Igehirdetési sorozat húsvét
nagyhetére
Izrael ünnepei
1 Nap a kovásztalan kenyerek
ünnepe Text. 3 Móz.23,6-8
Isten kegyelme
segítségével ezen a nagyhéten Izrael népének ünnepeivel foglalkozunk, mert több
közülük nagyon közel állnak a húsvéti ünnepkörhöz. Nem a bibliai elrendelés
sorrendjében foglalkozunk velük, hanem inkább üdvtörténeti sorrendben, úgy hogy
Nagycsütörtökön a pászka ünnepével, Nagypénteken pedig a Nagy Engesztelési
Nappal fogunk foglalkozni.
Ma a kovásztalan kenyerek
ünnepével foglalkozunk. A holland népnek van egy olyan mondása: húsvéti ruhába
öltözött. Ez azt jelenti, hogy a legszebb ruháját vette fel, egy új, szép
ruhát. Hisz húsvét az élet kezdetét, az új életet jelenti. A kovásztalan
kenyerek ünnepe az új életet jelképezi.
Mit tudunk mi keresztyének
tanulni ebből az ünnepből? Erre a kérdésre Pál apostol válaszol az
1Kor.5,8-ban: azért ne régi kovásszal, sem a rosszaság és gonoszság kovászával
ünnepeljünk, hanem az igazság és tisztaság kovásztalanságával. Ebben az igében
tulajdonképpen három feladatot kapunk.
Először is, hogy
ünnepeljünk. Milyen szép felhívás ez! Milyen nagyszerű gondolat. Ez pont olyan
felhívás, mint az, hogy imádkozzunk, alázzuk meg magunkat, vizsgáljuk meg
magunkat. De a Biblia egyik legszebb felhívása az, hogy ünnepeljünk. Van okunk
az ünneplésre, van mit ünnepelni. Itt Pál a pászka ünnepére tesz utalást. Mert
a mi húsvéti Bárányunk megáldoztatott. És ő nem más, mint az Úr Jézus Krisztus.
Mi keresztyének nem tudunk jól ünnepelni, a zsidók sokkal jobban tudnak. Mi az
ünnepen is szomorúak vagyunk, mintha temetésen lennénk. Pedig mi esküvőre
vagyunk hivatalosak. A pászka ünnepe csak egy napot tartott, de a kovásztalan
kenyerek ünnepe egy egész héten át tartott.
Hogy kellett ezt az
ünnepet megünnepelni? Kovász nélkül, élesztett kenyér nélkül. Ebben az ünnepben
egyetlen nagy üzenet van és ez a megszentelődés. Ha téged megváltott a Jézus
vére, ha téged megszabadított Isten a bűn és a Sátán hatalmából, akkor te egy
szent, Istennek odaszánt életben járhatsz. A pászka a mi megigazulásunk, a mi
megváltásunk ünnepe, a kovásztalan kenyerek pedig a megszentelődés ünnepe kell
legyen.
Hisz a megváltást követi a
megszentelődés. A megnyert megváltás után következik a hálaadás. Mi teljes
erőnkből Isten az dicsőségét szolgáló életre kell törekednünk. Pál ezt a megszentelt életet ünnepnek nevezi.
Ha én megszabadulok az Isten ítéletétől, ha az öldöklő angyal elmegy mellettem,
akkor számomra egy új élet kezdődött, egy új időszámítás. Az új élet pedig egy
megszentelt élet. Sok ember úgy gondolja, főleg a fiatalok: egy kicsit még
élhessem az életet, mert ha megtérek, akkor már ezek az örömök kimaradnak az
életemből. Akkor az életem egy szomorkás élet lesz. De ez nem igaz, hisz az
Istennel való járás tulajdonképpen egy folyamatos ünnep.
Az Isten nélküli életet a
Biblia halálnak nevezi. Gondoljunk itt a tékozló fiú életére. Az igazi élet a
fiú számára akkor kezdődik, amikor visszatér az atyai házhoz. Az igazi élet
akkor kezdődik, amikor az Úrral élünk. Az öldöklő angyal elment, ezzel a régi élet
is elment, lehet ünnepelni, hisz az Úrral élni jó.
Itt az a jó, hogy a
pozitív dolog van elől. Az igaz, hogy a kovászt el kell távolítani, de ez
egyetlen nap műve. A bűnt egyetlen nap alatt el lehet hagyni. Többé nem kell a
kovászra, a bűnre gondolni, hanem elkezdődnek a kovásztalan napok.
A megszentelődés nem azt
jelenti,hogy állandóan a bűnnel kell bajlódjunk, hogy mit szabad és mit nem,.
Sokkal inkább azt jelenti, hogy a bűnt, mint életformát magunk mögött hagyjuk
és elkezdjük az Istennel való életet. Innen kezdve az életünk a megváltás
jegyében folyik. Lehet ünnepelni, lehet boldog lenni. Nem azért kell szentül
élnünk, hogy megtartassunk,, hanem azért , mert már megtartattunk,
megváltattunk.
Mi a zsidó néptől sokat
tanulhatunk, mert a zsidók nagyon komolyan veszik a kovász eltávolítását. Ez az
egész szertartás Izraelben ilyenkor az utcán megy végbe. Üstökben fő a víz,
ezekben minden edényt, minden háztartási eszközt meg kell tisztítani. Isten
parancsa nagyon szigorú volt. Semmi kovászos nem maradhatott a házban. Mind el
kellett távolítani. Az egész házat ki kellett seperni. A padlástól a pincéig
minden zugát, minden sarkot át kellett kutatni. A következő nap reggelén még
lehetett rendes kenyeret enni, de utána minden kovászost el kellett égetni.
Utána már csak pászkát lehetett enni, vagyis kovásztalan kenyeret.
A kovászt tehát el kellett
távolítani , így hangzott a parancs. Miért volt ez ennyire szükséges? Azért,
mert jött az ünnep, jön a pászkabárány elfogyasztása.
Az üzenet a mi számunkra is
világos: távolítsd el a bűnt, távolíts el minden bűnt az életedből. Ezt az
eltávolítást nem Isten végzi, hanem mi kell elvégezzük. Jól szét kell néznünk
az életünkben és minden bűnt el kell távolítani. Mert ahogy Pál mondja, egy kis
kovász az egész tésztát megkeleszti.
A Biblia jó pár dolgot
kovásznak nevez. Itt az 1 Kor.5-re gondolhatunk. A korintusi gyülekezetben a paráznaság bűne volt a legelterjedtebb. Ezt
kellett eltávolítani. Mert másképp az egész gyülekezet életét megfertőzte. Itt
például nagyon kell vigyázni arra, hogy
mit nézünk meg a televízióban, az interneten, mert nagyon sok paráznaság,
tisztátalanság van, ami megfertőzi a hívő emberek lelkét is.
Az Újszövetség kovásznak
nevezi a képmutatást is, ezt a farizeusok kovászaként jelöli meg. Tudjuk, hogy
a farizeusok élete kívülről rendben volt, de belül sok bűn volt az életükben.
Ez minket is fenyeget, hogy kifelé mutatunk egyet, de benn bűnöket tűrünk meg
az életünkben.
A harmadik kovász a
sadduceusok kovásza volt. Ezt ma biblia-kritikának nevezném. Nincsenek
angyalok, nincs feltámadás sem és Szentlélek sincs. Akik ezzel vannak
megfertőzve , azt mondják, hogy nem kell mindent olyan komolyan venni, ami a
Bibliában meg van írva. Mindent az értelem szűrőjén kell átszűrni s amit nem
tudunk megérteni, azt nem szabad elfogadni.
Ott van aztán a
herodiánusok kovásza. Ezek azok a keresztyének, akik igyekeznek mindenben a
világhoz igazodni. Ezek akik megpróbálnak Istennek is, de a világnak is
szolgálni. Az ilyen ember eljár a templomba, de eljár a diszkóba, a kocsmába
is.
A Biblia beszél a hamis
tanítások kovászáról is. Ott van például a törvényeskedés. A Bibliában ezzel a
galatáknál találkozunk, akik azt mondták, hogy ahhoz hogy valaki keresztyén
legyen, először be kell tartania a mózesi törvényeket.
Végül említsük meg a
bálványozás kovászát. Bálvány mindaz, amit Isten mellé vagy Isten fölé
helyezünk. Bálvány lehetek én magam is a saját magam számára, de bálvány lehet
a munka, a család, a sport, a hobbi. Amikor ezek fontosabbak lesznek, mint
Isten, akkor az bálvánnyá lesz az életünkben.
De a kovász eltakarítása
után jött a hetedik nap, amin lehetett enni, csak épp kovászosat nem. Az
Istennel való járásban mindent lehet tenni, csak bűnt nem. A kovásztalan kenyér
Jézus Krisztus maga. Őt vehetjük magunkhoz naponta és élhetünk általa egy
ünnepi, új életet.
2 Nap A hetek ünnepe Text.
3Móz.23,15-22
A hetek ünnepe szoros
kapcsolatban van a zsengék ünnepével, a törvényadás és a pünkösd ünnepével is.
Az Ap.csel.2,1-ben azt olvassuk: amikor a pünkösd napja eljött. Mert mi is volt
tulajdonképpen a pünkösd ünnepe? Ez nem az a pünkösd volt, amit mi keresztyének
ünnepelünk, hanem eredetileg egy zsidó ünnep volt ez. Az a 120 ember, aki a
jeruzsálemi felházban össze volt gyűlve, tulajdonképpen a zsidó pünkösdöt ünnepelni
gyűlt össze, amit másként a hetek ünnepének is neveztek.
Ez kezdettől fogva a három
nagy ünnep egyike volt, amikor is a tizenhárom évnél idősebb fiatalok és
természetesen a felnőtt férfiak Jeruzsálembe mentek, hogy ott az Úr színe előtt
ünnepet üljenek és örvendezzenek. Ez a három ünnep: a pászka, a hetek ünnepe és
a lombsátrak ünnepe volt. Ez tulajdonképpen zarándok ünnep volt. Mindenhonnan
özönlöttek a férfiak és ifjak, több tízezren voltak Jeruzsálem főterén, a
templomtéren. A három ünnep évszakonkénti megoszlása ez volt: a pászka
tavasszal, a hetek ünnepe a nyár elején, a lombsátrak ünnepe pedig ősszel volt.
De most beszéljünk a hetek
ünnepéről. Miért nevezték ezt így? A zsidók a zsengék ünnepe után hét teljes
hetet kellett számoljanak s azután következett az ötvenedik nap, görögül
pentikoszta, azaz pünkösd. Amikor ez az ünnep zajlott, nagyon szép volt minden Jeruzsálemben.
Minden ki volt zöldülve, gyönyörű nyár volt. A 7 zsidó ünnep közül 4
tavaszra-nyárra, 3 pedig őszre esett. Az első 4 ünnep szoros kapcsolatban van
egymással. Ezek Jézus első eljövetelével vannak kapcsolatban, az őszre eső
ünnepek pedig Jézus második eljövetelével állnak kapcsolatban. A tavaszi és
nyári ünnepek az ő első, az ősziek az ő visszajövetelére utalnak.
Az első 4 ünnep tehát
Jézus első eljövetével pontosan be is teljesedett. Jézus akkor halt meg, amikor
a pászkabárányokat leölték. A zsengék ünnepén támadt fel Jézus, ezzel ez az
ünnep is beteljesedett. És most a hetek ünnepén kitöltetik a Szentlélek és
megszületik az újszövetségi gyülekezet.
A 2Móz. A hetek ünnepét az
aratás ünnepének is nevezi. A zsengék ünnepén az árpa aratása volt, a hetek
ünnepén pedig a búza aratása. A hetek ünnepe a búza aratásának ünnepélyes
kezdete volt. De azt nem kéve, hanem két kenyér formájában ajánlották fel az
Úrnak. Ez egyfajta hálaáldozat volt. A hetek ünnepe tulajdonképpen egy hálaadó
nap volt. Közösen adtak hálát azért, hogy Isten megőrizte a vetést, megérlelte
a búzát s hogy erőt ad az aratásra és a csűrök újra megtelnek. Ezért együtt
adtak hálát, ezért zarándokoltak Jeruzsálembe. De nem üresen mentek, mert
minden férfinek, ifjúnak a kezében ott volt a kosár a két kenyérrel.
A menet élén egy ökör
ment. Az ökör szarvát feldíszítették olajfaágakkal. Ez egy boldog menet volt,
özönlöttek az emberek Dántól Beérsebáig mindenhonnan. Amikor a vándorok
megérkeztek, akkor őket a jeruzsálembeliek köszöntötték: béke veletek, Isten
hozott az Úr városába, hangzott a köszöntés. Onnan a templomtérre vonultak,
ahol a léviták kórusa énekelt. A papok elvették a kenyereket, megáldották
azokat s utána az oltárra helyezték.
Mikor volt tehát ez az
ünnep? A zsengék ünnepe után hét hetet kellett számolni s az utána következő nap volt a hetek ünnepe. Ezt
mind a mai napig így számolják a zsidók a zsinagógákban. Így számolták a
tanítványok is a Jézus feltámadása után. A negyvenedik napon Jézus mennybe
ment, de úgy hogy ígéretet tett: elküldöm nektek a Szentlelket. A
mennybemenetel után megint számolták a napokat negyventől ötvenig. És ekkor
eljött az ötvenedik nap és akkor történt a nagy esemény.
A 90-ik
zsoltárban van egy nagyon ismert ige, amit sokszor ó-esztendőkor vagy temetéseken
szoktunk olvasni: taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez
jussunk. Talán mindnyájunknak, ezt az igét hallva, az az érzésünk, hogy ez egy
szomorú számolás, hisz nekünk itt kiszabott esztendeink vannak, hetven avagy ha
feljebb nyolcvan. De íme itt azt látjuk,
hogy a keresztyén ember boldogan is számolhat húsvéttól pünkösdig. A
feltámadástól a beteljesedésig. Mi nem lefelé, hanem felfelé számolunk.
Hogyan történt mindez? A
3Móz.23,16-ban ez áll: a hetedik hétre következő napig számláljatok ötven napot
és akkor járuljatok új ételáldozattal az Úrhoz. Ez az ötvenedik nap mindig
vasárnapra esett és a Szentlélek is egy vasárnapi napon töltetett ki. Ekkor a
zsidó gazdák két kenyeret kellett süssenek az Úrnak hálaáldozatként.
Feltűnő az, hogy ezek
kovásszal sült kenyerek kellett legyenek. Pedig az Úrnak nem lehet kovászost
adni, mert az a bűn jelképe. De ezek kifejezetten kovászos kenyerek kellett
legyenek.
De mi köze van ennek az
ünnepnek pünkösdhöz? Pünkösd a Szentlélek aratásának az ünnepe. A Szentlélek
nem gabonát takarít be, hanem embereket nyer meg Krisztus számára. Ez az
evangélium aratása. Ekkor keletkezik a gyülekezet. Az első háromezer lélek,
akik az Úréi lesznek, a zsengék, akiket az Úrnak mutat be a Szentlélek. Ez a
hetek ünnepének a beteljesedése. A két kenyeret sokan úgy magyarázzák, hogy
egyik a zsidókat, a másik a pogányokat jelképezi.
De mit jelentsen az, hogy
ezen az ünnepen kovászos kenyereket kellett bemutatni? Hát azt, hogy Isten
gyermekeiben is megmarad a bűnös természet. A bűn ott van az első gyülekezetben
is, gondoljunk csak Anániás és Safira esetére.
Csodálatos az, hogy Isten
a földkerekségen végzi az ő nagy aratási munkáját. Már kétezer éve folyik ez az
aratás. Ennek az ünnepnek a legfontosabb jellemzője az öröm volt, kifejezett
parancsa volt az Úrnak, hogy örvendezzenek az ő színe előtt. A pászkánál nincs
szó örömről, az egy komoly és komor ünnep.
De itt örülni kell, mert
az aratás jött el. Áldozásról is szó van, ezen az ünnepen 7 bárányt is fel
kellett áldozni égő áldozatul és bűnért való áldozatul. De volt hálaáldozat és
békeáldozat is. Különös ez, hisz csak ennél az ünnepnél van szó békeáldozatról.
De volt még egy különös
dolog, hisz a két kenyérrel egy kecskebakot is fel kellett áldozni bűnért való
áldozatul és két egyéves bárányt hálaáldozatul. A rabbik sokat törték a fejüket
azon, hogy a két kenyérrel együtt miért kellett a két bárányt is feláldozni,
felmutatni? A magyarázat, amit mi újszövetségi keresztyének is elfogadunk, hogy
az egyház a bárány, vagyis Jézus Krisztus áldozatán nyugszik.
De van itt szó hála és
békeáldozatról is. A békeáldozat, ami szó szerint kiengesztelési áldozat volt,
az egyetlen volt az áldozatok közül, amiből mindenki ehetett. Ez a békeáldozat
az Újszövetség népe számára az úrvacsora. Az Ap.csel.2-ben olvassuk, hogy az
egyik a négy dolog közül, amiben a gyülekezet foglalatos volt: az úrvacsora. Ez
az egymással való közösségről szól a Bárány áldozata alapján. Ez egy közösségi
étkezés.
Az ünnep elrendelése után
van még egy különös parancs. „Amikor földetek termését learatjátok ne arassátok
le egészen a mező széléig és az aratás közben lehullott kalászokat ne szedjétek
fel. Hagyd azt ott a nyomorultnak és jövevénynek.” Itt a szegény zsidó ember és
a jövevény kerül a figyelem középpontjába. Pünkösdkor a gyülekezet ajtaja
tárva-nyitva áll előtt. A jövevények is jöhetnek, ma azt mondhatnánk: azok,
akik eddig még távol maradtak, akik nem hittek.
A hetek ünnepén Izraelben
mindig a Ruth könyvét olvasták. Ebben a könyvben nagyon sok szó esik az
aratásról. A mindnyájunk számára ismert gazda Boáz. Ő boldog volt ,mert gazdag
termést takarított be. De ott van a szegény moábita Ruth, a pogány asszony, aki
boldogságát Izrael népénél keresi. Ő elmegy kalászokat szedegetni. Így lesz
Izrael népének tagjává. Pünkösdkor szó van a közel és távol valókról, most ők
is jöhetnek.
A hetek ünnepén Izrael a
törvényadást is ünnepelte, hogy Isten a Sínai hegyen törvényt adott az ő
népének. Ekkor lett tulajdonképpen Izrael néppé. Isten a törvénnyel eljegyezte
magának Izrael népét. Pünkösd napján pedig megszületett Isten újszövetségi
népe, a Krisztus gyülekezete. Az ószövetségi népnek adta a törvényt, az
újszövetséginek pedig a Szentlelket. Ez a Szentlélek pedig örömöt munkál.
Miért adta Krisztus a
Szentlelket? Hát azért, hogy a Szentlélek megtanítson minket igazán a törvény
szerint élni. A Szentlélek az Úr törvényét szívünkbe írja. Már nem kőtáblára,
hanem a szív hústábláira.
A zsidók a hetek ünnepének
előestéjén egész éjjel ébren maradnak, és egész éjjel a Tórát, a törvényt
tanulmányozzák. Olyan boldogok, hogy nekik Isten törvényt adott, hogy egész
éjjel azt tanulmányozzák. Hajnalban 4 óra tájban a zsidó fiúk és férfiak
énekelve és táncolva a siratófalhoz vonulnak. Valószínű, hogy az a 120 férfi,
akire a Szentlélek leszállt, egész éjjel a Tórát tanulmányozták. És amikor a
reggel eljött, a Szentlélek kitöltetett rájuk.
A zsidók a hetek ünnepe
előtt feldíszítik virágokkal a saját házaikat, de a zsinagógát is. Azt a pultot
is, ahonnan a Tórát felolvassák, szintén virágokkal díszítik ki. Ennyire
örülnek annak, hogy Isten nekik törvényt adott. Most ünnep van, mézet esznek,
tejet isznak. Mit jelent ez? Hogy nekünk ilyen édes kell legyen Isten beszéde.
A hetek ünnepét Isten pünkösd ünnepén betöltötte, mi Szentlélek által
megelevenített emberek lehetünk és boldogan élhetünk az Isten dicsőségére.
3 Nap A kürtzengés ünnepe
Text.3Móz.23,23-25
Izraelben van egy
különleges kürt és ez a sófár. Ez a kürt a kos szarvából készül. Nem könnyű ezt
megszólaltatni, ez kész művészet, ehhez különleges fúvótechnikára van szükség.
Lehet vele hosszú és rövid, gyors és lassú, trillázó vagy szaggatott hangot
adni. Minden hangnak, amit ezen a kürtön meg lehet szólaltatni, külön jelentése
van. A kürtzengés egy őszi ünnep és Jézus visszajövetelével van kapcsolatban.
Amint már mondtuk Izraelnek ősszel három ünnepe is volt: a kürtzengés ünnepe, a
nagy engesztelés napja és a lombsátrak ünnepe. Ezek mind a zsidó év hetedik
hónapjában vannak. Ezeknek az ünnepeknek van egy lelki jelentésük a mi
számunkra. Próbáljuk meg felfedezni, megtalálni azokat. Ezeknek az ünnepeknek
Izrael számára van egy prófétikus beteljesedése. A kürtzengés ünnepe szoros
kapcsolatban van Jézus visszajövetelével. Amikor a kürt megszólal, akkor a
választottak össze fognak gyűlni. A Jelenések könyve is gyakran beszél a trombita,
a kürt szaváról. Nem elképzelhetetlen, hogy Jézus visszajövetele épp e három
ünnep egyikén fog megtörténni.
Izraelben ezt a kürtöt még
mindig megfújják. Ha ezen a napon jönne vissza Jézus, utána a nagy engesztelési
napon megtörténne Izrael megtérése. És a lombsátrak ünnepe lenne a messiási
ország kezdete.
Persze, erre azt mondhatja
valaki, hogy ezt senki sem tudhatja, hogy mikor fog az Úr visszajönni. Ki
tudhatja, hogy mikor lesz ez, ősszel vagy tavasszal? Persze, hogy nem tudjuk,
persze hogy jöhet Krisztus tavasszal, de bármikor is jön, csodálatos lesz.
Mi történt ezen a napon
Izraelben? Ezt a 3Móz.23,26-ban olvassuk: a hónap elsején pihenőnapotok legyen,
szent összegyülekezés, emlékeztető kürtöléssel.
A zsidók naptárában volt
az évnek egy olyan napja, amin emlékezni kellett. Ezt kürtzengés jelentette be.
Ennek a kosszarvból készült kürtnek nincs különösen szép hangja, de egy nagyon
erős hangja van. Velőtrázó hang ez, ahogy mondani szoktuk. De ez is volt a
célja, hogy mindenki felriadjon. Arra kellett emlékezni, hogy az Úr Király, az
egész világ Királya. A zsidók ezen a napon ünneplik az új évet. A zsidók úgy
kezdik az új évet, hogy százszor belefújnak ebbe az új kürtbe. Hisz ők úgy
mondják, hogy ez a világ születésnapja, az emberiség születésnapja. Egy új
kezdet, a megújulás lehetősége.
De alkalmazzuk most ezt
saját magunkra. Tegyük fel a kérdést: mindent ő határoz meg az életemben? Ő az életem Királya? Mert nem elég, hogy ő a
Megváltóm, ő a bűneim megbocsátója, hanem ő Úr akar lenni az életem felett.
Meghódolok-e előtte? Mert ő az én szívem Királya.
Különös, hogy a zsidók
sohasem hajolnak meg csak egyedül ezen a napon. És ilyenkor térdet hajtanak a
zsinagógában. Hogy ezzel is bizonyságot tegyenek: ő a mi Királyunk! Különös az,
hogy a zsidók, ellentétben velünk, ahol jókedv, szórakozás, lárma van
szilveszterkor, ők csendben ünneplik az új évet, csak a kürt zengése
hallatszik.
Újév napján a zsidók egy
folyóhoz mennek. Zsákokat töltenek meg és azokat a folyóba dobják. Ennek is
jelképes üzenete van, éspedig az, hogy bűneiktől megszabadulnak. Mikeás 7-ből
olvassák az igét: „ kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és
elengedi népe maradékának a büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert
abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa
bűneinket, a tenger mélyébe dobja minden vétkünket”
Milyen jó lenne nekünk is
egy zsákba összegyűjteni a bűneinket s utána a folyóba dobni. Számunkra ez a
folyó a Jézus vére.
A második jelentés a
megtérés: hisz ez egy riadó, egy felhívás, felszólítás a megtérésre. A zsidók a
hetedik hónap első napján tehát, az új évet ünneplik. Tíz nap múlva van a nagy
engesztelés napja. Ez a tíz nap a zsidóknál az elmélkedés, az önvizsgálat
ideje. Hol állok? Mit akarok a jövőben tenni? Hogy állok Istennel? Közelebb
jutottam az utóbbi időben Istenhez? Vagy még jobban eltávolodtam tőle?
Növekszem-e a hitben vagy visszafejlődök?
Ez a kürt tehát
figyelmeztet. Kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat és térjünk meg az Úrhoz.
(Jer.sir.3,40) Az üzletekben időről-időre leltározni szoktak. Milyen jó lenne
ezt megtenni lelki életünkben is. Erre valók a vasárnapok a nyugalom napja.
Ilyenkor ne a földi dolgainkkal foglalkozzunk, hanem önmagunkkal.
A zsinagógában százszor
fújták meg a kürtöt. Az utolsó hang nagyon hosszú volt. Mindenki meg kellett
gondolja ennél a hangnál, hogy most kezdődnek az elmélkedésnek, az
önvizsgálatnak napjai.
A kürtzengés harmadik
küldetése az volt, hogy a törvényadóra emlékeztessen. Arra kellett emlékezniük,
hogy hajdanán ott a Sínai hegyen Isten a törvényt kürtzengés közepette adta. A
nép remegett, hisz a hegy sötét felhőbe volt burkolózva, dörgések és
villámlások voltak. Úgy tűnt, mintha Isten ítélete következett volna el. Ez
olyan értelemben igaz, hogy Isten az ő népe életét a törvény, a Tízparancsolat
alapján vizsgálta meg. A törvény számunkra is mérték, amihez oda kell igazítsuk
a mi életünket. Amikor pedig megvizsgáljuk a tükörben, mert az Isten igéjéből,
ahogy a Káté mondja, megismerjük a mi nyomorúságunkat, bűneinket. De ez nagy
áldás, mert Isten lehetőséget ad a megtérésre.
A kürtzengés a zsidóknál
Izsák feláldozására is emlékeztetett. Tudjuk, hogy amikor Ábrahám felemeli
kezét, hogy a késsel levágja fiát, akkor az Úr közbeavatkozik. Ábrahám meglát
egy kost a bokrok közt fennakadva. Ezt a kost áldozza fel Ábrahám Izsák
helyett. Amikor újév napján a zsinagógában a kürt felhangzik, mindig az Izsák
feláldozásának történetét olvassák fel az 1Móz.22-ből. A mi számunkra ez a
történet egyértelműen Jézus helyettes áldozatáról szól. Izsák nem kell
meghaljon, mert helyette a kost áldozzák fel. Az úrvacsora szereztetési
igéjében hangzik: tiérettetek! Krisztus
meghalt a mi bűneinkért, meghalt helyettünk.
Az utolsó üzenet a jövőről
szól, a Megváltó eljöveteléről. Az Úr Jézus Krisztus eljövetelét is kürtzengés
fogja megelőzni. A kürtzengés jelzi Jézus Krisztus visszajövetelét. Itt a Zak.9
igéje nagyon fontos: „ akkor megjelenik fölöttük az Úr, kirepül nyila, mint a
villám. Az én Uram, az Úr megfújja a kürtöt és dél felől támadó forgószélben vonul.”
Itt tehát a megjelenő Úrról van szó, aki kürtöt fúj. S ha tovább olvassuk,
a Zakariás könyvében a 12,10-ben ezt olvassuk: „rátekintenek arra, akit
általszegeztek és úgy gyászolják, amint az egyetlen gyereket szokták
gyászolni”.
Aki megjelenik az, aki
előbb átszegeztetett értem. Milyen szép a Káté megfogalmazásában: „ felemelt
fővel várom őt az égből ítélő bírámul, aki értem előbb Isten ítélő széke elé
állott és rólam minden kárhoztatást elvett.”
Milyen dicsőséges pillanat
lesz az, amikor meglátjuk őt dicsőségben eljönni. Mi ezt a nagy napot várjuk,
erre készülünk. Akár testben érjük ezt meg, akár már előbb elköltözünk, meg
fogjuk őt látni színről-színre.
4 Nap A pászkabárány ünnepe
Text. 2.Móz.12,1-14 és 3 Móz.23,1-5
A 3Móz.23 először is a szombatról szól. A szombatnap az
mindig ünnepnap kellett legyen. Ennek megünneplése, hogy úgy mondjam, egyfajta
prelúdium, előjáték a ünnepnaphoz. A szombat egy előszoba, ahonnan belépünk a
lakásba. A Pászka volt a zsidók számára az év első ünnepe. Ezt az első hónap, a
Nisszán hónap 14-ik napján ünnepelték. A 3Móz.23-ban olvasunk e nap
elrendeléséről, a 2Móz.12-ben az ünnep tartalmáról és az 1 Kor.5-ben az ünnep
beteljesedéséről.
A pászka szó jelentése:
valami mellett elmenni. Ha látom a vért, elmegyek mellette, nem megyek be. Az
ünnep elrendelése Egyiptomban történt, a szolgaság házában. Az Úr elhatározta,
hogy kihozza népét Egyiptomból. A Fáraó az olcsó munkaerőt nem akarta
elengedni. Ezért Isten tíz csapást bocsátott Egyiptomra. A tízedik volt a
legsúlyosabb, végítélet Egyiptomon. Hisz Isten az elsőszülötteket ölette meg és
az öldöklés csak ott maradt el, ahol az ajtófélfa be volt kenve vérrel. A pászkabárány vére
által az izraeliták megmenekülnek ettől a szörnyű csapástól.
A pászkabárány megölése,
halála volt tehát az alapja, a kezdete ennek a nagy ünnepnek. Hisz, ha
pászkabárány nincs, akkor ott maradtak volna Egyiptomban, ahol a többi ünnepet
se lehetett volna megünnepelni. Isten, mint Bíró megítélte Egyiptomot, de mint
Szabadító megtartotta Izraelt.
