Barangolások bibliai tájakon: Mennyei Jeruzsálem

            Egy hosszú út végéhez érkeztünk Isten kegyelméből, amire három évvel ezelőtt indultunk el. Közel ötven bibliai helységnél álltunk meg, és próbáltuk megérteni, hogy mi is történt ott a bibliai időkben, de legfőbb célunk az volt, hogy e helyek és az azokban történt dolgok üzenetét megértsük, hogy ezáltal is erősödjön hitünk, növekedjünk az ismeretben és az Isten dicsőségét szolgáló életben.

            Most egy különös végállomáshoz érkeztünk el, a mennyei Jeruzsálemhez. Ezt a várost János apostol látta meg, amikor Domitianus császár Pátmósz szigetére száműzte. A császár célja az volt, hogy János szigetelődjön el a gyülekezetektől, hogy ne tudja azokat erősíteni és vigasztalni. De itt is igaz lett az, amit a József története így fogalmaz meg: az emberek rosszat gondolnak, de azt Isten azt jóra gondolta fordítani. János valóban távol került a gyülekezetektől, de ez olyan áldásokat hozott a mindenkori gyülekezetek és a mindenkori keresztyének számára, aminek értéke felbecsülhetetlen. Így született meg az Újszövetség vigasztaló könyve, a Jelenesek könyve. Ennek a könyvnek a végén  János leírja azt a csodálatos várost, amit neki Isten megmutatott. Ez a város Isten ajándéka mindazok számára, akik földi életükben Istennel jártak, akik nem tudtak egy percig se nélküle élni. Ez egészen más, mint a földi Jeruzsálem, hisz azt bűnös emberek építették, s ezért magán viseli az ember minden bűnének és nyomorúságának a nyomát. Ez a város Isten kezének az alkotása, és a Krisztus elvégzett váltságművén alapszik. Azért olyan jó, hogy az ige ezt nekünk megmutatja, mert így mi már vágyakozhatunk e város után. Különösen az életünk nagyon nehéz pillanataiban, amikor szenvedünk a bűn és következményei miatt, tudhatjuk, hogy van egy csodálatos város, ahol a bűnnek már nincs semi helye és semi rontása sem.

            Ebben a városban minden új, mert Isten, a trónon ülő mindent újjá tesz. Milyen jó tudni, hogy ott már minden hatalom az Ő kezében lesz. Mi most is hisszük ezt, de azt is látjuk, hogy itt a világ Fejedelme, a Sátán is hatalmat kapott és végzi áldatlan, romboló munkáját. De hisszük, hogy ő csak annyit tehet, amennyit Isten megenged neki, és hogy a világtörténelem a végső cél felé siet. Ebben a városban Isten már mindent újjá teremt. Az új az lesz, hogy már nem lesz sem kiáltás, sem fájdalom, sem halál, sem szenvedés. Most ezek még jelen vannak, s még szüntelen fenyegetik az életünket. Isten az újjátételt már elkezdte Jézus feltámadásakor, mi ennek az előízét, drága valóságát már most megtapasztaljuk az életünkben. Már itt a földi életünkben elkezdi rajtunk és bennünk megújító munkáját, amit egykor teljessé fog tenni.

            János egy magas hegyen állva pillantja meg a mennyei Jeruzsálemet, ahogy valamikor Mózes a Nébó hegyén megpillantotta az ígéret földjét. A mennyei Jeruzsálemet is falak veszik körül, ahogy abban az időben minden várost falak vettek körül. A fal egyfelől választóvonalat jelentett a kinn és benn között, másfelől a benn lévőknek biztonságot és védelmet jelentett. A városban bőven van hely mindazok számára, akik a nyitott kapukon bemennek a városba. A kapuk még nyitva vannak, Jézus még mindig hívja a megfáradtakat és megterhelteket. Hív, mert a falakon kívül nincs igazi élet, az csak a falakon belül van. A kérdés mindenki számára személyesen hangzik: bementünk-e már a Jézus Krisztusban való igaz hit által ebbe a városba? Aki nem benne hisz, hanem magában, a világban, vagy bármi másban rajta kívül, az kinn marad. A kapunál angyalok, őrzők vannak, hogy oda semi tisztátalan be ne mehessen. Aki megfehérítette ruháit a Bárány vérében, az már tiszta, az bemehet. A nyitott kapu nem csak azt jelenti, hogy mi bemehetünk, hanem azt a szent feladatot rója rank, hogy másokat is hivogassunk, hogy senki se maradjon kívül.

            Különös, hogy ebben a városban már nincs templom. A földi Jeruzsálemnek a templom emblematikus, nélkülözhetetlen épülete volt. De a mennyeiben nincs. Vajon miért? Azért, mert a földi Jeruzsálem ideiglenes volt. Erre a templomra addig volt szükség, amíg Jézus el nem végezte az egyszeri és tökéletes áldozatát.  Ezért ott már nem lesz szükség templomra, mert ezt a várost Isten jelenléte teljességgel betölti.. Ott már nem kell igét hallgatni, nem kell a közösséget Istennel és egymással megélni, mert ott a lét maga az Istennel és egymással való közösség. Minden ebben történik, ez tölti be a mennyei életet.

            Ez a város a világosság városa is lesz. Pedig nem lesz benne sem Nap, sem Hold. Ahhoz, hogy ezt megértsük vissza kell mennünk a negyedik teremtési naphoz, amikor Isten e világító égitesteket megteremtette. Mi volt ezeknek a feladata? Hát az, hogy elválasszák az éjszakát a nappaltól, hogy elválasszák a munkát és a pihenést, hogy a földi életnek egy szép és jó rendje legyen.. Itt a földön nem lehet Nap és Hold nélkül élni., de a mennyei Jeruzsálemben ezekre már nem lesz szükség, mert Isten dicsősége teljességgel megvilágítja ezt a várost. Az Úr Jézus Krisztus lesz ennek a városnak a világossága, aki eltörölte a halál sötétségét, és nyilvánosságra hozta az élet világosságát. Ennek a dicső világosságnak is tapasztaljuk már most a valóságát. Aki hisz Krisztusban az már most világosságban él, az megtagadta és elhagyta a sötétség cselekedeteit. Persze most olyan nehéz elképzelni azt nekünk, hogy nem lesz többé éjszaka. Hisz most az olyan félelmetes. Sokszor megébredünk az éjszakában, lehet, hogy nehéz gondolatok is ránk törnek, s ilyenkor az éjszaka végtelennek tűnik. De hitünk számára olyan boldogság lehet az, hogy egyszer eljön az idő, amikor nem lesz már éjszaka. János már látta és át is élte ezt. Hitünk által ezt mi is megragadhatjuk és vágyakozhatunk erre az éjszaka és sötétség nélküli állapotra, ami ott lesz majd ebben a csodálatos városban.

            János hatalmas dolgokat láthatott, amiket neki maga Isten mutatott meg. Ő látta a mennyei Jeruzsálemet. S ezzel be is fejezhetné mondandóját. De nem teszi, még valamit el akar mondani. És ez az ítélet, a figyelmeztetés, az intés szava. A nyitott kapuk hallatán azt gondolnánk, hogy mindenki be fog végül is menni a városba, de ez nem így lesz. A mennyei Jeruzsálembe nem fog mindenki bemenni. Kik azok, akik nem mehetnek be? Azok, akik tudatosan hitetlenül és tisztátalanságban élnek. Azok, akik a Jézus Krisztusban való hitet megvetik és csak ez a világ és annak örömei töltik ki életüket. Ezeket az ige ebekhez, kutyákhoz hasonlítja. Az ókori Keleten a kutyák általában a városon kívül kóboroltak. Félelmetes ez a kép, ez a hasonlat. A hit nélküli ember olyan, mint a kóbor kutya, sehol sincs helye és menedéke. Miért van ítélet még itt is, ahol pedig csak szép dolgokról hallottunk? Azért, mert Isten kedvét leli abban, hogy minket fenyegessen, kétségbe ejtsen? Nem, hanem azért, hogy megszabadítson minket minden közömbösségtől és felelőtlenségtől. Az ítélet célja, ahogy azt nagy reformátorunk Kálvin oly szépen megfogalmazta, hogy Krisztushoz vezessen minket. Ahhoz a Krisztushoz, aki azért hullatta vérét, hogy ez a vér megtisztítson minket minden hitetlenségtől, tisztátalanságtól, felelőtlenségtől és közömbösségtől. Ezekkel nem lehet a mennyei Jeruzsálembe bemmeni. Oda csak Jézus által, a benne való hit által juthatunk be. Ennek a sorozatnak is, amit most Istennek kegyelméből befejezünk ez volt a célja: hogy eljussunk Krisztushoz, s benne megtaláljunk mindent: igazi és áldott életet itt a földön, és örök életet majd odaát. Ha  ez a sorozat ebben segíthetett minket, akkor Istené legyen érte minden dicsőség!

