ma foglalkozunk a Biblia egyik legtitokzatosabb, legnehezebben érthető személye. Sok embert megihletett a Bibliában is, hisz olvasunk róla a Zsoltárok könyvében, de a legtöbbet a Zsidókhoz írott levélben. Az ő személyét tényleg csak a hívő emberek értik meg, akik mélyebbre vágynak, akik Jézus után vágynak és nem elégesznek meg felületes dolgokkal. Sok hivatalos helyre ki van írva: idegeneknek belépni tilos. Valahogy erre a történetre is ezt lehetne kiírni: hitetleneknek belépni tilos.

            Tudjuk, hogy Melkisédek az Ábrahám történetében bukkan fel. Ábrahám egy nagyon csendes, nyugodt természetű ember volt, de úgy volt ő is, mint ahogy mi vagyunk. Jönnek olyan események, amik kizökkenthetnek a nyugalmunkból. Egyszer egy riadt küldött rohan hozzá, és mondja is a hírt: Sodoma városán rajta ütütt az ellenség, lakosait elhurcolták, közöttük unokaöccsét Lótot is.

            Szegény Ábrahám! Ebben a világban nincs nyugalma Isten gyermekeinek. Ábrahám nagyon jól tudta ezt. Ezért azonnal cselekszik. Felfegyverzi háromszáztizennyolc szolgáját és azonnal harcba indul. Feltűnő az, hogy volt annyi fegyvere, hogy ekkora csapatot felfegyverezzen és az is, hogy olyan gyorsan megteszi ezt. Ilyen kell legyen Isten minden gyermeke. Kell szeresse a békét, de mindig kész kell legyen a harcra, hiszen az élet, a mindennapok gondja az Isten gyermekeire is mázsás súllyal nehezedik. És bár Isten gyermekeinek van egy áldott segítsége, és ez az ima, ami által belekapszkodnak Istenbe, de ez nem jelenti azt, hogy nem kell nehéz küzdelmeket végigharcolni. Mi se kíméltetünk meg az élet harcaitól. De az Isten gyermekeinek ezen felül van még egy nehezebb harcuk is és ez a saját énük, a test és vér elleni harc. Mi tudjuk, hogy a test és vér mindig ellene akar szegülni az Isten akaratának. Mi pedig ezzel fel kell vegyük a harcot, ahogy Pál apostol fogalmaz: Krisztussal együtt megfeszíttettem, és ez a  harc örökre megmarad. Az Ószövetségben sok tanulságos történet szól arról, hogy Izraelnek be kellett venni városokat, el kell űzni az ott lakó embereket. A Bírák könyve is leírja, hogy ez azért volt, hogy tanuljanak meg harcolni. Így kell nekünk egy életen át harcolni a mi óemberünk, a bűn és a Sátán ellen. De az a nagyszerű, hogy van fegyverzet. Ábrahám tudta, hogy jöhet harc és készenlétben voltak a fegyverek, s ezeket csak fel kellett venni és máris lehetett indulni a harcba. Az Efézusi levél elmondja a lelki fegyverzet kellékeit, használjuk mi is ezeket.

            Egy nagyszerű találkozásról van itt szó. Azon a napon Ábrahám háromszáztizennyolc emberével megverte az ellenséget és kiszabadította Lótot is a fogságból. El tudjuk képzelni, hogy mennyire el volt fáradva Ábrahám a harc után. Hisz ő már nem volt fiatal ember és ez a harc kiapasztotta minden erejét. Fáradtan indul haza a győzelem, a harc után. És ekkor szembejön vele ez a titokzatos személy, Melkisédek, Sálem királya. A Melkisédek név magyarul azt jelenti: az igazság, az igazságosság királya. Sálem pedig békességet jelent. A Zsidókhoz írt levél nagyon szépen beszél, arról, hogy Melkisédek Jézus Krisztus előképe. Így azt mondhatjuk, hogy benne maga Jézus Krisztus találkozik Ábrahámmal.

            Nincs ez másképp ma sem, és nálunk sem. Amikor elfáradunk, amikor megfáradunk maga Jézus jön szembe velünk, hogy erősítsen minket. Ő ad békességet a szívünkbe, mert ő a Békesség Fejedelme. Ez a békesség minden értelmet felül halad. Mennyi feszültség, stressz van az életünkben. De olyan nagy dolog az, hogy Jézus megnyugtat felemel, megvigasztal. A Biblia nem ír sokat erról a találkozásról, de azt el tudjuk képzelni, hogy mekkora felüdülés, megnyugvás, erősödés volt ez Ábrahám számára.

            Milyen nagy dolog, hogy a hívő embernek van megnyugvása, van pihenése, van felüdülése. Legalább vasárnap megáll munkájában, elmegy az Isten házába, de napközben is van egy csendes félórája az Istennel, a Krisztussal való közösségre. A legszebb, amit olvasunk, hogy Melkisédek megáldotta Ábrahámot. Jézus is megáldotta mennybemenetelekor a tanítványokat a nagypénteki harc után. Milyen jó , hogy Jézus Krisztusban megáldott minket a magasságból. Fogadjuk ezt el.

