Barangolások bibliai tájakon: A Jordán folyó

            Most nem egy faluval, vagy várossal fogunk foglalkozni, hanem egy folyóval. Annyi tanulságos dolog történt ennek a partján, amiből mi is sokat tanulhatunk. Először a Jákób történetében bukkan fel. Épp visszatér nagybátyjától a szülőföldjére. Ott áll a botjával a Jordán partján. A túlsó parton van az ő múltja, húsz évvel ezelőtt elindult onnan, mert menekülnie kellett testvére Ézsaú elől. Akkor szegény és földönfutó volt, most pedig gazdag ember.. Most nézi a túlsó partot és felteszi magának a kérdést: mi lesz velem, lesz-e egyáltalán jövőm?

            Jákób itt annak az embernek a jelképe, aki egy határkőnél áll, és fél a jövőtől, nem tudja, hogy mi következik. Hallja, hogy testvére nagy sereggel közeledik felé. Jákób ebben a helyzetben  az egyetlen dolgot teszi, amit egy hivő ember tehet: imádkozik. Kéri atyái Istenét, hogy segítse őt meg ebben a nehéz pillanatban. Nem előre néz, nem is hátra, hanem felfelé emeli a tekintetét, Isten hűségére és szeretetére. Tudja, hogy sok rosszat is tett, de azt is, hogy Isten ennek ellenére meg tudja őt áldani.  Életünk ilyen határhelyzeteiben mi is ezt tehetjük. Amikor mi se látjuk az utat és kérdezzük: hogyan tovább? Ilyenkor mi is leborulhatunk Isten előtt, kiönthetjük szívünket és hihetjük, hogy Jézusért kegyelmes lesz hozzánk is és megadja a lehetetlen helyzetben is a megoldást.

            Izrael népe a negyven évi pusztai vándorlás után megérkezik az ígéret földjére. Vége lett a hosszú útnak és újra ott állnak a Jordán folyó partján, mint Jákób hajdanán.De hogyan fognak átkelni, hisz egyetlen híd sincs a folyón. Ők nem tudják, de az Úr ezt is tudja.Elől mennek a papok, a frígyláda a vállukon nyugszik. Abban a pillanatbn, amikor belépnek a folyóba, csoda történik: a víz folyása megáll és száraz lábbal kelhetnek át. Így készít az Úr utat az ő népének.A szövetség ládája Izrael számára Isten jelenlétét és hűségét jelképezte. Ahányszor erre néztek, mindig az jutott eszükbe: az Úr velünk van, közöttünk van, számíthatunk az Ő segítségére. Előttünk jár s mi csak mennünk kell utána. Ez a láda Jézus Krisztus előképe, akinek egyik neve Immánuel, velünk az Isten. Egyszer majd ott állunk mi is életünk végén a halál örvénylő árja előtt és feltesszük a kérdést: hogyan jutunk át a túlsó partra, hogyan mehetünk be az Isten országába? Hát egyedül a Jézus érdemében bízva, belé kapaszkodva, az Ő érdemében reménykedve.

            Ez a folyó ott van az Illés-Elizeus történetében is.  Illés háromszor is elmondja Elizeusnak, hogy ő már nem fog tovább élni, de ő ezt nem akarja tudomásul venni. Ez érthető is, hisz nem tudja még elképzelni nélküle az életét és szolgálatát. Mi lesz most? Elnémul az Úr szava, nem lesz többé prófécia?  Nem! Hisz Elizeus megkapja Illés palástját s ezzel a küldetést, hogy neki kell ezután azt a munkát elvégezni, amit Illés végzett. Számunkra is megrázó az, amikor valaki eltávozik az élők sorából, aki nekünk személyesen vagy egy egész közösség életében Istentől rendelt áldott eszköz volt. Ilyenkor ne csüggedjünk el, mert Isten munkája folytatódik, neki minden nemzedékben van eszköze, s így az idők végezetéig lesz ige, prófécia, igehirdetés. Most a miénk az a felelősség, hogy elvégezzük a ránk bízott munkát.

Naámán történetét mindnyájan ismerjük. Ez a híres, de bélpoklossá lett hadvezér azt a parancsot kapta Elizeustól, hogy hétszer fürödjön meg a Jordánban és megtisztul betegségből. Ez számára túl egyszerűnek és ugyanakkor megalázónak is tűnik, s ha már fürödni kell, akkor miért menjen a zavaros vizű Jordánhoz, mikor az ő országában kristálytiszta folyóvizek vannak. De szolgái szavára mégis legyőzi előítéleteit s megteszi, amit a próféta kér tőle. Végül is engedelmeskedik Isten igéjének s meggyógyul a bélpoklosságból, de a hitetlenségből is. Más emberré lesz kívül és belül egyaránt. Isten engedelmességet kér és vár tőlünk is.Gondoljuk meg azt is, hogy Jézus értünk a keresztfa haláláig volt engedelmes. Az engedelmességben mi is gyógyulást találhatunk.

            Maradjunk még mindig Elizeus történeténél. Az ő idejében a prófétafiak száma igen megnövekedett, s a házat, ahol laktak meg kellett nagyobbítani. Ez önmagában csoda volt, hisz ez nehéz idő volt Izraelben, a Baál-bálvány imádásának, az Isten igaz gyermekei üldöztetésének az ideje.De a történelem azt mutatja, hogy Isten igéje, az evangélium akkor terjed a leginkább, amikor szenvedni kell érte. Vigyázzunk a szenvedés nélküli időkre, mert ilyenkor nagy a kísértés az ellanyhulásra, a hitben való meglankadásra. Munka közben, az egyik prófétafiú fejszéje a vízbe esik, s a helyzetet még kínosabbá teszi z, hogy a fejszét valakitől kölcsön kérte. De csoda történik, a vas a természeti törvény ellenére feljön a víz felszínére. Mit taníthat nekünk ez a különös történet? Hát azt, hogy Istennek ma is eszközökre van szüksége, de nem vasból, fából, hanem lélekből való eszközökre. Isten minket akar felhasználni az Ő országa építésében.

            A Jordánt folyóját a leghíresebbé azt tette, hogy Keresztelő János ebben a folyóban keresztelte meg azokat, akik hallva az ő komoly igehirdetését megbánták bűneiket és új életet akartak kezdeni Isten kegyelméből. S hosszú sorban jönnek a könnyes szemű, bűnbánatban megtört emberek, hogy János által megkeresztelkedjenek, s így jelezzék, hogy ők szakítanak eddigi életükkel, s ezután a megtérés gyümölcseit akarják teremni. Mi nem kell sem a Jordánhoz, sem más folyóhoz menjünk, hisz már csecsemő korunkban részesültünk a keresztség ajándékában. A kérdés csak az, hogy mit jelent ez ma nekünk? Jelent-e egyáltalán valamit? Kötelez-e a mi keresztségünk arra, hogy megtagadva a bűnt, szent és Istennek tetsző életben járjunk? Ideje tudatosítanunk a keresztségünk jelentőségét, s hogy annak gyümölcsei legyenek az életünkben.

            A legnagyobb pillanat, ami ennek a folyónak a partján lezajlott az, hogy a hosszú sorban, amely János felé kígyózott, egyszer csak feltűnt Jézus is. Beállt azok közé, akik bűnökkel terhelten, vádoló lelkiismerettel készülnek a keresztségre. Jézus is meg akar keresztelkedni, pedig neki erre semmi szüksége sincs, hisz Ő nem bűnös. János is meg akarja ezt tagadni, de Jézus szent erőszakossággal kéri a keresztség kiszolgáltatását. Ez a keresztség az Isten akarata, aki Fiát azért küldte, hogy magára vegye a világ bűneit, a mi bűneinket. Pál apostol majd így vall erről: aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. Jordán számunkra egy áldott hely, mert ott Jézus eggyé lesz a bűnös emberrel, de nem azért, hogy Ő bűnössé legyen, hanem azért, hogy a bűnös ember tisztává és szentté lehessen. Így már nem csak Benne, hanem bennünk is tud gyönyörködni az Ő atyai szíve.

Olvasandó igék:1Móz.32,1O, Józs.3,14, 2Kir.2,6,  5,1O,  6,4,  Mt.3, 6.12, 2Kor.5,21

                                                                                                Lőrincz István

� � � h� � �                                                            Lőrincz István

Barangolások bibliai tájakon: Jezréel

Ezzel a névvel, aminek jelentése: Isten vet, többször is találkozunk a Szentírásban. Két városnak is ez volt a neve, az egyik Júda hegyvidékén, a másik pedik Izskhár törzsének a területén, ide valósi volt az a Nábót, akiről beszélni is fogunk. Egy síkságot, völgyet is így hívtak, ami a Kármel - hegy tövében van. Végül Hóseás legidősebb fiát is így nevezték.