Izrael számára a
pászkaünnepnek két jelentése volt. Egyfelől védelmet nyújtott az öldöklő angyal
elől és szabadulást jelentett Egyiptomból, a szolgaság, az elnyomás, a
szenvedés helyétől.
A mi hitünk, hitéletünk is
ezzel kezdődik, hogy megismerjük, elfogadjuk ezt a szabadítást, amit Isten
Jézus vérében adott a mi számunkra. Ez a mi lelki életünk kezdete, amikor el
tudod, el tudjuk mondani: meg vagyok váltva. Ez egy óriási esemény a mi
életünkben.
Az izraeliták először egy bárányt el kellett különítsenek
a nyájból és haza kellett vigyék. Három napig a bárány ott kellett legyen a
lakásban, hogy úgy mondjam: a családéletének a központja kellett legyen. Ez
pont az a három nap volt, melyen Egyiptom földjén sűrű sötétség volt. Az
egyetlen világos pont a bárány volt. A báránynak épnek, minden hiba nélkül
valónak kellett lennie. Lehet, hogy a gyermekek egy nevet is adtak e báránynak,
simogatták, etették három napon át. Nagyon odanőtt a szívükhöz ez a kedves
jószág. És ezt a már megszeretett, ezt a kényeztetett bárányt le kellett vágni.
Ezt a bárányt, amihez már úgy hozzánőtt a szívük. A vágás előtt még egyszer meg
kellett vizsgálni, hogy a bárány tökéletes-e? Micsoda kép ez! Jézus nem egy a
sok közül, hanem az Isten Egyszülött Fia, aki három évig és semmi hibát nem
lehetett találni benne.
A zsidók a pászkaünnep alkalmával az Énekek Énekét
olvassák, mert az a szerelemről szól, mert ezt a bárányt is nagyon
megszerették, ahogy a vőlegény szereti a menyasszonyát.
Ha egy édesapa nem hitte el, amit Isten mondott, hogy
Isten meg fogja ölni az elsőszülötteket s a bárányt nem vágta le, akkor
elveszítette elsőszülött Fiát. Ha nincs levágott bárány, jött az öldöklő
angyal. A bárány volt a megmenekülés egyetlen eszköze.
A
bárányt tehát le kellett vágni, annak ellenére, hogy három nap alatt mindenki
megszerette. Bizonyára a gyermekek feltették a kérdést, az elsőszülött gyermek
is feltette: apám, miért kell levágni a bárányt? Mire az apa azt válaszolta:
azért, hogy te ne halj meg, ha nem vágom le a bárányt, neked kell meghalnod. És
az apa vette a kést és levágta a bárányt. Képzeljük el ezt a jelenetet.
Mindnyájan sírtak, mindenkinek a szeméből potyogtak a könnyek.
Mit jelent a pászka a mi számunkra? Hát azt, hogy vére
meg kell indítson engem, meg kell döbbentsen, meg kell érintsen. Az apa kellett
vegyen egy kötés izsópot, bele kellett mártsa a bárány vérébe és azzal meg
kellett kenje az ajtófélfákat. Nem a küszöbre kenték, mert akkor a vérre
tapostak volna, megvetették volna a vért. Miután az ajtófélfát bekenték, be
kellett menniük a házba és ott kellett maradniuk a következő nap reggeléig.
A vért tehát a családapának kellett az ajtófélfára kenni.
Nem Isten kente azt fel, az emberek kellett azt megtegyék, ez a hit cselekedete
volt. Jelzi ez azt a mi számunkra is, hogy van olyan a mi keresztyén
életünkben, amit nekünk kell megtenni, senki helyettünk nem teheti meg, még
Isten sem.
A házban síri csend honolt, hisz tudták, hogy el fog
menni a ház előtt az öldöklő angyal. Át fohg haladni minden utcán, és minden
ajtófélfát meg fog vizsgálni. Ahol nem volt vér, ott halál következett, az
egyiptomiaknál nem volt vér, mert számukra a véráldozat botránkoztató dolog
volt. Mit mond Pál Jézus Krisztus keresztjéről? A zsidóknak botránkozás, a
görögöknek bolondság, de azoknak, akik hisznek a szabadulás eszköze. Vagy a
pászkabárány vagy az elsőszülött fiú, más választás nem volt.
Miután az angyal
elindult és az első egyiptomi elsőszülött fiú meghalt, az éjszakában velőtrázó
sikoltás hangzott, hisz az egyiptomi édesanyák siratták fiaikat. De a zsidó
édesapák odasúgták ekkor gyermekeik fülébe: ti nem kell féljetek, mert az ajtón
ott van a vér. Isten maga mondta: ha meglátom a vért, nem megyek be a házba,
hanem elmegyek mellette.
Elképzelhetjük, hogy voltak olyan elsőszülöttek, akik
reszketve, félve virrasztották át ezt az éjszakát, és voltak olyanok is, akik
nyugodtan aludtak, mert szilárdan hitték, hogy amit Isten megígért az igaz. Mi
hisszük-e Isten ígéretét vagy még mindig kételkedünk benne?
A zsidók minden áldott évben megünneplik a pászka ünnepét.
Mert ez egy emlékeztető ünnep. Úgy kell ünnepeljék, mintha most is ott lennének
Egyiptomban. Mi is minden évben ünnepeljük Nagycsütörtököt és a mi
gyülekezetünkben rendhagyó módon asztalok melletti úrvacsorával tesszük ezt. Mi
is ünneplünk, de mi nem kell bárányt vágjunk, vért kenjünk az ajtófélfára, mert
a mi húsvéti Bárányunk, az Úr Jézus Krisztus egyszer s mindenkorra
megáldoztatott.
Még egy különlegességről kell szólnunk. Az asszonyok meg
kellett süssék a bárányt, de a csontját nem volt szabad megtörni. De hogy
lehetett úgy megsütni a bárányt, hogy ne darabolják fel, hogy ne törjék meg a
csontját? Hát úgy, hogy felhúzták egy hosszú nyársra és forgatták parázs
felett. Így kellett Jézusnak is megemésztődni Isten bűneink elleni haragjában a
golgotai kereszten.
A bárányt meg
kellett enni, semmi sem maradhatott belőle reggelre. Jézus mondta: az én testem
bizony étel és az én vérem bizony ital. Mi a Krisztus áldozatának teljességével
tápláltatunk az úrvacsorában.
A legkülönösebb azonban az, hogy a Biblia utolsó
könyvében János apostol a mennyben lát egy megöletett Bárányt. Mit jelentsen
ez? Hát azt, hogy mi erről, hogy
Krisztus érettünk meghalt, még a mennyben sem feledkezhetünk meg, a mennyben is
kell emlékezzünk arra, hogy mit tett Krisztus értünk. Milyen jó, hogy mi
szüntelen emlékezhetünk erre itt lenn a földön is, de majd a mennyben is fogunk
erre emlékezni. Hálát adhatunk azért, hogy ő meghalt értünk, hogy mi ne
kárhozzunk el.
5
Nap A nagy engesztelés napja Text. 3 Móz. 23,26-32
A nagy engesztelés napja Izrael népének az egyik
legnagyobb ünnepe. Ezen a napon Izrael két parancsot kellett teljesítsen:
egyrészt két kecskebakot kellett előállítani, másrészt az egyik vérét két
helyre oda kellett hinteni.
A mi számunkra
óriási kérdés, hogy én hogyan lehetek részese Jézus megváltói munkájának?Mikor
tudhatom, illetve miről tudhatom, hogy bűneim meg vannak bocsátva, hogy
üdvözülni fogok, hogy nem fogok elkárhozni? Ezek nagyon fontos kérdések a mi
számunkra. Ezekre a kérdésekre a Biblia mind válaszol, s most a válaszokat épp
a nagy engesztelés napja fogja megadni a mi számunkra. Ez a hatodik ünnep a
zsidó év rendjében, héberül a Jóm Kippur . A „kippur” szó befedezést,
elfedezést jelent. Ezt a szót először a Nóé történetében találjuk, amikor is a
bárka deszkáit szurokkal kellett betakarni, hogy a víz ne tudjon áthatolni
rajta. Különben a „szurok” szó is hasonló jelentésű, betakarást, elfedezést
jelent.
Az
engesztelés lényege tehát: betakarni, elfedezni, a bűnt a vér alá vinni, hogy
az ne legyen látható. Ez nagyon fontos volt és ma is az, ezért szentel a
Szentírás egy teljes fejezetet ennek az ünnepnek. (ez a 3Móz.16) De az még
különösebb, hogy az Újszövetségben van egy könyv, ami teljességében erről a
témáról szól. Hisz a Zsidókhoz írt levél tulajdonképpen nem más, mint a nagy
engesztelés napjának újszövetségi magyarázata. Az egyik nagy puritán
igemagyarázó joggal mondja, hogy ez az ünnep és annak leírása a teljes
evangéliumot tartalmazza. Ezért ez mind a mai napig a legjelentősebb ünnepnap
Izraelben. Az ünnep tulajdonképpeni
célja az Istennel való megbékülés, hogy a bűn kiirtassék s a nép békességben éljen Istennel.
Mert Isten csak úgy tud népével közösségben maradni, ha
bűnökért engesztelés történik. Az ember Istenhez vezető útja az áldozaton át
vezet. Az ószövetségi nagy engesztelési nap megfelelője a Nagypéntek, amit épp
ma ünneplünk. Krisztus azt tette meg egyszer s mindenkorra, amit a főpapnak
évente meg kellett ismételni.
A 3Móz.23,27-28-ban az Úr két parancsot is adott az ő
népének. Az egyik az volt, hogy meg kellett alázkodjanak, a másik pedig az,
hogy semmilyen munkát ne végezzenek. A hetedik hónap első napján volt a
kürtzengés ünnepe, utána következett tíz önvizsgálati nap, s utána jött a nagy
engesztelés napja. Az Úr tehát mindenkit felszólított a megalázkodásra, aki ezt
nem tette meg, azt ki kellett irtani a nép közül. A megalázkodás szó szerint
ezt jelentette: kicsivé lenni, a lelket meghajtani az Úr előtt. A
megalázkodásra azért volt mindenkinek szüksége, mert mindenki vétkezett s így
mindenki rá volt utalva Isten bocsánatára.
