Egy hosszú út végéhez érkeztünk
Isten kegyelméből, amire három évvel ezelőtt indultunk el. Közel ötven bibliai
helységnél álltunk meg, és próbáltuk megérteni, hogy mi is történt ott a
bibliai időkben, de legfőbb célunk az volt, hogy e helyek és az azokban történt
dolgok üzenetét megértsük, hogy ezáltal is erősödjön hitünk, növekedjünk az
ismeretben és az Isten dicsőségét szolgáló életben.
Most
egy különös végállomáshoz érkeztünk el, a mennyei Jeruzsálemhez. Ezt a várost
János apostol látta meg, amikor Domitianus császár Pátmósz szigetére száműzte.
A császár célja az volt, hogy János szigetelődjön el a gyülekezetektől, hogy ne
tudja azokat erősíteni és vigasztalni. De itt is igaz lett az, amit a József története
így fogalmaz meg: az emberek rosszat gondolnak, de azt Isten azt jóra gondolta
fordítani. János valóban távol került a gyülekezetektől, de ez olyan áldásokat
hozott a mindenkori gyülekezetek és a mindenkori keresztyének számára, aminek
értéke felbecsülhetetlen. Így született meg az Újszövetség vigasztaló könyve, a
Jelenesek könyve. Ennek a könyvnek a végén
János leírja azt a csodálatos várost, amit neki Isten megmutatott. Ez a
város Isten ajándéka mindazok számára, akik földi életükben Istennel jártak,
akik nem tudtak egy percig se nélküle élni. Ez egészen más, mint a földi
Jeruzsálem, hisz azt bűnös emberek építették, s ezért magán viseli az ember minden bűnének és
nyomorúságának a nyomát. Ez a város Isten kezének az alkotása, és a Krisztus
elvégzett váltságművén alapszik. Azért olyan jó, hogy az ige ezt nekünk
megmutatja, mert így mi már vágyakozhatunk e város után. Különösen az életünk
nagyon nehéz pillanataiban, amikor szenvedünk a bűn és következményei miatt,
tudhatjuk, hogy van egy csodálatos város, ahol a bűnnek már nincs semi helye és
semi rontása sem.
Ebben
a városban minden
új, mert Isten, a trónon ülő mindent újjá tesz. Milyen jó tudni, hogy ott már minden hatalom az Ő
kezében lesz. Mi most is hisszük ezt, de azt is látjuk, hogy itt a világ Fejedelme,
a Sátán is hatalmat kapott és végzi áldatlan, romboló munkáját. De hisszük,
hogy ő csak annyit tehet, amennyit Isten megenged neki, és hogy a
világtörténelem a végső cél felé siet. Ebben a városban Isten már mindent újjá
teremt. Az új az lesz, hogy már nem lesz sem kiáltás, sem fájdalom, sem halál,
sem szenvedés. Most ezek még jelen vannak, s még szüntelen fenyegetik az
életünket. Isten az újjátételt már elkezdte Jézus feltámadásakor, mi ennek az
előízét, drága valóságát már most megtapasztaljuk az életünkben. Már itt a
földi életünkben elkezdi rajtunk és bennünk megújító munkáját, amit egykor
teljessé fog tenni.
János
egy magas hegyen állva pillantja meg a mennyei Jeruzsálemet, ahogy valamikor
Mózes a Nébó hegyén megpillantotta az ígéret földjét. A mennyei Jeruzsálemet is
falak veszik körül, ahogy abban az időben minden
várost falak vettek körül. A fal egyfelől választóvonalat jelentett a kinn és
benn között, másfelől a benn lévőknek biztonságot és védelmet jelentett. A
városban bőven van hely mindazok számára, akik a nyitott kapukon bemennek a
városba. A kapuk még nyitva vannak, Jézus még mindig hívja a megfáradtakat és
megterhelteket. Hív, mert a falakon kívül nincs igazi élet, az csak a falakon
belül van. A kérdés mindenki számára személyesen hangzik: bementünk-e már a
Jézus Krisztusban való igaz hit által ebbe a városba? Aki nem benne hisz, hanem
magában, a világban, vagy bármi másban rajta kívül, az kinn marad. A kapunál
angyalok, őrzők vannak, hogy oda semi tisztátalan be ne mehessen. Aki megfehérítette
ruháit a Bárány vérében, az már tiszta, az bemehet. A nyitott kapu nem csak azt
jelenti, hogy mi bemehetünk, hanem azt a szent feladatot rója rank, hogy
másokat is hivogassunk, hogy senki se maradjon kívül.
