Igehirdetés
Válban 2013 nov.10-én
Text.1Móz.49,27,5Móz.33,12
Lectio:Fil.3,4-11
Nagy szeretettel
köszöntelek Titeket ezen a szép vasárnapon. Amikor igét kerestem, akkor arra
gondoltam, hogy egy olyan igét válasszak, amiben a Ti falutok neve is benne van.
Tudom azt, hogy a Vál helységnek valószínüleg nincs köze a a „váll” szóhoz,
hisz az egy herceg neve, akinek ezt a völgyet a tizenegyedik században
ajándékozták, de amikor ezt az igét megkaptam, akkor nem tudtam szabadulni
tőle, úgy éreztem, hogy ebben üzenetet kaptam erre az alkalomra. Itt a
Benjáminnak adott próféciákról van szó. Tudjuk azt, hogy az öreg Jákób halálos
ágyán minden gyermekének mondott valamit, ami aztán rányomta pecsétjét az
utódok életére, amiben valamiképpen benne volt az utódok élete. Abban, ami
Benjámin születésekor történik, s amit az öreg Jákób Benjáminnak mond, abban
különös feszültség, ellentmondás van. Benjámin a belső ellentmondások embere.
Ez már születésekor kezdődik. Az anya meghal, a gyermek él. A haldokló anya
sír, kesereg, az apa örül. Az anya jajgat, hisz gyermekének a Ben-Óni nevet
adja, ami azt jelenti: fájdalmak fia, szerencsétlenség gyermeke. Az apa azonban
újjong, s gyermekének a Benjámin nevet adja, ami azt jelenti: jobb kéz felőli
gyermek, vigasztalás, szerencse fia. Benjámin ebben a feszültségben és
ellentmondásban születik. És ez jön később elő törzse életében is. Mintha a
jajgató édesanya és az újjongó édesapa felegetnének egymásnak, mintha a mélység
és magasság szüntelen váltakozna egymással. De ez a kettősség tulajdonképpen
mindnyájunk élete. Ez már Rákhel családi életében kezdődött. Hisz a gyermekágy
halálos ágy lesz számára. Az örvendező édesapa ugyanakkor a szomorkodó özvegy,
a gyermek pedig árva gyermekként születik. Ennek az asszonynak valamiképpen
tragikus a sorsa, s ő szüntelenül harcol a sorsa ellen. Csak épp az a baj az
életében, hogy mindig ott kereste a megoldást, a vigasztalást, ahol az nem volt
található, vagyis Istenen kívül. Mindig az emberi megoldásokat választja. Ha
nem születik gyermeke, akkor ő azt kicsikarja, úgy hogy a szolgálóját adja
férjének. Amikor pedig megszületik József ez neki nem elég, hisz Leának több
gyermeke is van, és ő is ezért többet akar. Nem elégszik meg Józseffel,
kierőszakolja a második gyermeket, de ebbe bele is hal. S így, amit ő
megoldásnak, vigasztalásnak, elégtételnek, boldogságnak gondol, az ennek épp az
ellenkezője, nyomorúsága és halála lesz. Rákhel vigasz nélkül él és vigasz nélkül
is hal meg. Halálában szült gyermekének is olyan nevet ad, ami azt jelenti:
szerencsétlenség, fájdalom fia. Jákób érzi azt, hogy ez így nincs jól, nem
lehet az, hogy ez a gyermek átokkal induljon, hogy szerencsétlenség és fájdalom
legyen osztályrésze. Ezért ő Benjáminnak nevezi, ami azt jelenti : jobb kéz
felőli gyermek, vigasztalás fia.
S ez a gyermek ott
vergődik a kettő között, ott van az édesanyja panasza és fájdalma, valamint az
apja öröme és újjongása között. Életében különös módon keveredik a nyereség és
veszteség, az erő és gyengeség, a vigasztalás és fájdalom, élet és halál.
Benjámin hol megvigasztalt, hol pedig kétségbeesett, hol erős, hol gyenge, hol
győztes, hol vesztes. Ahogy ez a gyermek apja sátra körül játszadozni kezd, az
mindig vegyes érzelmekkel tekint rá: Egyrészt mindig emlékezik a keserűségre, a
veszteségre, hisz fájlalja kedves felesége elvesztését, de ugyanakkor
megcsillan benne az öröm, hisz ennek a gyermeknek a születése megvigasztalta,
valamelyest kárpótolta a nagy gyászában. Ez a gyermek mindig felszakítja a
sebet, de be is kötözi azt.