            Most szóljunk Melkisédek ajándékairól, amiket ő Ábrahámnak adott: kenyér és bor. Különös ez! Az ókorban egy ilyan győzelmet nagy lakomával ünnepeltek meg, borjút, juhokat vágtak és azt megsütötték. Az a tény, hogy Melkisédek kenyeret és bort adott Ábrahámnak, egy nagyon szép tanítást jelent számunkra, s egyáltalán Jézus tanítványainak. A kenyér és a bor még egyszer előfordul a Bibliában és ezt nem nehéz kitalálni: az úrvacsora szereztetésekor. Vette a kenyeret hálákat adván megtörte és ezt mondotta. Ez az én testem, amely ti érettetek megtöretik. Hasonlatosképpen a pohárt is vette minekutána vacsorált volna ezt mondván: e poház amaz Újtestámentum az én vérem által. A kenyér nyilván Jézus megtöretett testére utal, ami ott a kereszten érettünk megtöretett. A bor pedig Krisztus kiontatott vérére, ami ott a kereszten érettünk kiontatott.

            Micsoda felüdülés az úrvacsora a bűnös ember számára. Ezzel üditi fel Jézus az ő megfáradt, sokszor az élet küzdelmébe belekeseredett, terhek alatt roskadozó gyermekeit. Hisz van-e nagyobb felüdülés, mint azt hallani, hogy valaki kész volt testét megtörni, vérét kiontani értünk, hogy számunkra engesztelést szerezzen? Figyeljünk most is erre, járuljunk most is így az Úr szent asztalához. Gondoljunk majd erre a történetre és merítsün vigasztalást és erőt az élet harcaihoz, küzdelmeihez.

6 Nap A Mória-hegye  Text. 1Móz.22,2

            Ez az történet az Ószövetség egyik legmegrázóbb története De ez is a keresztről beszél, annak fontosságáról, szükségességéről, erejéről. Lássuk, hogy mire tanít minket ezáltal Isten?

            Úgy szerette Ábrahám az ő egyszülött fiát, hogy őt oda tudta adni. Mert Isten egy napon pont ezt kéri Ábrahámtól: vedd a te fiadat, a te egyetlenegyedet, akit szeretsz és menj el vele a Mória hegyére és áldozd fel őt ott égőáldozatul azon a hegyen, amelyet én mutatok neked. A Biblia nem írja le, hogy mi ment végbe Ábrahám szívében, csak egyszerűen ennyit mond: Ábrahám kora reggel elindult. Hallgatagon, csendben indul el Mória hegyére fiával s egy szolgájával, aki vezeti a szamarat. A szamárra azért volt szükség, hogy vigye az eledüleket és a fát is az áldozathoz. Amikor megérkeztek a hegy lábához, Ábráhám azt mondta a szolgájának, hogy maradjon ott a szamárral. A fát fiára teszi, ő pedig veszi a kést és tüzet és így mentek ketten együtt. Micsoda út volt ez! Egyszerre csak megszólalt Izsák: atyám, itt van a fa és a tűz, de hol van az áldozatra való bárány. Mi mehetett át Ábrahám lelkén, amikor azt kell mondja: az Isten Isten majd gondoskodik az égőáldozatra való bárányról. Aztán megérkeznek a z áldozat helyére, megépítik az oltárt s ekkor egy hirtelen mozdulattal Ábrahám megkötözi fiát. Ez nem akármilyen fiú volt. Isten őt megígérte Ábrahámnak még fiatal korában, de erre a fiúra nagyon hosszú ideig kellett várni. Már le is mondtak róla, hisz időközben megöregedtek és emberi számítás szerint már nem is születhetett gyermekük. Isten adta nekik ezt a gyermeket, akiben annyi ígéret teljesedett be. És Ábrahám most kész volt ezt a fiút feláldozni., amikor Isten azt kérte tőle. Mennyire szerette ő Istent!  Mi mindig csak kérünk Istentől: egészséget, segítséget, jobb esetben üdvösséget, kegyelmi ajándékokat. Még számon is kérjük Istent, amikor ő olyan dolgokat cselekszik, amiket mi nem tudunk felfogni. Ábrahám azonban kész a legdrágábbját is odaadni Istennek. Mekkora szeretet van a szívében Isten iránt.

            Mi milyen áldozatot tudnánk meghozni Istenért? Sokszor még egy órát se tudunk odaáldozni, nem hogy nagyobb dolgokat tudnánk tenni érte. Mennyire megszégyenít minket Ábrahám Isten iránt való szeretete.