Különös,
hogy ebben a városban már nincs templom. A földi Jeruzsálemnek a templom
emblematikus, nélkülözhetetlen épülete volt. De a mennyeiben nincs. Vajon
miért? Azért, mert a földi Jeruzsálem ideiglenes volt. Erre a templomra addig
volt szükség, amíg Jézus el nem végezte az egyszeri és tökéletes áldozatát. Ezért ott már nem lesz szükség templomra,
mert ezt a várost Isten jelenléte teljességgel betölti.. Ott már nem kell igét
hallgatni, nem kell a közösséget Istennel és egymással megélni, mert ott a lét
maga az Istennel és egymással való közösség. Minden ebben történik, ez tölti be a mennyei
életet.
Ez
a város a világosság városa is lesz. Pedig nem lesz benne sem Nap, sem Hold.
Ahhoz, hogy ezt megértsük vissza kell mennünk a negyedik teremtési naphoz,
amikor Isten e világító égitesteket megteremtette. Mi volt ezeknek a feladata?
Hát az, hogy elválasszák az éjszakát a nappaltól, hogy elválasszák a munkát és
a pihenést, hogy a földi életnek egy szép és jó rendje legyen.. Itt a földön
nem lehet Nap és Hold nélkül élni., de a mennyei Jeruzsálemben ezekre már nem
lesz szükség, mert Isten dicsősége teljességgel megvilágítja ezt a várost. Az
Úr Jézus Krisztus lesz ennek a városnak a világossága, aki eltörölte a halál
sötétségét, és nyilvánosságra hozta az élet világosságát. Ennek a dicső
világosságnak is tapasztaljuk már most a valóságát. Aki hisz Krisztusban az már
most világosságban él, az megtagadta és elhagyta a sötétség cselekedeteit.
Persze most olyan nehéz elképzelni azt nekünk, hogy nem lesz többé éjszaka.
Hisz most az olyan félelmetes. Sokszor megébredünk az éjszakában, lehet, hogy
nehéz gondolatok is ránk törnek, s ilyenkor az éjszaka végtelennek tűnik. De
hitünk számára olyan boldogság lehet az, hogy egyszer eljön az idő, amikor nem
lesz már éjszaka. János már látta és át is élte ezt. Hitünk által ezt mi is
megragadhatjuk és vágyakozhatunk erre az éjszaka és sötétség nélküli állapotra,
ami ott lesz majd ebben a csodálatos városban.
János
hatalmas dolgokat láthatott, amiket neki maga Isten mutatott meg. Ő látta a
mennyei Jeruzsálemet. S ezzel be is fejezhetné mondandóját. De nem teszi, még
valamit el akar mondani. És ez az ítélet, a figyelmeztetés, az intés szava. A
nyitott kapuk hallatán azt gondolnánk, hogy mindenki be fog végül is menni a
városba, de ez nem így lesz. A mennyei Jeruzsálembe nem fog mindenki bemenni.
Kik azok, akik nem mehetnek be? Azok, akik tudatosan hitetlenül és
tisztátalanságban élnek. Azok, akik a Jézus Krisztusban való hitet megvetik és csak
ez a világ és annak örömei töltik ki életüket. Ezeket az ige ebekhez, kutyákhoz
hasonlítja. Az ókori Keleten a kutyák általában a városon kívül kóboroltak.
Félelmetes ez a kép, ez a hasonlat. A hit nélküli ember olyan, mint a kóbor
kutya, sehol sincs helye és menedéke. Miért van ítélet még itt is, ahol pedig csak
szép dolgokról hallottunk? Azért, mert Isten kedvét leli abban, hogy minket
fenyegessen, kétségbe ejtsen? Nem, hanem azért, hogy megszabadítson minket minden közömbösségtől és
felelőtlenségtől. Az ítélet célja, ahogy azt nagy reformátorunk Kálvin oly
szépen megfogalmazta, hogy Krisztushoz vezessen minket. Ahhoz a Krisztushoz,
aki azért hullatta vérét, hogy ez a vér megtisztítson minket minden hitetlenségtől, tisztátalanságtól,
felelőtlenségtől és közömbösségtől. Ezekkel nem lehet a mennyei Jeruzsálembe
bemmeni. Oda csak Jézus által, a benne való hit által juthatunk be. Ennek a
sorozatnak is, amit most Istennek kegyelméből befejezünk ez volt a célja: hogy
eljussunk Krisztushoz, s benne megtaláljunk mindent: igazi és áldott életet itt
a földön, és örök életet majd odaát. Ha
ez a sorozat ebben segíthetett minket, akkor Istené legyen érte minden dicsőség!
Olvasandó igék: Mt.11,28, 1Ján.1,9, Jel.21,2.12.22.23, 22,5.15
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése