Igehirdetés Ján.1,19-28
Bulgária-telep 2O18 nov.25-én
Nem én vagyok a Krisztus!
Nem én vagyok Illés! Nem én vagyok a Próféta!Kiáltónak szava vagyok a
pusztában. Én csak vízzel keresztelek. Nem vagyok méltó, hogy sarujának szíját
megoldjam.
Első olvasatra úgy gondoljuk, hogy az evangélista azt
akarja, hogy mi itt megcsodáljuk, hogy milyen szerény ember volt Keresztelő
János. Az persze lehet, hogy ő az volt, de a Szentírás egy szót se szól erről.
Az is lehet, hogy az emberek, amikor őt látták, hallották, pont az ellenkezőjét
gondolták, hogy ez egy arrogáns, nagymellényű ember, ahogy azt én szoktam
mondani. De itt nem arról van szó, hogy keresztelő János szerény ember volt-e
vagy sem, aki ezen gondolkodik, az egyáltalán nem értette meg ezt az igét.
Keresztelő Jánosnak esze ágában sincs szerénységével ágálni, hogy ezt csodálják
az emberek. Ő arról akar bizonyságot tenni, hogy Krisztus eljött, itt van,, s
hogy ő ezt tudja és ezt el akarja mondani mindenkinek.
Mert ha Krisztus eljött, akkor minden megváltozott. Akkor
az, amit talán eddig nagyon fontosnak gondoltunk, arról kiderül, hogy
egyáltalán nem fontos, és amivel eddig nem törődtünk, arról meg kiderül, hogy mindennél fontosabb számunkra.
Ezért hangsúlyozza többször is Keresztelő János: nem én vagyok a Krisztus, a
Próféta, Illés. Különös bizonyságtétel ez, nagyon negatívan cseng: nem én
vagyok. De nem ez minden igazi bizonyságtételnek a lényege? Nem én, hanem ő, ne
hozzám jöjjetek, hanem hozzá menjetek. Mert ő közöttetek van, még akkor is, ha
ti még nem ismeritek. Mivel Keresztelő János megismerte Krisztust, el tudja
mondani: nem én, hanem ő.
Különös az, hogy Keresztelő János ezt nem keserűséggel,
nem rezignáltan mondja, nem önsajnálattal. Ő valóban örül, hogy az emberek már
nem hozzá jönnek, hanem ahhoz, aki nálánál sokkal nagyobb. Valahogy úgy van ez,
mint amikor tavasszal jön az áldott meleg, akkor mi nem keserűséggel mondunk le
a kályhával csinált melegünkről, hanem örülünk annak, hogy kinyithatjuk az
ajtókat, ablakokat, hogy áramoljon be a tavasz áldott melege.
Ez a mi életünkben azt jelenti, hogy amikor igent mondunk
Krisztusra, akkor egy időben nemet mondunk magunkra és a világra. Ezt a világ
nem tudja megérteni, mert nem ismeri Krisztust. A világ azt gondolja, hogy mi
fogcsikorgatva, vért és verítéket izzadva mondunk le mindarról, amit ez a világ
kínál és tud adni nekünk. A mi „nem”-ünk egy boldog nem. Mi azért mondunk le
örömmel a világ apró és értéktelen gyöngyeiről, mert megtaláltuk az egyetlen
igazgyöngyöt.
De tegyük fel a kérdést: miért kellett Keresztelő
Jánosnak bizonygatni, hogy nem ő a Krisztus, nem ő a Próféta, nem ő Illés? Hogy
jutottak az emberek arra a következtetésre, hogy ő lenne Krisztus, ő lenne
Illés? Azért volt ez így, mert Keresztelő János körül nagy dolgok történtek. Ő
nagy erővel hirdette az Isten igéjét s ez mélyen felkavarta az embereket. Ez
abban az időben teljesen szokatlan volt. Keresztelő János meg merte mondani az
embereknek az igazságot, fel merte fedni, hogy mi a baj az életükben., hogy ők
elveszett állapotban vannak. Az, amit Keresztelő János mondott, mélyen a
lelkükbe hasított, megmozgatta a lelkiismeretüket. S utána ellenállhatatlan erő
hajtotta őket, hogy menjenek ki a Jordán partjára, vallják meg bűneiket és
keresztelkedjenek meg a bűnök bocsánatára. Keresztelő János körül egy népmozgalom
alakult ki, mindenki érezte, hogy itt valami rendkívüli dolog történik, most
egy rendkívüli idő jött el.