            Ábrahámnak ez a szeretete az Isten szeretetére mutat előre, aki szintén úgy szerette Fiát, hogy érettünk odaadta. Évezredek teltek el Ábrahám áldozata után. A Mória földje nagy változáson ment át. Tudjuk, hogy a Mória hegye tulajdonképpen a mai Jeruzsálem s annak környéke. De ott a Mória hegyén, amit mi most már Golgotának hívunk, újra egy oltárt építenek. Mert egy másik Atya szintén kész a Fiát feláldozni. De most az Atya a mi szerető, szent Istenünk és az áldozat maga Jézus Krisztus, az Isten Fia. Ahol Izsák feküdt megkötözve, ott fekszik Jézus is a keresztre szegezve, hisz Izsák a megfeszíttetett Jézus előképe. Csakhogy mennyivel csodálatosabb mindaz, ami Jéézus Krisztussal történik. Mert gondoljuk csak meg: Ábrahám Izsákot egy olyan Istenért áldozta fel, aki neki mindent megadott s akit ő ezért nagyon szeretett. Azért az Istenért, aki megáldotta őt, s minden jóval elárasztotta. De kiért áldozta fel Isten az ő Fiát? Egy olyan világért, aki ellenségévé lett, aki kigúnyolta és megvetette, aki róla megfeledkezett, egy olyan világért, aki semmi  szeretetet nem érdemelt, egy olyan világért, aki sokkal rosszabb, mint az állatok, mélyebbre süllyedt, mint az állatok. Ezért a világért adta Isten oda az ő Fiát. Azt szerette úgy!

            Mekkora szeretet kellett legyen Istenben a világ iránt! Mi sokszor azt gondoljuk: ha Isten sok mindent, főleg próbákat megenged az életünkben, akkor talán már nem is szeret. Ilyenkor nézzünk a keresztre és lássuk meg, hogy mennyire szeret minket az Isten. Különös, hogy Pál apostol később azt a szót használja, ami ebben a történetben van. Isten azt mondja Ábrahámnak: mivel nem kedvezél fiadnak. Pál pedig azt írja a Római levélben: aki Fiának nem kedvezett. Igen, ez az evangélium szíve. Nem véletlenül mondjuk a a János 3,16ról, amit minden istentiszteleten elmondunk,  hogy az nem más, mint a Biblia dióhéjban. Egyszer egy bennszülött nagy nehezen megtanulta kivülről ezt az igét s máris jelentkezett a misszionáriusnál, hogy ő szeretne elmenni, hogy azt egy szomszéd törzsnek elmondja. A misszionárius azt mondta: hogy mehetnél, hisz még csak ezt az egyetlen igét tudod? De az nekem elég s nekik is elég lesz, mondta a bennszülött. Ha ezt az egy igét megértik, hogy Isten úgy szerette őket, hogy Egyszüött Fiát adta értük, akkor ennél többre nincs is szükségük. Ez elég lesz nekik az üdvösségre.

            A következő üzenet ebből az igéből az, hogy ebben az áldozatban ott van, amire leginkább szükségünk van: az Istennel való megbékélés. Térjünk még vissza egy picit az Ábrahám áldozatának a történetéhez. Mert azt még nem mondtuk el végig. Csak addig jutottunk el, hogy Izsákot Ábrahám az oltárra helyezte. De amikor felemelte a kést, hogy levégja fiát, akkor az Úr angyal kiáltott az égből: ne bántsd fiadat, hisz látom már, hogy istenfélő vagy. S ekkor felemelte Ábrahám a szemét és a közelben meglátott egy kost, és azt áldozta meg egészen égőáldozatúl. Gondolkozzunk csak el ezen: Hát pótolta az a fiát? Hisz a fiát felnevelte, annyi mindent tett érte, de azért a kosért semmit se kellettt tennie. Azt csak úgy, tálcán megkapta, ahogy azt mondani szoktuk.

            De vajon mi juthatott Ábrahámnak az eszébe, amikor azt az ajándékba kapott kost feláldozta? Hát egészen bizonyosan a bűne. Mert a Biblia beszámol Ábrahűám bűnéről is. Az a bűn, most elemi erővel ott áll előtte. De ebben a pillanatban, amikor az áldozatot elvégezte, tudhatta azt, hogy bűnei meg vannak bocsátva, ő meg van békülve Istennel.

            Mi áll előttünk, amikor Jézus Krisztus szenvedésére, keresztjére nézünk vagy gondolunk? Hát, a mi bűnünk. De olyan jó, hogy mi is tudhatjuk, hihetjük : azok épp áldozatáért, szenvedéséért meg vannak bocsátva. És nekünk békességünk lehet Istennel. S ez a békesség elkísér egész életünkön át s velünk lesz halálunk óráján is.

Ezen igehirdetési sorozatot Wilhelm Busch: Spuren zum Kreuz című könyve felhasználásával írtam

                                                                        Lőrincz István