            Legelőször a Bírák könyvében találkozunk e helységgel. Az aratás idején vagyunk. A midianiták hatalmas sereggel közelednek Jezréel völgye felé, hogy onnan majd fosztogassák Izrael falvait és városait. Minden ellenállás nélkül haladnak az országon keresztül. Gedeon Isten Lelke indítására egy harminkétezres hadsereget tud összetoborozni, de mi ez a midianiták százharmincötezres hadseregével szemben?  Maga Gedeon is kételkedni kezd: vajon be fog-e teljesedni Isten szava, aki azt ígérte, hogy le fogják győzni  az ellenséget? Ebben a helyzetben Gedeon jelet kér Istentől. Mit szóljunk mi erre? Bűn volt-e az, hogy ő ezt tette? Nem volt, hisz a kételkedés is hozzátartozik emberi voltunkhoz, gyarlóságunkhoz. Nem Gedeon az első és az utolsó a kételkedők sorában. A kételyek, félelmek a mi életünkben is jelen vannak. Jöhet egy olyan nagy próba az életünkben, amibe belerendülünk, s ilyenkor feltesszük mi is a kérdést: miért? Ha Isten szeret, hogy engedhette ezt meg az életemben, mi lehet ezzel a célja? Ilyenkor mi is kérhetünk jelet, a kételyeinket, miértjeinket Isten elé tárhatjuk. Ezt tette Jézus is ott a Gecsemáné-kertben a kereszt szenvedése előtt. Isten gyermekének csodálatos megtapasztálása lehet, hogy Isten kegyelme és szeretete nagyobb a mi félelmeinknél és kételyeinknél és hatalmas legyőzni azokat.

            Dávid életében is feltűnik ez a helység. Ő nehéz helyzetbe hozta magát, azáltal, hogy Ákhisnál, a filiszteusok királyánál keresett menedéket. Ebben az időben a filiszteusok hadba akarnak vonulni Izrael ellen. Dávid abba a szörnyűséges helyzetbe kerül, hogy a filiszteusokkal együtt kell harcoljon a saját népe ellen. Ez kétségtelenül egy lehetetlen helyzet. A Dávid megoldása teljes csődöt mondott. Isten segítségére siet Dávidnak azáltal, hogy a filiszteusok főemberei kételkednek benne, s ezért hazaküldik a háborúból. Van ilyen a mi életünkben is, hogy bűneink, gyengeségeink, tévedéseink miatt lehetetlen helyzetbe hozzuk magunkat. Milyen jó, hogy az Úr ilyenkor nem azt mondja: na, edd is meg, amit főztél, hanem kegyelmesen segítségünkre siet. Csak tudnánk tanulni ezekből, s vigyáznánk jobban magunkra!

            Illés életében is fontos szerepe van ennek a vidéknek.  Akháb és a nép bűne miatt Isten rettenetes szárazsággal sújtja az országot, amit mi még elképzelni se tudunk. De miután a nép az Urat választja és megtagadja Baál pogány bálvány-istent, Illés imádkozik és Isten esőt ad. Mert Isten nem akarja ennek a népnek és istentelen királyának a halálát. Az utóbbi években a mi vidékeinket is sokszor sújtja hosszú ideig tartó szárazság. Nem kellene-e meglátnunk ebben Isten méltó bűntetését sokféle hitetlenségünk, hálátlanságunk miatt?  Isten azt ígéri, hogy Ő esőt és termő időket fog adni. Imádkozunk-e mi ezért, hálásak vagyunk-e minden ajándékáért, és úgy élünk-e, hogy ne kelljen minket is ilyen kemény próbák alá vessen? Gondolkozzunk el ezen.

