Igehirdetés
az aradi vértanúk emléknapján
Text.Jób
2,4
Ezen a napon emlékezik magyar népünk a tizenhárom aradi vértanúra, akik életüket
adták a szabadságért. Erre való tekintettel választottam ezt az igét, lássuk
most, hogy mire tanít ez minket épp ezen a napon, ezen az alkalmon.
Bőrt bőrért. Ez a
kifejezés még abból az időből származik, amikor nem volt pénz sem fémből, sem
papírból. Ebben az ősi időben a pénz szerepét állati bőrök töltötték be. Bőrre
ment az alku, a fizetés. Az emberek mindig nyugodtan kiszámolták, hogy mennyi
munkáért mennyi bőrt kell adni, illetve egy bőrt mennyi munkával lehet
megszerezni. Megvolt annak a jól meghatározott értéke, hogy egy bizonyos
munkát, illetve különböző tárgyakat, eszközöket mennyi bőrön lehet
megvásárolni. Ennek akkor megvolt a jól bejáratott módja, s az emberek ezt a
legtöbb esetben minden különösebb konfliktus, veszekedés nélkül meg is
ejtették. De volt egy eset, amikor elvesztették a fejüket: ha az életük
veszedelembe került, mert ilyenkor az összes bőrt odaadták, sőt még azon felül
is mindenüket, amivel rendelkeztek, csak épp meg ne haljanak, csak épp az
életüket tudják megmenteni.
Ez így volt Jób korában,
de így van ez ma is. Az emberek azt mondják: elvégre csak egy életünk van, ha
meghalunk, akkor már semmi nem kell, ezért mindent odaadunk, csak épp meg ne
haljunk, csak épp meg ne öljenek minket. De itt meg kell gondolnunk egy dolgot.
Ezt a mondatot nem Isten mondja, hanem a Sátán. Ez a mondat a Sátánnak Istennel
folytatott beszélgetéséből való, s ez a mondat a Sátán szájából hangzik el, ezt
ő találta ki, ezzel ő érvel, ezt ő használja fel ravasz terve igazolására. S a
Sátán azt akarja, hogy az ember is így gondolkozzon, hogy így tegyen, mert ez
neki nagyon tetszik. Azért fontos ezt nekünk világosan látni, hisz ha mi
elfogadjuk az ördög tanácsait, akaratát, gondolkodását, akkor szöges ellentétbe
kerülünk Isten akaratával. Ami az ördögnek jó, azt Isten útálja.
De mit akar az ördög tulajdonképpen?
Akkor ott Jób esetében azt akarta, hogy Jób forduljon el Istentől. Tagadja meg,
átkozza meg, úgy ahogy azt a felesége meg is fogalmazza s bíztatja is férjét
erre a szörnyű tettre. Velünk is pontosan azt akrja, hogy legyünk
istentelenekké,, hogy átkozzuk meg, csaljuk meg Istenünket s embertársainkat
is. S a Sátán nagyon jól tudja, hogy ezt úgy tudja a legjobban elérni, ha
életünket veszélybe sodorja. Az ördög nagyon jól tudja, hogy az ember fél és
retteg a haláltól. Tudja, hogy általában az emberek mindent készek megtagadni,
feladni, elárulni, csak épp meg ne haljanak. Életveszélyben az ember általában
félretesz minden becsületet, emberséget, ilyenkor kész mindenen átlépni,
átgázolni, törvényeket lábbal taposni, csak épp az életét tudja megmenteni.
Gondoljunk csak a Titanic végóráira, amikor a gazdag milliomosok pénzzel
próbálták a tiszteket lekenyerezni, más férfiak női ruhákba öltöztek, minden
lehetséges csalást bevetettek, csak hogy menthessék életüket. Ezért az ördög
Jóbot próbák alá helyezi. Először elveszi minden vagyonát, ami abban az időben
is lehetetlenné tette az ember életét, amikor látja, hogy Jób erősen áll, akkor
még tovább megy, elveszi gyermekeit, szép családja omlik össze, de Jóbot ezzel
se tudja istentagadóvá tenni, hisz ezek után is ki tudja mondani: az Úr adta,
az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve. Ezért most az utolsó eszközzel, a
halálfélelemmel próbálkozik, halálos betegséggel sújtja Jóbot, hátha most,
amikor puszta élete is veszélyben forog, meg fogja biztos tagadni Istenét.
Ezzel az ördög a történelem
folyamán nagyon sokszor próbálkozott és nem kevés sikerrel. Hisz például
fogságban lévő emberek elárulták saját bajtársaikat, abban a reményben, hogy ők
kiszabadulhatnak, nők ilyen esetekben árúba bocsátották testüket, hogy így
próbálják életüket menteni. A keresztyénség első három évszázadában, amikor a
véres üldözések folytak, bizony keresztyének gyakran tagadták meg a római
hatóságok előtt hitüket, hogy megtartsák életüket abban az életveszélyes
helyzetben. Az ilyen elnyomó rendszerek és kiszolgálóik nagyon jól tudják, hogy
az emberben a legerősebb érzés az életösztön, s hogy ez sokszor a gyengülő
hitet, lelkiismeretet is le tudja győzni. Az is igaz, hogy ne dobjunk könnyen
követ azokra, akik adott helyzetben ezt tették. Hisz nagyon sokszor ilyen
esetben az embereket nem csak egyszerűen kivégezték, hanem előtte rettenetes
kínzásoknak vetették alá őket, s ettől még jobban megretten az ember, mint
magától a haláltól. Az ítélkezés helyett mindig tegyük fel magunknak a kérdést
személyesen: én egy ilyen helyzetben vajon mit tettem volna, vajon minden áron
ki tudtam volna-e tartani hitem és meggyőződésem mellett, tudtam volna-e
ezekért kínt és halált is elszenvedni?
A nagyszerű dolog az, hogy
Jézus az ő tanítványaiban el tud végezni valamit, amit a Zsidókhoz írt levél
így fogalmaz meg: szabadokká tette azokat, akik a haláltól való félelem miatt
egész életükben rabok voltak. Pál is ki tud mondani egy ilyen mondatot: az
életem sem drága nékem, csak végezhessem el azt, amivel az Úr megbízott. Jézus
egy másik helyen arra bátorít, hogy ne féljünk azoktól, akik a testet megölik,
de ennél nagyobb kárt nem okozhatnak nekünk. Mert végső soron ezek az igék és
még sok más is azt mondják el nekünk, hogy nem a testi élet és annak
megmaradása a legfontosabb dolog. Vannak a testi élet megmaradásánál sokkal
fontosabb dolgok és értékek, mint példáúl az, hogy teljesítsem Isten akaratát,
végezzem el azt a munkát, amit Isten reám bízott. S ha ezt épp a halál
vállalásával kell megtennem, akkor erre is késznek kell lenni. A Szentírás
világos tanítása, hogy az életet nem szabad a bűn segítségével megmenteni,
ilyen bűn lehet adott esetben egy barát elárulása, a hit megtagadása,
becsületünk, testünk árúba való bocsátása. Vannak olyan dolgok és értékek az
életben, s ilyen a hitünk, becsületünk, hazaszeretetünk, amikért nem szabad még
az életünket se kímélni, mert egyszerűen nem éri meg.
Jób, az aradi vértanúk, a
hitvalló mártírok, bár a halál szélén állottak, nem riasztotta meg őket a
halál. Nem vesztették el fejüket, szívüket a halál árnyékának völgyében. S bár
hitük, meggyőződésük megtagadásával, odaadásával sokan megmenthették volna életüket,
ők nem voltak készek mindent odaadni, sőt semmit se adtak oda azért, hogy földi
életüket megoltalmazzák. Nekik a hit, az örök élet, a haza becsülete, a
szabadság eszméje drágább volt, mint a puszta életük.
Jób, az aradi vértanúk, a
mártírok és a többi hős tudták, hogy az ő testüket ha meg is rágja a féreg,
akkor testük nélkül látják majd meg az Istent. Meg fogják látni azt a
Megváltót, aki mindenki pora, élete felett meg fog állni és ítéletet fog
mondani. Mert mi védte meg Jóbot, a tizenhárom vértanút, a mártírokat és
hősöket attól, hogy mindent odadadjanak: a hit, az a hit, hogy az embernek nem
csak földi élete van, hogy a test halálával nem lesz vége mindennek, hogy lesz
feltámadás, ítélet, számadás és megfizetés. Ez a tudat óvta meg őket attól,
hogy mindent odaadjanak, csak épp az életüket menteni tudják.
Nekünk egy élő Megváltónk
van, s ez látszodjon meg abban is, ahogy a halálról gondolkodunk. Persze ez nem
jelenti azt, hogy ne szeressük az életet, hogy ne vigyázzunk egészségünkre,
hogy minél tovább élhessünk ezen a földön, hisz a hosszú élet is Isten
ajándéka, ezt is Ő ígérte azoknak, akik az Ő parancsolataiban járnak. Köszönjük
meg Istennek az életet, az erőt, az egészséget, minden földi napunkért legyünk
nagyon hásásak Istennek. De ne veszítsük el nyugalmunkat akkor sem, ha ez a
földi élet adott esetben biszonytalanná válik. Ne adjuk oda pénzünket se a
minden áron való gyógyulás reményében, de még kevésbé a szentségünket,
igazságérzetünket, becsületességünket, tisztaságunkat, jellemünket, semmilyen lelki
javunkat és értékünket, csak azért hogy valamivel hosszabb ideig élhessünk ezen
a földön, amit egyszer így is úgy is el kell majd hagynunk. Legyen ebben intő
példánk Ézsaú, aki egy tál lencséért eladta elsőszülöttségi jogát, s aki később
hiába kereste könyhullatással megbánás helyét, mert már nem találhatta meg azt.
Jób, a tizenhárom aradi
vértanú és még nagyon sokan mások nem estek bele a Sátán csapdájába, áldott
legyen érte az Úr. Vigyázzunk és imádkozzunk, hogy mi se adjunk semmit se oda a
földi életért, mert e már előbb felsorolt dolgok sokkal értékesebbek, mint maga
a puszta földi élet. Így legyen áldott szívünkben a vértanúk emléke is, akik
nem adtak oda mindent, sőt életüket is kész voltak feláldozni. Az ő példájuk,
de mindenek előtt Isten igéje segítsen minket is bátor helytállásra.
Ámen
Lőrincz
István
Megjegyzés: Ezen igehirdetés gondolatainak felhasználásával lehet
prédikálni a magyar forradalmak (1848,1956) vagy más hősökre való emlékezés
alkalmain is.
