Újévi köszöntő Panit 2021
Összegyűltünk itten
ez Új Év reggelén,
Melyet
felvirrasztott az életünk egén,
A mi nagy Istenünk,
életünknek Ura,
aki mindnyájunkat
életben megtarta.
Nehéz esztendő van
a mi hátunk mögött,
Mi magával hozott
bánatot s örömöt.
Az egész világra
próba nehezedett,
Egy nagy
világjárvány ím megpróbált minket.
Alig tavaszodott
március idusán,
Szükségállapotba,bezártságba
jutánk.
Mindnyájunk
szívében ott volt a félelem.
Vajon kit ragad el
és kit hagy életben.
Isten kegyelméből
mi még megmaradtunk,
És itt e seregben
hálákat adhatunk.
Dicsérhetjük
szívből a mi Istenünket,
Hogy nagy hűségéből
megtartá éltünket.
Jó volt most
hallani Urunk szent igéjét,
Mely most is
gazdagon táplálta lelkünket.
Az igéből kaptunk
intést, vigasztalást
A jövőre nézve sok-sok
útmutatást.
Nehéz feladattal
indultunk ez évnek
Hisz az új
templomunk csak úgy állt, félkészen.
Volt szívünkben sok
gond és nehéz kérdések,
Hogy mi e nagy
munkát hogyan visszük véghez.
De Isten velünk
volt, s sok nehézség között,
Szívünkbe,
lelkünkbe reménység költözött.
Egy szívvel s
lélekkel fogtunk a munkának,
Mindenki dolgozott,
segítvén egymásnak.
Ha kellett
kezünkkel, ha kellett pénzünkkel,
Tettük, amit kellett
jó lelkiismerettel.
Napról-napra
láttuk, hogy halad a munka
Hogy szaporán épül
az Úrnak temploma.
Vágyakozva vártuk
az a dicső napot,
Hogy teljes
díszében lássuk a templomot.
Repesett a szívünk,
ha arra gondoltunk,
Hogy mi nemsokára
oda bevonulunk.
Dicsőítve, áldva az
egeknek Urát,
Hogy megépíthettük
az Úrnak hajlékát.
E szívbéli vágyunk
immár teljesedett
És mi új templomban
áldjuk Istenünket.
Fájt a szívünk
nagyon, hogy a nagy ünnepünk
Elmaradt, melyen mi
templomot szentelünk.
Melyre eljött volna
mi kedves püspökünk,
És nagyon szeretett
Orbán miniszterünk.
De a világjárvány
áthúzta tervünket,
Nagy szomorúságba
taszított bennünket.
De erre közmondás ismert szava illik,
Reménykedjünk mi
is, mi késik nem múlik.
Mert templom s
iskola, ahogy költőnk mondta,
A mi magyar népünk
megtartó bástyája.
Hogy az ige s ének
még sok századon át,
Azon nyelven
szóljon, mit őseink hagytak ránk.
Nehéz idők járnak,
sok a próbáltatás
De csak Istennel
van mindig megmaradás.
Míg mi rá figyelünk
s hallgatunk szavára
Nem jut a mi népünk
sohasem romlásra.
A hálánk szavával
fordulunk azokhoz,
Akiknek munkája
nagyon sok áldást hoz.
Illesse köszönet lelkipásztorunkat,
Ki éjt nappallá
téve, oly sokat dolgozott.
Emberfeletti volt ő
fáradozása,
Fáradhatatlan volt
az ő munkássága.
El nem hagyagolva
lelkek pásztorlását,
Emellett szervezte
építés munkáját.
Hűséges társát is
illesse köszönet,
Hogy őt nélkülözte
s mellette lehetett.
Bizonyára sokat
imádkozott érte,
Hogy ezt a nagy
munkát vihesse jó véghez.
Megköszönjük szépen
a mi gondnokunknak,
Hogy hív munkása
volt Isten egyházának.
Félretette mindig
személyes munkáját,
S helyette felvette
gyülekezet gondját.
Hisszük, hogy
Istenünk az ő jóvoltából,
Megáldja gazdagon
az ő tárházából.
Köszönet illesse
énekvezérünket
Ki tálentumával
segített bennünket.
Hogy szépen dicsérjük
élő Istenünket,
Ki nehéz időben megtartott
bennünket.
Családja is szépen
gyarapodott köztünk,
Ennek mi igazán s
szívből örvendezünk.
Harangozónknak is
szépen megköszönjük,
Hogy sok munkájával
példát adott nekünk,
Hogy templom s
életünk ékes rendben legyen
Istenünk nevére így
dicsőség térjen.
Ne felejtsük most
el presbitereinket
Akik felelősen
hordozták terhüket.
Szolgálatuk legyen
továbbra is áldott,
Hogy így
elmondhassuk: hitünk gazdagodott.
Megköszönjük szépen
temetőnk őrének,
Hogy szép
munkájával szerzett dicséretet.
Hisz őseink sírját
oly szépen gondozta
S azoknak
nyughelyét hűséggel ápolta.
És még sok más
munkát is hűen elvégzett.
Illesse mindezért
hála és köszönet.
Diakonisszáink szép
munkát végeztek
Ők nagy szeretettel
mentek betegekhez.
Elvitték a
gyógyszert , a szép szót is vitték,
Amely simogatta a
betegek lelkét.
Mert a test és
lélek együvé tartoznak,
Ebben a
munkában egyszerre gyógyulnak.
Polgármester urat
is Isten éltesse
Hogy a községünket
bölcsen vezethesse
Elkezdett munkáit
mind befejezhesse.
Munkájának így lesz
sok szép s jó gyümölcse.
Legyenek ötletek,
tervek tarsolyában
S ahhoz sok –sok pénz is a teli kasszában.
Hálás a mi szívünk
anyaországunkért,
Az onnan érkező
gazdag segítségért.
Hívő miniszterét
áldja az ég Ura,
Kinek adománya
ragyog templomunkban.
Kísérje nagy áldás
a mi iskoláink,
Ahol gyarapodnak a
mi gyermekeink.
Nevelhessék abban
nemzedékek sorát.,
Kik előmozdítsák
nép és egyház javát.
Áldja meg az Isten
termő határunkat,
Minden szorgos
gazdát s vállalkozóinkat.
Adja a jó Isten
járvány elmúltával,
Sűrű gyülekezet,
mely tele hálával
Magasztalja Istent
s kéri segítségét
Vegye el a csapást
s adjon egészséget.
De mindenek előtt
tartson meg a hitben
Hogy növekedhessünk
az ő kegyelmében.
Mezőpanit népe
legyen mindig boldog,
Isten kegyelméből
gazdagon megáldott.
S adja meg az
Isten, hogy érhessük végét
Ez Új Esztendőnek,
ne csak a kezdetét.
Szolgáljunk
Istennek hitben, szeretetben
Hogy ő
megáldhasson, mindörökké.Ámen!