Olvasandó igék: Mt.11,28, 1Ján.1,9, Jel.21,2.12.22.23,  22,5.15

                                                                                                Lőrincz István

Barangolások: Laodícea

Barangolások bibliai tájakon: Laodicea

Laodicea kisázsiai város, a Likosz folyó bal partján állt. Eredetileg Diospolisnak hívták, amit porig romboltak, majd Kr.e. 250-ben II.Antiokhosz Theosz szíriai király építtetett újjá, s feleségéről nevezte el. Ez lett Frigia tartomány fővárosa, Rómához hasonlóan hét dombra épült és magas kőfalak vették körül. Kr.e.133-ban csatolták a Római Birodalomhoz, a császárság virágkorában nagy és gazdag kereskedővárossá nőtte ki magát. A kisázsiai textiliparnak lett ez a város a fellegvára. A hellenizáció, a görögösítés itt is hatalmas méreteket öltött. Itt működött a kisázsiai tőzsde is, bankok egész sokasága telepedett meg a városban.Amikor Kr.u.60-ban egy hatalmas földrendés szinte teljesen tönkretette a várost, visszautasították a felajánlott segélyeket, s önerőből újjá is építették a várost. Fekete színű gyapjújáról is híres volt ez a város, amiből nagyszerű szöveteket lehetett készíteni, az itteni emberek nagyon szépen és ízlésesen öltözködtek. Híres gyógyszerészeti főiskolája is volt ennek a városnak, egy Kollurion nevű ember szemgyógyító kenőcsöt állított elő, amit az ókori világ leghíresebb orvosa Galenus is nagyon melegen ajánlt a különféle szembetegségben szenvedőknek. Ennek a gyülekezetnek a keletkezéséről se tudunk semmit sem, azt feltételezik, hogy Pál efézusi tartózkodása alatt jutott el ide az evangélium. Pál személyesen nem járt itt, de hallott a gyülekezetről, és arról rendelkezik, hogy a Kolossébeliekhez írt levelet itt is olvassák fel.

            Ahogy az gyakran lenni szokott, a városnak ez a lelkülete, gazdasági helyzete, szellemisége rányomta a bélyegét a gyülekezeti életre is, egyfajta önhittséget, elbizakodottságot eredményezett. Egy adott ponton úgy érezték, hogy nekik mindenük megvan, már semmire sincs szükségük, még Istenre és az Ő kegyelmére se. A földi jólét, gazdagság mindig is nagy veszély volt a hitélet számára, nem véletlenül mondja Jézus, hogy a gazdagoknak nagyon nehéz az Isten országába bejutni. Jézus szereti annyira ezt a gyülekezetet is, hogy leleplezi  önhittségüket, elbizakodottságukat, rámutat arra, hogy egy langymeleg állapotban vannak, amit Isten nem tud elfogadni. Kertelés nelkül megmondja nekik a hármas kísértésüket. Ők azt mondják, hogy gazdagok, Jézus pedig azt mondja: te vagy a nyomorúlt, a nyavalyás, a szánalomra méltó. Aztán a ruháról is mond valamit Jézus. Azt mondja, hogy hiába vannak a legízlésesebben felöltözve, ha nincs Jézustól kapott fehér ruhájuk, ami nem más, mint a megtérés, a megigazulás, akkor nagyon is mezítelenek , akkor nincs mi elfedezze bűneiket. Ha csak abban reménykedünk, amit mi tettünk, amit mi teljesítettünk, ami a mi érdemünk, akkor nagy bajban vagyunk. Meg kell értenünk, el kell fogadnunk, hogy csak Krisztus érdemébe, váltságába öltöztetve jelenhetünk meg az ítélő szék előtt. Nem véletlen, hogy Pál egyenesen arra kér, hogy öltözzük fel az Úr Jézus Krisztust. S mond valamit Jézus a szemgyógyító írról is, ami olyan híres és nevezetes volt nem csak Laodiceában, hanem az akkori egész világban is. Azt mondja el Jézus ennek a gyülekezetnek és nekünk is, hogy hiába van jó szemünk, hiába nem vagyunk testileg vakok, de ha nincs lelki, mennyei látásunk, ha nem látjuk az isteni dolgokat, akkor nem látjuk jól se magunkat, se világunkat, se életünket, se halálunkat, se küldetésünket, mert akkor lelkileg vakok vagyunk és azok is maradunk. De Ő akar adni nekünk szemgyógyító írt, ami nem más, mint Istennek Szentlelke, ami belülről megvilágosít bennünket és megtanít minket az Isten dolgaira és az Isten szerint való életre.

            A nagyszerű ebben a levélben is az, hogy bár Jézus ebben a gyülekezetben semmi dícséretes dolgot nem talál, hanem csak hiányosságokat, mégsem mond le róla. Mégsem mondja azt, hogy ez a gyülekezet nem az övé. Jézus szereti ezt az önelégült, elbizakodott, langymeleg állapotba jutott gyülekezetet. De hogyan szereti? Kemény szeretettel. Nem úgy, hogy leplet terít a dolgokra, nem úgy, hogy azt mondja: gyerekek nincs itt semmi baj, mehet a dolog így is tovább. Nem, hanem úgy szereti ezt a gyülekezetet és minket is, hogy megfeddi a bűnt, felfedi a bajokat, megmutatja a hiányosságokat, de azt is, hogy mi a megoldás, mi a szabadulás útja ebben a helyzetben. Az első lépés ennek a gyülekezetnek az életében a megalázkodás, a helyzet Isten szemével való meglátása, s a bűnbánat, a megtérés. De hát, tesszük fel a kérdést: elvégre ez a gyülekezet egy megtért gyülekezet volt! Ezek az emberek egyszer már mind döntöttek Jézus mellett és komoly veszélyeket is vállalva csatlakoztak az egyházhoz. Ez így igaz. De  a Szentírás nem csak az egyszeri, hanem a naponkénti megtérésről is beszél és erre is éppoly szükség van, mint az egyszerire. Gondoljunk csak Péterre. Hát ő is meg volt térve, ő is tudatosan és határozottan elindult Jézus követésébe, de Jézus mégis azt kell mondja neki: megtérvén erősíted a te atyádfiait. Mert Péter is felfuvalkodott, azt gondolta, hogy ő majd megmutatja, hogy mekkora hős ő. És meg kellett látnia, hogy nem ő tartja meg Jézust, hanem Jézus kell megtartsa őt. Meg kellett lássa, hogy ő csak kegyelemből élhet, és ezt a kegyelmet újra és újra el kell fogadnia Mesterétől.Ez a gyülekezet minket arra figyelmeztet, hogy mi soha az életben nem visszük annál többre, mint hogy kegyelemre szoruló nyomorúlt és szegény bűnösök vagyunk.Nem véletlen mondta Luther halálos ágyán: koldusok vagyunk ez az igazság.

            Jézus itt a megtérést különös módon fogalmazza meg: ímé az ajtó előtt állok. Milyen különös ez. Hisz  egy másik gyülekezetnek azt mondja, hogy Ő ad egy nyitott ajtót, amit senki be nem zárhat, és most Ő vár ajtónyitásra? Mindig Jézus az, aki zörget szívünk ajtaján. Nem a lelkipásztor, nem emberek, nem is az egyház. S ezen az ajtón csak belül van kilincs, ahogy azt számos festmény ábrázolja. Jézus lejött a menny magasságából, messziségéből, nemrég ünnepeltük ezt meg Karácsonykor, de az utolsó lépést, azt hogy a szívünkbe léphessen, nekünk kell engedélyezni. Ez Jézus alázata. Ő nem tör be erőszakkal senkinek az életébe, Ő csak zörget és vár. Ő az áldott vendég, akinél nem lehet drágább lakója a szívnek, hisz Ő az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete. Ennél áldottab vendégünk nem lehet, s ha beengedjük, akkor Ő már nem is vendég lesz, hanem életünk állandó barátja, segítője, vezetője. Együtt fogunk Vele élni és halni. Ez a keresztyén élet lényege:Ő él bennem, többé már nem én élek. Ennek az életnek dicsőséges a vége: Jézussal ülni a királyi székben. Hogy mit jelent ez: ki mondhatja ezt meg, ezt majd csak ott látjuk meg.

            Ez a sorozat a végéhez közeledik, már csak a mennyei Jeruzsálemről fogunk beszélgetni, ahova Krisztus drága ígérete szerint meg fogunk érkezni. Ez a sorozat nem akart se több, se kevesebb lenni, mint kopogtatás szívünk ajtaján.  Bárcsak nyíltak volna meg e szerény írások által szívek Jézus Krisztus előtt. Akkor elérte célját, s akkor mi is el fogjuk érni célunkat, s a befejező részben majd meglátjuk, hogy milyen szép helyet készítget Jézus már kétezer éve  a mi számunkra Atyánk házában. Adja az Úr, hogy mindnyájan megérkezzünk majd oda.

Olvasandó igék.Mát.19,23, Luk.22,32, Róm.13,14,  Gal.2,20, Kol.2,1,  4,13-16, Jel.3,14-22

Ítélet és ítélet-hirdetés az Újszövetségben és az igehirdetésben

           Közhelyet mondok, akkor, amikor kijelentem, hogy hogy amikor igét hirdetünk, akkor evangéliumot adunk át, vagyis egy olyan örömüzenetet, ami a a megváltásról, szabadulásról, bocsánatról szól. Az igehirdetésben proklamáljuk, hogy Jézus a Megváltó. Ő megváltja az embert a bűntől, haláltól és az utána következő ítélettől. Amikor szól az evangélium, erre mindig kétféle válasz érkezik:

1.Vannak, akik ezt hittel elfogadják, hitre és megtérésre jutnak és egy ehhez méltó életet folytatnak.

2.De vannak olyanok, akik az evangéliumot nem akarják elhinni, akik megtagadják az evangéliumban való hitet, s ezeken Isten haragja marad. (Ján.3,36) Az igehirdetők feladata, hogy a hitetleneket megintsék, az ítéletet hirdessék nekik. Valaki azt mondta, hogy az igehirdető szíve kell égjen a fájdalomtól, amikor a hitetlenek sorsára gondol. Amikor Pál elkezdi hirdetni az evangéliumot a pogányoknak, akkor ő nem a keresztről és a bocsánatról beszél először, hanem Krisztus visszajövetelére és az ítéletre utal. Állandóan kihangsúlyozza, hogy Jézus Bíró. Hogy el fog jönni ítélni eleveneket és holtakat (Ap.csel.17,31) Amikor Félix előtt áll, ott is három dologról beszél: igazságosság, önmegtartóztatás és ítélet. (Ap.csel.24,25)  Péter is Kornéliusz házában Krisztusról mint a világ eljövendő Bírájáról beszél. Minden igehirdetésben, a misszióban, a bizonyságtételben el kell hangozzék az ítéletről való beszéd. Az evangélium kétségtelenül örömüzenet, az öröm ott kell ragyogjon minden igehirdető arcán, de úgyanúgy ott kell legyen az ítélet komolysága is. Az Újszövetség (ezután röv.ÚSZ) azt is megtanítja nekünk, hogy miként kell az ítéletet hirdetni.

            Az Újszövetségben az ítélet-hirdetés mindig a jövőváradalom keretébe van beillesztve. Ezt nevezzük eszkatológiának, ami utolsó, végső dolgokról szóló tanítást jelent. A Biblia szerint a jövő nem csak békességet, üdvösséget, új eget és új földet, Istennel való tökéletes közösséget hoz magával, hanem ítéletet és Istentől való végleges elszakíttatást is. Mi az ÚSZ-i eszkatológiát a zsidó eszkatológia és apokaliptika fényében kell megvizsgáljuk. Az ÚSZ használja a zsidó eszkatologia és apokaliptika fogalmait, kifejezéseit, de azokat egészen új tartalommal tölti meg. Az új tartalom nem más, mint maga Jézus Krisztus. Az ÚSZ-i apokaliptika teljességgel krisztocentrikus.

            A zsidó végváradalom különbséget tesz két világkorszak között: az egyik a jelenlegi, a másik az eljövendő. A jelenlegi tele van nyomorúsággal és fájdalommal, az eljövendő tele van örömmel, mert az Isten országát és uralmát hozza el. A Báruk könyve szerint a zsidó nép az eljövendő világban uralkodni fog a többi népek felett, akik most az ellenségei. A Tóbith könyve szerint Jeruzsálemet és a templomot is újjáépítik, és ez utóbbi régi fényében fog tündökölni. Ezekben a zsidó iratokban a hangsúly a népen van, az egyén sorsa nem lényeges. Az Esdrás apokríf könyvében már egy szintézist találunk a nép és egyén között. Itt már az igazak feltámadása is szerepet kap a nép üdvössége mellett. A zsidó eszkatológia három fontos eleme: az igazak feltámadása, Isten eljövendő országa és a Messiás-váradalom. A zsidó apokaliptikában Isten mindig a népeket ítéli meg, miközben a zsidó nép megszabadul az ítélettől. Az ítélet a többi nép kárára történik, a zsidó nép pedig felmentést kap. A zsidó apokaliptika alapvető tanítása, hogy két ország van, egy hamis és egy igaz, a Sátán és Isten országa. Izrael Isten uralma alatt él, míg a népeket a Sátán uralja.

            A qumrámi irodalomban ugyanazt találjuk. Egy Habakuk könyvét magyarázó kommentárban épp az ellenkezője van annak, amit a Biblia mond. A Hab.1,6-ban az áll, hogy a káldeusok megítélik Isten népét, a magyarázatban viszont az áll, hogy a zsidók fogják a káldeusokat megítélni, illetve megsemmisíteni. Ez egy veszélyes írásmagyarázat, amikor azt halljuk ki az Írásból, ami nekünk tetszik. Ha a zsidó apokaliptikát összehasonlítjuk az ÓSZ(ezután röv.ÓSZ) apokaliptikájával, akkor azt látjuk, hogy a próféták mindig az Isten népét ítélik meg elsősorban, s csak azután a pogányokat. Az apokrifus zsidó apokaliptikában a zsidó nép mindig kimarad az ítéletből, az teljességgel csak a pogány népekre vonatkozik. Az ÚSZ eszkatológiájában mindent Jézus Krisztus megjelenése és fellépése határoz meg. Az Ő halála és feltámadása döntő jelentőségű jelen és jövendő számára. Ezek a tények határozzák meg az egyén örökkévaló sorsát. Ezért az egyes ember személyes jövőjét a Jézus Krisztushoz való viszonyulás határozza meg. Aki hisz benne és neki engedelmeskedik az örök életet nyer, aki pedig Őt elutasítja és megveti, az Isten szigorú ítélete alá esik. Az ÚSZ eszkatológiájában két fontos szempont van: a beteljesedés és a várakozás. Krisztus születésével Isten országa már elközelített. Halálával, feltámadásával és a Szentlélek kitöltetéséveel már bizonyos értelemben be is teljesedett.A Szentlélek a záloga annak, hogy a végső beteljesedés is el fog jönni. Az ÚSZ eszkatológiájában nem csak Jézus Krisztus, hanem a Szentlélek is fontos szerepet játszik. Ezért az ÚSZ eszkatológiája nem csak krisztocentrikus, hanem pneümatikus is. Az ÚSZ-ben a Krisztus visszajövetele szoros kapcsolatban áll az ítélettel. Az ísten ítélete egy jövendőbeli esemény, de mégis már most egy jelenvaló valóság.

Keresztelő János ítélet-hirdetése

Ki volt ő és milyen helyet foglal el az üdvtörténetben? Keresztelő János ott áll az ÓSZ és ÚSZ határánál. Jézus őt rendkívül fontos személynek tartotta, a legnagyobbnak az asszonytól születettek közül. Egyedülálló szerepet játszik az isteni kijelentésben. Ő még a várakozás idejében élt. Amikor Jézus eljött az ő személye háttérbe szorult. Papi családból származik, mely közeli rokonságban áll a Jézus családjával. János a pusztában lép fel, a zsidó váradalmak szerint a puszta az a hely, ahol a messiási üdvkorszak elkezdődik. A Keresztelő János személyét kapcsolatba hozzák a qumráni közösséggel, de az esszénusok közösségével is, ennek kb.4000 tagja volt, őket formalizmus és törvényeskedés jellemezte. De mi világosan kell látnunk, hogy Keresztelő János nem illik bele ezekbe a közösségekbe. Ő nem akart külön mozgalmat indítani, az egész nép felé fordult, evangélizálta a népet. Nyilván, abban hasonlított a qumráni közösséghez, hogy megtérésre szólította népet, megtéréshez illő gyümölcsök termésére,  de soha nem kérte az embereket arra, hogy hagyják el lakóhelyüket, családjukat és csatlakozzanak egy szűkkörű közösséghez. Bár ő maga aszkézisben élt, de ezt másoktól soha nem követelte meg. Ruházata részletesen le van írva, mert teljesen megegyezik az Illés öltözetével, Keresztelő János Illés redivivusa, az ÚSZ-i Illés.