            Maradjunk még mindig Illés és Akháb idejénél. Ennek az istentelen királynak egy szép üdülője van a Jezréel síkságán. Egy sétája alkalmával meglát a nyaralója mellett egy szép szőlőskertet, ami határos az ő kertjével. Úgy gondolja, hogy ez jó lenne neki veteményes kertnek. Azonnal tudakozódik, hogy kié is ez a kert és kiderül, hogy a jezréeli Nábóté. Akháb hívatja és próbál vele alkuba bocsátkozni, de Nábót ragaszkodik szőlőskertjéhez, mivel atyáitól kapta azt örökségbe. Ez őt Isten őseivel kötött szövetségére és mindvégig való hűségére emlékeztette. Egy ilyen telket még a királynak se tud eladni. Nábót ezért a ragaszkodásért az életével fizetett, ahogy azt jól ismerjük ebből a történetből. Ez a történet minket is arra tanít, hogy őseinktől drága anyagi, de főleg lelki örökséget kaptunk, amire féltve kell vigyázzunk. Az egyik ilyen legdrágább örökség a szent keresztség, amiben szüleink, keresztszüleink részesítettek. Ez minket egy életen át Isten jóságára és hűségére kell emlékeztessen. De nem csak emléekeztet, hanem el is kötelez a keresztség egy Istennek szolgáló, az Ő dicsőségét munkáló életre. Isten őrizzen attól, hogy ezt az örökséget megtagadjuk, mert ez az üdvösségünkbe kerülhet.

            Tudjuk azt, hogy Akháb a szőlőt pogány és gonosz feleségének, Jázabelnek a segítségével szerezte meg. Nábótot megkövezik, de a vére bosszúért kiált Istenhez. Hiába megy ez a megáltalkodott házaspár nyugodtan a maga útján, Isten nem felejt és nemsokára kell hallják a rettenetes ítéletet, hogy ahogy a kutyák felnyalták a Nábót vérét, úgy fogják felnyalni az ő vérüket is. Ez pontosan be is teljesedett, mert Isten szava megáll örökre. A világ, amiben élünk egyre inkább hasonlít Akháb és Jézabel világához. Isten törvényét lábbal tapossák és kigúnyolják ma sokan. A világ tele van igazságtalansággal és erőszakkal. De olyan jó tudni, hogy Isten határt szab ezeknek. Mi ne ezekre a vérontásokra figyeljünk és ne ezek rettentsenek bennünket, hanem Jézus vére legyen számunkra drága, ami a mi bűneinket eltörölte és életünket megújította. Imádkozzunk azért, hogy még azok is megtérhessenek, akik a Jézus keresztjének az ellenségei, hisz ha ez meg nem történik, az Isten rettenetes haragja marad rajtuk. Akháb, Jézabel, gyermekük Jórám, és a többi hozzájuk hasonló ember példája pedig figyelmeztessen minket arra, hogy bár Isten hosszan tűr, de egyszer üt az igazság órája. Használjuk ki a kegyelmi időt, mert egyszer már késő lesz!

            Különös, hogy ezzel a névvel még egyszer találkozunk Hóseás prófétánál is. Elsőszülött gyermekének ezt a nevet adja. Ez a gyermek maga egy megrázó prédikáció kell legyen, ami azt hirdesse, hogy nem csak Akháb és Jéhu, hanem Izrael minden királyának és királyi házának is vége lesz, s ennek az oka az, hogy nem keresték és nem félték az Urat, hanem a maguk bűnös útjain jártak, s Isten törvényét semmibe vették.

Ez a név legyen a mi számunkra is komoly és elgondolkodtató üzenetté. Tegyük fel magunkban a kérdést: mi egész életünkkel, szavainkkal és tetteinkkel, vajon mit keresünk: a magunk dicsőségét vagy pedig az Isten dicsőségét? Nyilván, hogy ez a név is, mint maga az egész Ószövetség az után kiált, aki nagyobb Akhábnál, Jéhunál, de még Illésnél is, aki egyedül volt tökéletesen engedelmes Istennel, Atyjával szemben. Jézus az egyetlen és igazi Király, és milyen jó azt tudni, hogy míg a földi királyságok, mind csak ideig-óráig tartanak, addig az Ő királyságánk, országának és uralmának sohasem lesz vége. Mi ennek az áldott Királynak és az Ő országának lehetünk és maradhatunk örökre boldog alattvalói.

Olvasandó igék: Bír.6,33, 1Sám.29,1,  1Kir.18,45-46,  21,1-19.23,  2Kir.9,16,  Hós.1,4, Ján.18,37

                                                                                                            Lőrincz István