Amíg Józsefet elveszettnek
tudja, minden szeretetét Benjáminra összpontosítja. Ha Józsefet el is
veszítette, de ő még mindig megvan,
mekkora vigasztalás ez! De ugyanakkor Benjámin mindig arra is emlékezteti, hogy
a másik gyermek, akit kedves felesége szült, már nincs, mekkora fájdalom ez!
Jákób valahol érzi, hogy ez a gyermek nem elégséges a vigasztalásra, és ezt
Jákób át kell élje, amikor a halott nak
vélt József Benjámint Egyiptomba hívatja, ekkor úgy érzi, hogy az utolsó
vigasza, támasza is elesett.
Különös az, hogy bár
Benjámin a legkisebb, de távolról sem a leggyengébb a gyermekek között. Hisz
Jákób ezekkel a szavakkal vesz búcsút Benjámintól: ő ragadozó farkas, reggel
ragadományt eszik, este pedig zsákmányt oszt. Ez egy nagyon harcias, vérszomjas
emberre való utalás. És ez így be is teljesedik, hisz Benjámin törzse csupa
bátor, hadakozó emberekből állt. Ezt ez a törzs sajnos nem mindig állította jó
cél szolgálatába. A Biblia egyik legszörnyűségesebb története épp ehhez a törzshöz
kapcsolódik, ami a Bírák könyvének vége felé van leírva. Benjámin egyik városának,
Gibeának lakói galád módon erőszakolják meg egy lévita ágyasát, s itt kitünik
állati, farkas természetük: nincs lelkük, csak ösztönük. Van erejük, de ez
Isten nélküli, pusztító erő. Ezért meg is kapják a bűntetést, szinte
teljességgel kiírtatik ez a törzs.
Ennek a törzsnek a tagja
volt az első király Saul is, akinek élete megint tele van kiáltó ellentétekkel,
gyötrő ellentmondásokkal. Saul is különös keveredése az erőnek és
erőtlenségnek, a gyengédségnek és erőszakosságnak, a hitnek és hitetlenségnek.
Ez az ember is állandó meghasonlásban él. Olyan szépen és ígéretesen indul az
élete s olyan tragikusan és nyomorúltan fejeződik be. Saul élete is nagyon
hasonlít a Rákhel életéhez, hisz ő is rossz helyen kereste élete kérdéseire a
megoldást, hol szíve gonosz gondolataira, hol jövendőmondó asszonyra hallgat.
Csak épp az Urat nem kérdezi. Egy reménytelen harcban őrli fel erejét, küzd
Dávid ellen, de őt nem győzheti le, mert Dávid az Isten oldalán áll, őt Isten
Lelke vezeti. A farkas-Saul nem tudja legyőzni a bárány-Dávidot.
De a legcsodálatosabb s én
épp ezért választottam ezt az igét az, hogy ezen ellentmondásos,
feszültségekkel terhelt élet felett is ott lebeg az Isten kegyelme. Mózes
ötszáz év múlva már ezt mondja Benjámin törzsére: az Úrnak kedveltje!
Bátorságban lakozik mellette, fedezi őt minden időben és vállai között lakik.
Ez egy váratlan, teljességgel meglepő üzenet. Itt nyoma sincs az állati
indulatoknak, nincs szó vadonról, ahol a farkasok laknak, nem egy elvadult
vidék, hanem egy szép város, Jeruzsálem tűnik fel a láthatáron, ahol nem
farkasok ragadoznak, hanem ahol szelíd bárányokat áldoznak. A Józsué könyve
18-ik fejezetéből tudjuk, hogy ez a város, más 13 várossal és persze sok
faluval Benjámin osztályrésze lett. Tudjuk azt is, hogy először Hebron volt a
királyi város, de Dávid elhagyta Hebront és Jeruzsálembe ment, Benjámin városába.
És ott nemsokára a Mória hegyén fia felépíti a templomot. Jeruzsálemben híres
hegyek vannak, Mória, Sion , Golgota, amit Károli oly szépen vállnak fordít.
És ebbe a városba érkezik
meg több mint ezer év múlva Jézus, ahol
öröm és bánat, áldás és átok olyan közel vannak egymáshoz. És itt, Benjáminnak
eme városában, ahol az emberi ellentmondás olyan nyilvánvalóvá lesz megmutatja,
hogy mi az igazi vigasztalás és azt is, hogy ez csak nála található meg.
Benjámin és vele együtt mi is meg kell tanuljuk, hogy Isten ott tud újat
kezdeni, ahol mi már minden lehetséges megoldásnak és erőnknek a végére
jutottunk. Jeruzsálem vállai azt hirdetik, hogy az ember nem tudja megoldani a
problémáit, nem tudja megváltani önmagát. Ezért Jeruzsálemben végbe kell menjen
a kereszt drámája, az újszövetségi Benóninak, a fájdalmak férfijának az
életében. De Ő ugyanakkor ami második Benjáminunk is, aki magára veszi a mi
bűnös, elrontott életünk minden keserűségét, hogy minket az üdvösség boldog
gyermekeivé tehessen.
Sehol sem olyan
nyilvánvaló a mi emberi életünk ellentmondásossága, feszült volta, mint épp itt
Jeruzsálemben, a Golgota keresztjén. Sehol sem olyan összezavarodott az ember,
mint épp itt. Hisz Jézus, aki az Atyával való tökéletes közösségben élt, most
úgy hal meg, mint az Isten által elhagyott és kiközösített Fiú. Ő, aki bűnt nem
ismert bűnné lesz értünk. Jézus ebben a legellentmondásosabb városban, a
legellentmondásosabb halállal hal meg. Az egyedül tökéletesen Szent meghal,
mint a legnagyobb bűnös, az akiben a legnagyobb Áldás jött el a földre,
átokként függ az átok fáján.
És az is nagyon különös,
hogy ebből a törzsből még származott egy rendkívűli ember: Pál apostol. Ő is
beszél a mi életünk nagy ellentmondásairól, ilyeneket mond: ami nekem nyereség
volt, azt most kárnak és szemétnek ítélem. Igen, az ő élete is tele volt
mélységekkel és magasságokkal, nyereséggel és veszteséggel, vereséggel és
győzelemmel. De ez az utolsó benjáminita eljutott a veszteségen át a
nyereségig, a halálon át az életig. Pál megtérése előtt olyan volt, mint Rákhel
és mint Benjámin törzse: tele volt erőszakossággal, önigazultsággal. Győztesnek
tudta magát, hisz elmondhatta magáról, hogy a választott nép fia, a törvény
előírása szerint körülmetélték, farizeus fiaként farizeus lett, buzgólkodott
atyái szent hagyományaiért s farkasként üldözte azokat, akik mást mertek hinni.
De ennek a farkasnak az életében eljött az a pillanat, amikor báránnyá lett.
Ekkor meglátta, hogy mindez csak kár és szemét, hogy Krisztus ismerete, a vele
való közösség ezt messze túlhaladja. Ez az ember ott a damaszkuszi úton a saját
erejének, dicsőségének végére jutott. Meglátta, hogy bár kívülről a látszat azt
mutatja, hogy minden rendben van az életében, ő belülről nem más, mint ragadozó
farkas. Most meglátta Jézus Krisztust, az Úr kedveltjét, s hogy Benne és Általa
ő is Isten kedveltje lehet. Itt most megtörtént a csoda: az igazból bűnös, az
erősből gyenge, a magabiztosból elesett, a győztesből vesztes lett. Saulból Pál
lett, s felkiáltott: óh én nyomorúlt ember, kicsoda szabadít meg engem e
halálnak testéből? S jött a válasz:Isten, Jézus Krisztus által, legyen hála
ezért neki!
Tetsvéreim! Ebben a
törzsben felismerhetjük önmagunkat is. Mi is ilyen Benjámin természettel
születtünk,de nem kell ebben maradjunk. Ami Pállal megtörtént az velünk is
megtörténhet, áldott legyen érte Isten. Ha ez már megtörtént, akkor adjunk most
is hálát, ha még nem történt volna meg, akkor kérjük, hogy végezze el Isten ezt
bennünk is. Lássuk be: önmagunkban semmire se megyünk, még ha farkasként küzdünk
se,de Isten nekünk Krisztusban mindent ajándékba adott. S a Krisztus vállán,
ami ott a kereszten nyugodott, mi is megnyugodhatunk, itt Válban és bárhol a
világon. Ámen!
Lőrincz István
Elmondtam 2013 november 10-én Válban(Magyarország)