            A Keresztelő János igehírdetésének egyik alapvető eleme az ítélet, ami hamarosan bekövetkezik. Ezt az ítéletet Jézus fogja végrehajtani. Jézus az eljövendő, aki ítélni fog. Ez az eszközökből is látszik, amikkel jön: fejsze és szórólapát. A fejsze már a fák gyökerére vettetett, a szórólapát már a Messiás kezében van. Két dologra kell itt figyelni. Az egyik az ítélet jelenidejűsége, a másik pedig az ítélet címzettjei: a farizeusok, sadduceusok, a magukat „Ábrahám fiainak” nevező emberek. Főleg a nép vezető állnak az ítélet középpontjában. De az ítélet az egész népre is vonatkozik , hisz ők vezetőik szaván elindulva szintén büszkék arra, hogy ők Ábrahámtól származnak, s így ők egy különleges poziciót kaptak az Isten országában. Keresztelő János figyelmezteti őket, hogy nem a származás, hanem az engedelmesség és a megszentelt élet teheti őket Ábrahám, illetve Isten fiaivá. A testi származás nem értéktelen, de ez nem elég, az élet megújulására van szükség.

            Az ítélet hirdetése a nép megtisztulását szolgálja, hogy az valóban Isten népe lehessen.Az új üzenet az, hogy nem az Izrael egésze fog megtartatni, hanem közülük azok, akik hisznek és engedelmeskednek, a hitetlenek pedig levágják magukat Izrael testéről. Keresztelő János az ítélet-hirdetést a keresztséggel hozza kapcsolatba, amit Jézus fog tűzzel és Szentlélekkel elvégezni. A nagy kérdés az, hogy itt két keresztségről van-e szó, vagy pedig csak egyről? Kálvin az utóbbit vallja, szerinte a Szentlélek azt végzi el belül, amit a víz kivül kiábrázol, ez a megtisztítás. A Messiás az övéiben a bűnt a Szentlélek tüze által elégeti. De van olyan vélemény is, hogy itt két különböző keresztségről van szó: eszerint a hívők megkereszteltetnek Szentlélekkel, a hitetlenek pedig tűzzel, ami számukra az elvettetést, a kárhozatot jelenti. Akik így vélekednek arra hivatkoznak, hogy a tűz a Szentírásban, de különösképpen Máté evangéliumában a végső megsemmisítés képe. (pl. A pelyvát megégetik olthatatlan tűzzel) Ezzel a gondolattal a zsidó apokaliptikában is találkozunk, hogy hívők megkereszteltetnek Szentlélekkel, a hitetlenek pedig megégetnek tűzzel. Eszerint a Szentlélekkel való megkereszteltetés pünkösdre, a tűzzel való megkereszteltetés pedig a végítéletre vonatkozik.

            Nagyon fontos látni azt, hogy Keresztelő János igehirdetésében az ítélet és Krisztus hirdetése összekapcsolódik.. Krisztus az ítélet végrehajtója, de az ítélet elhordozója is. Ezért mutat János úgy Krisztusra, mint Bárányra, aki hordozza a világ bűneit. Jézus a Bíró, de Ő a Szabadító is egy személyben. Jön a fejszével, a szórólapáttal, de jön a kereszttel is, hogy engesztelést szerezzen azoknak, akik az ítéletet érdemelnék. Mit ért Keresztelő János a „bárány” szó alatt? Egyesek szerint csakis a páskabárányra lehet gondolni, de az arám nyelvben ez a szolgát is jelenti, s akkor Jézus az Úr szenvedő szolgája is. Ezért lehet a kettőt összekapcsolni.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy Keresztelő János igehirdetéséből tanulhatunk néhány dolgot a mi igehirdetésünkre nézve is. Először is azt, hogy vegyük komolyan igehirdetésünkben az Isten ítéletét. Isten szent és igazságos Isten, az ítélet Istene is. Az Isten országának az eljövetele és az ítélet szoros kapcsolatban vannak egymással. Az ítélethirdetésnél vigyázzunk, hogy ne fenyegessünk, ne igyekezzünk kétségbe ejteni az embereket. Az ítélet-hirdetés is evangélium-hirdetés. Az ítélet-hirdetés célja az, hogy az emberek hitre és megtérésre jussanak, hogy ezáltal is Krisztushoz vezessük őket. Az ítélet-hirdetés is a lelkek megtartását szolgálja.

Az ítélet Jézus igehirdetésében

            Jézus is sokat beszél az ítéletről. De Jézus is mindenekelőtt az üdvösséget hirdeti. A Jézus Krisztus igehirdetése is evangélium, örömüzenet, az a jó hír, hogy Isten szeret, kegyelmes és bocsánatot akar adni nekünk. De Jézus igehirdetésében is hangsúlyosan ott van az eljövendő ítélet. Ezt az ítéletet persze nem lehet elszakítani az Isten szeretetétől. Ezt így fejezhetnénk ki: mivel Isten maga a szeretet, nem hagyhatja bűntetés nélkül, aki az Ő szeretetét megveti és elveti. Az ítélet hirdetése ugyanakkor felhívás arra, hogy az ember minden áron igyekezzen megmenekülni az ítélettől. A Jézus ítélet-hirdetését, mint a Keresztelő Jánosét is, a zsidó eszkatológia és hagyomány keretében kell vizsgálnunk. Mind az ÓSZ,  mind pedig a Biblián kívüli zsidó iratok tele vannak az eljövendő ítélet hirdetésével. A Jézus Krisztus születését megelőző idő a feszült várakozás ideje. Jézus igehirdetéséről is el lehet mondani, hogy bár Ő is a zsidó eszkatológia fogalmait használja, de azt teljesen új tartalommal tölti meg. A Jézus ítélet-hirdetésének központi alakja az Embernek Fia. Jézus nagyon közel állt az ÓSZ-hez és két fejezet volt számára döntő jelentőségű, az És.53 és a Dán.7. Ő ebből a két fejezetből értette meg és értelmezte messiási küldetését. Az És.53.-ban úgy látta meg magát, mint Isten Bárányát, aki hordozza a világ bűneit, ebben látta megaláztatását és helyettes szenvedését. A Dán.7.-ben pedig mint a nagy Királyt látta önmagát, a világ Bíráját, aki eljön az ítéletre. Jézus teljességgel azonosult a Dán.7 Ember Fiával, és ezért elmondhatjuk, hogy Jézus ítélet-hirdetésének középpontjában Ő maga áll. Itt is látjuk a különbséget a zsidó apokaliptikával, hogy míg ebben Izrael megszabadul s a népek elpusztulnak, addig Jézus a saját népét veszi célba, ez a nép nem lesz egy speciálisan privilegizált, ítéletből kimaradó nép. Ebben Jézus kapcsolódik az ószövetségi prófétákhoz és Keresztelő Jánoshoz is. A pogányok megelőzik Izraelt az Isten országában, miközben Izrael hitetlensége miatt kizárhatja magát abból. A Jézus ítélet-hirdetése tisztán etikai és vallásos jellegű. A zsidó nép minden tagja a kimondott szó és a végrehajtott cselekedet alapján fog megítéltetni. Jézus azt mondja, hogy minden szó, amit kimondtunk, és minden tett, amit megcselekedtünk nagyon fontos és az utolsó ítéletben elő fog jönni és meg fog ítéltetni.

            Jézus a Hegyi Beszédben is világosan szól az ítéletről. Az ítélet mérője a törvény lesz, de nem úgy mint szabályok összessége, hanem mint a szeretet törvénye. Jézus itt elmondja azt is, hogy hogyan szabadulhatunk meg az ítélettől. Ez nem az az út, amit a zsidó rabbik tanítottak. Ők azt tanították, hogy ezt a parancsolatoknak való tökéletes engedelmesség által tehetjük meg. Ha az engedelmességek száma meghaladja a törvény áthágásának számát, akkor remény van a menekülésre. Jézus azt tanítja  ezzel szemben, hogy az ember csak Isten bocsánata által szabadulhat meg az ítélettől, és Ő hatalmat kapott arra Istentől, hogy ezt a bocsánatot nekünk ajándékozza. Ezt Jézus cselekedetével is megerősítette, amikor együtt evett és ivott a bűnösökkel. Keleten az együtt evés eleve a bizalom, a testvériség és a megbocsátás jele volt. Aki Isten bocsánatát elfogadja, az kész kell legyen azt felebarátjának is tovább adni.

            Jézus az ítéletről sokszor mint szétválasztásról beszél. Több példázatában beszél arról, hogy az ítélet szétválasztás formájában fog megvalósulni Gondolhatunk itt a konkoly és a búza példázatára, vagy a gyaloméra is. Az utolsó ítéletről szóló példázatban Jézus pásztorként jelenik meg, aki a juhokat elválasztja a kecskéktől. A szétválasztás az aalpján történik, hogy az illető ember mit tett a legkisebbel Jézus atyjafiai közül. A végső szétválasztás tehát Jézus visszajövetelekor fog megvalósulni, ez egy jövőben végbemenő esemény lesz. De nem csak a jövőben, mert már a jelenben is zajlik egy szétválasztódás. A Jézus igehirdetése már most két részre osztja az embereket. Jézus vagy vonzza, vagy pedig taszítja az embereket. A vámszedők, bűnös nők és férfiak vonzódnak Jézushoz, a farizeusok, írástudók egyre távolabb kerülnek tőle. A Jézus személye és igehirdetése döntés elé állít. Vagy hisz és követi valaki Jézust, vagy pedig ellenségévé lesz. A semlegesség kizárt dolog. Jézus szerint a választóvonal nem a választott nép és a többi nép között húzódik, mint a zsidó apokaliptikában, hanem ott van a választott nép keretein belül is. A Luk.13,27-ben olyan embereket küld el magától, akik hallották igehirdetését, akik vele együtt ettek és ittak, de akik nem voltak vele személyes kapcsolatban. Azokat küldi el, akik kifelé megjátszották a vallásos embert, de bensőjükben kedvelték és cselekedték a bűnt. A tíz szűz példázata is azt mutatja, hogy a választóvonal az egyházon belül húzódik. A tíz szűz az egyházat jelképezi, aki várja Krisztus jövetelét. Az olajat szoktuk azonosítani a hittel, Szentlélekkel, de talán leginkább a Jézus iránti személyes szeretet az. Az öt balga szűzet csak az ünnep érdekelte, az okosokat pedig a vőlegény. Az öt balga szűz egy minimalista keresztyénséget képvisel, ahol külsőleg minden rendben van, de hiányzik a belső tűz, a szeretet.

            Jézusnál is hangsúlyos, hogy az ítélet nem fenyegetés, hanem a megváltást szolgálja. Az „ítélni” szó héber szavának megfelelője, a kegyelem és irgalom gyakorlását is jelenti. Ésaiás tipikus mondata: azért felséges Ő, hogy megkegyelmezzen, mert az ítélet Istene az Úr. (És.30,18) Az fog megítéltetni Jézus igehirdetése szerint, aki helytelenül viszonyult, mind Istenhez, mind pedig felebarátjához (lásd a farizeus és vámszedő illetve a gazdag és Lázár példázata)

Jézus tanítása a pokolról

            A Mt.11,20-24-ben a három város feletti ítéletről szól, amelyek nem akartak megtérni: Korazin, Betsaida,Kapernaum. Jézus ezekben a városokban tette a legtöbb csodáját, de ők mégsem jutottak hitre. Ezeket a városokat Tyrus és Sidonnal hasonlítja össze, akik híresek, még inkább hírhedtek voltak pogány életvitelükről. Kapernaumot külön megszólítja s azt mondja, hogy a pokolig fog megaláztatni. Grijdanus holland professzor azt mondja, hogy az ítéletben is lesz fokozódás. Akik hallották az evangéliumot, akik a Jézus gyülekezetéhez tartoztak, de nem éltek az evangélium szerint, azok keményebb bűntetésben részesülnek. Jézus itt a pokolról, beszél, arról a helyről a halottak birodalmában, ami az istentelenek és hitetlenek számára készíttetett. Amikor Jézus igehirdetésében a pokolról beszél, a zsidó rabbik tanításához kapcsolódik. Ott gyehennaként szerepel, amit Jézus is átvesz. A gyehenna szó az ÓSZ-ből származik és a zsidó apokaliptikus irodalom egyik kulcsszava. Eredetileg a Hinnom völgyét jelentette. Ez Jeruzsálem Dél-Keleti részén volt, ahol sok bálványimádás történt, pl. itt áldozta Akháb a gyermekeket Moloknak. Valószínüleg itt egy csata is volt, és rengeteg ember meghalt. A zsidó hagyomány szerint később ez a völgy Jeruzsálem szeméttelepe lett. Mindenféle szemetet ide hoztak és itt égettek el. Ide hozták a döglött állatokat és a kivégzett emberek holttesteit is. Ami eredetileg egy gyönyörű völgy volt, az később a bálványimádás, rothadás és szemét helye lett. Innen jön a „féreg és tűz” kifejezés az Ésaiás könyvéből.A férgek rágták az állatok és emberek testét, a tűzben pedig égett a többi szemét. A tűz az isteni ítélet jele, a féreg pedig a szenvedés jelképe.A kései apokaliptikus irodalomban a mindig rágó féreg az örök fájdalom jelképe. A féreg, ami szüntelen rág, és a tűz ami állandóan ég az Isten örökké tartó ítéletének jele.

            Egy másik helyen Jézus ezt „külső sötétségnek” nevezi.(Mt.8,12) Aki most következetesen megmarad a hitetlenség és bűn sötétéségében, az a nagy jövőben is a külső sötétségben marad majd örökre. Ezt a helyet Jézus úgy írja le, mint ahol sírás és fogcsikorgatás lesz (Mt.8,12,  13,42,  42,50, Luk.13,58) Ezt mi más szavakkal megkeseredésnek, önmarcangolásnk, önvádnak és félelmekkel teljes szenvedésnek mondhatnánk (Grijdanus). Ezt hallva sokan felteszik a kérdést: hogy lehet Isten szeretetét a pokolnak ezen rettenetességével összeegyeztetni? Ha Isten szeretet, akkor Ő nem akarhat ilyet! S mégis Jézus, akiben pedig Isten szeretete lett testté beszél erről az igehirdetésében. Jézus igehirdetése is elsősorban üdvösség-hirdetés. Az Ő üzenete örömüzenet. Az ítélethirdetést pedig mindig ennek a fényében kell lássuk. Jézus arra tanít minket, hogy Isten szeretet. De épp azért mert Ő szeretet, keményen megítéli azokat, akik az Ő szeretetét megvetik és elutasítják. Jézus a pokolról mindig azután  beszél, hogy meghív az Ő országába, de figyelmeztet, hogy mi lesz annak a következménye, ha ezt a meghívást nem fogadjuk el. Az eljövendő ítélet hirdetésével Jézus az embereket hitre és megtérésre akarja hívni, hogy ne jussanak arra a helyre, amitől Ő óva intette őket. Ez nagyon fontos a mi igehirdetésünk számára is, az ítélet-hirdetés célja mindig az emberek megtérése és hitre juttatása legyen. Azért hirdetünk ítéletet, mert szeretjük hallgatóinkat és nem szeretnénk hogy a pokolba jussanak.

Ítélet-hirdetés az Apostolok Cselekedeteiben

            Az Apostolok cselekedeteiről írott könyv Lukács evangélista második műve. Az első művében, az evangéliumban a földön járó Jézus cselekedeteit mondja el, a másodikban a mennyei Krisztus cselekedeteiről tudósít. Ezt Ő Szentlelke által teszi, ami konkrétan az egyház alapításában és életében teljesedik ki. Ennek eszköze pedig az apostoli igehirdetés, ezért van tele ez a könyv az apostolok igehirdetésével. Nem kevesebb mint 11 prédikációt, bizonyságtételt találunk ebben a könyvben. (Péteré 3, Istváné 1, Pálé pedig 7)  Ezek a beszédek tipikus példái  a különböző helyzetekben elmondott apostoli igehirdetéseknek. Pál a leveleit a misszió területén írja, amikor már számos gyülekezet élt Palesztínán kívül. Először megalakul a jeruzsálemi gyülekezet, ott is prédikálnak, később sorra alakulnak a pogány vidékeken is a gyülekezetek s az igehirdetés ott is folyik. Ezek az igehirdetések bekerültek a bibliába, ezért ezeket „kanonikus” igehirdetéseknek is nevezhetjük. Ezek hordozzák az apostolok tekintélyét s a mi igehirdetésünk számára is modell-értékkel bírnak. Nem a forma a lényeg, hisz az koronként változik. A lényeges az mindig a tartalom. Ami feltűnő ezekben az igehirdetésekben, hogy mindegyik egy jól meghatározott séma szerint van felépítve. Ugyanazok az elemek térnek állandóan vissza.  Ez a modell az 1Kor.15,1-8-ban található. Pál nagyon kihangsúlyozza, hogy ő azt adja át, amit Jézustól, vagyis az evangéliumokból vett és ehhez nekünk is ragaszkodni kell. Ha ezt feladjuk, akkor az evangélium lényegét adjuk fel. Az apostoli igehirdetésnek a következő a felépítése:

a.Bevezetés

b.A Jézusról való bizonyságtétel, az Ő szavai, cselekedetei, szenvedése, halála, feltámadása, mennybemenetele.

c.az intések, következtetések: felhívás a megtérésre, a bűnbocsánat ígérete, ami az eljövendő ítélet elkerülésének módja

            A mi igehirdetésünk is kell tartalmazza ezeket az elemeket, ha biblikus igehirdetést akarunk végezni. A legfontosabb, újra és újra visszatérő eleme az igehirdetésnek a megtérésre való felhívás. Ez a megtérés pedig azért szükséges, mert jön az ítélet. Mivel elkerülhetetlenül, feltartóztathatatlanul jön az ítélet, ezért meg kell térni. Ebben semmi különbség sincs Péter és Pál igehirdetése között.

            Péter pünkösdi prédikációjában utal az Úr nagy napjára, amit Jóel prófétától vesz át.(Jóel 2,11) Feltűnő az, hogy az ÓSZ-ben a szombat sohasem jelenti az Úr napját. Az Úr napja éles ellentétben áll a szombattal. Az Úr napja szorosan kötődik Jeruzsálem elestéhez, de az érdekes az, hogy a fogság utáni próféták is tovább hirdetik az Úr napját. Ez a nap egyrészt már megtörtént, de a jövőben is be fog következni. Az ÓSZ  ezt mindig Jahve-val hozza kapcsolatba, az ÚSZ pedig Jézus Krisztus eljövetelével. Az ÚSZ-ben az Úr napja, a Jézus Krisztus visszajövetelének napja, aminek középpontjában az ítélet áll. Péter ezt nagy és fényes napnak nevezi.(Ap.cs.2,20) A fényes itt nyilvánvalót jelent, tehát Jézus nyilvánvalóan fog Bíróként megjelenni, és ezért olyan szükséges a megtérés. Van Péternek egy érdekes megjegyzése az ítéletről, amikor azt mondja, hogy minden lélek, aki nem fog hallgatni a prófétára  ki fog írtatni a nép közül. (Ap.cs.3,23) A régi Izraelben a nép közül való kiírtatás azt jelentette, hogy valaki kívül kerül a szövetségen. Azok a zsidók, akik ezt az igehirdetést hallgatják lehetnek százszorosan is Ábrahám fiai, de ha Krisztust nem fogadják el Prófétájukként, akkor már nem tartoznak Isten messiási népéhez. Péter a Kornéliusz házában elmondott igehirdetésében is Jézust élők és holtak feletti Bíróként emlegeti.(Ap.cs.10,42) Minden ember az Ő ítélete alá kerül, kivétel nincs. Kérdés, hogy kiket ért élők alatt? Különben az élők s holtak kifejezés e általánosan ismert és használt  volt, találkozunk vele a 2Tim.4,1-ben, az 1Pét.4,5-ben, Barnabás apokrifus levelében s mint ilyen nyer felvételt az apostoli hitvallásba is. Ez azokra utal, akik az eljövetelkor még élni fognak s azokra is, akik elaludtak. A kifejezés arra utal, hogy senki se menekedhetik meg az ítélettől. A Péter igehirdetésében az ítélet mindig riadószerű: szakasszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől,  bánjátok azért meg bűneiteket és térjetek meg, bűneinek bocsánatját veszi mindenki aki hiszen Ő benne. Az ítélet hirdetésével Péter az embereket Krisztushoz akarja vezetni. Az apostoli igehirdetés sokszor drámai módon hangsúlyozza, hogy Jézussal szemben nem lehet senki közömbös, vagy hiszünk benne és megtartatunk, vagy nem s akkor az ítélet lesz a részünk. Az ítélet hirdetése által az ember rá kell döbbenjen bűnösségére, de ugyanakkor megragadhatja a szabadulás útját is, és akkor megtartatik hit által.

            Szóljunk most pár szót a Pál apostol ítélet-hirdetéséről. Pál igehirdetései a misszió mezején hangzottak el, ezekkel ő egyházat alapított, utána pedig a már megalapított gyülekezeteket tanította és építette általuk. A kétfajta igehirdetés között nem lehet éles határvonalat vonni s mégis van különbség közöttük. Az Ap.csel. könyvében Pálnak két részletes prédikációját találjuk meg, az egyiket Listrában, a másikat pedig Athénben mondta el. Ezekből ma is sokat lehet tanulni. Pál apostol ezen igehirdetéseiben egy sztereotíp sémát követ. Ezt így fogalmazhatnánk meg: Isten és a teremtés, majd bűn, ítélet, megtérés, megváltás. Ha ezt közelebbről megvizsgáljuk, akkor négy fontos elemmel találkozunk. Pál a teremtéssel kezdi. Az embereknek ahhoz az élő Istenhez kell megtérni, aki teremtette az eget és a földet, és aki Ura is ezeknek. Ezt nevezhetjük”kozmológiai” elemnek. Ezt azért teszi, mert tudja, hogy a hallgatói még nem ismerik Istent, de láthatják Őt a teremtésben. Pál követi azt az ókori szabályt, hogy az ismert felől haladj az ismeretlen felé. Ez a kozmológiai elem fontos a posztmodern ember számára is, hisz a teremtett világ számára egy nagyon is ismert valóság. A második elemet”eszkatológiai” elemnek nevezhetjük. Krisztus Bíróként jön az ítéletet végrehajtani. Ez az areopaguszi beszédben is világosan ott van (Ap.cs.17,31). Ez az elem is nagyon lényeges és ott kell legyen a mi igehirdetésünkben is. A mai ember, ha hisz is Istenben, csak egy jóságos „kozmikus nagyapaként” tudja elképzelni, aki senkinek se árt, aki nem tehet különbséget az emberek között, az alapján, hogy hisznek-e vagy sem. Mi az igehirdetéssel ezt a hamis istenképet le kell romboljuk, és ne féljünk az apostolok példáját követve, az Isten haragját és az ítéletet hirdetni. Azt is kell látni, hogy ez az eszkatológiai elem se önmagáért van. És itt jön a harmadik elem, a krisztológiai. Krisztus Úr, aki legyőzte a halált és a bűnt, az egész világ felett Úr, s ezért az egyetlen helyes dolog, amit az ember tehet, hogy aláveti magát az Ő uralmának. Az igehirdetésünkben nyilvánvaló kell tenni, hogy ezért nem lehet tovább a hitetlenség útján járni, ha Jézus Úr és Király, akkor ezt el kell ismerni, és Előtte meg kell hódolni. Pál azt is elmondja ezért az athéni beszédben, hogy Isten parancsolja mindenütt, mindenkinek, hogy térjenek meg. És végül jön a negyedik, az ú.n.szoteriológiai elem. Ezt a legvilágosabban a Filippibeli börtönőr felé mondottakban halljuk: higyj az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe. (Ap.csel.16,31) Ez a szoteriológiai elem nagyon fontos az ún. „építő” prédikációban, amit a gyülekezet tagjai felé mondunk. Itt Krisztust kell prédikáljuk, mint megfeszített és feltámadott Urat, aki igényt támaszt a mi életünkre is, s akinek uralma alatt mi élhetünk. Nagyon fontos a bibliai igehirdetésekből megtanulni, hogy ez a négy elem a mi igehirdetésünkből sem hiányozhat. S a sorrendet se szabad felcserélni, hisz nem lehet addig a megváltásról beszélni, amíg az ember nem látja nyomorúságát, elveszett voltát. Pál mindenesetre mindig az ítélet-hirdetéssel kezdi és kevéssé érdekli az, hogy valakit az Isten szeretete vagy pedig a pokoltól való félelem ragad meg, a lényeg az, hogy a hallgató ne maradjon hitetlenségben, és találja meg az üdvösség útját. Persze mi mindig tudatában kell lennünk annak, hogy mi semmilyen igehirdetési tehnikával vagy fogással sem tudunk valakit megtérésre és hitre vezetni, mert egyedül a Szentlélek győzhet meg valakit bűn, igazság és ítélet tekintetében. De ez nem ment fel minket azon felelősség alól, hogy az apostolok példáját követve, ennek a négy elemnek a felhasználásával hirdessük Isten igéjét. Ha az apostolok nekünk ebben példát mutattak, akkor nekünk követnünk kell őket, s ha Isten az ő igehirdetésüket felhasználta és megáldotta, akkor higyjük, hogy ezt a miénkkel is meg tudja tenni.