De most Keresztelő János azt mondja: ez még nem minden.
Amikor engem hallgattok, még akkor is, ha ez egészen más, mint amit ti a
farizeusoktól és írástudóktól megszoktatok, még nem Krisztus beszél hozzátok.
Én csak vízzel keresztelek és ez nem minden. Én csak előfutár, csak útkészítő
vagyok. Mintha azt mondaná: ti nehogy megelégedjetek, azzal, amit most tőlem
láttok és hallotok. Ne legyetek ígénytelenek a ti várakozásaitokban. Ne
elégedjetek meg a vízzel való keresztséggel. Még nem jött el minden,még ezután
jön, a sokkal több, a sokkal nagyobb, a sokkal erősebb. Nehogy tévedésbe
esssetek, mert nem én vagyok a Krisztus.
A mi kérdésünk az, hogy van-e ennek az igének üzenete ma
a mi számunkra? A mai keresztyénség számára? Vagy ez az ige érvényét
veszítette, mert mi úgymond már ismerjük Krisztust? Kell-e ma erről az igéről
prédikálni?
A válasz egyértelműen az, hogy igen és kell. Mert mi
Karácsony után is adventben vagyunk. Mi is csak vízzel kereszteljük meg
gyermekeinket, unokáinkat, de azzal a
reménységgel, hogy jön az, aki tűzzel és Szentlélekkel tud keresztelni. Mi is meg tudjuk törni a kenyeret és ki
tudjuk önteni a bort, de azzal a reménységgel tesszük, hogy nemsokára a
mennyben majd ővele fogunk úrvacsorázni. Mi most még nem vagyunk a célnál, mi
még csak útban vagyunk. Mi most még csak vándorok vagyunk, de nem vagyunk
megérkezettek. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mi most még csak adventben vagyunk,
de várjuk e beteljesedést. Ami most van, már az is óriási áldás, hiszen
ismerhetjük Krisztust, hihetünk benne, életünket átadhatjuk neki, hogy ő
formáljon, alakítson minket, de ez még nem a minden, még van több, még van nagyobb.
Végül van itt egy megjegyzés. Ezek a dolgok Béthabarában
történtek, a Jordánon túl, ahol János keresztelt. De mi történt Béthabarában,
mi történt ott, ahol háromszor elhangzott: nem én vagyok? Én csak kiáltó szó
vagyok, én csak vízzel keresztelek. Igenis nagy dolog történt, amire felfigyelt
az akkori egyház, felfigyeltek Jeruzsálemben és egy küldöttséget mensztenek a
pusztába Jánoshoz, hogy megtudják: ki is ő valójában? Ők kérdeznek, János pedig
őszintén válaszol: nem én vagyok a Krisztus, de azért jöttem, hogy bizonységot
tegyek róla.
Mert az a szomorú, hogy Jeruzsálemben olyan egyház van,
ahol külsőleg, látszatra rendben van minden, folyik teljes gőzzel a vallásos
élet, csak épp élet nincs, csak épp megtérés nincs, csak épp változás nincs,
csak épp Isten hiányzik mindenből. Jeruzsálemben megelégszenek azzal, hogy
vízzel keresztelnek, megelégszenek a külsővel, a formasággal, az olcső és
semmitmondó vallásossággal. Ott nem akarják Krisztust, nem akarják a megtérést,
nem akarnak lelki ébredést.
A mi mai kérdésünk az, milyen egyházat akarunk, milyen
gyülekezetre vágyunk, melyik gyülekezetre hasonlítunk: a jeruzsálemire, vagy
arra, ami ott volt a Jordán partján. Ha csak azt akarjuk, ami Jeruzsálemben
volt, akkor semmi hasznunkat nem veszi ez a világ, akkor minden marad a
régiben, mindenki marad a bűnben, hitetlenségben. Könyörüljön rajtunk az Úr,
hogy sokkal többre vágyjunk , arra amit Krisztus hozott el nekünk, igazi,
megújult életre, bizonyságtevő gyülekezetre.
Ámen Lőrincz
István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése