Elégia Szürfülücske emlékére
Szürfülücske, Szürfülücske,
Hová tűntél el örökre?
Annak szinte már húsz éve,
Hogy felléptél a színtérre.
Kicsi voltál és megvetett,
Falu széléről felszedett.
Jani bácsi , nyári vendég,
Szánt meg téged, kis növendék.
Ő hozott el otthonunkba,
És letett a tornácunkra.
A csínytevő Hűzmüsz helyett
Így kaptál te nálunk helyet.
Hej, a Hűzmüsz rossz véget ért,
Almaágról lecsüngették.
Lopott nyuszikért cserébe,
Kínos halál lett a vége.
Szürfülücske, Szürfülücske,
Te jöttél az ő helyébe.
Irtani a rágcsálókat,
Diszíteni otthonunkat.
Hogy is lehet otthon a ház,
Ha egy cica ott nem tanyáz!
Bekéredzik, kikéredzik,
Jóllakva leheverészik.
Békén tűrtél simogatást,
Kerültél marást, karmolást.
Főbenjáró kilengések,
Nem ásták el becsületed.
Volt egy jó pár gyarlóságod,
Közmondásos csavargásod.
Napokig nem jelentél meg,
Hogyha rád jött a természet.
Étel nem érdekelt akkor,
Csak legyen macska-utókor.
Hogy szégyeltük, úgy lefogytál,
És azután visszahíztál.
A házba jövő vendégek,
Csodálkoztak súlyod felett.
Nem él rosszul a pap-család,
Ha íly jól tartják a macskát.
Szürfülücske, Szürfülücske,
Ez az élet ki van mérve.
Mind embernek, mind jószágnak,
Az évek egyszer lejárnak.
Együtt öregedtünk rendre,
Annak is eljött ideje,
Hogy a faluból eljöjjünk,
És ide letelepedjünk.
Tudtuk, nincsen sok már hátra
Vén cicánknak a világba.
De otthagyni csak sajnáltunk,
Ide is magunkkal hoztunk.
Ha otthonról elutaztunk,
Szomszéd nőnk kegyére bíztunk.
Hazaérve kiváncsian,
Vártuk: a cica még megvan?
Mindig megvolt, várt már várva,
A lakásunk ajtajába.
Ám ereje egyre gyengült,
A kórság is rá nehezült,
Nem volt már csendes alvása
A köhögés meg- meg rázta.
Gazdája is beteges lett
S egy szép nap műtétre elment.
Kórházban is gondolt egyre
Otthoni Szürfülécskére.
Hazajöttek sötét este,
Cicust hiába kereste.
Nem jött elő soha többé.
Nem tudjuk, hol válott köddé.
Szürfülücske, Szürfülücske,
Hova tűntél el örökre.
Írta: id. Lőrincz János Érmihályfalván 1985 december 15