            Szóljunk még náhány mondat erejéig arról, hogy mit mond Pál az ítéletről a leveleiben. Pál személyesen találkozott Jézussal a damaszkuszi úton és ez egy teljesen új irányt szabott az életének. Ezért Pál igehirdetésének középpontjában Krisztus áll. Ezért Pál ítélet-hirdetése is Krisztus-hirdetés. Pál ítélet-hirdetését teljességgel a Krisztus visszavárása és megjelenése határozza meg. Krisztus halálával és feltámadásával egy új korszak, az üdvösség korszaka kezdődött el. Jézus feltámadása az átmenet a régi világkorszakból az újba. Ez Pál igehirdetésének a szíve. Bizonyos értelemben Krisztus eljövetele, halála és feltámadása véget vetett a régi világnak. Ha Pál ítélet-hirdetését megvizsgáljuk, akkor meg fog lepni, hogy mennyi ószövetségi és a zsidó apokaliptikából átvett fogalommal operál ő is. Pál is korának gyermeke, akit mélyen áthatott a zsidó gondolkodás. De mégis van egy döntő különbség a zsidó és a páli végváradalom között. Pál jóllehet használja ezeket a régi kifejezéseket, fogalmakat, de teljességgel új tartalommal tölti meg azokat. S ez az új tartalom maga Krisztus. Ez szent komolyságot, de ugyanakkor nagyszerű vigasztalást is hordoz. Pál épp a Krisztus ismerete által jutott el az Isten haragjának megismerésére. Megtérése előtt abban reménykedett, hogy alapos törvény-ismerete, és a törvény cselekedeteinek megtartása olyan érdemszerző cselekedet lesz, ami őt meg fogja őrizni az Isten haragjától. De amikor megismerte Krisztust, ez a bizodalom egy pillanat alatt kártyavárként összeomlott. S ettől fogva az ítélet-hirdetés mindig az evangélium szolgálatában állt Pál apostol igehirdetésében. Ezt nekünk is nagyon komolyan kell venni, különben két végzetes tévedést követhetünk el: az egyik az, hogy az ítéletet nem vesszük komolyan, a másik pedig, hogy félelmet keltünk az emberekben és kétségbe ejtjük őket. A biblikus igehirdetés komolyan veszi az ítéletet, de nem ejt kétségbe, hanem Krisztushoz vezet, aki épp azért jött, hogy minket megszabadítson az eljövendő haragtól és ítélettől.

            Pál apostol ítélethirdetése először is univerzális, egyetemes. Az ítélet minden idők, minden emberére kiterjed. Ezért Pál hirdeti az ítéletet a világnak, de az egyháznak is. Elég a Római levél első fejezetét elolvasni, hogy meglássuk, hogy minden ember, zsidó és görög egyaránt Isten ítélete alatt áll. Az evangéliumban Isten kijelentette egyrészt az Ő igazságát, de másrészt haragját is, ez a két kijelentés szoros kapcsolatban van egymással.(Róm.1) S erre is igaz, hogy amit Isten az evangéliumban összeszerkesztett, azt ember el ne válassza. Pál az ítélethirdetést a pogányok felé kezdi. Nekik sincs mentségük, de nem azért, mert megszegték a Tízparancsolatot vagy az Ószövetség más törvényeit, hisz azokat ők nem ismerik. A pogányok vétkeztek azon törvény ellen, ami beléjük van írva és ez Isten ereje és fensége. És ők ezt helyettesítették állatoknak és madaraknak és égitesteknek tiszteletével. A mai pogányok ezt jelszavakkal, emberi filozófiákkal, vallásokkal helyettesítik. De folytatja az ítélet-hirdetést a zsidók felé. Náluk ott van Isten törvénye, a Kijelentés, amivel más népek nem rendelkeznek. De az ő helyzetük se jobb, ők is Isten ítélete alatt vannak, mert ők pont ugyanazat teszik, mint a pogányok és ezért ők is menthetetlenek. Ők abban a hitben éltek, hogy az hogy náluk van a törvény, garantálja számukra Isten kegyelmét. Ráadásul lenézték a pogányokat, akik ezzel nem rendelkeztek. És a legsúlyosabb: elutasították Jézus Krisztust. Nekik nem volt szükségük arra a Krisztusra, akit Pál hirdetett. Pál azt prédikálta, hogy a megváltás a megfeszített és feltámadott Krisztus által van, ők pedig azt állították, hogy az ők a törvény  cselekedetei alapján üdvözülnek. A mi számunkra, akik nem a pogányoknak, hanem az egyház tagjainak hirdetjük az igét szintén nagyon fontos ez. Mi is el kell mondanunk, hogy akinek csak külsőleges vallásossága van, aki nem fogadja el Krisztust, éppoly nyomorúlt helyzetben van, mint a pogány. Hát nem ezt látjuk ma mi is? Hogy a kereszytének élete semmiben se különbözik a világ fiaiétól? Azt mondják, hogy hisznek Krisztusban, de cselekedeteik ennek épp az ellenkezőjét hirdetik.

            Azt is látnunk kell, hogy Pál nem elszigetelt módon beszél az Isten haragjáról, hanem az evangélium szolgálatában teszi ezt, szoros összefüggésben az Isten szeretetéről való bizonyságtétellel, s ezzel teljességgel követi Kresztelő János és Jézus igehirdetésének példáját. Az ÚSZ-ben és Pál ihegehirdetésében nincs semmilyen ellentét Isten haragja és szeretete között. Sokkal inkább ezzek összekapcsolódnak, szétválaszthatatlanok egymástól. Az Isten haragját a szeretetéből lehet megérteni. Pál egyrészt úgy mutatja meg Isten haragját, mint a bűnért való bűntetést, másrészt mint Isten személyes megnyilatkozását, kijelentését. Az ítéletnek kettős irányultsága van, a jövőre és a jelenre néz. Egyrészt az ember a keménységével és meg nem tért szívével haragot gyűjt a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára(Róm.2,5) Ez a jövőben megvalósuló ítélet De Pál azt mondja, hogy Isten már a jelenben is gyakorolja az ítéletet. Ezt Pál világosan látja pl. a pogányoknal. Ők az Isten fenségét felcserélték más dolgokkal. Az Isten ezt már most azzal bűntette meg, hogy adta őket perverz dolgoknak a véghezvitelére. Háromszor egymásután mondja:”adta őket” s ebben Pál az Isten jelenben végbemenő ítéletét látja.(Róm.1,24.26.28) De Pál a felsőbbséget is eszközként látja, aki a gonoszt már a jelenben megbűnteti. A felsőbbség az Isten haragjának és bosszújának az eszköze.(Róm.13,4) De az Isten ítélete megvalósul már most a gyülekezetben is, Krisztus már most megítéli az Ő egyházát. Csak egy példát mondjunk. A korinthusi gyülekezetben bajok voltak az úrvacsorával. Méltatlan módon vették azt magukhoz, nem bcsülve meg az Úrnak testét. Úrvacsora helyett mértéktelen evészet és ivászat lett belőle. De ezt Isten megítéli, mondja Pál, és ez nem valamikor a távoli időben fog megtörténni, hanem most. De ez az ítélet a megjobbulást szolgálja, hogy a világgal együtt el ne vesszenek.