Ezért ez a nap egy személyes bűnbánattal, Isten előtti
megalázkodással kezdődött. Ez után kellett végignézzék azt, hogy mi történik a
két kecskebakkal. Az egyik állatot levágták, erre azért volt szükség, hogy vére
lehessen engesztelés a bűnökért. A másik lett az úgynevezett „bűnbak” amit a
pusztába űztek ki, miután ráhelyezték Izrael vétkeit s ott nyílván ez az állat
elpusztult. Mindkét esemény fájdalmat okozott az izraelita emberek lelkében,
hisz az egyiknek látták kínos halálát, a másikról pedig tudták, hogy vagy éhen
pusztul vagy pedig vadállatok fogják felfalni a pusztában.
Ha mi most Jézusra gondolunk, a fájdalmak férfijára,
akkor ez nálunk se lehet lelki fájdalom nélkül, hisz tudatosul bennünk, hogy ő
a mi bűneink miatt szenvedett és halt meg a kínos kereszten. A pusztába kiűzött
kecskebak a bűntől való szabadulást jelképezi. Persze, ez nagy kérdés azoknak
az embereknek az életében, akik nem akarnak a bűntől megszabadulni, mert élvezi
azt. Nos, az ilyen embernek a Nagypéntek, Jézus halála semmit se jelent, de az
nincs is itt a templomban. Az ilyen embernek nincs bocsánatra se szüksége,
Isten őrizzen minket ettől az állapottól, mert ez maga a kárhozat.
A lelki élet mindig annak a belátásával, meglátásával,
tudatosulásával kezdődik, hogy én bűnös ember vagyok. A lelki élet a 130-ik
zsoltárral kezdődik: a mélységből kiáltok hozzád , Uram! A zsidók ezen a napon minden díszt le kellett
vessenek magukról, nem volt szabad megmosakodni, sem szép cipőt vagy ruhát
felvenni.24 órával azelőtt meg kellett kezdjék a böjtölést, tehát semmit se
volt szabad enni, úgy kellett a
zsinagógába elindulni, ahol ezen a napon a Jónás könyvét olvasták, abban
különösképpen azt a részt, amikor Ninive
királya, miután meghallja az ítélethirdetést, leszáll a trónjáról,
zsákba öltözik és hamut hint fejére. Ez akkor a teljes megalázkodás jele volt,
ezt Isten annyira komolyan vette, hogy megváltoztatta eredeti tervét és nem
pusztította el Ninivét.
A második parancs az volt, hogy senki semmilyen munkát
nem végezhetett. A zsidók ezen a napon nem dolgoznak. Hihetetlen csend van
Jeruzsálemben. Nekem is megadatott 1998 szeptember utolsó napján, hogy épp
Jeruzsálemben voltam ezen az ünnepnapon, kimentem a hotel elé és olyan síri
csend volt, amit én soha nem tudok elfelejteni. Ilyen nálunk még faluhelyen
sincs sajnos, gondoltam is magamban: milyen jó lenne így megszentelni a
nyugalom napját, ilyen csendben és nyugalomban. Ha ott egy hatalmas város, a zsidó nép megteheti, miért ne tehetnénk meg
mi is?
De ennek a nyugalomnak megvan az evangélium szerinti
jelentése is: amikor az engesztelésről van szó, nekem semmit se kell tenni. Mit
tegyek, hogy az örök életet elnyerhessem, teszi fel Filippiben a börtönőr a
kérdést? A válasz meglepő: semmit. Csak higgy! Mert Valaki mindent megtett
érted. Ezen a napon csak egy valaki dolgozott: a főpap. Neki kellett mindent
megtenni, számára ez volt a legmunkásabb nap.
Ezt újszövetségi nyelven így mondja el Pál apostol:nem a
cselekedetekből igazul meg az ember, hogy senki ne kérkedjen, mert a test
cselekedeteiből nem igazul meg egy ember sem. Az üdvösségünkért mi semmit se
tehetünk, mert Jézus azért már mindent megtett. A nagy engesztelési nap
számunkra azt hirdeti, hogy rajtunk kívül, értünk történt valami. Azon a napon
az egész nép bűne elvétetett.. Én ezért a napon nyugszom, illetve hitben
megnyugszom, , hogy Jézus teljes üdvömet elvégezte az ő áldozatában.
A Zsidókhoz írt levél tele van a nagy engesztelési napra
való hivatkozással. Megvan a nyugodalma az Isten népének. Ez a nyugalom ott
klell legyen bennünk, valahányszor az Úr asztalához járulunk. Úrvacsorázni nem
más, mint megnyugodni abban, amit Jézus értünk elvégzett. Szívünk és
lelkiismeretünk teljességgel megnyugszik Jézus teljes és tökéletes áldozatában.
Ezen a napon a két legfontosabb szereplő a két kecskebak
volt és az, ami ezzel a két kecskebakkal történt. Erről részletes leírást ad a
3Móz.16, ahogy azt már említettük is. Az első dolog, hogy Áron be kellett
menjen a szentélybe s ott be kellett öltözzön fehér gyolcs ruhába. Ezen a napon
egészen másképp öltözött, mint a többi napokon. Tudjuk, hogy a zsidó évnek 360
napja van. Nos, 359 napon át Áron egy gyönyörű, színes öltözetben járt, egy kék
köpenyszerű ruhában, amin ott volt a mellzseb, amiben ott volt a 12 törzs neve,
12 kövecskére írva. Öltözetén nagyon sok színes díszítés , aranyból készült
gránátalmák voltak, egyszóval ez egy gyönyörű, színpompás öltözet volt. De
egyetlen napon, ezt a gyönyörű, színpompás ruhát le kellett vetni.. Ezen a
napon egyszerűen, fehér ruhában kellett a nép előtt megjelenjen.
Mit jelent ez újszövetségi nyelvre lefordítva? Hát azt,
hogy Jézus Krisztus mindenekben hasonlatos lett hozzánk, kivéve a bűnt. Amikor
Jézus a földre jött, levetette mennyei dicsőségét, hogy itt elvégezze a nagy
munkát, az engesztelést, a megváltást. Ésaiás ezt így jövendöli meg: nem volt
alakja és ékessége, néztünk rá, de nem volt ábrázata kívánatos.. Jézus
Nagypénteken nem volt gyönyörűséges ruhában, utált és emberektől elhagyott,
megvetett volt.
Ezek után lássuk, hogy mi történt a kecskebakokkal ? Áron ott állt a két kecskebakkal a sátor
bejáratánál. Az egyik oldalon ott állt az Úrért való bak. A másik oldalon pedig
a népért való bak. Az Úrért való bakot levágták és vérét a Szentek Szentjébe
vitték. A másik bakot nem vágták le,az életben maradt, arra ráhelyezték a nép
bűneit, azután pedig kiűzték a pusztába. A zsidó hagyomány szerint a bakok a
hátsó felükkel álltak a nép felé, fejük volt a szentély felé. Azt is elmondja a
hagyomány, hogy a pusztába kiűzendő bak egy adott ponton megfordult és fejjel
állt a nép felé.. Őt úgymond bemutatták a népnek. Mintha ezt mondta volna a
főpap: ez a bak fogja kivinni bűneiteket a pusztába, ő fogja elhordozni
bűneiteket és az Isten bűneitek miatti haragját.
Eközben a másik bakot levágták, de ezzel egyidejűleg a
másik bakra ráhelyezték a nép bűneit. A népért való vakot le vágták, annak
vérével a főpap bement a Szentek Szentjébe. Ide csak vérrel mehetett be, vér
nélkül nem.
Benn a Szentek Szentjében a kárpit mögött sötétség volt.
A főpap jobb kezének mutató ujját a vérbe mártotta és a vért a frigyláda
tetejére hintette. Utána még hétszer meghintette a vérrel a földet a frigyláda
előtt. A Szentek Szentjébe háttal kellett bemenjen, mert Istennek nem volt
szabad hátat fordítani. Itt minden mozdulatra kínosan kellett vigyázni, mert
másképp Isten haragra gerjedt volna.
Isten haragja egy szempillantásban megölte volna Áront.
A főpapon kívül senki más nem mehetett be a Szentek
Szentjébe. A zsidók ezért a főpap könyökére, karjára egy kötelet kötöttek,
olyan meggondolással, hogy ha a főpap valamiben is vétkezne és Isten őt ott
megölné, akkor a kötél segítségével tudják onnan kihúzni. Micsoda szent
tisztelet, félelem Isten jelenlététől! Mert ha a főpap nem végezte volna
mindenben pontosan az engesztelést, meg kellett volna halnia. A vért rá kellett
hinteni a frigyládára és a földre, egyetlen csepp is elég volt a
bűnbocsánathoz. Ezek után a főpap kijött
a Szentek Szentjéből, odalépett az élő bakhoz, kezét a bak fejére helyezve
megvallotta a nép bűneit, majd kiűzte őt a pusztába.
Mi a bakok lelki jelentése a mi számunkra? Mindkét
bakkecske a megváltás egy-egy oldalát mondja el nekünk. A levágott bak az
elégtétel igazságát fejezi ki. Istennek eleget kell tenni a bűnért. Istennel
megbékülni csak elégtétel által lehetséges. Ez a bak az Úré volt. E bak által
helyreállítatott Isten megsértett
tisztessége, szentsége. A levágott bak az áldozati bárány szerepét tölti be.
Jézus először is az ő Atyjának kellett eleget tegyen, az ő haragját kellett
kiengesztelje.
A második, a pusztába kiűzött bak a helyettesítés
gondolatát fejezi ki. Ez a kecskebak az
Istentől való elhagyatottságba lett kiűzve, ezért a nép életben maradhat. Ez a
bak az emberekért van. Erre nekünk van szükségünk, itt a mi bűneinkről van szó,
amiket el kell hordozni.
Mi a legtöbbször erre a bakra gondolunk, de az első bak
még fontosabb. Persze, ezt mi nehezebben tudjuk felfogni. Az Úr Jézus
elsősorban nem csak értünk jött, hanem azért, hogy eleget tegyen Isten
igazságának. Itt nem rólunk, hanem Istenről van szó. A mi bűneink Isten
szentségét sértették meg. Bűneinkkel meggyaláztuk Isten dicsőségét. Ennek a
büntetése halál, s a halálos ítéletet végre kell hajtani. Ez a halál elégtétel
volt Isten számára. Az igaz, hogy Jézus vére értünk folyt, de ez mégis
elsősorban Istenért folyt, mégpedig azért, hogy az ő igazságának elégtétel kell
adassék.