Pál ítéletről szóló igehirdetésének gyújtópontja kétségtelenül a Krisztus visszajövetele. Ezt Pál paruziának nevezi. Ez a görög szó speciális módon ezt jelöli. Ez a szó sehol sincs használva a Krisztus első, Betlehemben történt eljövetelére. A paruzia éppúgy, mint az Úr napja mindkettőt jelenti: az üdvösséget és az ítéletet. Mindenesetre az egyértelmű, hogy a paruzia szétválasztást fog hozni a hívők és hitetlenek között. A hívők részt kapnak Krisztus dicsőségében, s hitetlenek pedig kitaszíttatnak a Krisztus jelenlétéből. A hívők egyesülnek Krisztussal és egymással. Láttuk azt is, hogy Keresztelő János ítélet-hirdetésében fontos szerepet kap a tűz. Az Úrnak napja tűzben jön el. (1Kor.3,13) A tűznek kettős munkája van: egyrészt Isten haragját és bűntetését jelenti (2Thessz.1,8) másrészt azonban a megtisztuslást is jelképezi (1Kor.2,10-15) Nem csak az a fontos, hogy higyjünk, hanem az is nagyon lényeges, hogy miként élünk ezen a földön. Isten gyermekei számára van egy szomorú lehetőség, hogy ők maguk megtartatnak, de a cselekedeteik elégnek.(1Kor.3,14-15) Ezért az ítélet hirdetése a gyülekezet életében a megszentelődést munkálja. Krisztus nem csak megigazulásunkért, hanem megszentelődésünkért is jött és szenvedett.

Pál apostolnál az ítélet vigasztalást is jelent. Mert úgy tűnik, hogy ebben a világban nincs igaazságosság. Az istenteleneknek sokszor jó dolga van és a hívők rettenetesen szenvednek. Hol van ilyenkor az igazság és igazságosság? Főleg az üldöztetés idején nagyon időszerű ez a kérdés. Mindez a gonoszság, ami történik bűntetlen marad? Pál apostol válasza: határozott nem! Pál azt írja „Thessz.1,6-8-ban, hogy szorongattatással fizet azoknak, akik az övéit most szorongatják, az övéinek pedig nyugodalommal. Az Isten ítélete felüdülést jelent azok számára, akik hitük miatt üldöztettek. Isten igazságossága épp abban áll, hogy Ő igazságot szolgáltat az igazságtalanságot szenvedőknek és az elnyomottakat megszabdítja üldözőiktől. Az ítélet eljövetele vigasztalás azoknak, akik szenvednek az evangéliumért.

Összefoglalás

            Láttuk azt, hogy az Újszövetség minden írója beszél az ítéletről, azok is, akikről az előadás terjedelme miatt nem szólhattunk.(Jakab, Péter, János,Júdás). Az ítélet isteni válasz az ember bűnére. Az ítélet komoly valóság, mert a bűn is rettenetes valóság. Az ÚSZ-ben az ítélet-hirdetés az evangélium-hirdetés része, de ez nem jelenti azt, hogy az ítélet nem lenne valami félelmetes dolog. Az ítélet univerzális, senki sem térhet ki előle, sem emberek, sem angyalok, sem a Sátán, sem az antikrisztus. Az ítéletet a bűn vonja maga után, s az ítélet azt is mutatja, hogy mennyire gyűlöli Isten a bűnt. De az is igaz, hogy Isten nem kegyetlen és nem leli kedvét a bűntetésben. A bűn egy félelmetes probléma, lényegileg idegen az Isten teremtett világától. Az ÚSZ a bűn univerzalitását is tanítja, nincs egy igaz sem, mindnyájan vétkeztünk és nélkülözzük Isten dicsőségét.(Róm.3,23) A bűn különböző lehet, más és más minden embernél, vannak gonosztevők és vannak nemeslelkű emberek is, de a Biblia egy kalap alá vesz mindenkit, mindenki bűnös és mindenkinek szüksége van Jézus vérének megtisztító erejére. A nagy görög gondolkodók abból indultak ki, hogy az ember jó, és a két világháború ellenére, ma is sok ember ezt állítja. Az emberek még mindig hiszik, hogy ha minél több iskolát építünk, akkor minél kevesebb börtönre lesz szükség, de ez nem teljesedett be. A Biblia az embert reálisan látja: bűnös tetőtől-talpig. Az ÚSZ azt is tanítja, hogy a bűn miatt az ember bűntetést érdemel.Jézus azt mondja, hogy egyetlen szó is méltóvá teszi az embert a gyehenna tüzére. (Mát.5,22) Pál tanítja, hogy aki törvény nélkül vétkezett, az törvény nélkül fog elveszni, aki a törvény alatt vétkezett, a törvény által fog elveszni. Az ítéletben különbség lesz, aközött a bennszülött között, aki sohase hallott Istenről, Jézus Krisztusról és az egyháztag között, aki hitben nőtt fel és jól ismerte az igét. Sokan nem tudják Isten szeretetét összeegyeztetni az örök bűntetéssel, és azt mondják, hogy végül is mindenki megtartatik. De az ÚSZ azt mondja, hogy aki nem hisz, az vétkezik Isten szeretete ellen és ezt Isten mind ideiglenes, mind pedig örökkétartó bűntetéssel sújtja. (H.K.10)

Az ÚSZ azonban nem csak a bűnről és a bűntetésről beszél, hanem arról a Krisztusról tesz bizonyságot, aki azonosította magát a bűnössel. Jézus megkönyörűl a bűnös emberen. Jézus bocsánatával ajándékozza meg a bűnös embert. A kereszt nem a Jézus tragikus sorsa, annak a mi bűnünkhöz és Isten ítéletéhez szoros köze van. Az ÚSZ talán legfontosabb mondata: Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint.(1Kor.15,3) Az ÚSZ írói a Krisztus szenvedésében és halálában az Isten szeretetét látták. A Krisztus keresztje és az Isten szeretete elválaszthatatlanok egymástól. (Ján.3,16, Róm.5,8, 1Ján.4,10). A kereszt Isten ítélete a bűn felett. Ezzel befejeződött a régi, a bűn, a halál és az ítélet, s Krisztus feltámadásával elkezdődik az új, az ember és a világ újjáteremtése. Az ÚSZ azt is megmutatja, hogy Isten Krisztus keresztjében érthetetlen módon, de valóságosan végrehajtotta a bűn feletti ítéletet. Ezért, akik hisznek Jézusban, azoknak az ítélet már a hátuk mögött van. Ők Krisztussal együtt átmentek az ítéleten. De a hitetlenek és meg nem térők számára az ítélet még ezután következik, számukra az nem a múltban, hanem a jövőben van. Nekik ezért a megtérést kell hirdetni, megtérésre kell hívni őket. Az eljövendő ítélet elől meneküljenek Krisztushoz. Ezért az ítélet-hirdetés az evangélium szerves része. Bár a hívők számára az ítélet már a múltban van, de azért a jelenben is szerepe van. Isten most a cselekedeteinket ítéli meg. Megítéli, hogy amit tettünk azt valóban hitből és iránta való szeretetből tettük-e? Mit építünk a fundamentumra: aranyat, ezüstöt, vagy szalmát és pelyvát? Az ítélet-hirdetés ilyen értelemben a hívőket a megszentelődésben való előhaladásra segíti. Isten népe nem vétkezhet olcsó módon, mondták a régiek.

            Az egész ÚSZ-en keresztül hirdettetik, hogy az Isten ítélete számunkra vigasztalás. Ezt a vigasztalást nem szabad megtagadni a gyülekezettől, hanem azt neki hirdetni kell. A Jelenések könyve a legragyogóbb példa erre. Isten egyháza, amely annyi szenvedésen és üldöztetésen megy keresztül, elégtételt fog kapni Istentől. Ez a hívők számára gazdag vigasztalás. Itt még sok rejtély van, annyi igazságtalanság, annyi „miért” és megoldatlan kérdés.De ezek az ítéletben mind megoldódnak, ott az összes kérdésre választ kapunk Nekünk nem kell bosszút állni semmiért, Isten az utolsó ítéletben elintézi végleg a gonoszság ügyét.

            Ne féljünk tehát az ítéletet hirdetni. Ezzel még embereket menthetünk meg és vezethetünk hitre és megtérésre azok közül, akik most még nem hisznek. Azok számára pedig, akik hisznek, az ítélet-hirdetés gazdag vigasztalás és előrejutás a megszentelődésben. Ha ebben a nehéz kérdésben ezen előadásommal csak egy picit is segíteni tudtam, akkor ezért is Istené legyen minden dicsőség!

Marosvásárhelyen, 2015 január hideg havában                            Lőrincz István

Felhasznált irodalom. L.Floor Het gericht van God volgens het nieuwe testament

                                    H.Ridderbos: Paulus

                                    Wuppertaler Studienbibel