A vért csak egyszer kellett a frigyláda tetejére fedelére
hinteni, viszont a földet hétszer kellett a vérrel meghinteni. Most menjünk be lélekben a Szentek Szentjébe. Ott
áll a főpap sűrű tömjénfüstben Isten trónja előtt. Mert a frigyláda a két
angyallal az Isten trónját jelképezi. Az angyalok a frigyládára tekintenek, ott
van a törvény, a Tízparancsolat. Az a törvény, amit az emberek áthágtak,
megrontottak, nem tartottak be. Ott van
a törvény, ami elítéli az embert.
Mi történik a nagy engesztelési napon? A frigyláda
tetejére engesztelési vért hintenek. Amikor most az angyalok a frigyládára
tekintenek, nem az elítélő törvényt látják, hanem az engesztelő vért. Így lesz
az Isten trónja a kegyelem királyi székévé. Hit által tudhatom, hogy az én
bűnöm Isten előtt elfedeztetett, megbocsáttatott.
A másik hely, ahova a vért hinteni kellett, az a
frigyláda előtti föld volt. Ezt hétszer kellett meghinteni. Ez azt jelképezte,
hogy az én bűnöm, nem csak elfedeztetett, hanem nekem szabad utam van Istenhez.
Az Úr Jézus vére utat, vér-utat készített számomra a Szentek Szentjébe.
A kárpit meghasadt, be lehetett menni. Járuljunk
bizalommal a kegyelem királyi székéhez, mondja a Zsidókhoz írt levél. A bűnös
ember ezen a véres ösvényen közeledhet Istenhez. Az én lábam tisztátalan, de az
úton ott van Jézus vére.
Milyen különös az, hogy Isten számára csak egyszer
kellett vért hinteni, de érettünk hétszer. Ez azért van, hogy ne kételkedjünk
Isten bocsánatában. Nagyon sok ember csak a szentélybe lép be, de nem mer a
Szentek Szentjébe belépni, nem meri elfogadni, komolyan venni Isten bocsánatát.
Hány ember fél az úrvacsorához járulni, de a nagy engesztelés napja azt
hirdeti, hogy mi minden nap bizalommal járulhatunk Isten színe elé, mert Jézus
vére ezt lehetővé teszi a mi számunkra. És mi ott is maradhatunk a Szentek
Szentjében, mert szent életet élhetünk, folytathatunk az Isten színe előtt.
6
Nap A lombsátrak ünnepe Text. 3Móz.23,34-44
A lombsátrak ünnepe egy különös ünnep volt. Először is a
jelen ünnepe volt, hisz hálát adtak a termésért, ezt vígan, örömmel ünnepelték
meg. De ez az ünnep a múlt ünnepe is volt, hiszen ezen emlékeztek meg a negyven
éven át tartó pusztai vándorlásról. Végül a jövő ünnepe is volt, hisz a Messiás
eljöveteléről szólt, arra tekintett előre.
Talán egyetlen ünnep sincs olyan sokszor említve a
Bibliában, mint épp ez az ünnep. Talán egyik ünnep se volt olyan fontos és
magasztos, mint a lombsátrak ünnepe. És egy sem volt olyan vidám, mint ez az
ünnep. Sokszor a Biblia ezt az ünnepet egyszerűen ünnepnek nevezi, például
amikor azt olvassuk, hogy Jézus felment az ünnepre, akkor a lombsátrak
ünnepéről van szó. Aki nem volt egy ilyen ünnepen nem is tudja, hogy mi az öröm, a vidámság. Ezt az ünnepet olyan zajosan
ünnepelték, hogy az egész környék visszhangzott ennek az ünnepnek a zajától.
Ez az ünnep egy egész héten át tartott. Ez volt Izraelben
az év legvidámabb hete. Maga az ünnep a nyolcadik napon ért véget. Ezen az
ünnepen áldozatokat is mutattak be. Minden nap volt áldozás. Összesen 70 bikát
áldoztak fel, első nap 13-at, a másodikon 12-t, a harmadikon 11-et s így
csökkent a számuk, hogy az utolsó, hetedik
napon 7 bikát áldoztak fel. A Bibliában a 70-es szám a népek száma. Ez
nem csak Izrael ünnepe volt, ez a világ minden népének is szólt. Erre
hivatalosak voltak a jövevények, a pogányok is.
A 7-es szám egy szent szám, s ez az ünnep a hetedik az
ünnepek sorában, ezt a hetedik hónapban ünnepelték. Az ünnep hét napon át
tartott, és hétszer tíz bikát áldoztak fel. Az ünnep utolsó napján a nép
hétszer kerülte meg az oltárt, ezen a napon a 118-ik zsoltárt hétszer
elénekelték: Ó, Uram segíts most, ó Uram, adj most jó előmenetelt.
Ez az ünnep mindenek előtt a termésért való hálaadás
ünnepe volt. Ez egy hálaadó hét volt. Ekkor takarították be csűrjeikbe a termés
legutolsó részét is. Izraelben először az árpát aratják le, utoljára pedig az
olajbogyót és a szőlőt. Októberben minden be volt takarítva. Isten megáldotta a
kezük munkáját.
Ezért minden tizenhárom évesnél idősebb izraelita
Jeruzsálembe ment, hogy ott Istent magasztalja. Nem üres kézzel mentek, vittek
magukkal valamit. Ez egy zarándoklattal egybekötött ünnep volt, úgy mint a
pászka és a hetek ünnepe. Az ország minden sarkából özönlöttek az emberek
Jeruzsálembe. De szép számmal jöttek Izraelen kívülről is. Mindenki boldog
volt, hálát adtak a termésért.
Megtanulhatnánk ebből, hogy mi is legyünk hálásabbak
Isten ajándékaiért. A földi dolgokért, az egészségért, az ételért-italért, és
hogy nem Afrikában élünk. De még hálásabbak kellene legyünk a lelki áldásokért,
a bűnbocsánat és az örök élet ajándékáért, Krisztus feltámadásáért, a
Szentlélek ajándékáért. S azért is, hogy közösségben lehetünk Istennel. Hálát adni
a megigazulásunkért és megszenteltetésünkért.
Az Úr Jézus is megünnepelte ezt az ünnepet Erről a
Ján.7-ben olvasunk. Hisz ő is zsidó volt, Dávid Fia, Júda törzséből származott.
Ő is felment Jeruzsálembe a lombsátor ünnepére, amiről azt hagyta meg az Úr:
örvendezzetek az Úr előtt egy hétig. Micsoda ünnep lehetett hét napon át.
Nálunk három naposak az ünnepek s azt is soknak tartjuk, belefáradunk s már az
ünnep harmad napján csak egy páran jönnek még el ünnepelni. Mi talán gyászolni
könnyebben tudnánk hét napon át, mint ünnepelni.
De Isten azt parancsolja népének, hogy hét napon át
örvendezzen. Ehhez nem vagyunk szokva. Erre mi azt mondjuk: az öröm, az
érzelem, a hangulat nem fontos. De a Biblia nem akármilyen örvendezésről
beszél, hanem az Ószövetségben az Úr előtti , az Újszövetségben pedig az Úrban
való örvendezésről. Nálunk az öröm a körülmények, a helyzetek függvénye.
Milyen jó, hogy az Úr örvendező keresztyéneket akar
magának. A keresztyénség nem a szomorúságról szól, nem a komorságról, a
sírásról szól. Isten maga szólítja fel népét az örvendezésre. Ezen az ünnepen
bort is kellett inni s azt is az Úr színe előtt.
Nálunk az a baj, hogy mi úgy akarunk vigadni, mint a
nagyobbik fiú, a barátokkal az atya nélkül. De itt az Úr előtt, az Úrban való
örvendezésről van szó, együtt az Úrral és a gyülekezettel. Mit mond Jézus? Az
én örömöm bennetek maradjon és a ti örömötök teljes legyen. A lombsátor
ünnepének alapja a nagy engesztelés napján bemutatott áldozat. Nincs igazi öröm
az Úrral való megbékélés nélkül.
Különös ez. A kürtzengés napján meg kellett alázkodni,
bűnbánatot kellett tartani, ez a nyomorúság, utána jött a nagy engesztelés
napja, ez a megváltás, és végül jött a lombsátrak ünnepe, ez pedig a hálaadás.
Milyen nagyszerű gondolat: a kiengesztelés, a bocsánat örömöt hoz magával. A
Zarándok útja című könyvben van egy olyan jelenet, hogy Keresztyén egy adott
ponton elérkezik a kereszthez. Ott lehull bűn-terhe és örömében háromszor a
levegőbe ugrik, táncol és ugrál örömében, hogy bűn-terhe levétetett róla. A
lombsátrak ünnepén hálát adtak a termésért, de még inkább a bocsánatért, a
megtapasztalt kegyelemért.
A lombsátrak ünnepe másodsorban az emlékezés ünnepe volt.
Ez a múltra vonatkozott. Erről a 3 Móz.23,46-ban olvashatunk. „Hogy megtudják a
ti nemzedékeitek, hogy sátrakban lakattam Izrael fiait, amikor kihoztam őket
Egyiptom földjéből.” A zsidók a nagy
engesztelés napja és a lombsátrak ünnepe között készítenek faágakból
lombsátrakat és az ünnep idején azokban is laknak. Főleg a gyermekek nagyon
élvezik ezt. De mi van, ha zuhog az eső, akkor is örülni kell és mi van, ha
nyűgösek a gyermekek? Nos, akkor is
örülni kell. Ez egy roskatag sátor volt, amiben aludtak, ettek és ittak. A
sátor belsejét a gyermekek rajzaival díszítették fel és gyümölcsökkel is kidíszítették.
Egy héten át a zsidók nem kapcsolják be a televíziót, csak vendégeket fogadnak
és velük együtt adnak hálát, hogy az Úr őseiket kihozta Egyiptom földjéből.
A zsidókat ez testük múlandóságára is emlékezteti. Hisz a
Biblia a testünket porsátornak nevezi, ami egy ideiglenes tartózkodási hely,
ami törékeny és múlandó, amiben teljességgel rá vagyunk utalva Istenre és az ő
hűségére.
Ezen az ünnepen nagyon sokat kellett énekelni, minden nap
el kellett énekelni a 113-118 zsoltárokat. Közben egy ágakból készült csokrot
lengettek a kezükben és hozsannát kiáltottak. Ez emlékeztette őket a pusztai
vándorlásra, a pálmaág Élimre, ahol 70 pálmafa volt. Ez egy oázis volt, ahol az
út elején pár csodálatos napot tölthettek el. De voltak fűzfaágak is a
csokorban es a szomorúságot jelentette, hisz a vándorlás során volt sok
keserűség és fájdalom is.
Ez a visszaemlékezés a hetedik hónap tizenötödik napján
történt, amikor telihold volt, amikor az éjszaka a legfényesebb.
Milyen jó, hogy nekünk is vannak ilyen emlékezési alkalmaink!
Nem csak az ó-esztendő, hanem egy-egy születésnap, évforduló, amikor hálát
adhatunk Istenünk megtapasztalt ajándékaiért, kegyelméért, jóságáért. Lehet,
hogy a jelen sokszor nagyon nehéz, de akkor jó a múltban kapott ajándékokra
emlékezni.
Az izraeliták visszaemlékeztek a 40 év
megpróbáltatásaira, éhségre, szomjúságra, ellenség támadására, mérges kígyókra.
Milyen rettenetes volt az, mennyi könny hullott szemükből! De ezek között is
ott volt az Úr hűsége, ott volt a naponként hulló manna, ott volt a kősziklából
fakadó víz, ott volt a felhő és tűzoszlop. Ott volt az a nagyszerű pillanat,
amikor a nép megérkezett Kánaánba.
Isten maga járt a népével, velük sátorozott. Vannak olyan
magyarázók, akik azt gondolják, hogy Jézus épp ezen az ünnepen született.
Persze, ezt nem lehet pontosan tudni. Amikor János azt mondja: lakozott mi
közöttünk, az eredeti szövegben ez áll, sátorozott. Vagyis Jézus egy törékeny
testben jött el. Az, hogy Jézus nem decemberben született, azt az is
bizonyítja, hogy Izraelben a juhok decemberben már nincsenek a mezőn, hisz
novembertől márciusig benn vannak. De amikor Jézus született, a mezőn voltak,
tehát nagyon is lehetséges, hogy október volt. Az összeírás is akkor lehetett,
mert a császár is tudhatta, hogy Izraelben ekkor mindenki úton volt és ezt
kihasználhatta a népszámlálásra. Ezen az ünnepen minden szállás foglalt volt
Jeruzsálem körül, ezért lehetséges, hogy Jézus pont ezen az ünnepen született.
Izraelnek ezen az ünnepen emlékezni kellett és mi is
emlékezhetünk. Isten választott népe úton volt, mi is úton vagyunk. Ők negyven
évig voltak úton, Isten újszövetségi népe már 2000 éve. Mi itt jövevények és
vándorok vagyunk. Ez az ünnep erre is kell emlékeztessen minket is. Nincs itt
maradandó városunk, a mi sátorházunk, földi porsátorunk egyszer elbomlik. De
van örökkévaló hajlékunk Istennél a mennyben. Mi egy jobb haza felé tartunk.
A Bibliában a Nehémiás 8-ban is olvasunk a lombsátrak
ünnepéről. Itt látjuk, hogy miként ünnepelték meg a zsidók ezt az ünnepet.
Olvasták Isten igéjét és felfedezték, hogy eltévelyedtek az Isten igéjétől.
Nagyon elszomorodtak, de Esdrás és Nehémiás vigasztalták őket. Rájöttek arra is
a törvény olvasása közben, hogy épp most van a hetedik hónap és meg kell méltó
módon ünnepelni a lombsátrak ünnepét. Mindenütt lombsátrakat építettek és nagy
öröm volt, mert olvasták Isten igéjét.
Ma is így történik ez, s a zsidók ezen az ünnepen a Prédikátor
könyvét olvassák. Talán különösnek tartjuk, hogy ezen az örömünnepen egy ilyen
szomorkás hangulatú könyvet olvasnak: minden hiábavalóság, ez a könyv
alaphangja. Különös, hogy örvendezni kellett s közben ezt a szomorú könyvet
olvasni. De a Prédikátor könyvében van örömre való felszólítás is. Például:
örvendezz ifjúságod feleségének, örvendezz a bőséges eledelnek, örvendezz
munkád gyümölcsének. Ebben a könyvben nem csak a múlandóságról, hanem az
örömről is sok szó esik.
Harmadszor ez az ünnep egy messiási ünnep. A messiási idő
a mi hitünk szerint Jézus Krisztus visszajövetelével kezdődik. Mert ennek az
ünnepnek a nyolcadik napja a nyugalomról szólt. Hét napon át hálát adtak, de a
nyolcadik nap tulajdonképpen egy imanap volt. Még szép nyár volt, a termést
betakarították, de óriási volt ilyenkor a szárazság. Ekkor volt ugyanis vége a
száraz félévnek, tudjuk hogy Izraelben októbertől áprilisig tart az esős
évszak. Májustól októberig van a száraz évszak, amikor egy csepp eső sem esik.
Ezt mi el se tudjuk képzelni, nálunk már három eső nélküli hónap óriási
szárazságnak számít.
De ilyenkor már nagyon kell az eső, hisz kell szántani és
vetni, ezért a lombsátrak ünnepének nyolcadik napja egy imanap volt, amikor is
esőért imádkoztak. Ez egy különös szertartás keretében ment végbe. A papok a
templom-hegyről lementek korsókkal kezükben a Siloám tavához, ott megtöltötték
a korsóikat, körülöttük ujjongott a sokaság, örvendeztek az Úrban, énekeltek és
különféle zeneszerszámokkal dicsérték az Urat. A nép a papokat visszakísérte a
templom-hegyre. Az asszonyok átmentek a pogányok pitvarán, majd az asszonyok
pitvarán . Utána felmentek tizenöt lépcsőn, miközben zsoltárokat énekeltek.
Utána megérkeztek a Szentélybe, ahol az oltár állott. Ekkor halálos csend lett,
ez egy ünnepi pillanat volt. A főpap a korsó tartalmát az oltár elé öntötte, ez
egy szimbolikus cselekedet volt, hogy ezután így öntsön az Úr esőt az égből.
Nos, most ugorjunk egy nagyot, a János evangéliuma 7-ik
fejezetébe. A főpap ott állt az aranykorsójával
az oltárnál s egyszer csak síri csend támadt. A Nap ragyogóan sütött.
Jézus ebben a pillanatban kiáltott: aki szomjúhozik, jöjjön énhozzám. Micsoda
pillanat lehetett ez! Jézus kiált a síri csendben. Ritkán tette ezt, de most
megtette: aki szomjúhozik, jöjjön énhozzám. Ne a Siloám tavához menjen, hanem
hozzám jöjjön, mert én vagyok az üdvösség forrása. S ha belőlem ivott, akkor
belsejéből élő víznek folyamai ömlenek majd.
Mit akar mondani itt Jézus? Hát azt, hogy a Lélek először
beléd árad, majd kiárad belőled. Akkor áldás forrása leszel mások számára. Az
Úr azt akarja, hogy kapjunk, utána pedig adjunk. Ez az ünnep tehát messiási
perspektívát tár elénk. A Zak.14,16-19-ben ez áll: „azután mindazok, akik
megmaradnak a Jeruzsálemre támadó népek közül, évről-évre elmennek és
leborulnak a Király, a Seregek Ura előtt és megünneplik a lombsátrak ünnepét.
Ha pedig a föld valamelyik népe nem megy el Jeruzsálembe, hogy leboruljon a
Király, a Seregek Ura előtt, az nem kap esőt. Még Egyiptom sem kap, ha népe nem
megy el és nem jelenik meg. Ugyanaz a csapás éri, amellyel az Úr azokat a
népeket sújtja, amelyek nem mennek el megünnepelni a lombsátrak ünnepét. Így
bűnhődik majd Egyiptom és így bűnhődik minden nép, mely nem megy el
megünnepelni a lombsátrak ünnepét.” Zakariás azt mondja, hogy Jézus vissza fog
jönni és minden nép le fog borulni előtte. Akkor betakaríttatik az üdvözültek
serege és elkezdődik Jézus Krisztus messiási uralma.
Különös, hogy a Jelenések könyvében is van utalás a
lombsátrak ünnepére, arra hogy a megszámlálhatatlan sereg tagjainak a kezében
pálmaág van. Ez a sereg jön a nagy nyomorúságból, a pusztai vándorlásból és
átéli azt, hogy Isten kiterjeszti rájuk sátorát és letöröl a szemükről minden
könnyet. Különös az, hogy az üdvözült sereg tagjainak a kezében pálmaág lesz és
örök öröm a fejükön. A vándorlásnak, a szenvedésnek vége. Az Isten letöröl
minden könnyet az övéi szeméről.
Igehirdetés
húsvét első napjára. A zsengék ünnepe Text.3Móz.23,9-15 Lectio 1Kor.15,20-28
Ezen az áldott nagyhéten végig Izrael ünnepeiről szólt az
igehirdetés. Tettük ezt azért, mert ezek az ünnepek mind Jézusra, Jézus
szenvedésére és az üdvtörténet nagy eseményeire utalnak. Szóltunk a kovásztalan
kenyerek, a hetek, a kürtzengés, a pászka, a nagyengesztelés napja és a
lombsátrak ünnepéről és azok jelentéséről. Részletesen beszéltünk arról, hogy
ezek az ünnepek miként zajlottak le Izrael népének az életében, de arról is,
hogy ezek mit üzennek Isten újszövetségi népe, a keresztyének számára.
Ma húsvét első napján a zsengék ünnepéről lesz szó, mert
ezen a napon támadott fel Jézus. Mit jelent a zsenge szó? Tudjuk, hogy a zsenge
az elsőt jelenti, például egy több gyerekes családban az első gyerek, a
legnagyobb gyerek. Jézus Krisztust is zsengének nevezi Pál a feltámadásról
szóló csodálatos fejezetben. Ő a zsenge a halottak közül, vagyis az első, aki
visszajött a halálból és aki soha többé meg nem hal. A halál már nem tudja őt
fogva tartani.
A zsenge szó egy idői sorrendre utal. Az első, az a
zsenge, utána következnek a többiek. Ez azt is jelenti: nem vagy egyedül,
rajtad kívül mások is vannak. Az, hogy Jézus az Elsőszülött a halottak közül,
azt jelenti, hogy nem ő az egyedüli, aki feltámadt, őt fogják mások is követni.
Erre azt mondhatná valaki: de hisz Lázár, Jairus leánya és a naíni ifjú is feltámadt. Igen ám, de ők
halandó testtel támadtak fel, Jézus és majd mi is halhatatlan testben fogunk
feltámadni.
A Bibliában az elsőszülött egy tiszteletbeli rangot is
jelent. Nálunk ez már másképp van. Mi nem teszünk különbséget a gyermekeink
között, amikor az örökséget elosztjuk, mindenki egyforma részt kap. De tudjuk,
hogy ez a Bibliában egészen másképp volt. Az első gyerek az több volt, mint a
többi, többet is kapott. Így van ez most lelki értelemben, hogy Jézus a
nagyobb, ő minket királyokká és papokká tett. De ő a Királyok Királya, ő a
Főpap. Ő a Fej, mi pedig tagok vagyunk. Azt, hogy ő az Elsőszülött, számunkra
azt jelenti, hogy ő a legfontosabb, az ő szava döntő a mi számunkra.
A 3Móz.23-ban a terményről van szó, amikor a zsengét
említi. Ezt az ünnepet akkor rendelte el Isten, amikor Izrael népe megérkezett
a Kánaán földjére. Tudjuk azt, hogy az árpa Izraelben már áprilisban megérik.
Ez az aratási szezon kezdete. A gazdák ekkor mentek ki a sarlókkal a határra
aratni. Ekkor vágták le az első kalászokat, utána 7 héttel következett a búza
aratásának az ideje. Ez esett egybe a pünkösd ünnepével. Utána ősszel jött az
olajbogyó és a szőlő betakarításának az ideje, ez a lombsátrak ünnepével esett
egybe.
Tehát a zsengék ünnepe az aratási szezon kezdetére esett.
Ezt a zsengét az Úrnak ajánlották fel, ez tulajdonképpen egy hálaáldozat volt,
egy hálaadási ünnep. Az ünnep értelme az volt, hogy az elsőt, a legjobbat az
Úrnak kell felajánlani. Neki nem a selejtet kell adni, nem azt, ami megmaradt,
hanem a legjobbat és legszebbet. Vagyis, mielőtt ők ettek volna belőle,
Istennek kellett adni előbb.
A gazda tehát csak akkor ehetett családjával együtt a
termésből, miután az első termést az úrnak adta. Ez is egy szertartás volt, egy
ünnepélyes pillanat, amikor a gazda a kosarát az Úr színe elé helyezte.
De miért tették ezt így az izraeliták? A Biblia
válasza: hogy kedvesen fogadtassék
érettetek. De mi köze van ennek a szertartásnak a húsvéthoz? Ehhez át kell
lépnünk az Újszövetségbe, Krisztus után 33-ba. Ez is egy szombat utáni napon
történt. A Ján.19,31-ben azt olvassuk, hogy az a szombat nagy ünnepnap volt.
Miért volt az nagy ünnepnap? Mert akkor kezdődött a kovásztalan kenyerek
ünnepe. Ez a nap előzte meg a zsengék bemutatásának az ünnepét. És a következő
napon, vasárnap már ünnepeltek.
Pont ezen a napon, a zsengék ünnepén támadott fel Jézus,
mint a halottak zsengéje. Ő ezt az ünnepet a feltámadásával töltötte be. A
pászka ünnepe a halálát, a zsengék ünnepe a feltámadását jelzi. Nem különös,
hogy Jézus épp a zsenge bemutatásának az ünnepén támadt fel? Az ünnepek így
következtek: Nisszán 14-ik napja volt a pászka ünnepe, Nisszán 15-ik napja a
kovásztalan kenyerek ünnepének kezdete, Nisszán 16-ik napja a zsengék ünnepe.
De most menjünk picit Jeruzsálembe. Mi történt ott
tulajdonképpen, azon a húsvéti reggelen? Hát az, hogy az angyalok
elhengerítették a követ és Jézus feltámadt. Nem azért kellett a követ
elhengeríteni, hogy Jézus kijöhessen, hisz neki már dicsőséges teste volt,
amivel a kövön is áthatolhatott, hanem azért, hogy mi győződjünk meg, hogy a
sír üres és Jézus él.
Azon a reggelen az asszonyok szomorúan a sírhoz mentek.
De ezen a napon más is történt. Hosszú menetekben kosarakban vitték az emberek
az első zsengét, hogy azt a templomban bemutassák. Mindenütt emberek voltak,
kezükben kosarakkal, benne az első zsenge.
A zsidó hagyomány azt tartja és mi ezt elhihetjük, hogy
azt a menetet egy pap vezette, zenélve, énekelve, táncolva, hisz a hálaadás
napja volt ez. Mindenki örült, hogy az Úr ebben az évben is termést adott. A
pap a zsengékkel teli kosarakat az Úr színe elé helyezte és felajánlotta őket
az Úrnak.
Elénekelték a 67-ik zsoltárt és azután így szólt a pap:
számoljatok ezután , a szombatra következő naptól, amelyen beviszitek a
bemutatásra szánt szent kévét hét teljes hetet. (3Móz.23,15) Ezt a számlálást a
zsinagógákban mind a mai napig elvégzik. A zsidók azt mondták, hogy ne az
ünnepen temessék el Jézust, de meghalnia és feltámadnia pont ünnepnapokon
kellett.
Különös az, hogy a zsidók ott álltak az új terméssel, de
Jézus ott állt az ő feltámadott, dicsőséges testével, ami egy új teremtés volt,
egy új világkorszak kezdete, amiben már nem a halálé, hanem a feltámadásé az
utolsó szó.
De mit jelent ez a mi számunkra? A 3Móz.11-ben ez áll: mutassa
fel a kévét az Úr előtt, hogy kedvesen fogadtassék érettetek. Izrael népe tehát
a zsenge bemutatása által lett kedves az Úr előtt. Én pedig Jézus halála és
feltámadása által lehetek kedves Isten előtt. Mind a kettő nagyon fontos
számomra: halála és feltámadása is. Mert az , amit Pál mond a Római levélben:
meghalt a mi bűneinkért , feltámadott a mi megigazulásunkért, ő azért támadott
fel, hogy kedvessé tegyen minket Isten előtt, hogy mentesek legyünk a bűntől és
annak büntetésétől. Én Krisztusért leszek kedves Isten előtt. Ezt minden
keresztyén ember elmondhatja magáról. Kedves vagyok halála, de még inkább
feltámadása által.
A 3Móz.23,12-ben ezt olvassuk: áldozzatok az Úrnak egy
hibátlan, egyesztendős bárányt egészen égő áldozatul. Ez nem bűnért való
áldozat volt, ez volt különben az egyetlen ünnep, amikor nem kellett bűnért
való áldozatot bemutatni. Azért nem, mert a bűnökért már korábban engesztelés
történt. Ez égőáldozat volt, hálaáldozat.
Különös az is, hogy itt olvasunk először borról, ugyanis
italáldozatot is kellett bemutatni, egy hín negyed részét.(3Móz.23,13) A bor a
Bibliában mindig az öröm jelképe. Az Isten népe örvendezik az ő Istenében.
Milyen különös, hogy a feltámadott Úrhoz illik az öröm, a bor. Jézus első szava
a feltámadás után így hangzik: legyetek üdvözölve. De a görög nyelvben ez így
van: örvendezzetek. A tanítványok örülhetnek, amikor találkoznak a feltámadott
Úrral. Isten gyermekének minden öröme onnan van, hogy Jézus feltámadott a
halálból.
De térjünk még vissza a zsengéhez. Miután a kosarakban a
zsengét az Úr elé helyezték, a pap ehetett a zsengéből. Milyen mély jelentést
hordoz ez a mi számunkra. Mert Jézus számunkra: Zsenge. S ez azt jelenti, hogy
mi táplálkozhatunk Jézus feltámadásával. Mi eddig mindig csak arról hallottunk
az úrvacsorában, hogy táplálkozhatunk Jézus halálával, de most azt üzeni nekünk
az ige, hogy táplálkozhatunk Jézus feltámadásával is.
Mi Nagypénteket és húsvétot együtt kell lássuk. Ha csak
Nagypéntek lett volna, soha nem bizonyosodhatnánk meg Jézus feltámadásáról.
Mivel Jézus meghalt, tudhatom, hogy bűnöm megbocsáttatott.
Végül menjünk az
1Kor.15-höz. Itt azt mondja Pál: mindenki a maga rendje szerint. Először
Krisztus, azután a Krisztuséi, azután pedig a vég. Mert Jézus feltámadása nem
csak győzelem, hanem a mi dicsőséges feltámadásunk biztos záloga is. Jézus az
első, de utána jövünk mi. A Máté evangéliumában van egy különös ige. A Jézus
halála után sírok nyíltak meg, sok elhunyt szent teste feltámadt. Ezek kijöttek
a sírokból, bementek a szent városba és sokaknak megjelentek. A Jézus halála
után ószövetségi szentek támadtak fel és mentek be a városba. Azt nem írja le a
Szentírás, hogy ezek milyen testben támadtak fel, az írásmagyarázók azt
mondják, hogy már megdicsőült testben támadtak fel és Jézussal együtt a mennybe
mentek.
A zsengék ünnepe ma húsvét napján azt jelenti, hogy mi is
fel fogunk támadni. A temető nem a végállomás. Csak ideiglenes tartózkodási
helye a testünknek. Pál azt mondja a temetésre, hogy a halottat elvetjük, de
egyszer ki fog kelni dicső feltámadásra. Mi így halunk meg, de addig is ebben a
drága hitben élünk.
(Ezen igehirdetési sorozatot M.M.van Campen De schatkamer
van Christus könyvének felhasználásával írtam)